adozona.hu
EH 2011.2444
EH 2011.2444
Az örökhagyó gyermekét, törvényes örökösét, aki egyben öröklési szerződés alapján örökli a lakóingatlant, illetékmentesség illeti meg (1990. évi XCIII. tv. 1. §, 2. §, 7-8. §, 16. §, 12. §, 18. §).
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes és édesanyja 1995. augusztus 19-én öröklési szerződést kötött, amelyben az örökhagyó, a felperes édesanyja úgy rendelkezett, hogy életjáradék fejében fiára, a felperesre hagyja az öröklakását (a továbbiakban: lakóingatlan).
Az örökhagyó 2008. május 21. napján elhunyt, utána egy gyermek maradt, a felperes.
Az örökhagyó hagyatéka a 2009. február 9-én kelt és ugyanezen a napon jogerőre emelkedett hagyatékátadó végzés alapján az örökhagyó gyermekének, a felperesnek került átadásra. A...
EH 2011.2444 Az örökhagyó gyermekét, törvényes örökösét, aki egyben öröklési szerződés alapján örökli a lakóingatlant, illetékmentesség illeti meg (1990. évi XCIII. tv. 1. §, 2. §, 7-8. §, 16. §, 12. §, 18. §).
A felperes és édesanyja 1995. augusztus 19-én öröklési szerződést kötött, amelyben az örökhagyó, a felperes édesanyja úgy rendelkezett, hogy életjáradék fejében fiára, a felperesre hagyja az öröklakását (a továbbiakban: lakóingatlan).Az örökhagyó 2008. május 21. napján elhunyt, utána egy gyermek maradt, a felperes.
Az örökhagyó hagyatéka a 2009. február 9-én kelt és ugyanezen a napon jogerőre emelkedett hagyatékátadó végzés alapján az örökhagyó gyermekének, a felperesnek került átadásra. A hagyatékátadó végzés értelmében a hagyaték tárgya a 8 500 000 Ft értékű lakóingatlan volt, amit a felperes az öröklési szerződés alapján örökölt meg, és az OTP Bank Nyrt.-nél vezetett lakossági folyószámlán lévő összeg, amit a felperes törvényes öröklés jogcímén örökölt meg.
Az elsőfokú adóhatósághoz az illetékkiszabás alapjául szolgáló iratok 2009. február 17-én érkeztek meg.
Az elsőfokú adóhatóság a 2009. szeptember 29-én kelt fizetési meghagyásában nulla forint öröklési illetéket, és 350 000 Ft visszterhes vagyonátruházási illeték fizetési kötelezettséget írt elő a felperes terhére. Fizetési meghagyásában azt rögzítette, hogy a felperes nem köteles a takarékbetétnek minősülő folyószámla követelés után öröklési illeték megfizetésére az illetékekről szóló többször módosított 1990. XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 16. § (1) bekezdés b) pontja értelmében. Az Itv. 18. § (1) bekezdése alapján azonban a felperesnek visszterhes vagyonszerzési illetéket kell fizetnie az öröklési szerződéssel megszerzett lakóingatlan után.
A felperes fellebbezése alapján eljárt alperes a 2010. január 7-én kelt határozatában a fizetési meghagyást helyben hagyta. Az alperes a lakóingatlannal kapcsolatos érdemi döntését az Itv. 3. § (1) bekezdésére, 16. § (1) bekezdés c) pontjára, 18. § (1) bekezdésére és a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 655. § (1) bekezdésére alapította. Határozatát azzal indokolta, hogy a felperes részére a közjegyző a lakóingatlant, mint hagyatékot szerződéses öröklés jogcímén adta át, ezért nincs jelentősége annak, hogy a felperes egyben az örökhagyó egyetlen törvényes örököse is. Az öröklési szerződés alapján történő vagyonszerzésre nem a törvényes öröklés, hanem a visszterhes vagyonszerzés szabályait kell alkalmazni, ezért az elsőfokú adóhatóság jogszerűen járt el akkor, amikor visszterhes vagyonátruházási illetéket szabott ki a felperes terhére. Kifejtette, hogy a hatóságnak nincs választási lehetősége a tekintetben, hogy mely törvényhely alkalmazása eredményez kedvezőbb fizetési kötelezettséget, mivel az Itv. 18. § (1) bekezdésének második mondata kötelező erővel mondja ki öröklési szerződés esetére a visszterhes vagyonátruházási illeték kiszabását.
A felperes keresetében az adóhatósági határozatok megváltoztatását, a terhére lakóingatlan után előírt illetékfizetési kötelezettség törlését kérte. Azzal érvelt, hogy vagyonszerzése öröklés útján következett be, és mint gyermek örökölt, ezért az Itv. 16. § (1) bekezdés c) pontja értelmében mentes az illetékfizetés alól. Jogi álláspontjának alátámasztásaként hivatkozott a Ptk. 655. § (1) bekezdésében, az ingatlan nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény (a továbbiakban: Iny.tv.) 32. § (1) bekezdésében és az ennek végrehajtása tárgyában kiadott 109/1999. (XII. 29.) FVM rendelet (a továbbiakban: FVM r.) 6. § (3) bekezdésében, valamint az egyes adó- és járuléktörvények módosításáról szóló 2008. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Módtv.) 67. §-ában foglaltakra. Álláspontja szerint az alperes figyelmen kívül hagyta az Itv.-t módosító törvény autentikus értelmezését és a jogalkotói céllal ellentétes döntést hozott, mert a visszterhes öröklésre eredetileg kedvezőbb illetékmértéket meghatározó szabályt olyan körülmények között alkalmazta illetékkiszabás alapjául, amikor egyébként az örökös szerzése illetékmentes lenne. Hivatkozott arra is, hogy az alperes jogértelmezés és jogalkalmazása a diszkrimináció tilalmának alkotmányos alapelvébe ütközik, és kérte, hogy amennyiben a bíróság e jogi álláspontját nem fogadja el az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 38. §-a alapján kezdeményezze az Alkotmánybíróság eljárását.
Az alperes ellenkérelmében - a határozatában foglaltakat fenntartva - a felperes keresetének elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletében a felperes keresetét elutasította. Jogi álláspontja a következő volt:
A jogalkalmazás során az adóhatóság egyedi ügyekben kizárólag a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően dönthet, a jogszabályi rendelkezéseket nem terjesztheti ki és nem is szűkítheti le saját belátása szerint.
A felperes a hagyatékátadó végzés szerint öröklési szerződés útján szerezte meg a lakóingatlant, és az Itv. 18. § (1) bekezdésének második fordulata kógens (kötelezően alkalmazandó) szabályként mondja ki, hogy öröklési szerződés alapján visszterhes vagyonátruházási illeték kiszabásának van helye. A felperes vagyonszerzésére ezért az adóhatóságnak és a bíróságnak is a visszterhes vagyonátruházási illetéket kell alkalmaznia azzal, hogy az illeték kötelezettség az örökhagyó halála napján keletkezik.
Nincs ügydöntő jelentősége annak, hogy a Ptk., az Iny. tv., illetve az FVM r. szerint minek minősül a felperes tulajdonszerzése, mert a lakóingatlan a jogerős hagyatékátadó végzés szerint öröklési szerződéssel került a felperes tulajdonába.
Az Itv. 16. § (1) bekezdés c) pontja szerinti szerzés nem esik egy tekintet alá az öröklési szerződés alapján megszerzett ingatlannal, mivel ezt az Itv. 18. § (2) bekezdése külön is kiemeli, és a Módtv. 67. §-ának indokolása sem enged meg olyan fajta jogértelmezést, amilyenre a felperes hivatkozik.
Az elsőfokú bíróság nem adott helyt a tárgyalás felfüggesztésére és Alkotmánybíróság megkeresésére vonatkozó felperesi indítványnak sem, és azt állapította meg, hogy az alperes határozata a kereset által vitatott körben megalapozott és jogszerű döntést tartalmaz.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte ennek hatályon kívül helyezését, kereseti kérelme szerinti döntés meghozatalát. Fenntartotta a keresetében is kifejtett jogi álláspontját, és azzal érvelt, hogy az elsőfokú bíróság is a jogvita eldöntésére irányadó jogszabályi rendelkezések téves értelmezésével hozta meg határozatát. Előadása szerint a határozatok ellentétesek az Itv. 16. § (1) bekezdés c) pontjába foglalt jogalkotói céllal. Kifejtette, hogy az érintett jogalanyoknak, tehát az örökhagyó egyenes ági leszármazóinak, törvényes örököseinek azonos helyzetben kell lenniük. Álláspontja szerint semmi nem támasztja alá, hogy a közeli hozzátartozó tartását, életjáradék nyújtását, tehát a törvény szerinti tartási kötelezettséget meghaladó mértékben tartást vállalót, az Itv. 12. §-a szerinti táblázat I. csoportjába tartozó közeli hozzátartozót kötelezettsége teljesítését követően még vagyonszerzési illeték fizetésére is kötelezve legyen akkor, amikor a törvény vagy végrendelet alapján öröklő ugyanilyen örökös illetékmentességet élvez.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte, fenntartotta a határozatában és korábbi nyilatkozataiban foglaltakat. Hangsúlyozta, hogy nincs választási lehetősége a tekintetben, hogy mely jogszabályhely alkalmazása eredményez az adózó számára kedvezőbb fizetési lehetőséget, mivel az Itv. 18. § (1) bekezdésének második fordulata, mondata kötelező érvénnyel mondja ki, hogy öröklési szerződés alapján visszterhes vagyonátruházási illeték kiszabásának van helye.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos:
A Módtv. 67. § (1) bekezdése módosította az Itv. 16. § (1) bekezdés c) pontját akként, hogy mentes az öröklési illeték alól a 12. § szerinti táblázat I. csoportjába tartozó örökös által megszerzett örökrész tiszta értékéből 20 millió Ft. A Módtv. 204. § (1) bekezdése kimondta azt is, hogy e módosított törvényhelyet az adóhatóság által e törvény kihirdetése napján jogerősen még el nem bírált ügyekben is alkalmazni kell. Tekintettel arra, hogy az alperes a határozatát a kihirdetés napjáig, azaz 2009. január 1-jéig még nem hozta meg az ügyben vizsgálni kellett, hogy a felperes alappal hivatkozik-e arra, hogy a módosított törvényhely az ő ügyére nézve is irányadó szabályozást rögzít. E vizsgálatot során nyilvánvalóan nem hagyható figyelmen kívül a jogalkotói cél, ez pedig a módosításhoz fűzött indokolás szerint egyértelműen az volt, hogy "az örökhagyó szülője, gyermeke (háztartásában eltartott szülő nélküli unokája), házastársa számára örökösönként 20 millió forintig illetékmentességet biztosítson, amelyet elsősorban az örökrészhez tartozó lakástulajdon, lakáshoz kapcsolódó vagyoni értékű jog vonatkozásában kell figyelembe venni".
A felperes - az ügyben irányadó, felek által nem vitatott tényállás szerint - édesanyja, az örökhagyó után 20 000 000 Ft-ot el nem érő hagyatékot, lakásingatlant örökölt, mint az örökhagyó egyetlen gyermeke, mivel az örökhagyónak más törvényes, vagy végrendeleti örököse nem volt. A hagyatékátadó végzés is azt mondta ki, hogy a felperes vagyonszerzésének jogcíme öröklés. A Ptk. 655. § (1) bekezdése értelmében az öröklési szerződéssel az örökhagyó arra kötelezi magát, hogy a vele szerződő felet tartás vagy életjáradék fejében örökösévé teszi. Az öröklési szerződés a Ptk.-hoz fűzött indokolás és az állandó bírói gyakorlat értelmében egy végintézkedés, mert ebben az örökhagyó rendelkezik a vagyonáról halála esetére. Az Itv. 32. § (1) bekezdése és az FVM r. 6. § (3) bekezdése alapján is a felperes szerzésének jogcíme: öröklés.
Az előzőekben nevesített jogszabályi rendelkezések a perbeli jogvita eldöntésénél azért nem hagyhatók figyelmen kívül, mert az Itv. nem határozza meg az örökös és az öröklés fogalmát. Az Itv. nem az előzőek szerinti fogalmakat, hanem az illetékfizetést szabályozza, akként, hogy ezt az 1. §-ban öröklés, ajándékozás és visszterhes vagyonátruházás esetére írja elő, mégpedig úgy, hogy a 2. §-ában kimondja azt is, hogy "az öröklési illetékre vonatkozó rendelkezéseket a belföldön lévő hagyatékra minden esetben alkalmazni kell". Rámutat továbbá a Legfelsőbb Bíróság arra is, hogy az Itv. 7. §-a és 8. § (1) bekezdés értelmében az öröklési illeték tárgya "a haláleset folytán történt vagyonszerzés", illetve "az örökség - ideértve a haszonélvezeti jog megváltását, valamint az önálló orvosi tevékenység működésének folytatását is -, a hagyomány, a meghagyás alapján történő vagyonszerzés, a kötelesrész szerzése, továbbá a halál esetre szóló ajándékozás". Az Itv. továbbá - az előzőekben ismertetett szabályozással összhangban állóan - a vagyonszerzési illetékekről szóló Második részben először, a II. fejezetben az öröklési és ajándékozási illetékkel foglalkozik, és csak ezt követően, a III. fejezetben szabályozza a visszterhes vagyonátruházási illetéket. Az alperes érdemi döntésének alapjául szolgáló 18. § ez utóbbi fejezetben található, és a korábban kifejtettekkel összhangban állóan azt mondja ki az első és második mondatában, hogy illeték tárgya az az ingatlan vagy ingó, amelynek megszerzése az "öröklési és ajándékozási illeték alá nem eső, más módon történő megszerzés"-nek minősül, tehát az öröklésen és ajándékozáson kívüli minden egyéb vagyonszerzés, így pl. az öröklési szerződés és az elbirtoklás tartozik e törvényhely alá.
A kifejtettekből következően a felperes illetékfizetési kötelezettségéről elsősorban annak figyelembevételével kell dönteni, hogy mint az örökhagyó egyetlen gyermeke egyben törvényes örököse öröklési illeték tárgyát képező 8 500 000 Ft értékű örökséget, lakóingatlan szerzett meg.
Az Itv. 16. § (1) bekezdés c) pontja értelmében pedig mentes az öröklési illeték alól a 12. § szerinti táblázat I. csoportjába tartozó örökös (örökhagyó gyermeke, házastársa, szülője, az örökhagyó háztartásában szülő nélkül eltartott unoka) által megszerzett örökrész értékéből 20 millió forint. A felperes terhére tehát - az öröklési szerződés ellenére - illetékfizetési kötelezettség nem írható elő, mert esetében - jelen ügyben irányadó tényállásra figyelemmel - nem a visszterhes vagyonátruházási, hanem az öröklési illetékre vonatkozó szabályok az irányadók.
A jogok és kötelezettségek megszerzése során nem lehet az azonos helyzetben lévő jogalanyokat (törvényes örökösöket) indokolatlanul megkülönböztetni. Nincs jogalapja annak, hogy a halál esetén visszterhesen szerző, tehát az örökhagyónak öröklési szerződés alapján ellenszolgáltatást nyújtó az Itv. 12. § szerinti táblázat I. csoportjába tartozó közeli hozzátartozó örökös, (az örökhagyó gyermeke) vagyonszerzési illetéket fizessen akkor, amikor egyébként egy tartást nem nyújtó, de ugyanilyen hozzátartozói minőséggel rendelkező személy mentes az illetékfizetési kötelezettség alól. E jogértelmezés alátámasztásaként ismételten utal a Legfelsőbb Bíróság arra, hogy a jogalkotó célja nem a 12. § I. csoportjába tartozó örökösök megkülönböztetésére hanem kedvezményezésére irányult, hiszen a Módtv. 67. §-ához fűzött indokolás szerint az örökhagyó közeli hozzátartozóinak, tehát a 12. § I. csoportjába tartozó valamennyi személynek illetékmentességet kívánt biztosítani meghatározott értékű lakóingatlan megöröklésének esetére, és ebből nem zárta ki az öröklési szerződéssel szerző (egyben törvényes örökösként is öröklő) gyermeket.
A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet és a keresettel támadott adóhatósági érdemi döntéseket - az ítéletében kifejtett jogi álláspontjából következően - hatályon kívül helyezte. [Pp. 275. § (4) bekezdése, 339. § (1) bekezdése]
(Legf. Bír. Kfv. V. 35.332/2011.)