adozona.hu
ÍH 2013.37
ÍH 2013.37
ÜGYVEZETŐI FELELŐSSÉG MEGÁLLAPÍTÁSA IRÁNTI PER - A CSTV. 33/A. § SZERINTI MEGÁLLAPÍTÁSI PERBEN BIZONYÍTANDÓ KÖRÜLMÉNYEK - VAGYONCSÖKKENÉS FOGALMA A CSTV. 33/A. § SZERINTI PERBEN I. Az ügyvezetői felelősség megállapítása iránti pert a felszámoló vagy bármely hitelező az összes hitelező érdekében indíthatja az adós vezető tisztségviselőjével szemben. Eredményes perlés esetén a bíróság ítéletében megállapítja, hogy a tisztségviselőt a vagyoncsökkenés mértékével megegyező összeg megfizetéséért a hitelező irány
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az I. rendű alperes 2009. január 5. napjától, a II. rendű alperes 2009. március 30. napjától a H. Kft. ügyvezetője volt.
A H. Kft. tagjai, valamint a K. Kft. 2009. március 30-án szindikátusi szerződést kötöttek, melyben rögzítették a H. Kft. átvételével és működtetésével kapcsolatos háttér-megállapodásokat. A szerződés 2. és 3. pontjában kijelentették, hogy a H. Kft. ügyvezetői teendőit, beleértve a cég képviseletét, egyedül a II. rendű alperes látja el annak ellenére, hogy a cégjegyzékben a...
ÍH 2013.37 ÜGYVEZETŐI FELELŐSSÉG MEGÁLLAPÍTÁSA IRÁNTI PER - A CSTV. 33/A. § SZERINTI MEGÁLLAPÍTÁSI PERBEN BIZONYÍTANDÓ KÖRÜLMÉNYEK - VAGYONCSÖKKENÉS FOGALMA A CSTV. 33/A. § SZERINTI PERBEN
I. Az ügyvezetői felelősség megállapítása iránti pert a felszámoló vagy bármely hitelező az összes hitelező érdekében indíthatja az adós vezető tisztségviselőjével szemben. Eredményes perlés esetén a bíróság ítéletében megállapítja, hogy a tisztségviselőt a vagyoncsökkenés mértékével megegyező összeg megfizetéséért a hitelező irányában közvetlen polgári jogi felelősség terheli, a felszámolási eljárás befejezését követően pedig a ki nem elégített hitelezői követelések erejéig bármely hitelező marasztalási pert indíthat a vezető tisztségviselővel szemben.
II. A megállapítási perben a hitelezőnek bizonyítania kell a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet időpontját, azt, hogy a vezető tisztségviselő ezt követően nem a hitelezői érdekek elsődlegessége alapján hozta meg intézkedéseit, és azt is, hogy az intézkedésekkel okozati összefüggésben az adós vagyonában csökkenés következett be. Az ügyvezetői felelősség feltételei nem azonosak a kártérítési igénnyel.
III. Az adós vagyonának csökkenése a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően az aktív vagyon tényleges csökkenését jelenti, ezért ha az értékesítés nyomán az adós aktív és passzív vagyona azonos mértékben változik, mert a befolyt vételár a jelzálogjog jogosultjának privilegizált követelését csökkenti, nem következik be olyan vagyoncsökkenés, amely megalapozhatná a vezető tisztségviselő felelősségét [Cstv. 33/A. § (1) bek.].
Az I. rendű alperes 2009. január 5. napjától, a II. rendű alperes 2009. március 30. napjától a H. Kft. ügyvezetője volt.A H. Kft. tagjai, valamint a K. Kft. 2009. március 30-án szindikátusi szerződést kötöttek, melyben rögzítették a H. Kft. átvételével és működtetésével kapcsolatos háttér-megállapodásokat. A szerződés 2. és 3. pontjában kijelentették, hogy a H. Kft. ügyvezetői teendőit, beleértve a cég képviseletét, egyedül a II. rendű alperes látja el annak ellenére, hogy a cégjegyzékben az I. rendű alperessel együtt szerepelnek vezető tisztségviselőként. Megállapodtak abban is, hogy az I. rendű alperes a továbbiakban egyáltalán nem lát el ügyvezetői teendőket, és abban az esetben, ha újabb cégmódosításra kerül sor, törlésre kerül a cégnyilvántartásból.
A Bács-Kiskun Megyei Bíróság 2010. január 7. napján jogerőre emelkedett végzésével elrendelte a H. Kft. felszámolását. A Szegedi Ítélőtábla a 2010. március 24. napján jogerőre emelkedett végzésével az eljárást megszüntette és az elsőfokú bíróság végzését hatályon kívül helyezte.
A H. Kft. egyetlen jelentősebb vagyonát az S. Takarékszövetkezet jelzálogjogával terhelt H. 042/17-20. és 24. helyrajzi szám alatt nyilvántartott ingatlanok képezték. Az ingatlanokat 2010. május 21-én az I. rendű alperes a H. Kft. képviseletében eljárva értékesítette üzlettársának, az A. Kft.-nek 191 500 000 Ft vételárért. A vevő a vételárat az eladónak az S. Takarékszövetkezetnél vezetett számlájára fizette meg, amelyről a takarékszövetkezet a fennálló követelését nagyobb részben kielégítette.
A H. Kft. ellen újabb felszámolási eljárás indult, 2010. augusztus 18. napján felszámolás alá került. A felperes határidőben bejelentett hitelezői igényét a felszámoló 3 288 227 Ft összegben a Cstv. 57. § (1) bekezdésének f) pontjába nyilvántartásba vette.
A felperes keresetében a Cstv. 33/A. § (1) bekezdésére hivatkozással annak megállapítását kérte, hogy az alperesek a H. Kft. fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetének bekövetkeztét követően ügyvezetői feladataikat nem a hitelezők érdekeinek elsődlegessége alapján látták el a kft. tulajdonát képező ingatlanok értékesítése során, ezáltal a gazdálkodó szervezet vagyona 191 500 000 Ft-tal csökkent. Kérte az alperesek egyetemleges felelősségének megállapítását. Arra hivatkozott, hogy a hitelezők érdekeinek sérelmét vélelmezni kell, tekintettel arra, hogy az alperesek nem tettek eleget a Cstv. 31. § (1) bekezdés a)-d) pontjában előírt kötelezettségüknek.
Az alperesek a kereset elutasítását kérték.
Az I. rendű alperes arra hivatkozott, hogy 2009 áprilisától ténylegesen már nem vett részt a kft. vezetésében, a szerződést mégis azért ő írta alá, mivel az adásvétel megkötésének időpontjában a másik ügyvezető, illetőleg az üzletrész tulajdonosok nem voltak elérhetők. A hitelezők érdekei nem sérültek; ha az ingatlanok a felszámolási eljárásban kerültek volna értékesítésre, a takarékszövetkezet jelzálogjogára figyelemmel privilegizált kielégítésben részesült volna. A fizetésképtelen helyzet bekövetkeztének időpontját 2009 márciusában jelölte meg.
A II. rendű alperes arra hivatkozott, hogy a H. Kft. 2009 februárjában befektetőt talált, a szindikátusi szerződés feltételei szerint az üzletrészek átalakítására a kft.-t terhelő összes kötelezettség rendezését követően került volna sor. Jelentős vagyonelemet képezett a kft. p.-i keverőüzeme, az ezzel kapcsolatos adásvételi szerződést azonban a vevő megszegte, ezzel mintegy 300 000 000 Ft-os kárt okozott a kft.-nek. A büntetőeljárás során az adós iratai lefoglalásra kerültek, amelyről a felszámolót is tájékoztatta. Az első felszámolási eljárás elrendelésére adminisztratív hiba folytán került sor, a kft. fizetésképtelenségi helyzete csak 2010 áprilisától állt fenn. Arra is hivatkozott, hogy az értékesített ingatlanok együttes értéke csak mintegy 100 000 000 Ft volt, ehhez képest a 191 500 000 Ft-on történő értékesítés semmiképpen sem jelentheti a hitelezői érdekek sérelmét. Ténylegesen az adós vagyona nem csökkent, mivel az aktívák mellett a passzívák is, azaz a takarékszövetkezettel szemben fennálló tartozás is csökkent. Hangsúlyozta, hogy az S. Takarékszövetkezet nem csak jelzálogjoggal, de vételi joggal is rendelkezett.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Indokolásában megállapította, a H. Kft. fizetésképtelensége az ingatlanok adásvételére vonatkozó szerződések megkötésének időpontjában bekövetkezett. Azt vizsgálta, hogy az alperesek gazdálkodása, tevékenysége jogszerűtlennek minősült-e, illetőleg ezzel összefüggésben a felelősségük megállapítható-e. A társaság vagyonának csökkenése kapcsán megállapította, a takarékszövetkezet, mint jelzálogjoggal rendelkező hitelező a felszámolási eljárásban kielégítési elsőbbséget élvezett volna, ezen felül opciós jogát is érvényesíthette volna a felszámolási eljárás megindulásáig. A befolyó vételárból így valószínűsíthetően a többi hitelező kielégítésére már nem jutott volna fedezet.
Az általános kártérítési felelősség megállapítására vonatkozó szabályok szerint az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a felperesnek kellett bizonyítania a károkozás jogellenességét, a kár összegét, a károkozó magatartás és a kár közötti okozati összefüggést. Ezzel kapcsolatban a felperes nem bizonyította a kár bekövetkeztét. Az alperesek és H. B. tanú egybehangzó előadása alapján a felszámolási eljárásban az ingatlanok eladási ára valószínűleg nem haladta volna meg a 100 000 000 Ft-ot, ehhez képest 191 500 000 Ft bevétel keletkezett, melyből a legnagyobb, kielégítési elsőbbséget élvező hitelező követelése 99%-ban nyert kielégítést. Az adós vagyona nem csökkent, mert a bevételből egyidejűleg az adós kötelezettségei is csökkentek ugyanilyen mértékben, ezért az ingatlanok eladása a felperes vagy más hitelező követelésének kielégítését nem hiúsította meg. Ehhez képest a bíróság szükségtelennek tekintette annak vizsgálatát, hogy az alperesek milyen okból nem teljesítették a felszámoló felé az iratátadási, mérlegkészítési kötelezettségüket.
Az ítélettel szemben a felperes nyújtott be fellebbezést. Vitatta, hogy az adós vagyona ténylegesen nem csökkent az ingatlanok értékesítését követően. Álláspontja szerint a Cstv. 33/A. § (2) bekezdésében rögzített törvényi vélelmet az alperesek az eljárás során nem döntötték meg. Az ügyvezetők akkor jártak volna el a hitelezők érdekében, ha az ingatlanok értékesítését követően a befolyt vételárat nem fizetik ki az S. Takarékszövetkezetnek, hanem azt a H. Kft. rendelkezése alatt tartják a felszámolási eljárásig, ezáltal annak kezelését, illetőleg felosztását a felszámolóra bízzák. Az alpereseknek a felelősség alól történő kimentéséhez azt kellett volna bizonyítaniuk, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően az adott helyzetben elvárható valamennyi intézkedést megtették a hitelezői veszteségek csökkentése érdekében. Az alperesek ilyen magatartásra nem hivatkoztak, e körben bizonyítási indítványt nem tettek, bizonyítékot nem csatoltak, így felelősségük kétséget kizáróan megállapítható.
A fellebbezés alaptalan.
A Cstv. 33/A. § (1) bekezdése értelmében a hitelező vagy - az adós nevében - a felszámoló a felszámolási eljárás ideje alatt keresettel kérheti a bíróságtól annak megállapítását, hogy azok, akik a gazdálkodó szervezet vezetői voltak a felszámolás kezdő időpontját megelőző három évben, a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően ügyvezetési feladataikat nem a hitelezők érdekeinek elsődlegessége alapján látták el, és ezáltal a gazdálkodó szervezet vagyona csökkent, vagy a hitelezők követeléseinek teljes kielégítését meghiúsították. Ha közösen okoztak kárt, felelősségük egyetemleges. A fizetőképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezte az az időpont, amelytől kezdve a gazdálkodó szervezet vezetői előre látták, vagy ésszerűen előre láthatták, hogy a gazdálkodó szervezet nem lesz képes esedékességkor kielégíteni a vele szemben fennálló követeléseket.
A (2) bekezdés értelmében mentesül a felelősség alól az (1) bekezdésben említett vezető, ha bizonyítja, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően az adott helyzetben az ilyen tisztséget betöltő személytől elvárható valamennyi intézkedést megtette, a hitelezői veszteségek elkerülése, csökkentése, továbbá az adós gazdálkodó szervezet legfőbb szerve intézkedéseinek kezdeményezése érdekében. Amennyiben a vezető a felszámolás kezdő időpontját megelőzően nem tett eleget az adós éves beszámolója külön jogszabályban meghatározott letétbe helyezési és közzétételi kötelezettségének, vagy nem teljesíti a 31. § (1) bekezdés a)-d) pontja szerinti beszámoló-készítési, irat- és vagyonátadási, továbbá tájékoztatási kötelezettségét, a hitelezői érdekek sérelmét vélelmezni kell.
A Cstv. 33/A. §-ában szabályozott megállapítási pert a felszámoló vagy bármely hitelező mintegy "perbizományként" az összes hitelező érdekében indíthatja az adós vezető tisztségviselőivel szemben. Eredményes perlés esetén a bíróság ítéletében megállapítja, hogy a megjelölt tisztségviselőket a vagyoncsökkenés mértékével megegyező összeg megfizetéséért a hitelezők irányában közvetlen polgári jogi felelősség terheli, később pedig a felszámolási eljárás befejezését követően a ki nem elégített hitelezői követelésére figyelemmel bármely hitelező marasztalási pert indíthat a vezető tisztségviselőkkel szemben. A megállapítási kereset megalapozottságához a hitelezőnek kell bizonyítania a fizetőképtelenséggel fenyegető helyzet időpontját, azt, hogy ezt követően a vezető tisztségviselők nem a hitelezői érdekek elsődlegessége alapján hozták meg intézkedéseiket, és azt is, hogy a vezető tisztségviselők előbbi intézkedéseik eredményeként, azzal okozati összefüggésben az adós vagyonában csökkenés következett be. Az előbbiekből következik, hogy a Cstv. 33/A. §-a alapján indított per nem kártérítési per, ezért a bíróságnak nem a Ptk. 339. § (1) bekezdése szerinti törvényi feltételek fennálltát kell vizsgálnia, erre figyelemmel az ítélőtábla az elsőfokú ítélet ezzel ellentétes indokait mellőzi.
Helytállóan hivatkozott a felperes fellebbezésében arra, hogy a Cstv. 33/A. § (2) bekezdése alapján a jelen perben vélelmezni kellett a hitelezői érdekek sérelmét, mivel az alperesek nem tettek eleget a Cstv. 31. § (1) bekezdésében előírt iratátadási, mérlegkészítési kötelezettségüknek. A törvényi vélelem megdönthető, ehhez azonban az alpereseknek nem azt kellett bizonyítaniuk, hogy iratátadási, mérlegkészítési kötelezettségüknek eleget tettek, hanem azt, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően a hitelezők érdekei
szerint jártak el, illetőleg a hitelezők érdekei nem sérültek, és/vagy az adós vagyona nem csökkent intézkedéseik következményeként. Az alperesek a törvényi vélelmet megdöntötték.
A felperes jelen ügyben a hitelezői érdeksérelmet, illetőleg a vagyoncsökkenést az adós h.-i ingatlanainak eladásában jelölte meg. Arra hivatkozott, hogy az adósnak nem kellett volna a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően az ingatlanokat értékesíteni, vagy azok értékesítése esetén a vételárat birtokában kellett volna tartani a felszámolási eljárás megindulásáig. A rendelkezésre álló iratokból megállapítható, hogy az adósnak jelentős összegű lejárt tartozása állt fenn az S. Takarékszövetkezettel szemben, amelynek első ranghelyen bejegyzett jelzálogjoga volt a perbeli ingatlanokon, valamint vételi joggal is rendelkezett. A felperes fellebbezésében tévesen hivatkozott arra, hogy a felszámolási eljárás során a takarékszövetkezet nem élhetett volna vételi jogával; valójában a hitelező e jogát a felszámolási eljárás nem érinti, a vételi jog gyakorlása esetén azonban a hitelező beszámítással nem élhet, a vételárat ki kell fizetnie az adósnak [Cstv. 38. § (4) bekezdés]. A takarékszövetkezet képviselője, H. B. tanúvallomása szerint a takarékszövetkezet a felszámolási eljárás előtt mindenképpen élt volna vételi jogával, amennyiben az ingatlan nem kerül értékesítésre.
A vételárat a vevő az alperes számlájára fizette meg, más kérdés, hogy a takarékszövetkezet erről a számláról követelését közvetlenül kielégítette, így a jelzálogjoggal biztosított követelése csaknem teljes egészében megtérült. Amennyiben az ingatlanokat a kft. nem adja el, a takarékszövetkezet jelzálogjogára figyelemmel privilegizált hitelezőként került volna nyilvántartásba vételre a felszámolási eljárásban, így az ingatlan értékesítése esetén a vételár értékesítési költségekkel csökkentett részét 100%-ban a Cstv. 49/D. § (1) bekezdése folytán megkapta volna. Más hitelezők - ideértve a felszámolási költségek jogosultjait is - az ingatlanok értékesítéséből befolyt összegből nem részesültek volna, ez is azt igazolja, hogy a hitelezői érdekek az adásvétel kapcsán nem sérültek.
A felperes álláspontja szerint az ingatlan értékesítése az adós vagyonában csökkenést eredményezett, így a hitelezői érdekek sérelme erre tekintettel mindenképpen megállapítható. Az ítélőtábla kiemeli, hogy a Cstv. 33/A. § (1) bekezdése szerinti vagyoncsökkenés nem azonos a Cstv. 27. § (2) bekezdésében szabályozott fizetésképtelenséggel, de a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzettel sem. A Cstv. pénzforgalmi szemléletű fizetésképtelenségi fogalma alapvetően a jogerős ítélet, csődegyezség vagy számla alapján esedékes követelés kielégítésének hiányához rendeli a fizetésképtelenség megállapítását, míg a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet lényegében az adós esedékes számláinak kielégítéséhez szükséges likvid pénzeszközök elégtelenségét jelenti. Az adós vagyonának csökkenése a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően helyesen az aktív vagyon csökkenését jelenti. Ha az értékesítés nyomán az adós aktív és passzív vagyona azonos mértékben változik, és a befolyt vételár a jelzálogjog jogosultjának privilegizált követelését csökkenti, nem következik be olyan vagyoncsökkenés, amely megalapozná a vezető tisztségviselő Cstv. 33/A. §-a szerinti felelősségét.
Megjegyzi még az ítélőtábla: felmerülhetett az értékesítés kapcsán a Cstv. 40. § (1) bekezdésének (hitelezők kijátszására irányuló, illetve ingyenes vagy aránytalan elidegenítés), illetőleg (2) bekezdésének (bármely hitelező előnyben részesítése részére történő kifizetéssel) alkalmazása, azonban a felszámoló sem látta indokoltnak ilyen címen perindításnak, mivel álláspontja szerint nem valósult meg az ügyletkötéssel hitelezői érdeksérelem.
Az előbbiekre figyelemmel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság fellebbezéssel támadott ítéletét a Pp. 253. § (2) bekezdése szerint helybenhagyta.
(Szegedi Ítélőtábla Gf. I. 30.344/2011.)