adozona.hu
BH+ 2013.3.118
BH+ 2013.3.118
Vezető tisztségviselők helytállási kötelezettségét megalapozó feltételek vizsgálata körében irányadó szempontok [1991. évi XLIX. tv. (Cstv.) 31. § (1) bek., 33/A. § (1) és (2) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az I. r. alperes 2009. január 5-től, a II. r. alperes 2009. március 30-tól a perben nem álló H. Korlátolt Felelősségű Társaság ügyvezetője volt.
A megyei bíróság a 2010. január 7-én kelt és január 12-én közzétett végzésével elrendelte az említett korlátolt felelősségű társaság felszámolását. Az ítélőtábla a 2010. március 24-én jogerőre emelkedett végzésével az eljárást megszüntette és az elsőfokú bíróság fenti végzését hatályon kívül helyezte.
A korlátolt felelősségű társaság H. 042/17-20. ...
BH+ 2013.3.118 Vezető tisztségviselők helytállási kötelezettségét megalapozó feltételek vizsgálata körében irányadó szempontok [1991. évi XLIX. tv. (Cstv.) 31. § (1) bek., 33/A. § (1) és (2) bek.].
Az I. r. alperes 2009. január 5-től, a II. r. alperes 2009. március 30-tól a perben nem álló H. Korlátolt Felelősségű Társaság ügyvezetője volt.A megyei bíróság a 2010. január 7-én kelt és január 12-én közzétett végzésével elrendelte az említett korlátolt felelősségű társaság felszámolását. Az ítélőtábla a 2010. március 24-én jogerőre emelkedett végzésével az eljárást megszüntette és az elsőfokú bíróság fenti végzését hatályon kívül helyezte.
A korlátolt felelősségű társaság H. 042/17-20. és 24. helyrajzi szám alatt nyilvántartott ingatlanain az S. Takarékszövetkezet jelzálogjoga állt fenn, amely jelzálogjog a jogosultnak az adós kft. részére folyósított több hitelszerződés alapján keletkezett, közel 200 millió Ft-os hiteltartozás visszafizetésének biztosítékául szolgált. A takarékszövetkezetet a 042/17-20. helyrajzi számú ingatlanokon 2009. november 10-ig, a 042/24. helyrajzi számú ingatlanon 2010. szeptember 9-ig vételi jog illette meg.
Az I. r. alperes a korlátolt felelősségű társaság ügyvezetőjeként a jelzálogjog, illetve vételi jog jogosultjának hozzájárulásával az ingatlanokat 2010. május 21-én a szintén perben nem álló A. Korlátolt Felelősségű Társaságnak eladta. A 042/17-20. helyrajzi számú ingatlanok vételára egyenként 1 300 000 Ft + áfa, a 042/24. helyrajzi számú ingatlan vételára 148 millió Ft + áfa összeg volt. A vevőt összesen 153 200 000 Ft + áfa, azaz 191 500 000 Ft vételár fizetési kötelezettség terhelte. A vételárat, az eladót terhelő hitelek kiegyenlítése végett a jelzálogjog jogosultja által megadott pénzintézeti számlákra volt köteles megfizetni, a teljes hiteltartozás és járulékok egyidejű átvállalásával.
A korlátolt felelősségű társaság ellen ezt követően újabb felszámolási eljárás kezdeményezésére került sor. A megyei bíróság 2010. augusztus 10-én jogerőre emelkedett, a Cégközlönyben 2010. augusztus 18-án közzétett végzése alapján indult meg a felszámolás.
A felperes 3 288 227 Ft-os összegben bejelentett hitelezői igényét a felszámoló, a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló többször módosított 1991. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Cstv.) 57. § (1) bekezdés f) pontja szerinti kielégítési sorrendbe besorolva vette nyilvántartásba.
A felperes a 2011. január 6-án benyújtott keresetében, a Cstv. 33/A. § (1) bekezdésére hivatkozással, az alperesek egyetemleges felelősségének megállapítását kérte. Előadta, hogy az adós korlátolt felelősségű társaság fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetének bekövetkeztét követően az ügyvezetői feladataikat nem a hitelezők érdekeinek elsődlegessége alapján látták el. Az utóbb felszámolás alá került korlátolt felelősségű társaság tulajdonában lévő perbeli ingatlanokat értékesítették, s ezáltal annak vagyona 191 500 000 Ft-tal csökkent. A felperes állította azt is, hogy a hitelezői érdeksérelmet vélelmezni kell, mert az alperesek a Cstv. 31 § (1) bekezdés a)-d) pontja szerinti beszámoló-készítési, irat- és vagyonátadási, továbbá a felszámoló felé fennálló tájékoztatási kötelezettségüknek sem tettek eleget.
Az alperesek a kereset elutasítását kérték.
Az I. r. alperes előadta, hogy 2009 áprilisától kezdődően ténylegesen már nem vett részt a korlátolt felelősségű társaság ügyvezetésében, kizárólag a perbeli ingatlanok adásvételi szerződését írta alá. Vitatta, hogy az ingatlanok értékesítése miatt a hitelezők érdeke sérült. Állította, hogy a jelzálogjog jogosultjának hitelezői igényét a többi hitelező igényét megelőzően kellett volna kielégíteni akkor is, ha az ingatlanok eladására a felszámolási eljárás során került volna sor. Az adós korlátolt felelősségű társaság fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetének bekövetkezte időpontját 2009 márciusában jelölte meg.
A II. r. alperes azzal védekezett, hogy az adós p.-i takarmánykeverő üzemének eladására kötött adásvételi szerződést a vevő megszegte, ezzel a korlátolt felelősségű társaságnak 300 millió Ft-os kárt okozott. Az ügylettel összefüggésben indult büntető eljárás során az adós korlátolt felelősségű társaság iratai lefoglalásra kerültek, s e körülményről a felszámolót is tájékoztatta. Állította, hogy a korlátolt felelősségű társaság fizetésképtelenséggel fenyegető helyzete 2010 áprilisától állt fenn. Előadta, hogy a perbeli ingatlanok együttes értéke 100 millió Ft volt, ennek ellenére azokat 191 500 000 Ft-os összvételáron sikerült értékesíteni. Vitatta ezért, hogy a hitelezői érdekek sérültek. Hivatkozott arra is, hogy az adós vagyona nem csökkent, mert a befolyt vételárból a jelzálogjog jogosultjával szemben fennálló tartozás jelentős mértékben csökkent. Utalt arra is, hogy a jelzálogjog jogosultat vételi jog is megillette.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította.
A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
Határozatának indokolásában kifejtette: a Cstv. 33/A. §-ában szabályozott megállapítási pert a felszámoló, vagy bármely hitelező az összes hitelező érdekében indíthatja az adós vezető tisztségviselőivel szemben. Eredményes perlés esetén a bíróság ítéletében megállapítja, hogy a beperelt vezető tisztségviselőket a vagyoncsökkenés mértékével megegyező összeg megfizetéséért a hitelezők irányában közvetlen polgári jogi felelősség terheli. A felszámolási eljárás befejezését követően pedig a ki nem elégített hitelezői követelésére figyelemmel bármely hitelező marasztalási pert indíthat a vezető tisztségviselőkkel szemben.
A másodfokú bíróság hangsúlyozta: a megállapítási kereset megalapozottságához a hitelezőnek kell bizonyítania a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezésének időpontját, azt, hogy ezt követően a vezető tisztségviselők nem a hitelezői érdekek elsődlegessége alapján hozták meg intézkedéseiket, illetve, hogy intézkedéseikkel okozati összefüggésben az adós vagyonában csökkenés következett be. Mindebből következően, az elsőfokú bíróság álláspontjával ellentétben, a Cstv. 33/A. §-a alapján indított per nem kártérítési per, nem a Ptk. 339. § (1) bekezdése szerinti törvényi feltételek fennálltát kell vizsgálni.
Az ítélőtábla szerint a felperes helytállóan hivatkozott a fellebbezésében arra, hogy a Cstv. 33/A. § (2) bekezdése alapján a jelen perben vélelmezni kellett a hitelezői érdekek sérelmét, mert az alperesek nem tettek eleget a Cstv. 31. § (1) bekezdésében előírt iratátadási, mérlegkészítési kötelezettségüknek. A másodfokú bíróság úgy vélte azonban, e vélelem megdönthető. Ennek érdekében az alpereseket annak bizonyítása terhelte, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően a hitelezők érdekeinek megfelelően jártak el, illetőleg a hitelezők érdekei nem sérültek és/vagy az adós vagyona nem csökkent intézkedéseik következtében.
Az ítélőtábla úgy ítélte, hogy az alperesek a törvényi vélelmet megdöntötték. A felperes ugyanis a jelen perben a hitelezői érdeksérelmet, illetve a vagyoncsökkenést a perbeli ingatlanok értékesítésére hivatkozással állította. Az volt a véleménye, hogy az adósnak nem kellett volna a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően azokat eladnia, vagy eladás esetén, a befolyt vételárat, a felszámolási eljárás megindulásáig, a birtokában kellett volna tartania. A rendelkezésre álló iratokból azonban kitűnik, hogy az adósnak jelentős összegű lejárt tartozása állt fenn az ingatlanok jelzálogjog jogosultjával szemben. E jelzálogjog jogosultja első ranghelyen bejegyzett jelzálogjoggal, illetve vételi joggal is rendelkezett. E vételi jogával, a felperes fellebbezésében foglaltakkal ellentétben, a felszámolási eljárás során is élhetett volna. A Cstv. 38. § (4) bekezdése értelmében a vételi jog gyakorlása esetén csak a beszámítási jog nem illette volna meg. A másodfokú bíróság rámutatott arra, hogy a jelzálogjog jogosultja törvényes képviselőjének tanúvallomása alapján azt a következtetést vonta le, a jelzálogjog jogosult a felszámolási eljárás előtt mindenképpen élt volna vételi jogával, ha a perbeli ingatlanok nem kerültek volna értékesítésre. Az ítélőtábla utalt arra is: a vételárat a vevőnek az alperes számlájára kellett megfizetnie. A jelzálogjog jogosult arról a követelését közvetlenül kielégítette. A jelzálogjoggal biztosított követelés így csaknem teljes egészében megtérült. Ha az ingatlanokat az adós korlátolt felelősségű társaság nem adta volna el, a jelzálogjog jogosult - jelzálog jogára tekintettel a felszámolási eljárásban - privilegizált hitelezőként került volna nyilvántartásba-vételre. Az ingatlan értékesítése esetén, a vételár értékesítési költségekkel csökkentett részét 100%-ban megkapta volna a Cstv. 49/D. § (1) bekezdése alapján. Más hitelezők - ideértve a felszámolási költségek jogosultjait is - az ingatlanok értékesítéséből befolyt összegből nem részesültek volna. Mindez azt igazolja, hogy a perbeli ingatlanok adásvételével összefüggésben a többi hitelező érdeksérelme nem következett be.
A másodfokú bíróság szerint a felperesnek az az állítása sem nyert bizonyítást, hogy az ingatlanok értékesítése folytán az adós korlátolt felelősségű társaság vagyona csökkent. A Cstv. 33/A. § (1) bekezdése szerinti vagyoncsökkenés ugyanis nem azonos a Cstv. 27. § (2) bekezdése szerinti fizetésképtelenséggel, illetve a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzettel. A Cstv. pénzforgalmi szemléletű fizetésképtelenségi fogalma alapvetően a jogerős ítélet, a csődegyezség, vagy számla alapján esedékes követelés kielégítésének hiányához rendeli a fizetésképtelenség megállapítását, míg a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet - lényegében - az adós esedékes számláinak kielégítéséhez szükséges likvid pénzeszközök elégtelenségét jelenti. Az adós vagyonának csökkenése, a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően, helyesen, az aktív vagyon csökkenését jelenti. Ha az értékesítés nyomán az adós aktív és passzív vagyona azonos mértékben változik, a befolyt vételár a jelzálogjog jogosult privilegizált követelését csökkenti, nem következik be olyan vagyoncsökkenés, amely megalapozná a vezető tisztségviselő Cstv. 33/A. §-a szerinti felelősségét.
Az ítélőtábla kifejtette: az értékesítéssel összefüggésben a Cstv.40. § (1), illetve (2) bekezdésének alkalmazása felmerülhetett volna. A felszámoló azonban nem látta indokoltnak a hitelezők kijátszására irányuló, illetve ingyenesség, aránytalan áron történő elidegenítés, vagy bármely hitelező előnyben részesítése miatti perindítást, mivel - nyilatkozata szerint - nem valósult meg az ügyletkötéssel hitelezői érdeksérelem.
A felperes a jogerős ítélettel szembeni felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen kérte annak hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását, a keresetnek helytadó új határozat hozatalát. Másodlagosan indítványozta a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését az elsőfokú bíróság ítéletére kiterjedően, vagy a hatályon kívül helyezéssel a másodfokú bíróság új eljárásra, új határozat hozatalára utasítását. Előadta, hogy a támadott határozat a Cstv. 33/A. §-át, a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (2006. évi Gt.</a>) 30. §-ának (2) és (3) bekezdéseit, valamint a Pp. 206. § (1) bekezdését sérti.
Állította, hogy az alperesek nyilatkozatával bizonyította, miszerint a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet 2009 márciusában bekövetkezett. A Cstv. 33/A. § (2) bekezdésében a beszámoló készítési, irat- és vagyonátadási, továbbá tájékoztatási kötelezettség elmulasztását, - azaz a hitelezői érdekek sérelmére vonatkozó törvényi vélelmet megalapozó feltételeket - ugyancsak igazolta. Igazolást nyert emellett az adós korlátolt felelősségű társaság vagyon csökkenését eredményező szerződés megkötése is. A felperes érvelt azzal is: a Cstv. 33/A. § (2) bekezdése szerint az alpereseknek a törvényes vélelem megdöntéséhez azt kellett volna bizonyítaniuk, hogy az ilyen tisztséget betöltő személytől elvárható valamennyi intézkedést megtették a hitelezői veszteségek elkerülése, csökkentése, az adós gazdálkodó szervezet legfőbb szerve intézkedéseinek kezdeményezése érdekében. Utalt arra, hogy a 2006. évi Gt. 30. § (2) bekezdése értelmében a gazdasági társaság vezető tisztségviselője az ügyvezetést az ilyen tisztséget betöltő személyektől általában elvárható gondossággal - és ha a 2006. évi Gt.</a> kivételt nem tesz - a gazdasági társaság érdekeinek elsődlegessége alapján köteles ellátni. A hivatkozott jogszabályhely (3) bekezdése alapján azonban - a gazdasági társaság fizetésképtelenségével fenyegető helyzetének bekövetkeztét követően - a feladatokat a társaság hitelezői érdekeinek elsőbbsége alapján kell teljesíteni.
A felperes szerint a másodfokú bíróság az alperesek arra vonatkozó sikeres bizonyítás hiányában, feltételezésekre alapítva állapította meg, hogy az adós korlátolt felelősségű társaságnak a jelzálogjog jogosulttal szemben milyen összegű lejárt tartozása állt fenn. A megalapozott döntéshozatalhoz szükségesnek tartotta volna a felperes annak bizonyítását is, hogy további hitelezők nem részesültek volna az ingatlan vételárából, az ingatlan vételárának megállapításakor alkalmaztak ingatlanforgalmi szakértőt. Véleménye szerint vizsgálandó lett volna az is, hogy az adós az értékesítést megelőzően milyen egyéb vételi ajánlatokat kapott. Állította, csak ilyen adatok alapján lehetett volna megállapítani, hogy az alperesek az ingatlan értékesítésekor a hitelezők érdekeinek megóvása érdekében a szükséges intézkedéseket megtették.
A felperes előadta azt is: a másodfokú bíróság a Cstv. 33/A. §-ának, illetve a 2006. évi Gt. 30. § (2) és (3) bekezdésének, a jogszabály szövegével ellentétesen tartotta szükségtelennek - az adós aktív és passzív vagyonának egyidejű csökkenésére hivatkozással - az alperesek helytállási kötelezettség alóli mentesülését eredményező körülmények bizonyítását. Vitatta, hogy az alperesek iratátadási, illetve mérlegkészítési kötelezettségének elmulasztása miatt helytállóan állapította meg a másodfokú bíróság az aktív és a passzív vagyon egyidejű csökkenését. Hangsúlyozta, az I. r. alperes az adós fizetésképtelen helyzetének bekövetkezése után adásvételi szerződést kötött az adós gazdasági társaság vagyonának jelentős részét jelentő ingatlanok értékesítésére, és a befolyt vételárból egyetlen hitelező igényét elégítette ki. A II. r. alperes, akinek az adós irányítását az alperesek állítása szerint 2009. április óta egyedül kellett ellátnia, az ügyletkötés során nem működött közre, azt nem akadályozta meg, a tudomásszerzést követően az eredeti állapot helyreállítása érdekében semmilyen intézkedést nem tett. Így mindkét alperesnek, a másodfokú bíróság álláspontjával ellentétben, a keresetben megjelölt jogcímen a helytállási kötelezettsége fennáll.
Az alperesek felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztettek elő.
A Kúria a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta a Pp. 275. § (2) bekezdése alapján. Megállapította, hogy a támadott határozat, az alábbiakra tekintettel, a felülvizsgálati kérelemben megjelölt jogszabályokat nem sérti.
A Kúria egyetértett a jogerős ítéletben kifejtett azzal az állásponttal, hogy a felperes keresete alapján az eljárt bíróságoknak azt kellett vizsgálniuk, hogy az alperesek felelősségét megalapozó, az adott ügyben nem vitatottan alkalmazandó Cstv. 33/A. § (1), illetve (2) bekezdésében foglalt feltételek fennálltak-e.
Egyetértett abban is az ítélőtáblával, hogy az alpereseknek a Cstv. 31. § (1) bekezdésében előírt iratátadási, mérlegkészítési és tájékoztatási kötelezettségük elmulasztása miatt a hitelezői érdekek sérelmét vélelmezni kellett.
A Cstv. 33/A. § (1) bekezdése alapján az alperesek felelősségének megállapításához azonban a hitelezői érdeksérelem mellett, az adós gazdálkodó szervezetnek az azzal okozati összefüggésben keletkezett vagyoncsökkenését, vagy a hitelezők követeléseinek teljes kielégítése meghiúsítását, vagy a környezeti terhek rendezésének elmulasztását is a felperesnek kellett bizonyítania. Ennek hiányában a keresetnek való helytadásnak nem lehet helye.
A felperes állításával ellentétben, az eljárt bíróságok a jogvita eldöntéséhez szükséges tényállást feltárták. A Pp. 3. § (5) bekezdésében írt szabad bizonyítás elve szerint az alperesek nyilatkozata, az adós korlátolt felelősségű társaság felszámolójának tanúvallomása, e személy felpereshez 2010. december 6-án írott tájékoztató levele, illetve 2010. október 22-i hitelezői igény visszaigazolásáról szóló nyilatkozata, a perbeli ingatlanok átruházásáról rendelkező 2010. május 21-i adásvételi szerződés és a jelzálogjog jogosult törvényes képviselőjének tanúvallomása, a felszámolást elrendelő bíróság határozatai alapján vonták le okszerű megállapításaikat. A bizonyítékokat a Pp. 206. § (1) bekezdésének megfelelően a maguk összességében értékelték, és meggyőződésük szerint bírálták el.
Kúria a felsorolt bizonyítékokkal összhangban állónak tartotta azt a jogerős ítéletben tett megállapítást, hogy a perbeli ingatlanoknak - nem vitásan az adós korlátolt felelősségű társaság fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetének bekövetkeztét követően - 2010. május 21-én történt értékesítésével, az adósnak a felszámolás bekövetkezésére tekintettel, a többi hitelező igényének kielégítésére rendelkezésre álló vagyona nem csökkent. A vételi joggal is rendelkező jelzálogjog jogosult követelésének kielégítése a többi hitelező követelésének kielégítését, annak elmaradását nem befolyásolta. A felszámoló a 2011. május 11-én tartott tárgyaláson a jelzálogjog jogosult követelését hozzávetőlegesen 200 millió Ft-ban határozta meg. Azt is előadta, hogy a Cstv. 49/D. §-a alapján az adóshoz befolyt, a perbeli ingatlanok értékesítéséből származó vételár kizárólag a takarékszövetkezetet illette volna meg. A perben becsatolt, az ingatlanok adásvételéről szóló szerződésből megállapítható az is, hogy a takarékszövetkezet élhetett volna, és képviselőjének tanúvallomása szerint élt is volna vételi jogával, ha az ingatlanok nem kerülnek értékesítésre. A Cstv. 57. § b) pontja, illetve 45/D. § (1) bekezdése szerint, amennyiben az ingatlanok nem kerültek volna értékesítésre és a takarékszövetkezet nem él vételi jogával a felszámolási eljárás megindulása előtt, a felszámolási eljárás során az őt megillető jelzálogjogra figyelemmel privilegizált hitelezőként került volna nyilvántartásba vételre, és ingatlanértékesítés esetén a vételár értékesítési költségekkel csökkentett részét megkapta volna. A felülvizsgálati kérelmet előterjesztő fél alaptalanul állította ezért, hogy a Pp. 206. § (1) bekezdésében írt, a bizonyítékok mérlegelésére vonatkozó eljárási szabályt megsértve állapította meg a másodfokú bíróság, hogy a felperes vagyona nem csökkent, feltételezésekre alapítva mondta ki, hogy az ügylet más hitelezők kielégítésére nem hatott ki.
A felelősséget megalapozó feltételek együttes fennállásának hiánya miatt, a Cstv. 33/A. § (2) bekezdése alkalmazásával, az alpereseknek a felelősség alóli mentesülést eredményező körülményeket már nem kellett bizonyítaniuk. Utal arra is a Kúria, hogy arra vonatkozó fellebbezés hiányában a másodfokú eljárásnak nem volt tárgya az alperesek felelősségének 2006. évi Gt. 30. § (2) és (3) bekezdése szerinti vizsgálata. Ezért a felülvizsgálati kérelemnek az e jogszabályi rendelkezésekre alapított érvelése a felülvizsgálati eljárás tárgyat sem lehetett. A felülvizsgálati eljárásban ugyanis nem lehet megjelölni olyan új jogszabálysértést, amelyre a fél a felülvizsgálati eljárást megelőző másodfokú bírósági eljárásban nem hivatkozott, amint azt a Legfelsőbb Bíróság a Kfv.IV.28.868/1997. számú, a KGD 2000.149 számon, az Mfv.I.10820/2000. számú, illetve a BH 2002.283 számon közzétett eseti döntéseiben kifejtette.
A Kúria a megelőzően ismertetett indokokkal, az eljárási szabályok megsértése nélkül hozott, a jogszabályoknak megfelelő jogerős ítéletet hatályában fenntartotta, a Pp. 275. § (3) bekezdése értelmében.
(Kúria Gfv. VII. 30.040/2012.)
* * *
TELJES HATÁROZAT
A Kúria mint felülvizsgálati bíróság a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon 10.a.G.40.003/2011. számon indult és a Szegedi Ítélőtábla 2011. október 28-án kelt Gf.I.30.344/2011/2. számú ítéletével jogerősen befejezett perében a jogerős ítélet ellen a felperes által előterjesztett felülvizsgálati kérelem folytán - tárgyaláson kívül - meghozta az alábbi
í t é l e t e t:
A Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartja.Az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye.
I n d o k o l á s
Az I.r. alperes 2009. január 5-től, a II.r. alperes 2009. március 30-tól a perben nem álló H. Mezőgazdasági Termelő és Értékesítő Korlátolt Felelősségű Társaság (továbbiakban: korlátolt felelősségű társaság) ügyvezetője volt.A Bács-Kiskun Megyei Bíróság a 2010. január 7-én kelt és január 12-én közzétett végzésével elrendelte az említett korlátolt felelősségű társaság felszámolását. A Szegedi Ítélőtábla a 2010. március 24-én jogerőre emelkedett végzésével az eljárást megszüntette és az elsőfokú bíróság fenti végzését hatályon kívül helyezte.
A korlátolt felelősségű társaság Harkakötöny 042/17-20. és 24. helyrajzi szám alatt nyilvántartott ingatlanain az S és V Takarékszövetkezet (továbbiakban: takarékszövetkezet) jelzálogjoga állt fenn, amely a jelzálogjog jogosultnak az adós kft. részére folyósított több hitelszerződés alapján keletkezett, közel 200 millió Ft-os hiteltartozás visszafizetésének biztosítékául szolgált. A takarékszövetkezetet a 042/17-20. helyrajzi számú ingatlanokon 2009. november 10-ig, a 042/24. helyrajzi számú ingatlanon 2010. szeptember 9-ig vételi jog illette meg.
Az I.r. alperes a korlátolt felelősségű társaság ügyvezetőjeként a jelzálogjog, illetve vételi jog jogosultjának hozzájárulásával az ingatlanokat 2010. május 21-én a szintén perben nem álló A Korlátolt Felelősségű Társaságnak eladta. A 042/17-20. helyrajzi számú ingatlanok vételára egyenként 1 300 000 Ft + ÁFA, a 042/24. helyrajzi számú ingatlan vételára 148 millió Ft + ÁFA összeg volt. A vevőt összesen 153 200 000 Ft + ÁFA, azaz 191 500 000 Ft vételár fizetési kötelezettség terhelte. A vételárat, az eladót terhelő hitelek kiegyenlítése végett a jelzálogjog jogosultja által megadott pénzintézeti számlákra volt köteles megfizetni, a teljes hiteltartozás és járulékok egyidejű átvállalásával.
A korlátolt felelősségű társaság ellen ezt követően újabb felszámolási eljárás kezdeményezésére került sor. A Bács-Kiskun Megyei Bíróság 2010. augusztus 10-én jogerőre emelkedett, a Cégközlönyben 2010. augusztus 18-án közzétett 11.Fpk.03-10-000614/7. számú végzése alapján indult meg a felszámolás.
A felperes 3 288 227 Ft-os összegben bejelentett hitelezői igényét a felszámoló, a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló többször módosított 1991. évi IL. törvény (a továbbiakban: Cstv.) 57. § (1) bekezdés f) pontja szerinti kielégítési sorrendbe besorolva vette nyilvántartásba.
A felperes a 2011. január 6-án benyújtott keresetében, a Cstv. 33/A. § (1) bekezdésére hivatkozással, az alperesek egyetemleges felelősségének megállapítását kérte. Előadta, hogy az adós korlátolt felelősségű társaság fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetének bekövetkeztét követően ők az ügyvezetői feladataikat nem a hitelezők érdekeinek elsődlegessége alapján látták el. Az utóbb felszámolás alá került korlátolt felelősségű társaság tulajdonát képező perbeli ingatlanokat értékesítették, s ezáltal annak vagyona 191 500 000 Ft-tal csökkent. A felperes állította azt is, hogy a hitelezői érdeksérelmet vélelmezni kell, mert az alperesek a Cstv. 31 § (1) bekezdés a)-d) pontja szerinti beszámoló-készítési, irat- és vagyonátadási, továbbá a felszámoló felé fennálló tájékoztatási kötelezettségüknek sem tettek eleget.
Az alperesek a kereset elutasítását kérték.
Az I.r. alperes előadta, hogy 2009 áprilisától kezdődően ténylegesen már nem vett részt a korlátolt felelősségű társaság ügyvezetésében, kizárólag a perbeli ingatlanok adásvételi szerződését írta alá. Vitatta, hogy az ingatlanok értékesítése miatt a hitelezők érdeke sérült. Állította, hogy a jelzálogjog jogosultjának hitelezői igényét a többi hitelező igényét megelőzően kellett volna kielégíteni akkor is, ha az ingatlanok eladására a felszámolási eljárás során került volna sor. Az adós korlátolt felelősségű társaság fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetének bekövetkezte időpontját 2009 márciusában jelölte meg.
A II.r. alperes azzal védekezett, hogy az adós pápai takarmánykeverő üzemének eladására kötött adásvételi szerződést a vevő megszegte, ezzel a korlátolt felelősségű társaságnak 300 millió Ft-os kárt okozott. Az ügylettel összefüggésben indult büntető eljárás során az adós korlátolt felelősségű társaság iratai lefoglalásra kerültek, s e körülményről a felszámolót is tájékoztatta. Állította, hogy a korlátolt felelősségű társaság fizetésképtelenséggel fenyegető helyzete 2010 áprilisától állt fenn. Előadta, hogy a perbeli ingatlanok együttes értéke 100 millió Ft volt, ennek ellenére azokat 191 500 000 Ft-os összvételáron sikerült értékesíteni. Vitatta ezért, hogy a hitelezői érdekek sérültek. Hivatkozott arra is, hogy az adós vagyona nem csökkent, mert a befolyt vételárból a jelzálogjog jogosultjával szemben fennálló tartozás jelentős mértékben csökkent. Utalt arra is, hogy a jelzálogjog jogosultat vételi jog is megillette.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította.
A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
Határozatának indokolásában kifejtette: a Cstv. 33/A. §-ában szabályozott megállapítási pert a felszámoló, vagy bármely hitelező az összes hitelező érdekében indíthatja az adós vezető tisztségviselőivel szemben. Eredményes perlés esetén a bíróság ítéletében megállapítja, hogy a beperelt vezető tisztségviselőket a vagyoncsökkenés mértékével megegyező összeg megfizetéséért a hitelezők irányában közvetlen polgári jogi felelősség terheli. A felszámolási eljárás befejezését követően pedig a ki nem elégített hitelezői követelésére figyelemmel bármely hitelező marasztalási pert indíthat a vezető tisztségviselőkkel szemben.
A másodfokú bíróság hangsúlyozta: a megállapítási kereset megalapozottságához a hitelezőnek kell bizonyítania a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezésének időpontját, azt, hogy ezt követően a vezető tisztségviselők nem a hitelezői érdekek elsődlegessége alapján hozták meg intézkedéseiket, illetve, hogy ezen intézkedéseikkel okozati összefüggésben az adós vagyonában csökkenés következett be. Mindebből következően, az elsőfokú bíróság álláspontjával ellentétben, a Cstv. 33/A. §-a alapján indított per nem kártérítési per, nem a Ptk. 339. § (1) bekezdése szerinti törvényi feltételek fennálltát kell vizsgálni.
Az ítélőtábla szerint a felperes helytállóan hivatkozott a fellebbezésében arra, hogy a Cstv. 33/A. § (2) bekezdése alapján a jelen perben vélelmezni kellett a hitelezői érdekek sérelmét, mivel az alperesek nem tettek eleget a Cstv. 31. § (1) bekezdésében előírt iratátadási, mérlegkészítési kötelezettségüknek. A másodfokú bíróság úgy vélte azonban, e vélelem megdönthető. Ennek érdekében az alpereseket annak bizonyítása terhelte, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően a hitelezők érdekeinek megfelelően jártak el, illetőleg a hitelezők érdekei nem sérültek és/vagy az adós vagyona nem csökkent intézkedéseik következtében.
Az ítélőtábla úgy ítélte, hogy az alperesek a törvényi vélelmet megdöntötték. A felperes ugyanis a jelen perben a hitelezői érdeksérelmet, illetve a vagyoncsökkenést a perbeli ingatlanok értékesítésére hivatkozással állította. Az volt a véleménye, hogy az adósnak nem kellett volna a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően azokat eladnia, vagy eladás esetén, a befolyt vételárat, a felszámolási eljárás megindulásáig, a birtokában kellett volna tartania. A rendelkezésre álló iratokból azonban kitűnik, hogy az adósnak jelentős összegű lejárt tartozása állt fenn az ingatlanok jelzálogjog jogosultjával szemben. E jelzálogjog jogosultja első ranghelyen bejegyzett jelzálogjoggal, illetve vételi joggal is rendelkezett. E vételi jogával, a felperesi fellebbezésben foglaltakkal ellentétben, a felszámolási eljárás során is élhetett volna. A Cstv. 38. § (4) bekezdése értelmében a vételi jog gyakorlása esetén csak a beszámítási jog nem illette volna meg. A másodfokú bíróság rámutatott arra, hogy a jelzálogjog jogosultja törvényes képviselőjének tanúvallomása alapján azt a következtetést vonta le, a jelzálogjog jogosult a felszámolási eljárás előtt mindenképpen élt volna vételi jogával, ha a perbeli ingatlanok nem kerültek volna értékesítésre. Az ítélőtábla utalt arra is: a vételárat a vevőnek az alperes számlájára kellett megfizetnie. A jelzálogjog jogosult arról a követelését közvetlenül kielégítette. A jelzálogjoggal biztosított követelés így csaknem teljes egészében megtérült. Ha az ingatlanokat az adós korlátolt felelősségű társaság nem adta volna el, a jelzálogjog jogosult - jelzálog jogára tekintettel - privilegizált hitelezőként került volna nyilvántartásba-vételre a felszámolási eljárásban. Az ingatlan értékesítése esetén, a vételár értékesítési költségekkel csökkentett részét 100%-ban megkapta volna a Cstv. 49/D. § (1) bekezdése alapján. Más hitelezők - ideértve a felszámolási költségek jogosultjait is - az ingatlanok értékesítéséből befolyt összegből nem részesültek volna. Mindez azt igazolja, hogy a perbeli ingatlanok adásvételével összefüggésben a többi hitelező érdeksérelme nem következett be.
A másodfokú bíróság szerint a felperesnek az az állítása sem nyert bizonyítást, hogy az ingatlanok értékesítése folytán az adós korlátolt felelősségű társaság vagyona csökkent. A Cstv. 33/A. § (1) bekezdése szerinti vagyoncsökkenés ugyanis nem azonos a Cstv. 27. § (2) bekezdése szerinti fizetésképtelenséggel, illetve a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzettel. A Cstv. pénzforgalmi szemléletű fizetésképtelenségi fogalma alapvetően a jogerős ítélet, a csődegyezség, vagy számla alapján esedékes követelés kielégítésének hiányához rendeli a fizetésképtelenség megállapítását, míg a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet - lényegében - az adós esedékes számláinak kielégítéséhez szükséges likvid pénzeszközök elégtelenségét jelenti. Az adós vagyonának csökkenése, a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően, helyesen, az aktív vagyon csökkenését jelenti. Ha az értékesítés nyomán az adós aktív és passzív vagyona azonos mértékben változik, a befolyt vételár a jelzálogjog jogosult privilegizált követelését csökkenti, nem következik be olyan vagyoncsökkenés, amely megalapozná a vezető tisztségviselő Cstv. 33/A. §-a szerinti felelősségét.
Az ítélőtábla kifejtette: az értékesítéssel összefüggésben a Cstv.40. § (1), illetve (2) bekezdésének alkalmazása felmerülhetett volna. A felszámoló azonban nem látta indokoltnak a hitelezők kijátszására irányuló, illetve ingyenesség, aránytalan áron történő elidegenítés, vagy bármely hitelező előnyben részesítése miatti perindítást, mivel - nyilatkozata szerint - nem valósult meg az ügyletkötéssel hitelezői érdeksérelem.
A felperes a jogerős ítélettel szembeni felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen kérte annak hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását, a keresetnek helytadó új határozat hozatalát. Másodlagosan indítványozta a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését az elsőfokú bíróság ítéletére kiterjedően, vagy a hatályon kívül helyezéssel a másodfokú bíróság új eljárásra, új határozat hozatalára utasítását. Előadta, hogy a támadott határozat a Cstv. 33/A. §-át, a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (a továbbiakban: 2006. évi Gt.) 30. §-ának (2) és (3) bekezdéseit, valamint a Pp. 206. § (1) bekezdését sérti.
Állította, hogy az alperesek nyilatkozatával bizonyította, miszerint a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet 2009 márciusában bekövetkezett. A Cstv. 33/A. § (2) bekezdésében a beszámoló készítési, irat- és vagyonátadási, továbbá tájékoztatási kötelezettség elmulasztását, - azaz a hitelezői érdekek sérelmére vonatkozó törvényi vélelmet megalapozó feltételeket - ugyancsak igazolta. Igazolást nyert emellett az adós korlátolt felelősségű társaság vagyon csökkenését eredményező szerződés megkötése is. A felperes érvelt azzal is: a Cstv. 33/A. § (2) bekezdése szerint az alpereseknek a törvényes vélelem megdöntéséhez azt kellett volna bizonyítaniuk, hogy az ilyen tisztséget betöltő személytől elvárható valamennyi intézkedést megtették a hitelezői veszteségek elkerülése, csökkentése, az adós gazdálkodó szervezet legfőbb szerve intézkedéseinek kezdeményezése érdekében. Utalt arra, hogy a 2006. évi Gt. 30. § (2) bekezdése értelmében a gazdasági társaság vezető tisztségviselője az ügyvezetést az ilyen tisztséget betöltő személyektől általában elvárható gondossággal - és ha a 2006. évi Gt. kivételt nem tesz - a gazdasági társaság érdekeinek elsődlegessége alapján köteles ellátni. A hivatkozott jogszabályhely (3) bekezdése alapján azonban - a gazdasági társaság fizetésképtelenségével fenyegető helyzetének bekövetkeztét követően - a feladatokat a társaság hitelezői érdekeinek elsőbbsége alapján kell teljesíteni.
A felperes szerint a másodfokú bíróság arra vonatkozó alperesi sikeres bizonyítás hiányában, feltételezésekre alapítva állapította meg, hogy az adós korlátolt felelősségű társaságnak a jelzálogjog jogosulttal szemben milyen összegű lejárt tartozása állt fenn. A megalapozott döntéshozatalhoz szükségesnek tartotta volna a felperes annak bizonyítását is, hogy további hitelezők nem részesültek volna az ingatlan vételárából, az ingatlan vételárának megállapításakor alkalmaztak ingatlanforgalmi szakértőt. Véleménye szerint vizsgálandó lett volna az is, hogy az adós az értékesítést megelőzően milyen egyéb vételi ajánlatokat kapott. Állította, csak ilyen adatok alapján lehetett volna megállapítani, hogy az alperesek az ingatlan értékesítésekor a hitelezők érdekeinek megóvása érdekében a szükséges intézkedéseket megtették.
A felperes előadta azt is: a másodfokú bíróság a Cstv. 33/A. §-ának, illetve a 2006. évi Gt. 30. § (2) és (3) bekezdésének, a jogszabály szövegével ellentétesen tartotta szükségtelennek - az adós aktív és passzív vagyonának egyidejű csökkenésére hivatkozással - az alperesek helytállási kötelezettség alóli mentesülését eredményező körülmények bizonyítását. Vitatta, hogy az alperesek iratátadási, illetve mérlegkészítési kötelezettségének elmulasztása miatt helytállóan állapította meg a másodfokú bíróság az aktív és a passzív vagyon egyidejű csökkenését. Hangsúlyozta, az I.r. alperes az adós fizetésképtelen helyzetének bekövetkezése után adásvételi szerződést kötött az adós gazdasági társaság vagyonának jelentős részét képező ingatlanok értékesítésére, és a befolyt vételárból egyetlen hitelező igényét elégítette ki. A II.r. alperes, akinek az adós irányítását az alperesek állítása szerint 2009. április óta egyedül kellett ellátnia, az ügyletkötés során nem működött közre, azt nem akadályozta meg, a tudomásszerzést követően az eredeti állapot helyreállítása érdekében semmilyen intézkedést nem tett. Így mindkét alperesnek, a másodfokú bíróság álláspontjával ellentétben, a keresetben megjelölt jogcímen a helytállási kötelezettsége fennáll.
Az alperesek felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztettek elő.
A Kúria a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta a Pp. 275. § (2) bekezdése alapján. Megállapította, hogy a támadott határozat, az alábbiakra tekintettel, a felülvizsgálati kérelemben megjelölt jogszabályokat nem sérti.
A Kúria egyetértett a jogerős ítéletben kifejtett azzal az állásponttal, hogy a felperesi kereset alapján az eljárt bíróságoknak azt kellett vizsgálniuk, hogy az alperesek felelősségét megalapozó, az adott ügyben nem vitatottan alkalmazandó Cstv. 33/A. § (1), illetve (2) bekezdésében foglalt feltételek fennálltak-e.
Egyetértett abban is az ítélőtáblával, hogy az alpereseknek a Cstv. 31. § (1) bekezdésében előírt iratátadási, mérlegkészítési és tájékoztatási kötelezettségük elmulasztása miatt a hitelezői érdekek sérelmét vélelmezni kellett.
A Cstv. 33/A. § (1) bekezdése alapján az alperesek felelősségének megállapításához azonban a hitelezői érdeksérelem mellett, az adós gazdálkodó szervezetnek az azzal okozati összefüggésben keletkezett vagyoncsökkenését, vagy a hitelezők követeléseinek teljes kielégítése meghiúsítását, vagy a környezeti terhek rendezésének elmulasztását is a felperesnek bizonyítania kellett. Ennek hiányában a keresetnek való helytadásnak nem lehet helye.
A felperes állításával ellentétben, az eljárt bíróságok a jogvita eldöntéséhez szükséges tényállást feltárták. A Pp. 3. § (5) bekezdésében írt szabad bizonyítás elve szerint az alperesek nyilatkozata, az adós korlátolt felelősségű társaság felszámolójának tanúvallomása, e személy felpereshez 2010. december 6-án írott tájékoztató levele, illetve 2010. október 22-i hitelezői igény visszaigazolásáról szóló nyilatkozata, a perbeli ingatlanok átruházásáról rendelkező 2010. május 21-i adásvételi szerződés és a jelzálogjog jogosult törvényes képviselőjének tanúvallomása, a felszámolást elrendelő bíróság határozatai alapján vonták le okszerű megállapításaikat. A bizonyítékokat a Pp. 206. § (1) bekezdésének megfelelően a maguk összességében értékelték, és meggyőződésük szerint bírálták el.
Kúria a felsorolt bizonyítékokkal összhangban állónak tartotta azt a jogerős ítéletben tett megállapítást, hogy a perbeli ingatlanoknak - nem vitásan az adós korlátolt felelősségű társaság fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetének bekövetkeztét követően - 2010. május 21-én történt értékesítésével, az adósnak a felszámolás bekövetkezésére tekintettel, a többi hitelező igényének kielégítésére rendelkezésre álló vagyona nem csökkent. A vételi joggal is rendelkező jelzálogjog jogosult követelésének kielégítése a többi hitelező követelésének kielégítését, annak elmaradását nem befolyásolta. A felszámoló a 2011. május 11-én tartott tárgyaláson a jelzálogjog jogosult követelését hozzávetőlegesen 200 millió Ft-ban határozta meg. Azt is előadta, hogy a Cstv. 49/D. §-a alapján az adóshoz befolyt, a perbeli ingatlanok értékesítéséből származó vételár kizárólag a takarékszövetkezetet illette volna meg. A perben becsatolt, az ingatlanok adásvételéről szóló szerződésből megállapítható az is, hogy a takarékszövetkezet élhetett volna, és képviselőjének tanúvallomása szerint élt is volna vételi jogával, ha az ingatlanok nem kerülnek értékesítésre. A Cstv. 57. § b) pontja, illetve 45/D. § (1) bekezdése szerint, amennyiben az ingatlanok nem kerültek volna értékesítésre és a takarékszövetkezet nem él vételi jogával a felszámolási eljárás megindulása előtt, a felszámolási eljárás során az őt megillető jelzálogjogra figyelemmel privilegizált hitelezőként került volna nyilvántartásba vételre, és ingatlanértékesítés esetén a vételár értékesítési költségekkel csökkentett részét megkapta volna. A felülvizsgálati kérelmet előterjesztő fél alaptalanul állította ezért, hogy a Pp. 206. § (1) bekezdésében írt, a bizonyítékok mérlegelésére vonatkozó eljárási szabályt megsértve állapította meg a másodfokú bíróság, hogy a felperes vagyona nem csökkent, feltételezésekre alapítva mondta ki, hogy az ügylet más hitelezők kielégítésére nem hatott ki.
A felelősséget megalapozó feltételek együttes fennállásának hiánya miatt, a Cstv. 33/A. § (2) bekezdése alkalmazásával, az alpereseknek a felelősség alóli mentesülést eredményező körülményeket már nem kellett bizonyítaniuk. Utal arra is a Kúria, hogy arra vonatkozó fellebbezés hiányában a másodfokú eljárásnak nem volt tárgya az alperesek felelősségének 2006. évi Gt. 30. § (2) és (3) bekezdése szerinti vizsgálata. Ezért a felülvizsgálati kérelemnek az e jogszabályi rendelkezésekre alapított érvelése a felülvizsgálati eljárás tárgyát sem képezhette. A felülvizsgálati eljárásban ugyanis nem lehet megjelölni olyan új jogszabálysértést, amelyre a fél a felülvizsgálati eljárást megelőző másodfokú bírósági eljárásban nem hivatkozott, amint azt a Legfelsőbb Bíróság a Kfv.IV.28.868/1997. számú, a KGD 2000.149 számon, az Mfv.I.10820/2000. számú, illetve a BH 2002.7.283 számon közzétett eseti döntéseiben kifejtette.
A Kúria a megelőzően ismertetett indokokkal, az eljárási szabályok megsértése nélkül hozott, a jogszabályoknak megfelelő jogerős ítéletet hatályában fenntartotta, a Pp. 275. § (3) bekezdése értelmében.
Az alpereseknek igazoltan felülvizsgálati eljárási költségük nem merült fel, ezért annak viseléséről a Pp. 270. § (1) bekezdése folytán alkalmazandó 78. § (1) bekezdése alapján rendelkezni nem kellett.
Budapest, 2012. október 30.
Dr. Vezekényi Ursula sk. a tanács elnöke, Dr. Pethőné dr. Kovács Ágnes sk. előadó-bíró, Dr. Csőke Andrea sk. bíró
(Kúria Gfv. VII. 30.040/2012.)