adozona.hu
BH+ 2013.3.117
BH+ 2013.3.117
A fizetésképtelenség megállapításának feltételei, ha a hitelező nem bizonyítja, hogy számláit az adós számára megküldte [1991. évi IL. tv. (Cstv.) 27. § (2) bek. a) pontja és (3) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felülvizsgálati kérelem elbírálása szempontjából jelentős tényállás a következő:
A 2010. július 22-től csődeljárás alatt álló hitelező az adós felszámolási eljárásának lefolytatását arra hivatkozva kezdeményezte, hogy az adós az írásba foglalt szerződésükből eredően kibocsátott 2010. július 15-ei és július 30-ai esedékességű számlák alapján fennálló tartozását az esedékességet követő 15 napon belül nem vitatta, és a 2010. augusztus 17-én kelt, az adós által augusztus 19-én átvett, majd a 2...
BH+ 2013.3.117 A fizetésképtelenség megállapításának feltételei, ha a hitelező nem bizonyítja, hogy számláit az adós számára megküldte [1991. évi IL. tv. (Cstv.) 27. § (2) bek. a) pontja és (3) bek.].
A felülvizsgálati kérelem elbírálása szempontjából jelentős tényállás a következő:A 2010. július 22-től csődeljárás alatt álló hitelező az adós felszámolási eljárásának lefolytatását arra hivatkozva kezdeményezte, hogy az adós az írásba foglalt szerződésükből eredően kibocsátott 2010. július 15-ei és július 30-ai esedékességű számlák alapján fennálló tartozását az esedékességet követő 15 napon belül nem vitatta, és a 2010. augusztus 17-én kelt, az adós által augusztus 19-én átvett, majd a 2010. szeptember 21-én kelt és az adós által szeptember 24-én átvett fizetési felszólítások ellenére sem fizette meg.
A hitelező nem tudta igazolnia számlák átvételét, de álláspontja szerint ennek nincs jelentősége, mert ez nem befolyásolhatja az adós fizetési kötelezettségének elmulasztását. A közöttük létrejött szerződés V-VI. pontja ugyanis a fizetési határidőt nem a számla kiállításának napjához, hanem az elszámolási időszak utolsó napjához, mint kezdő naphoz köti, az elszámolási időszak pedig az adott hónap 15. napja, illetve a hónap utolsó napja. Erre tekintettel az adós a fizetési határidő lejártával kétség kívül késedelembe esett, de ezen túlmenően a 2010. augusztus 17-én kelt felszólító levél a számlatartozás elemeit részletesen tartalmazta.
Az adós a felszámolás iránti kérelem elutasítását kérte egyrészt arra hivatkozva, hogy a tartozását vitatta. Az első fizetési felszólítás kézhezvétele után a 2010. augusztus 30-án kelt és a hitelező által 2010. szeptember 7-én átvett válaszában közölte a hitelezővel, hogy a felszólításban szereplő követeléseket nem ismeri el, mert a hitelező által megjelölt tartozás a saját nyilvántartásaival sem a számlaszámok, sem az összegek tekintetében nem egyezik meg. Emellett a bírósági eljárásban úgy nyilatkozott, hogy a két számla nem is került kibocsátásra az adós felé. Ezen túlmenően a vitató nyilatkozat megtétele után, de még a második fizetési felszólítás előtt engedményezéssel harmadik személytől a hitelezővel szemben fennálló követelést szerzett, az engedményezésről mind a hitelezőt, mind annak vagyonfelügyelőjét értesítette, a vagyonfelügyelő pedig a csődeljárásban hitelezőnek tekintette, mert a csődegyezségi tárgyalásra meghívta. Állította továbbá, hogy beszámítási nyilatkozatot is tett, melyet a vagyonfelügyelő befogadott. A második fizetési felszólításra is válaszolt az adós, melyben továbbra sem ismerte el a két számlatartozást. Az egyik bizonylat vonatkozásában arra hivatkozott, már jelezte a 2010. augusztus 31-ei válaszában, hogy ez téves mennyiséget és így téves összeget tartalmaz, míg a másik számla átvételét ismételten tagadta.
Időközben 2010. december 18-án a hitelező csődeljárása megszüntetésének közzétételére, majd 2011. február 1-jén a fizetésképtelensége hivatalbóli megállapításának és felszámolása elrendelésének közzétételére került sor.
A hitelező felszámolója az adós elleni felszámolási kérelmet fenntartotta. Hivatkozva a 2010. december 22-én átvett adósi beszámítási nyilatkozatra - mely az iratok között nem volt fellelhető - részletesen kifejtette, hogy az adós ebben az időpontban miért nem élhetett beszámítással, továbbá előadta, hogy az első, 2010. augusztus 19-én átvett fizetési felszólítás után az adós a tartozását már nem tehette vitatottá.
Az elsőfokú bíróság a felszámolási eljárást megszüntette és kötelezte a hitelezőt 12 700 Ft eljárási költség adós számára történő megfizetésére. Döntése meghozatalánál abból indult ki, hogy a Cstv. 21/C. § alapján a csődeljárást megszüntető végzés közzétételének időpontjában a fizetési haladék megszűnik, a hitelező az adós beszámításának közlése időpontjában nem állt felszámolás alatt, az adós beszámítási kifogását a Ptk. 296. § és 297. § szabályai szerint kell elbírálni.
A hitelező fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta. Kötelezte a hitelezőt 12 700 Ft eljárási költség adós részére történő megfizetésére. Határozatának indokolásában kifejtette, hogy a követelés esedékessé válásának meghatározása szempontjából van jelentősége a számla kiállításának és megküldésének. A számlában szereplő teljesítési határidő egyértelműsége azért fontos, mert az adós e napot követő 15 napon belül teljesíthet, illetve vitathatja a követelést, mely utóbbira még lehetősége van a hitelező felszólító levelének átvételéig is. A számla megküldésének hiányában az adós csak úgy tudja a hitelező követelését megismerni és kellő időben vitatni, ha arról a fizetési felszólítást megelőzően már értesült. A gyakorlatban ez pedig csak úgy lehetséges, hogy két felszólítás kerül megküldésre az adósnak. Az első felszólítás mintegy helyettesíti a számlát, ebben tájékoztatja a hitelező az adóst, hogy milyen jogviszony alapján, milyen jogcímen, milyen összegű követelés, mely határidőig történő kiegyenlítését várja el. Ezt követően nyílik meg az adósnak a lehetősége a vitatásra. A felszólításban megjelölt határidő elteltét követően a hitelezőnek ismételten fel kell szólítania az adóst a tartozás kiegyenlítésére, e nélkül felszámolás nem indítható, viszont ezt követően az adós már nem vitathatja tartozását.
Mindezek alapján a másodfokú bíróság megállapította, hogy a hitelező követelése fennállását a felek közötti szerződéssel megfelelően igazolta, de miután a hitelező a számlák megküldését bizonyítani nem tudta, ezért az első, 2010. augusztus 17-én kelt fizetési felszólítással tette lejárttá a tartozást, és hívta fel az adóst annak 8 napon belüli teljesítésére. A felszólítás kézhezvétele után az adós a 2010. augusztus 30-án kelt és a hitelező által 2010. szeptember 7-én átvett levelében a felszólításban szereplő követelést nem ismerte el. Az adós ezzel az okirattal egyértelműen bizonyította, hogy a hitelező követelését a Cstv. 27. §-ában meghatározott határidőn belül vitatta, így a fizetésképtelensége nem állapítható meg.
Utalt arra is, hogy nincs jelentősége annak, az adós később is vitatta a tartozást, és beszámítási kifogást terjesztett elő a hitelező követelésével szemben.
A hitelező nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben kérte a jogerős végzés - elsőfokú bíróság végzésére is kiterjedő - hatályon kívül helyezését és az adós fizetésképtelenségének megállapítását, felszámolásának elrendelését, valamint az adós kötelezését az eljárási költségek viselésére.
Álláspontja szerint a másodfokú bíróság határozata egyrészt azért jogszabálysértő, mert a Cstv. 27/A. §-a (helyesen 27. §-a) nem a számla megküldéséhez, hanem a követelés lejártához, azaz annak esedékességéhez, és az ezt követően megküldött hitelezői felszólításhoz fűzi a fizetésképtelenség vélelmének beálltát. A hitelező továbbá az adós beszámításával, illetve a beszámítani kért követeléssel kapcsolatban fejtette ki álláspontját.
Állította továbbá, hogy az eljárt bíróságok részben iratellenesen állapították meg a tényállást, amikor nem vették figyelembe, hogy az adós a második fizetési felszólításra adott válaszában az egyik számla átvételét gyakorlatilag elismerte. Álláspontja szerint az eljárt bíróságok tévesen értelmezték az adós vitatásaként az adós 2010. augusztus 30. napján kelt levelében foglaltakat, tekintettel arra, hogy abból nem állapítható meg, az adós mely számlán alapuló követelést tenné vitássá. E körben hangsúlyozta, hogy a felek között hosszabb ideje áll fenn a felszámolási kérelem alapjául szolgáló jogviszony, így azáltal, hogy az adós a válaszában sem konkrét számlát, sem konkrét időszakot nem jelölt meg, elmulasztotta a vitatással szembeni azt a minimális tartalmi követelményt, melyek alapján beazonosítható lenne, hogy az adós mely követelést vitatott. Előadta továbbá, az eljárt bíróságok tévesen vonták le azt a következtetést, hogy a számla megküldésének hiányában az adósnak nem volt lehetősége a követelés vitatására. A felek között hosszabb ideje fennálló, rendszeres elszámoláson alapuló jogviszony esetében ugyanis, tekintettel arra, hogy a követelés esedékessége a felek szerződésének V. és VI. pontja alapján megállapítható, az adósnak a számla megküldésének hiányát kellett volna jeleznie a hitelező felé a Cstv. által megállapított 15 napos határidőn belül.
Sérelmezte végül a hitelező, hogy az eljáró bíróságok figyelmen kívül hagyták azt az előadását, miszerint az adós a hitelező felszámolási eljárásában a követeléssel rendelkező egyéb hitelezőket megkerülve igyekszik kielégítéshez jutni.
Az adós felülvizsgálati ellenkérelmében kérte - tartalmilag - a jogerős végzés hatályában való fenntartását azzal, hogy a Kúria az eljárás során felmerült költség megfizetésére a hitelezőt kötelezze. Kifejtette álláspontját a beszámítással, valamint azzal kapcsolatban, hogy a hitelező felszámolási eljárásában az adós miért minősül hitelezőnek. Fenntartotta továbbá azt az álláspontját, hogy a hitelező fizetési felszólítását megfelelő időben és megfelelő módon kifogásolta meg.
A Kúria a jogerős végzést a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül a Pp. 275. § (2) bekezdése alapján és megállapította, hogy az a felülvizsgálati kérelemben megjelölt okokból nem jogszabálysértő.
A Kúria elsődlegesen a hitelező által állított eljárási szabálysértéseket vizsgálta meg. Álláspontja szerint nem sértett jogszabályt a másodfokú bíróság akkor, amikor nem tulajdonított jelentőséget annak, hogy a második fizetési felszólítás után milyen nyilatkozatot tett az adós. A másodfokú bíróság ugyanis döntését arra alapította, hogy a második fizetési felszólítás minősül a Cstv. által megkövetelt, a felszámolási kérelem előterjesztését megelőző fizetési felszólításnak, melynek átvétele után az adós joghatályosan vitató nyilatkozatot már nem tehet. Ebből következően megállapítható, hogy a második fizetési felszólításra adott adósi válasz az ügy érdemi eldöntésére nem volt kihatással.
A beszámítással kapcsolatban a hitelező által állított jogszabálysértés az ügy érdemét nem befolyásolta, mert a másodfokú bíróság nem erre alapította határozatát.
A felülvizsgálati kérelem érdemével kapcsolatban a Kúria szintén egyetért a jogerős végzésben kifejtett jogi állásponttal. A Cstv. 27. § (2) bekezdés a) pontjának és (3) bekezdésének együttes alkalmazása értelmében a hitelező az adós fizetésképtelenségének a megállapítását akkor kérheti alappal, ha az adóst kétszer felhívta a fizetésre. Először a számlával, illetve számla kiállításának elmaradása esetén egy olyan felhívással kell felszólítania az adóst a fizetésre, amelyből egyértelműen megállapítható a hitelező követelésének jogcíme, összege, lejárata. Az eljárásban alkalmazandó Cstv. szerint az adósnak az esedékességet, a számlákban (felhívásban) megjelölt határidőt követő 15 napja van arra, hogy a követelést vitassa, illetve ezt a vitató nyilatkozatot még megteheti a Cstv. 27. § (3) bekezdése szerint a hitelező által küldött második fizetési felszólítás kézhezvételét megelőző napig. Amennyiben tehát a hitelező nem rögtön a 15 napos határidő lejárta után küldi a második fizetési felszólítást, akkor az adósnak a vitatásra rendelkezésre álló határideje meghosszabbodik a fizetési felszólítás kézhezvétele előtti napig. A bizonyítékok okszerű értékelésével helytállóan állapította meg a másodfokú bíróság, hogy a hitelező 2010. augusztus 17-én kelt és az adós által 2010. augusztus 19-én átvett fizetési felszólítása volt az első olyan okirat, amelyből az adós tudomást szerezhetett a hitelező követeléséről, ezáltal pedig csak e fizetési felszólítás kézhezvétele után került abba a helyzetbe, hogy vitathassa a hitelező követelését, amit meg is tett.
Tévesen hivatkozott a hitelező arra, hogy a bíróságok nem értékelték a felek közötti szerződés V. és VI. pontjában foglaltakat. Jelen eljárásban ugyanis nem a követelés lejárata a kérdés, hanem a lejárt követelés alapján az adós fizetésképtelenségének megállapíthatósága. Ehhez pedig a hitelezőnek az adóst előzetesen, a fent kifejtettek szerint először fel kell szólítania a teljesítésre, és a Cstv. alapján csak ezt követően küldheti meg számára azt a fizetési felszólítást, amelynek a kézhezvétele után az adósnak már nincs lehetősége a követelés vitatására.
A jelen eljárás alapjául szolgáló szerződés V. pontja a felek közötti elszámolási időszakról, VI. pontja a fizetési határidőről rendelkezik. Ez utóbbi kifejezetten rögzíti a feleknek azt a megállapodását, hogy a hitelező az elszámolási időszak végén számlát állít ki, illetve általánosságban meghatározásra került a számlák fizetési határideje. Ebből következően tehát a felek megállapodása értelmében a hitelező meghatározott időközönként számla kiállítására volt kötelezett - felszámolási kérelmét is számlakövetelésre alapította -, melyből következően az egyes bizonylatokon azok konkrét esedékességét is közölnie kellett. A felek közötti szerződés szerint az adós fizetési kötelezettsége számla ellenében állt be, ezért a számla, illetve számlák adós részére történő megküldésére volt szükség az abban foglalt követelés esedékessé tételéhez. Mivel a számlák megküldését, illetve az adós által történt átvételét a hitelező bizonyítani nem tudta, ezért volt szükség arra, hogy az adóst előzetesen felhívja a teljesítésre.
A Kúria egyetért a másodfokú bíróságnak azzal az álláspontjával is, hogy a 2010. augusztus 17-én kelt, és az adós által augusztus 19-én átvett fizetési felszólítás - melyben a hitelező a számlákat felsorolta, részletezte egyenként megjelölte - tekinthető olyan okiratnak, amivel a Cstv. 27. § (2) bekezdés a) pontjában előírt fizetési felszólítás előtt lejárttá tette követelését. Ennek alapján a hitelező követelésének eredete és esedékessége minden kétség nélkül megállapítható. Az adós erre adott válaszában nem volt szükség ilyen részletességgel megismételni a vele szemben támasztott követelés beazonosításához szükséges adatokat. Önmagában az abban foglaltakra való hivatkozás és annak egyértelmű megfogalmazása, miszerint a "Fizetési felszólításban álló követeléseiket így nem ismerjük el" elegendő a tartozás vitatottá tételéhez figyelemmel arra is, hogy a vitatás időpontjában hatályos Cstv. a vitató nyilatkozat szükséges és minimális tartalmi elemeit nem rögzítette.
A Kúria egyetért továbbá a másodfokú bíróságnak azzal az álláspontjával is, hogy miután a tényleges, azaz a második fizetési felszólítás után vitatni már nem lehet a hitelező által megjelölt követelést, így nincs jelentősége az adós által a beszámítással kapcsolatban előadottaknak, ahogy egyébként annak sem, hogy az adós hitelezővé vált-e a csődeljárásban, illetve a hitelező felszámolási eljárásában. Ugyanígy jelen eljárásnak nem lehet tárgya sem a beszámítás alapját jelentő engedményezési szerződés, sem az adós hitelezői minősége, illetve kielégítése a hitelező ellen folyamatban lévő felszámolási eljárásban.
A kifejtett indokokra tekintettel a hitelező felülvizsgálati kérelme alaptalan volt, a Kúria a jogszabályoknak megfelelő jogerős végzést hatályában fenntartotta a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján.
(Kúria Gfv. VII. 30.059/2012.)
* * *
TELJES HATÁROZAT
A Kúria mint felülvizsgálati bíróság a Csongrád Megyei Bíróságon 11.Fpk.06-10-000841 számon indított eljárásban a Szegedi Ítélőtábla 2011. november 10-én kelt Fpkf.I.30.438/2011/2. számú jogerős végzése ellen a hitelező részéről 28. sorszám alatt előterjesztett felülvizsgálati kérelem folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő
v é g z é s t:
A Kúria a Szegedi Ítélőtábla Fpkf.I.30.438/2011/2. számú jogerős végzését hatályában fenntartja.Kötelezi a hitelezőt, hogy 15 napon belül fizessen meg az adósnak 12 700 (tizenkettőezer-hétszáz) forint felülvizsgálati eljárási költséget, valamint fizessen meg az államnak 30 000 (harmincezer) forint illetéket a NAV Dél-budapesti Adóigazgatósága felhívására, a felhívásban közölt módon és számlára.
Ez ellen a végzés ellen további felülvizsgálatnak nincs helye.
I n d o k o l á s
A felülvizsgálati kérelem elbírálása szempontjából jelentős tényállás a következő:A 2010. július 22-től csődeljárás alatt álló hitelező az adós felszámolási eljárásának lefolytatását arra hivatkozva kezdeményezte, hogy az adós az írásba foglalt szerződésükből eredően kibocsátott 2010. július 15-ei és július 30-ai esedékességű számlák alapján fennálló tartozását az esedékességet követő 15 napon belül nem vitatta, és a 2010. augusztus 17-én kelt, az adós által augusztus 19-én átvett, majd a 2010. szeptember 21-én kelt és az adós által szeptember 24-én átvett fizetési felszólítások ellenére sem fizette meg.
A hitelező a számlák átvételét igazolni nem tudta, de álláspontja szerint ennek nincs jelentősége, mert ez nem befolyásolhatja az adós fizetési kötelezettségének elmulasztását. A közöttük létrejött szerződés V-VI. pontja ugyanis a fizetési határidőt nem a számla kiállításának napjához, hanem az elszámolási időszak utolsó napjához, mint kezdő naphoz köti, az elszámolási időszak pedig az adott hónap 15. napja, illetve a hónap utolsó napja. Erre tekintettel az adós a fizetési határidő lejártával kétség kívül késedelembe esett, de ezen túlmenően a 2010. augusztus 17-én kelt felszólító levél a számlatartozás elemeit részletesen tartalmazta.
Az adós a felszámolás iránti kérelem elutasítását kérte egyrészt arra hivatkozva, hogy a tartozását vitatta. Az első fizetési felszólítás kézhezvétele után a 2010. augusztus 30-án kelt és a hitelező által 2010. szeptember 7-én átvett válaszában közölte a hitelezővel, hogy a felszólításban szereplő követeléseket nem ismeri el, mert a hitelező által megjelölt tartozás a saját nyilvántartásaival sem a számlaszámok, sem az összegek tekintetében nem egyezik meg. Emellett a bírósági eljárásban úgy nyilatkozott, hogy a két számla nem is került kibocsátásra az adós felé. Ezen túlmenően a vitató nyilatkozat megtétele után, de még a második fizetési felszólítás előtt engedményezéssel harmadik személytől a hitelezővel szemben fennálló követelést szerzett, az engedményezésről mind a hitelezőt, mind annak vagyonfelügyelőjét értesítette, a vagyonfelügyelő pedig a csődeljárásban hitelezőnek tekintette, mivel a csődegyezségi tárgyalásra meghívta. Állította továbbá, hogy beszámítási nyilatkozatot is tett, melyet a vagyonfelügyelő befogadott.
A második fizetési felszólításra is válaszolt az adós, melyben továbbra sem ismerte el a két számlatartozást. Az egyik bizonylat vonatkozásában arra hivatkozott, már jelezte a 2010. augusztus 31-ei válaszában, hogy ez téves mennyiséget és így téves összeget tartalmaz, míg a másik számla átvételét ismételten tagadta.
Időközben 2010. december 18-án a hitelező csődeljárása megszüntetésének közzétételére, majd 2011. február 1-jén a fizetésképtelensége hivatalbóli megállapításának és felszámolása elrendelésének közzétételére került sor.
A hitelező felszámolója az adós elleni felszámolási kérelmet fenntartotta. Hivatkozva a 2010. december 22-én átvett adósi beszámítási nyilatkozatra - mely az iratok között nem volt fellelhető - részletesen kifejtette, hogy az adós ezen időpontban miért nem élhetett beszámítással, továbbá előadta, hogy az első, 2010. augusztus 19-én átvett fizetési felszólítás után az adós a tartozását már nem tehette vitatottá.
Az elsőfokú bíróság a felszámolási eljárást megszüntette és kötelezte a hitelezőt 12 700 Ft eljárási költség adós számára történő megfizetésére. Döntése meghozatalánál abból indult ki, hogy a Cstv. 21/C. § alapján a csődeljárást megszüntető végzés közzétételének időpontjában a fizetési haladék megszűnik, a hitelező az adós beszámításának közlése időpontjában nem állt felszámolás alatt, az adós beszámítási kifogását a Ptk. 296. § és 297. § szabályai szerint kell elbírálni.
A hitelező fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta. Kötelezte a hitelezőt 12 700 Ft eljárási költség adós részére történő megfizetésére. Határozatának indokolásában kifejtette, hogy a követelés esedékessé válásának meghatározása szempontjából van jelentősége a számla kiállításának és megküldésének. A számlában szereplő teljesítési határidő egyértelműsége azért fontos, mert az adós e napot követő 15 napon belül teljesíthet, illetve vitathatja a követelést, mely utóbbira még lehetősége van a hitelező felszólító levelének átvételéig is. A számla megküldésének hiányában az adós csak úgy tudja a hitelező követelését megismerni és kellő időben vitatni, ha arról a fizetési felszólítást megelőzően már értesült. A gyakorlatban ez pedig csak úgy lehetséges, hogy két felszólítás kerül megküldésre az adósnak. Az első felszólítás mintegy helyettesíti a számlát, ebben tájékoztatja a hitelező az adóst, hogy milyen jogviszony alapján, milyen jogcímen, milyen összegű követelés, mely határidőig történő kiegyenlítését várja el. Ezt követően nyílik meg az adósnak a lehetősége a vitatásra. A felszólításban megjelölt határidő elteltét követően a hitelezőnek ismételten fel kell szólítania az adóst a tartozás kiegyenlítésére, e nélkül felszámolás nem indítható, viszont ezt követően az adós már nem vitathatja tartozását.
Mindezek alapján a másodfokú bíróság megállapította, hogy a hitelező követelése fennállását a felek közötti szerződéssel megfelelően igazolta, de miután a hitelező a számlák megküldését bizonyítani nem tudta, ezért az első, 2010. augusztus 17-én kelt fizetési felszólítással tette lejárttá a tartozást, és hívta fel az adóst annak 8 napon belüli teljesítésére. A felszólítás kézhezvétele után az adós a 2010. augusztus 30-án kelt és a hitelező által 2010. szeptember 7-én átvett levelében a felszólításban szereplő követelést nem ismerte el. Az adós ezzel az okirattal egyértelműen bizonyította, hogy a hitelező követelését a Cstv. 27. §-ában meghatározott határidőn belül vitatta, így a fizetésképtelensége nem állapítható meg. Utalt arra is, hogy nincs jelentősége annak, az adós később is vitatta a tartozást, és beszámítási kifogást terjesztett elő a hitelező követelésével szemben.
A hitelező nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben kérte a jogerős végzés - elsőfokú bíróság végzésére is kiterjedő - hatályon kívül helyezését és az adós fizetésképtelenségének megállapítását, felszámolásának elrendelését, valamint az adós kötelezését az eljárási költségek viselésére.
Álláspontja szerint a másodfokú bíróság határozata egyrészt azért jogszabálysértő, mert a Cstv. 27/A. §-a (helyesen 27. §-a) nem a számla megküldéséhez, hanem a követelés lejártához, azaz annak esedékességéhez, és az ezt követően megküldött hitelezői felszólításhoz fűzi a fizetésképtelenség vélelmének beálltát. A hitelező továbbá az adósi beszámítással, illetve a beszámítani kért követeléssel kapcsolatban fejtette ki álláspontját.
Állította továbbá, hogy az eljárt bíróságok részben iratellenesen állapították meg a tényállást, amikor nem vették figyelembe, hogy a második fizetési felszólításra adott adósi válaszban az egyik számla átvételét az adós gyakorlatilag elismerte. Álláspontja szerint az eljárt bíróságok tévesen értelmezték adósi vitatásként az adós 2010. augusztus 30. napján kelt levelében foglaltakat, tekintettel arra, hogy abból nem állapítható meg, az adós mely számlán alapuló követelést tenné vitássá. E körben hangsúlyozta, hogy a felek között hosszabb ideje áll fenn a felszámolási kérelem alapjául szolgáló jogviszony, így azáltal, hogy az adós a válaszában sem konkrét számlát, sem konkrét időszakot nem jelölt meg, elmulasztotta a vitatással szembeni azon minimális tartalmi követelményeket, melyek alapján beazonosítható lenne, hogy az adós mely követelést vitatott. Előadta továbbá, az eljárt bíróságok tévesen vonták le azt a következtetést, hogy a számla megküldésének hiányában az adósnak nem volt lehetősége a követelés vitatására. A felek között hosszabb ideje fennálló, rendszeres elszámoláson alapuló jogviszony esetében ugyanis, tekintettel arra, hogy a követelés esedékessége a felek szerződésének V. és VI. pontja alapján megállapítható, az adósnak a számla megküldésének hiányát kellett volna jeleznie a hitelező felé a Cstv. által megállapított 15 napos határidőn belül.
Sérelmezte végül a hitelező, hogy az eljáró bíróságok figyelmen kívül hagyták azt az előadását, miszerint az adós a hitelező felszámolási eljárásában a követeléssel rendelkező egyéb hitelezőket megkerülve igyekszik kielégítéshez jutni.
Az adós felülvizsgálati ellenkérelmében kérte - tartalmilag - a jogerős végzés hatályában való fenntartását azzal, hogy a Kúria az eljárás során felmerült költség megfizetésére a hitelezőt kötelezze. Kifejtette álláspontját a beszámítással, valamint azzal kapcsolatban, hogy a hitelező felszámolási eljárásában az adós miért minősül hitelezőnek. Fenntartotta továbbá azon álláspontját, hogy a hitelező fizetési felszólítását megfelelő időben és megfelelő módon kifogásolta meg.
A Kúria a jogerős végzést a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül a Pp. 275. § (2) bekezdése alapján és megállapította, hogy az a felülvizsgálati kérelemben megjelölt okokból nem jogszabálysértő.
A Kúria elsődlegesen a hitelező által állított eljárási szabálysértéseket vizsgálta meg. Álláspontja szerint nem sértett jogszabályt a másodfokú bíróság akkor, amikor nem tulajdonított jelentőséget annak, hogy a második fizetési felszólítás után milyen nyilatkozatot tett az adós. A másodfokú bíróság ugyanis döntését arra alapította, hogy a második fizetési felszólítás minősül a Cstv. által megkövetelt, a felszámolási kérelem előterjesztését megelőző fizetési felszólításnak, melynek átvétele után az adós joghatályosan vitató nyilatkozatot már nem tehet. Ebből következően megállapítható, hogy a második fizetési felszólításra adott adósi válasz az ügy érdemi eldöntésére nem volt kihatással.
A beszámítással kapcsolatban a hitelező által állított jogszabálysértés az ügy érdemét nem befolyásolta,mert a másodfokú bíróság nem erre alapította határozatát.
A felülvizsgálati kérelem érdemével kapcsolatban a Kúria szintén egyetért a jogerős végzésben kifejtett jogi állásponttal. A Cstv. 27. § (2) bekezdés a) pontjának és (3) bekezdésének együttes alkalmazása értelmében a hitelező az adós fizetésképtelenségének a megállapítását akkor kérheti alappal, ha az adóst kétszer felhívta a fizetésre. Először a számlával, illetve számla kiállításának elmaradása esetén egy olyan felhívással kell felszólítania az adóst a fizetésre, amelyből egyértelműen megállapítható a hitelező követelésének jogcíme, összege, lejárata. Az eljárásban alkalmazandó Cstv. szerint az adósnak az esedékességet, a számlákban (felhívásban) megjelölt határidőt követő 15 napja van arra, hogy a követelést vitassa, illetve ezt a vitató nyilatkozatot még megteheti a Cstv. 27. § (3) bekezdése szerint a hitelező által küldött második fizetési felszólítás kézhezvételét megelőző napig. Amennyiben tehát a hitelező nem rögtön a 15 napos határidő lejárta után küldi a második fizetési felszólítást, akkor az adósnak a vitatásra rendelkezésre álló határideje meghosszabbodik a fizetési felszólítás kézhezvétele előtti napig. A bizonyítékok okszerű értékelésével helytállóan állapította meg a másodfokú bíróság, hogy a hitelező 2010. augusztus 17-én kelt és az adós által 2010. augusztus 19-én átvett fizetési felszólítása volt az első olyan okirat, amelyből az adós tudomást szerezhetett a hitelező követeléséről, ezáltal pedig csak ezen fizetési felszólítás kézhezvétele után került abba a helyzetbe, hogy vitathassa a hitelező követelését, amit meg is tett.
Tévesen hivatkozott a hitelező arra, hogy a bíróságok nem értékelték a felek közötti szerződés V. és VI. pontjában foglaltakat. Jelen eljárásban ugyanis nem a követelés lejárata a kérdés, hanem a lejárt követelés alapján az adós fizetésképtelenségének megállapíthatósága. Ehhez pedig a hitelezőnek az adóst előzetesen, a fent kifejtettek szerint először fel kell szólítania a teljesítésre, és a Cstv. alapján csak ezt követően küldheti meg számára azt a fizetési felszólítást, amelynek a kézhezvétele után az adósnak már nincs lehetősége a követelés vitatására.
A jelen eljárás alapjául szolgáló szerződés V. pontja a felek közötti elszámolási időszakról, VI. pontja a fizetési határidőről rendelkezik. Ez utóbbi kifejezetten rögzíti a felek azon megállapodását, hogy a hitelező az elszámolási időszak végén számlát állít ki, illetve általánosságban meghatározásra került a számlák fizetési határideje. Ebből következően tehát a felek megállapodása értelmében a hitelező meghatározott időközönként számla kiállítására volt kötelezett - felszámolási kérelmét is számlakövetelésre alapította -, melyből következően az egyes bizonylatokon azok konkrét esedékességét is közölnie kellett. A felek közötti szerződés szerint az adós fizetési kötelezettsége számla ellenében állt be, ezért a számla, illetve számlák adós részére történő megküldésére volt szükség az abban foglalt követelés esedékessé tételéhez. Mivel a számlák megküldését, illetve az adós által történt átvételét a hitelező bizonyítani nem tudta, ezért volt szükség arra, hogy az adóst előzetesen felhívja a teljesítésre.
A Kúria egyetért a másodfokú bíróságnak azzal az álláspontjával is, hogy a 2010. augusztus 17-én kelt, és az adós által augusztus 19-én átvett fizetési felszólítás - melyben a hitelező a számlákat felsorolta, részletezte egyenként megjelölte - tekinthető azon okiratnak, amivel a Cstv. 27. § (2) bekezdés a) pontjában előírt fizetési felszólítás előtt lejárttá tette követelését. Ennek alapján a hitelező követelésének eredete és esedékessége minden kétség nélkül megállapítható. Az adós erre adott válaszában nem volt szükség ilyen részletességgel megismételni a vele szemben támasztott követelés beazonosításához szükséges adatokat. Önmagában az abban foglaltakra való hivatkozás és annak egyértelmű megfogalmazása, miszerint a "Fizetési felszólításban álló követeléseiket így nem ismerjük el" elegendő a tartozás vitatottá tételéhez figyelemmel arra is, hogy a vitatás időpontjában hatályos Cstv. a vitató nyilatkozat szükséges és minimális tartalmi elemeit nem rögzítette.
A Kúria egyetért továbbá a másodfokú bíróságnak azzal az álláspontjával is, hogy miután a tényleges, azaz a második fizetési felszólítás után vitatni már nem lehet a hitelező által megjelölt követelést, így nem bírnak jelentőséggel az adós által a beszámítással kapcsolatban előadottak, ahogy egyébként az sem, hogy az adós hitelezővé vált-e a csődeljárásban, illetve a hitelező felszámolási eljárásában. Ugyanígy jelen eljárásnak nem lehet tárgya sem a beszámítás alapját képező engedményezési szerződés, sem az adós hitelezői minősége, illetve kielégítése a hitelező ellen folyamatban lévő felszámolási eljárásban.
A kifejtett indokokra tekintettel a hitelező felülvizsgálati kérelme alaptalan volt, a Kúria a jogszabályoknak megfelelő jogerős végzést hatályában fenntartotta a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján.
A Kúria a Pp. 270. § (1) bekezdése alapján alkalmazandó Pp. 78. § (1) bekezdése értelmében kötelezte a hitelezőt az adós felülvizsgálati eljárással kapcsolatban felmerült költsége megfizetésére, amely az adós jogi képviseletével felmerült ügyvédi munkadíjból áll. Az ügyvédi munkadíj összegét a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. § (3)-(5) bekezdése és a 4/A. § (1) bekezdése alapján állapította meg.
Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 62. § (1) bekezdés i) pontja alapján feljegyzett 30 000 Ft illetéket a hitelező köteles megfizetni az államnak az illetékes adóhatóság felhívására, az Itv. 59. § (1) bekezdése, valamint a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 15. § (3) bekezdése alapján.
Budapest, 2012. október 12.
Dr. Török Judit sk. a tanács elnöke, Dr. Hosszú Hedvig sk. előadó bíró, Dr. Csőke Andrea sk. bíró
(Kúria Gfv. VII. 30.059/2012.)