BH+ 2012.12.534

A becslést megalapozza, ha a cég a pénztárból olyan kiadásokat fizet ki, amelynek fedezetére nem volt elég pénz a pénztárban, ha a készpénzes bevételei nem nyújtottak fedezetet a pénztárban lekönyvelt kiadásaira [2003. évi XCII. tv. 108. § (1), (3) bek.]

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Tipus:
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Regionális Igazgatósága (a továbbiakban: elsőfokú hatóság) a felperesnél 2003-2005. évekre valamennyi adóra és költségvetési támogatásra (kivéve 2003. évi általános forgalmi adó (áfa)) lefolytatott bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzés eredményeként a 2009. július 14. napján kelt határozatával a felperest áfa, százalékos egészségügyi hozzájárulás, társasági adó adónemben adókülönbözet, adóhiány és késedelmi pótlék megfizetésére kötelezte....

BH+ 2012.12.534 A becslést megalapozza, ha a cég a pénztárból olyan kiadásokat fizet ki, amelynek fedezetére nem volt elég pénz a pénztárban, ha a készpénzes bevételei nem nyújtottak fedezetet a pénztárban lekönyvelt kiadásaira [2003. évi XCII. tv. 108. § (1), (3) bek.]
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Regionális Igazgatósága (a továbbiakban: elsőfokú hatóság) a felperesnél 2003-2005. évekre valamennyi adóra és költségvetési támogatásra (kivéve 2003. évi általános forgalmi adó (áfa)) lefolytatott bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzés eredményeként a 2009. július 14. napján kelt határozatával a felperest áfa, százalékos egészségügyi hozzájárulás, társasági adó adónemben adókülönbözet, adóhiány és késedelmi pótlék megfizetésére kötelezte.
Indokolása szerint (egyebek mellett) a pénztáregyenleg vizsgálata során megállapította, hogy cég olyan kiadásokat fizetett ki, amelyek fedezetére nem volt elég összeg a pénztárban, a készpénzes bevételei nem nyújtottak fedezetet a pénztárban lekönyvelt kiadásokra. A társaság üzletviteléhez banki, tagi, ügyvezetői hitelt egyaránt igénybe vett, amelyek könyveltek, a megállapított pénztárhiány e hitelek igénybevételén felül jelent meg. A készpénzes kiadások bizonylatokkal, továbbá az ügyvezető nyilatkozatával alátámasztottan kifizetésre kerültek, a felperes ügyvezetői a negyedéves zárások során az egyenleget aláírásukkal igazolták. Az adózónak olyan készpénzzel kellett rendelkeznie a készpénzes kiadások teljesítéséhez, amely nem szerepelt a könyveiben. A pénztár úgynevezett követel (negatív) egyenlegként megjelenő tételeinek összessége eltitkolt árbevétel, és a vizsgált időszakban adózó kiadásaira csak az eltitkolt árbevétel nyújthatott fedezetet. A társaság iratai, nyilvántartásai nem alkalmasak a valós adó megállapítására, amely miatt a revízió az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 108. § (1) bekezdése, (3) bekezdés alapján becslési eljárást alkalmazott, amelynek során a főkönyvi könyvelés alapján - a követelt tételek figyelembe vételével - készített egy korrigált pénztár főkönyvi kartont, amelyben az adott időponthoz kapcsolódó forráshiányt (azaz az eltitkolt árbevételt) rögzítette, és az így megállapított árbevételt, mivel a pénztárban a bevételek és a kiadások bruttó összegben kerülnek könyvelésre, bruttó összegként vette figyelembe. Az eltitkolt árbevétel adózás előtti eredménynövekedést eredményezett, adókülönbözet megállapítása mellett.
A fellebbezés folytán eljárt alperes a 2009. október 26. napján kelt határozatával az elsőfokú határozatot az R. Kft. számláival kapcsolatosan, 2005. IV. negyedévre vonatkozóan áfa adónemben megváltoztatta, egyebekben a határozatot helybenhagyva a felperest 20 299 000 Ft adókülönbözet, 22 541 000 adóbírság és 8 232 000 Ft késedelmi pótlék megfizetésére kötelezte.
Indokolása szerint az elsőfokú hatóság helytállóan állapította meg, miszerint az adózónak olyan bevallani elmulasztott bevételei is voltak, amelyek a házipénztárba beérkeztek, de azokat a nyilvántartásaiban nem szerepeltette. Mivel adózó iratai így nem voltak alkalmasak a valós adó alapjának megállapítására, az elsőfokú hatóság helytállóan alkalmazott becslést, és megfelelő volt az a módszere, hogy az év adott időpontjában a kiadások finanszírozásához szükséges bevételt a pénztárnyilvántartásba pozitív előjellel beírta, mely összeggel megnőtt az adózó felhasználható pénzeszközeinek összege.
A felperes keresetében az adóhatározatok hatályon kívül helyezését és az elsőfokú hatóság új eljárásra utasítását kérte.
Keresetében előadta, miszerint az adóhatóságnak átadott iratok között szerepelt az a megállapodás, amely rögzítette, hogy mindkét ügyvezetője e minőségében magánszemélyként kötelezettséget vállalt arra, hogy a cég működése során fellépő likviditási gond esetén a társaság részére kamatmentesen, magánvagyona terhére üzemeltetési kölcsönt nyújt. E keret-megállapodás alapján nyújtottak az ügyvezetők kölcsönt a társaság működéséhez.
Hivatkozott a 2006. évi CXXXI. törvényre, amely módosította a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 14. §-át, amely egy új (8) bekezdéssel bővült 2007. január 1-jei hatályba lépéssel. Ezen új szabály írta elő, hogy rendelkezni kell a cégnek pénzkezelési szabályzattal, amelyben a készpénzállományt érintő mozgások jogcímeit és eljárási rendjét is szabályozni kell. A pénzkezelésével összefüggésben 2004. és 2005. évben e jogszabályhelyre alapítottan az adóhatóság nem állapíthatja azt meg, hogy az adózó iratai alkalmatlanok lennének a bevallások adatainak ellenőrzésére.
Az adóhatóságnak az Art. 95. § (4) bekezdése alkalmazásával arra kellett volna felhívnia, hogy rendezze, pótolja nyilvántartását a jogszabályoknak megfelelően, mely felhívást elmulasztotta. Nem vizsgálta továbbá, hogy a cég mely időpontokban, mely tevékenységével összefüggésében juthatott eltitkolt árbevételhez. A felperes álláspontja szerint szükséges lett volna a megszerzett bevételhez szükséges költségek becslése is. Az adóhatóság megsértette a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi XCL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 72. § (1) bekezdés e) pontját is.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével a felperes keresetét elutasította. Indokolása szerint a perben kirendelt szakértő szakvéleményét ítélkezése alapjául elfogadta. A szakértő rögzítette, és tényként állapította meg azt, hogy a pénztárba be nem folyó összeg elköltésére mód nincsen, nemlétező pénzből kifizetni ténylegesen bármely költséget lehetetlen. A szakértő abból a fikcióból indult ki, hogy a felperes pénztárába jelentkező és hosszabb időn át fennálló hiátusok amiatt keletkeztek, mert a felperes ügyvezetői által a keretmegállapodás keretében nyújtott üzemviteli kölcsönöket nem megfelelően könyvelték el. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint, amennyiben e fikció igazolására akár a közigazgatási, akár a bírósági eljárás során sor került volna, a szakértő álláspontja maradéktalanul teljesültnek lenne tekinthető, ezzel szemben az a tény, hogy az adóhatóság eljárása során a felperes ügyvezetői által nyújtott bármilyen címen juttatott összeget az adóhatóság elfogadta, és a negatív pénztáregyenleg megállapításakor ezen összegeket figyelembe vette. Az ügyvezetők által nyújtott kölcsönök, üzemviteli juttatásokon felüli az a hiányzó összeg, amelyet az adóhatóság a felperesen számon kért. Miután különbözetként jelentős összeg mutatkozik, az elsőfokú bíróság az adóhatósággal egyező álláspontra helyezkedett abban, hogy fennálltak a becslési eljárás feltételei. A szakértő szakvéleményében valamennyi árbevétellel, illetve bankból pénztárba történő pénzfelvétellel nem fedezett kiadás tekintetében bevételezte - a kiadás előtt - az ügyvezetői üzemeltetési kölcsönt, és így olyan analitikát kapott, amely szerint a felperesnek negatív pénztáregyenlege sem 2004., sem 2005. esztendőben nem volt. Az igazságügyi szakértő tehát a felperes főkönyvének újra könyvelésekor a hiányzó pénzösszegeket minden esetben, mint üzemviteli kölcsönt állapította meg. Nem vizsgálta azonban, hogy ezek ténylegesen, a könyvelésből megállapíthatóan e címen kerültek-e be a pénztárba. Az adóhatóság maradéktalanul megvizsgálta e kérdést, és akkor, amikor a tagi, vagy üzemviteli kölcsön megállapítható volt a könyvelés alapján, azt elfogadta és figyelembe vette. A különbözetként mutatkozó összegre azonban a felperes semmilyen hitelt érdemlő bizonyítást nem ajánlott fel, azaz nem lehet tudni, hogy a hiányzó pénzösszeg a pénztárába honnan, kitől és milyen forrásból származott. Ha pedig minden kiadás megfizetésre került, akkor a felperesnek arra anyagi fedezettel kellett rendelkeznie.
Az elsőfokú bíróság egyet értett az alperessel abban, hogy a források felderítése az adóhatóságnak nem feladata. Miután az adóhatóság nem tudja és nem is kell tudnia, hogy az eltitkolt jövedelmek a felpereshez miként, és hogyan kerültek, az ezekkel szembeállítható költségeket csak abban az esetben tudná elszámolni, ha felperes feltárná a jövedelemforrását, közölné a megszerzéséhez szükséges költségeket és igazolná is azt. Ennek hiányában erre az adóhatóság adatok nélkül nyilvánvalóan nem képes.
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint mind az alperesi, mind az elsőfokú adóhatósági határozat maradéktalanul megfelel a felperes által csak hivatkozott Ket. 72. § (1) bekezdés e) pontjában foglaltaknak, az adóhatóság a tényállást feltárta, döntését jogszerűen a szükséges körben megindokolta, az alkalmazott jogszabályai megfelelőek.
A felperes felülvizsgálati kérelmében az ítélet hatályon kívül helyezését és keresete teljesítését kérte. Álláspontja szerint a jogerős ítélet sérti a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 206. §, 221. §, az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény 3. §, 16. §, 22. §, 28. §, 33. §, 35. §, 40. §, 43. §, 44. §, 48. §, az Art. 1. § (7) bekezdés, 93. §, 95. §, 97. § (4)-(6) bekezdés, 108. §, 170. §, 171. §, az Szja tv. 4. §, 10. §, 11. §, 16. §, 46. §, 47. §, a Sztv. 15. § (3) bekezdés, 72. §, 86. §, 165. §, 166. § előírásait.
A felperes felülvizsgálati kérelmét I-VI. pontokba foglalta. Fenntartotta azon jogi álláspontját (I. pont), hogy a becslésnek nem volt jogszabályi alapja, az adóhatóság a szakértő által bizonyítottan helytelenül számította ki az adókülönbözetet. A felperese kifogásolta, hogy a megbízólevél későbbi keltezésű, mint az ellenőrzés tényleges megkezdésének az időpontja. Az elsőfokú bíróság (II. pont) okszerűtlenül, jogsértő mérlegeléssel rekesztette ki a szakértői véleményt a bizonyítékok köréből. A felperes sérelmezte azt is (III. pont), hogy az alperes nem indokolta meg, milyen szempontok figyelembe vételével, milyen körülményeket mérlegelve szabta ki az eltúlzott mértékű, 50%-os adóbírságot. Kérte a végrehajtás felfüggesztését (IV. pont), vitatta a megállapított perköltség összegét (V. pont), és tárgyalás tartását kérte (VI. pont).
Az alperes érdemi ellenkérelmében az ítélet hatályában fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Kúria a jogerős határozatot csak a felülvizsgálati kérelemnek - a benyújtására meghatározott határidő alatt előterjesztett - keretei között vizsgálhatja felül [Pp. 272. § (1) bekezdés, 275. § (2) bekezdés]. E törvényi szabályozás folytán a Kúria felperesnek a "felülvizsgálati kérelem részletes kifejtése" megnevezésű, a felülvizsgálati kérelem benyújtásának határidejét (az ítélet közlésétől számított 60 nap) követően előterjesztett beadványából csak a felülvizsgálati kérelemben is megtalálható részeket értékelhette.
A Kúria a rendelkezésére álló iratok alapján megállapította, hogy az elsőfokú bíróság nem iratellenes, pontos tényállást rögzített, amely a valóságnak megfelelően tartalmazta felperesnek a perindítási határidőn belül előterjesztett keresetét, amelyet a felperes a per első tárgyalásán fenntartott.
A Pp. 270. §-ának (2) bekezdése alapján a jogerős ítélet felülvizsgálata kérhető a Kúriától, amelyből következően olyan jogkérdésben felülvizsgálat nem kezdeményezhető, amelyet a kereset nem tartalmazott, és így az elsőfokú bíróság sem döntött róla, illetve olyan jogszabályoknak a közigazgatási hatóság általi megsértését sem lehet sérelmezni, amelyre alapított felülvizsgálatot a felperes sem a keresetben, sem az elsőfokú bírósági eljárásban nem kért, így arról az elsőfokú bíróság nem határozott. A Kúria a felperesnek a megbízólevél keltezésére, az ellenőrzés megkezdésére és kapcsolódóan az Art. 93. §-ára, továbbá az adóbírság összegére, indokoltságára vonatkozó kifogásait nem értékelhette, mivel e tárgyban a felperes keresetet nem terjesztett elő, az elsőfokú bírósági eljárásnak nem volt a tárgya, így arról az elsőfokú bíróság nem dönthetett.
A Pp. 177. § (1) bekezdése alapján a bíróság szakkérdésben rendelhet ki szakértőt, jogkérdésben, továbbá különleges szakértelmet, így szakértő igénybevételét nem igénylő ténykérdésben a bíróság dönt a Pp. 213. § (1) bekezdésére figyelemmel. Az elsőfokú bíróság a Pp. 163. § (1) bekezdésében foglaltak helytálló alkalmazásával rendelt el a felperes kérelmére szakértői bizonyítást, és a szakértő által benyújtott szakvéleményt, mint a Pp. 166. § (1) bekezdése szerinti bizonyítási eszközt a Pp. 206. § (1) bekezdése alapján megfelelően értékelte az eljárás során felmerült további bizonyítékokkal együtt. Ítéletében a Pp. 221. § (1) bekezdésének megfelelő részletezte azokat a körülményeket, amelyeket a bizonyítékok mérlegelésénél irányadónak vett.
Az elsőfokú bíróság bizonyított tényként állapította meg, hogy az ügyvezetők által a felperesnek juttatott tagi hitelt, üzemeltetési kölcsönöket a könyvelés alapján az adóhatóság elfogadta, ugyanakkor a könyvelésben nem szereplő, de a pénztárból kifizetett összegekre a felperes semmiféle bizonyítékot nem tárt elő. Az elsőfokú bíróság azt is megállapította, hogy a szakértő csak feltételezte, miszerint a hiányzó pénzeszközök nem megfelelően könyvelt, az ügyvezetők által nyújtott üzemviteli kölcsönök voltak. A felperes azonban e feltételezés valóságban megtörténtét nem bizonyította, így az csak fikció maradt.
Az elsőfokú bíróság helytállóan mutatott rá ítéletében, hogy a bíróság jogkörébe tartozik annak a kérdésnek az eldöntése, hogy a könyvelésből hiányzó, de a pénztárból kifizetett összegek forrását a felperes bizonyította-e. Az ítélet szerint a felperes e körben bizonyítást fel sem ajánlott, bizonyítékot nem nyújtott be, ezért jogszerű az az elsőfokú bírósági megállapítás, hogy az adóhatóság az Art. 108. § (3) bekezdése alapján a valós adóalap megállapítására helyesen alkalmazott becslési eljárást. Az elsőfokú bíróság, miután a szakértői véleménynek csak feltételezésre alapított részét nem fogadta el, helytállóan a fikción alapuló összegszerűségével sem számolt.
Az adóhatóság azt a megállapítását bizonyította, hogy a felperes eltitkolt árbevétellel rendelkezett, amelyen túlmenően jogszabályi kötelezettség hiányában nem volt a feladata annak vizsgálata, hogy az eltitkolt árbevételnek mi volt a forrása. A nem ismert jogcímű, tartalmú eltitkolt jövedelemnek pedig nem ismert a költségkihatása sem, így nem lehetséges hozzá költséget rendelni.
A Kúria a felülvizsgálati kérelem elbírálása során a Pp. 275. §-ának (1) bekezdése alapján a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján dönt. A felülvizsgálati eljárásban a bizonyítékok felülmérlegelésének, további bizonyítás felvételének nincs helye. Az elsőfokú bíróság értékelte a közigazgatási eljárás teljes anyagát, a felek perbeli nyilatkozatait, beadványaikat, a szakértői véleményt, ily módon a bizonyítékokat a Pp. 206. §-ának (1) bekezdése alapján a maguk összességében értékelte, és meggyőződése szerint bírálva állapította meg, hogy a felperes keresete nem alapos.
Jogszabálysértést a megállapított tényállás iratellenessége, a bizonyítékok kirívóan okszerűtlen vagy a logika szabályaival ellentétes mérlegelése megalapozhat, ilyen jogsértést azonban a felülvizsgálati kérelem alapján a Kúria nem állapított meg.
Az elsőfokú bíróság a Pp. 221. § (1) bekezdésének megfelelő, precíz tényállást rögzített, részletezte az első- és másodfokú határozatot, a fellebbezést, a keresetet és az ellenkérelmet. Az ítélet jogi indokolási részében megjelölte az alkalmazott jogszabályokat, jogi indokolása során ütközette a tényállási elemeket a jogszabályokkal. Jogértelmezése logikus, annak kifejtése közérthető és minden részletre kiterjedő. Az elsőfokú bíróság jogszerű döntését a Kúria aggálytalanul elfogadta.
A Legfelsőbb Bíróság tény- és ügyazonos perben a Kfv.V.35.410/2010/7. és Kfv.V.35.158/2010/6. számú ítéleteiben azonos jogi álláspont alapján döntött. (Kúria, Kfv.V.35.600/2011.)
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.