adozona.hu
EH 2012.12.M13
EH 2012.12.M13
Fennálló munkaviszony alatt azonos feltételekkel végzett tevékenység eltérő jogviszonyban való minősítésére nem vezethet az sem, ha az érintett munkavállalók a munkáltató kft.-ben egyben tulajdonosok is. A kft. tagjai által meghatározott napokon végzett személyes munkavégzés nem minősül tagi mellékszolgáltatásnak, ha ugyanazon tevékenységet a hét más napjain munkaviszonyban látják el [2006. évi IV. törvény 119. § (1) bekezdés, 1992. évi XXII. törvény 75/A. § (2) bekezdés].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az alperes elsőfokú hatósága 2010. július 7-én munkaügyi ellenőrzést tartott a felperes foglalkoztató Sz., B. J. u. 2. alatti székhelyén a H. belterület munkavégzési hely tekintetében, melynek során megállapította, hogy B.-né K. J., B. L. F.-né, F. J., J.-né P. E. és N. J.-né munkavállalók, valamint a felperes között nem megbízási, hanem munkaszerződés létesült, amely sérti a munkaszüneti napi munkavégzés szabályait. Ezért határozatával a felperest 100 000 forint munkaügyi bírsággal sújtotta ...
EH 2012.12.M13 Fennálló munkaviszony alatt azonos feltételekkel végzett tevékenység eltérő jogviszonyban való minősítésére nem vezethet az sem, ha az érintett munkavállalók a munkáltató kft.-ben egyben tulajdonosok is. A kft. tagjai által meghatározott napokon végzett személyes munkavégzés nem minősül tagi mellékszolgáltatásnak, ha ugyanazon tevékenységet a hét más napjain munkaviszonyban látják el [2006. évi IV. törvény 119. § (1) bekezdés, 1992. évi XXII. törvény 75/A. § (2) bekezdés].
Az alperes elsőfokú hatósága 2010. július 7-én munkaügyi ellenőrzést tartott a felperes foglalkoztató Sz., B. J. u. 2. alatti székhelyén a H. belterület munkavégzési hely tekintetében, melynek során megállapította, hogy B.-né K. J., B. L. F.-né, F. J., J.-né P. E. és N. J.-né munkavállalók, valamint a felperes között nem megbízási, hanem munkaszerződés létesült, amely sérti a munkaszüneti napi munkavégzés szabályait. Ezért határozatával a felperest 100 000 forint munkaügyi bírsággal sújtotta és kötelezte a munkaszüneti napon történő munkavégzésre vonatkozó jogszabályi előírások betartására.A felperes fellebbezése folytán eljárt alperesi jogelőd helybenhagyta az elsőfokú határozatot egyetértve azzal a jogi állásponttal, mely szerint a munkaszüneti napi munkavégzésre vonatkozó megbízási szerződések színlelt szerződéseknek minősülnek, melyek semmisek, mert kizárólagos céljuk a munka- és pihenőidő, illetve a rendkívüli munkavégzés szabályainak kijátszása volt.
A felperes keresetében az alperes határozatainak hatályon kívül helyezését kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
A megállapított tényállás szerint a felperesi társaság tizenöt fő munkavállalót foglalkoztat, vele munkaviszonyban áll - többek között - az előbbiekben megnevezett öt munkavállaló is, eladó munkakörben, akik a felperes társasági szerződése alapján üzletrész tulajdonjoggal is rendelkeznek, és a társasági szerződés rendelkezései szerint mellékszolgáltatásként kötelesek minden, a társaság tevékenységi körébe tartozó tevékenységben személyesen közreműködni, mely személyes közreműködésre a felperes ügyvezetőjével megbízási szerződést kötnek.
Nevezett öt munkavállaló a társasági szerződés alapján megbízottként megbízási szerződést kötött a felperessel, amely megbízási szerződések értelmében a felperes megbízta a megbízottakat, hogy minden év január 1-jén, március 15-én, húsvéthétfőn, május 1-jén, pünkösdvasárnap, pünkösdhétfőn, augusztus 20-án, október 23-án, november 1-jén, valamint december 25-én és 26-án személyesen közreműködve a felperes által folytatott minden kereskedelmi vagy gyártó tevékenységben részt vegyenek. A megbízási szerződések értelmében ezeken a munkaszüneti napokon nevezettek reggel 5-től 13 óráig, vagy 13 órától 21 óráig voltak kötelesek a megbízó "aktuális utasítása szerint" részt venni a társaság tevékenységében, melyért őket naponta 10 000 forint megbízási díj illette meg.
A munkaügyi bíróság ítélete indokolásában megállapította, miszerint a perbeli megbízási szerződések tartalmazták a munkaviszony lényeges elemeit, a munkaidőt, a munkáltatói utasítási jogot, a munkahelyet és a "megbízási díj" fizetését. A megbízási szerződésben felsorolt tevékenység azonos volt a munkavállalók eladó munkaköre szerinti munkaköri feladataikkal.
Az 1992. évi XXII. törvény (Mt.) 125. § (1) bekezdés a) pontja tiltja a munkaszüneti napon történő munkavégzést, a kizárólag e napokra megkötött megbízási szerződések ezen szabály kijátszására irányultak.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben annak hatályon kívül helyezését és keresete szerinti határozat hozatalát kérte.
Érvelése szerint a per tárgyát képező határozatban felsorolt személyek a közhiteles cégnyilvántartás szerint a felperes üzletrész tulajdonosai és ekként tagjai oly módon, hogy a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (Gt.) 122. § (1) bekezdése alapján egy üzletrészen áll fenn egymás közötti egyenlő arányban közös tulajdonjoguk. Ezek a személyek a társasági szerződés rendelkezései szerint mellékszolgáltatásként kötelesek a társaság minden tevékenységi körében személyesen közreműködni úgy, hogy a személyes közreműködés kifejtése megbízási szerződés keretében történik.
A felperes álláspontja szerint nincs jogszabályi tilalom arra vonatkozóan, hogy a természetes személy egyidejűleg munkaviszonyban is álljon azzal a gazdasági társasággal, amelynek tulajdonosaként személyes közreműködésre kötelezett tagja. A munkaviszony keretében történő munkavégzés időbeli terjedelme ugyanis pontosan és egyértelműen körülhatárolható, és elválasztható a tagi jogviszonyon alapuló, megbízási jogviszony keretében kifejtett személyes közreműködési tevékenység időbeli keretétől és tartalmától.
A felperes szerint a mellékszolgáltatásként végzett tevékenység azért sem lehet azonos a munkaviszony körében végzett tevékenységgel, mert azt nevezettek olyan napokon fejtették ki, amikor a munkaviszony körében nem történt részükről munkavégzés, így az a munkaviszony keretein kívül esik, attól egyértelműen elválasztható és megkülönböztethető.
A felperes azt is sérelmezte, hogy az alperes nem tett eleget a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvényben (Ket.) meghatározott tényállás felderítési kötelezettségének, mert bizonyítás felvétele nélkül vont le következtetést a munkaügyi kapcsolat minősítése körében a munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV. törvény (továbbiakban: Met.) 1. § (5) bekezdését sértve. Ezért a felperes a Ket. 50. § (1) bekezdése és a Pp. 336/A. § (2) bekezdése megsértését is állította, valamint hivatkozott az Alkotmány 9. § (2) bekezdése, és 13. § (1) bekezdése megsértésére is, mert álláspontja szerint a tulajdonhoz való jogból levezethető, hogy a tulajdonos a tulajdon "tárgyát", amely a perbeli esetben egy gazdasági társaság vagyoni részesedése, szabadon, a sajátjaként kizárólag a tulajdonosi érdekei alapján kezelhesse.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
Arra hivatkozott, hogy a Met. 1. § (5) bekezdése szerint a felügyelő jogosult a felek közötti jogviszony minősítésére. Az érintett munkavállalók tulajdonosi minősége jelentéktelen, a társaság működésére érdemi tulajdonosi befolyásuk nincs, a társasági tulajdon fennálltának a tagi mellékszolgálgatás jogalapjának megteremtésén túl nyilvánvalóan semmilyen egyéb célja nem volt.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az irányadó tényállás szerint az érintett társasági tagok munkaviszonyban álltak a felperessel eladó munkakörben. A munkaviszony fennállása alatt a per tárgyát képező, kifejezetten a munkaszüneti napokra megkötött megbízási szerződések keretében is ugyanazon a munkahelyen, munkaidőben, ugyanazon munkáltatói utasítás alapján, díjazás ellenében, ugyanazon eladói feladatokat látták el. E tényállás alapján a munkaviszony tartama alatt meghatározott napokra megkötött megbízási szerződések semmisségére levont jogkövetkeztetés helytálló és jogszerű.
A perben irányadó Mt. 75/A. § (2) bekezdése értelmében a szerződés típusát elnevezésétől függetlenül az eset összes körülményére - így különösen a felek szerződéskötést megelőző tárgyalásaira, a szerződés megkötésekor, illetve a munkavégzés során tett jognyilatkozatára, a tényleges munkavégzés jellegére, az Mt. 102-104. §-okban meghatározott jogokra és kötelezettségekre - tekintettel kell megítélni, illetve megállapítani.
Ebből következően a jogviszony alapján ellátandó tevékenység jellege és feltételei határozzák meg, hogy az adott munkavégzésre mely jogviszony választható. Fennálló munkaviszony alatt ugyanazon helyen, ugyanazon feltételekkel végzett ugyanazon tevékenység eltérő jogviszonyban való minősítésére megalapozottan nem vezethet.
A gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (Gt.) 119. § (1) bekezdése szerint a társaság tagjai törzsbetétjük szolgáltatásán kívül egyéb vagyoni értékű szolgáltatás (mellékszolgáltatás) teljesítésére is kötelezettséget vállalhatnak. A tagok által - nem választott tisztségviselőként - végzett személyes munkavégzés is mellékszolgáltatásnak minősülhet, ha nem munkaviszonyon vagy polgári jogi jogviszonyon alapul. A mellékszolgáltatás teljesítésének feltételeit a társasági szerződésben kell szabályozni.
Az érintett társasági tagok az eladói személyes munkavégzésükre minden kétséget kizáróan munkaviszonyt létesítettek, ezért a munkaviszony fennállása alatt ez a tevékenység munkaszüneti napokon, amikor a munkavállaló a munkavégzés alól mentesül, és részére a munkaszüneti nap miatt kiesett időre távolléti díj jár, akkor sem minősülhet mellékszolgáltatásnak, ha a felek ekként állapodtak meg. A munkavégzés alapjául szolgáló szerződés típusának megválasztása nem irányulhat a munkavállaló jogos érdekének védelmét biztosító rendelkezések érvényesülésének korlátozására, illetve csorbítására. Ezért kellő alap nélküli a felperes Alkotmányra történt hivatkozása is.
A felperes megalapozatlanul állított eljárási szabálysértést, a munkaügyi felügyelő a perbeli jogviszonyt az előbbiekre tekintettel helytállóan minősítette, a hatóság pedig a döntéshozatalhoz szükséges tényállást tisztázta.
Mindezekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet - jogszabálysértés hiányában - a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Mfv. II. 10.773/2011.)