adozona.hu
BH+ 2012.10.444
BH+ 2012.10.444
Ha a beszerzéssel és továbbértékesítéssel kapcsolatos ügyletek és számlázások fiktívek és ezekből származó bevételt nem lehet a 4 000 000 Ft-os adóküszöb értéknél figyelembe venni [2003. évi XCII. tv. 2. § (1) bek., 1992. évi LXXIV. tv. 32. § (1) bek., 35. § (1) bek., 48. § (4) bek., 49. § (2) bek., 1952. évi III. tv. 206. § (1) bek., 221. § (1) bek.
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes a 2007. I. negyedévre benyújtott általános forgalmi adó (a továbbiakban: áfa) bevallásában 100 587 000 Ft visszaigényelhető adót vallott, amelynek kiutalását kérte. A visszaigénylés jogcímeként a többször módosított általános forgalmi adóról szóló 1992. évi IV. törvény (a továbbiakban: Áfa. tv.) 48. § (4) bekezdés a) pontját jelölte meg. Az áfa visszaigényléshez szükséges árbevételt az A. Kft.-től (a továbbiakban: Kft.) beszerzett építőanyag továbbértékesítésével kívánta alátámaszt...
BH+ 2012.10.444 Ha a beszerzéssel és továbbértékesítéssel kapcsolatos ügyletek és számlázások fiktívek és ezekből származó bevételt nem lehet a 4 000 000 Ft-os adóküszöb értéknél figyelembe venni [2003. évi XCII. tv. 2. § (1) bek., 1992. évi LXXIV. tv. 32. § (1) bek., 35. § (1) bek., 48. § (4) bek., 49. § (2) bek., 1952. évi III. tv. 206. § (1) bek., 221. § (1) bek.
A felperes a 2007. I. negyedévre benyújtott általános forgalmi adó (a továbbiakban: áfa) bevallásában 100 587 000 Ft visszaigényelhető adót vallott, amelynek kiutalását kérte. A visszaigénylés jogcímeként a többször módosított általános forgalmi adóról szóló 1992. évi IV. törvény (a továbbiakban: Áfa. tv.) 48. § (4) bekezdés a) pontját jelölte meg. Az áfa visszaigényléshez szükséges árbevételt az A. Kft.-től (a továbbiakban: Kft.) beszerzett építőanyag továbbértékesítésével kívánta alátámasztani.Az adóhatóság a felperesnél - 2007. I. negyedévre - áfa adónemben bevallások utólagos vizsgálatára irányuló, pénzösszeg kiutalása előtti ellenőrzést végzett. A revízió eredményeként hozott elsőfokú határozatban a felperes terhére 100 587 000 Ft adókülönbözetet állapított meg, aminek folyószámlán történő jóváírását, kiutalását elutasította, és jogosulatlan visszaigénylés címén 50 293 000 Ft adóbírságot szabott ki. Megállapítása szerint a felperes nem teljesítette a visszaigénylési feltételét, jogait rendeltetésellenesen gyakorolta. Az építőanyag beszerzéssel és továbbértékesítéssel kapcsolatos számlázás fiktív, ezért az ebből származó bevételt nem lehet a 4 000 000 Ft-os adóküszöb-értékbe beszámítani. A be nem számított adóalap összege 1 438 000 Ft, amellyel csökkenteni kell a felperes tárgyidőszaki 4 528 000 Ft-os árbevételét, így az nem éri el az adóvisszaigénylés feltételeként előírt összeget, ezért a kiutalni kért összeg jogosulatlan igénylésnek minősül. Határozatának tényállása szerint a Kft. és a felperes között nem került sor építőanyag beszerzésre, ezért a felperes ilyet továbbértékesíteni sem tudott. A felperes az építőanyagot a K. Kft. részére számlázta tovább a Kft.-től befogadott számlák szerinti bruttó ellenértékkel azonosan, e társaság pedig a B. Bt.-nek (a továbbiakban: Bt.). A Kft. az építőanyagokat a W. Rt.-től szerezte be, de ez utóbbi cégnek küldött megrendelés közül kettőn a K. Kft. szerepel szállítási címként, és ténylegesen a szállítás az S. Áruházba történt, a harmadik megrendelőn pedig szállítási cím sem szerepel. A szállítólevelek adattartalma és a fuvarozók adóhatósági vizsgálata alapján is az állapítható meg, hogy az építőanyag kiszolgáltatása a K. Kft. részére történt. A számlázási láncolatban a K. Kft. csak negyedik résztvevő volt, ennek ellenére már az első (a W. Rt. és a Kft. közötti) viszonylatban kiállított dokumentumokon is az ő pecsétje és aláírása szerepel. A felperes nem tudta bizonyítani, hogy a Gy. Lakópark (a továbbiakban: lakópark) beruházást önerőből kívánta volna megvalósítani, ezért nem tudta valós gazdasági indokkal alátámasztani beszerzését és értékesítését. (A felperesnek ugyanis a lakópark kivitelezésére kötött szerződése már 2007. március 7-én megszűnt, a Bt.-vel pedig 2007. március 29-én, illetve április 2-án kötött szerződést a lakópark befejezésére. A beszerzett építő anyagot azonban dokumentumai szerint a K. Kft. részére értékesítette, amely nem végzett kivitelezési tevékenységet a lakóparkban. A Bt. továbbá a kivitelezést anyaggal együtt vállalta el, és az anyagokat a K. Kft. e Bt.-nek értékesítette tovább. A K. Kft. tehát a felperestől vásárolt építőanyagot annak a kivitelezőnek adta el, akivel a felperes a lakpark kivitelezésére szerződést kötött, de tényleges anyagmozgatásra nem került sor. Az önerős megvalósítást cáfolja az a tény is, hogy a felperes 2007 márciusában nem rendelkezett a lakópark építési munkálatok folytatásához szükséges személyi és tárgyi feltételekkel.)
A felperes fellebbezése alapján eljárt alperes - a 2008. március 23. napján kelt határozatában - az elsőfokú határozatot - helyes indokaira tekintettel - helybenhagyta. Érdemi döntését az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 1. § (7) bekezdésében, 2. § (1) bekezdésében, az Áfa tv. 32. § (1) bekezdés a) pontjában, 35. § (1) bekezdés a) pontjában, 43. § (5) bekezdésében, 44. § (5) bekezdésében, a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 15. § (3) bekezdésében, 166. § (2) bekezdésében, 167. § (1) bekezdésében, a polgári törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 117. § (1) és (2) bekezdéseiben foglaltakra alapította. Álláspontja szerint a felperes által létrehozott ügyletek célja kizárólag az volt, hogy a 4 000 000 Ft-os árbevétel esetére biztosított adóvisszaigénylési jogát gyakorolhassa anélkül, hogy ennek törvényi feltétele (a 4 000 000 Ft-os árbevétel elérése) fennállt volna. A felperes érdekkörében az értékesítés-beszerzés tekintetében olyan piacon elérhető gazdasági előny nem állapítható meg, amely indokolta volna a feltárt ügyletek megkötését, ezek egyedüli célja az elérhető adómegtakarítás, adóelőny, az adótörvényekben foglalt rendelkezése megkerülése volt, amit fiktív értékesítési számlák kibocsátásával kívánt biztosítani.
A felperes keresetében az adóhatósági határozatok hatályon kívül helyezését kérte.
A megyei bíróság a felperes keresetét elutasította. Jogi álláspontja a következő volt:
A felperes a perben sem tudta bizonyítani, hogy az építőanyagok K. Kft. részére történő értékesítésére nem a visszaigényléshez szükséges értékhatár elérése érdekében került volna sor. Nem tudta szolgáltatni azokat a bizonyítékokat, amelyekre a bírói végzésben felhívást kapott. A tanúk sem támasztották alá keresetbe foglalt előadást, nyilatkozataik ellenmondóak voltak, ennél fogva a perben sem lehetett megállapítani azt, hogy a felperes a Kft-től megrendelt, utóbb kiszámlázott építőanyagot valóban megvásárolta volna, és azt sem, hogy ténylegesen önerős beruházásként kívánta volna megvalósítani a lakópark építését, illetve, hogy az építőanyagot ténylegesen értékesítette volna a K. Kft. részére.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte ennek hatályon kívül helyezését, kereseti kérelme szerinti döntés meghozatalát, vagy hatályon kívül helyezés mellett a megyei bíróság utasítását új eljárásra, új határozat hozatalára. Érvelése szerint téves az a bírói következtetés, mely szerint nem tudta bizonyítani a perben vitatott gazdasági események felek közötti létrejöttét, és az is, hogy az alperesi határozat megalapozott és jogszerű lenne. Előadása szerint a megyei bíróság megsértette a Pp. 3. § (3) bekezdése szerinti tájékoztatási kötelezettségét, "kirívóan okszerűtlenül mérlegelte" a tanú vallomásokat, ítélete nem felel meg a Pp. 206. § (1) bekezdésében, 221. § (1) bekezdésében foglaltaknak. Fenntartotta jogi álláspontját, mely szerint a megyei bíróság nem helyesen értelmezte az Áfa tv. 49. § (2) bekezdés b) pontját, és azt hangsúlyozta, hogy nem jogellenes bárkinek áru értékesítése azért, hogy ez által az árbevételi értékhatárt az eladó átlépje.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felülvizsgálati eljárás során nincs helye bizonyítás felvételének, a bizonyítékok ismételt egybevetésének, felülmérlegelésnek, a Kúria a felülvizsgálati kérelem által vitatott körben csak a rendelkezésére álló iratok alapján dönthet (BH 2002/29.).
Ítéleti tényállás kapcsán jogszabálysértés csak akkor állapítható meg, ha az hiányos, iratellenes avagy téves, okszerűtlen, a logika szabályainak ellentmondó tényeket, ténybeli következtetéseket rögzít. Nem állapítható meg iratellenesség azon a címen, hogy a fél álláspontja valamely bizonyíték bizonyító ereje tekintetében nem azonos a bíróságéval, ez ugyanis nem iratellenességre utal, hanem a bizonyítékok felülmérlegelésére irányul, amire a rendkívüli jogorvoslati eljárásban nincs lehetőség. (Kfv.I.35.056/2005/6., Kfv.I.35.089/2005/10.... stb.).
A Kúria a rendelkezésére álló iratokból alapján - a Pp. 275. §-a szerint eljárva - azt állapította meg, hogy a jogerős ítélet tényállása jogszerű, a megyei bíróság határozathozatala megfelel a Pp. 206. §-ában, 221. § (1) bekezdésében foglaltaknak. A megyei bíróság nem sértette meg a Pp. 3. § (3) bekezdésében, Pp. 164. §-ában foglaltakat sem, ennek indokai a következők:
A jogi képviselővel eljáró felperesnek - érvelésével ellentétben - ismernie kellett a bizonyítandó tényeket, mivel ezek egyértelműen és világos kiderülnek az adóhatósági határozatokból. A felperesnek az alperesi megállapítással szemben - a Pp. 164. § (1) bekezdése alapján eljárva - azt kellett volna igazolnia, hogy ténylegesen megvalósult az építőanyag beszerzés és továbbértékesítés mégpedig a számlák szerinti felek között, a számlák szerinti módon, és alá kellett volna támasztania a lakópark beruházás önerőből történő megvalósítását is.
A megyei bíróság - végzésében - felhívta a felperest e körben bizonyítékainak becsatolására. A felperes azonban e végzésben foglaltaknak nem tett eleget, mivel nem saját nevére szóló árajánlatokat csatolt. A bíróság felhívta a felperest ez utóbbiak benyújtására is, de ezt a felperes ugyanúgy nem teljesítette, mint a közigazgatási eljárás során kiadott adóhatósági iratpótlási felhívásokat.
A megyei bíróság foganatosította a felperes által kért bizonyítást, és a felperes az ügyben további tájékoztatást nem kért, újabb bizonyítási indítványt nem terjesztett elő, mivel az volt a jogi álláspontja, hogy az általa meghallgatott tanúk igazolják a keresetében előadottakat.
A jegyzőkönyv kiegészítésre irányuló végzés - az iratokból megállapíthatóan - jogszerűen került elutasításra, és a 2010. november 9-i tárgyalási jegyzőkönyv tartalmazza azt is, hogy a bíróság a tárgyalást a Pp. 145. §-ára történő figyelmeztetéssel rekesztette be. Hangsúlyozza a Kúria, hogy a felperesnek ezt megelőzően nem volt egyéb előadni valója, nem volt további bizonyítási indítványa.
A megyei bíróság az Art. 1. § (7) bekezdés és 2. § (1) bekezdése alapján eljárva a rendelkezésére álló adatokból - amelyeket hiánytalanul, iratszerűen rögzített, és amelyek kapcsán okszerű, a logika szabályainak is megfelelő ténybeli következtetéseket vont le - jogszerűen állapította meg, hogy a visszaigénylési küszöbérték szempontjából a K. Kft. felé számlázott értékesítés ellenértéke nem vehető figyelembe. Ez ugyanis színlelt ügylet, és - valós gazdasági esemény hiányában - egyedüli célja a visszaigénylési értékhatár elérésének megteremtése volt. A felperes a Kft.-től történő tényleges beszerzést, az önerős beruházási szándékot és a továbbértékesítést a tanúvallomásokkal sem tudta igazolni. A tanúvallomások hiányosságai, ellentmondásai, amelyekre a megyei bíróság ítéletének indokolásában utal, egyértelműen és nyilvánvalóan megállapíthatók. Megjegyzi e körben a Kúria, hogy a M. O., a K. Kft. képviselőjének vallomásaiban megmutatkozó ellenmondásokat a felperes sem vitatta. A felperes képviselője a perben úgy nyilatkozott, hogy az árajánlatok bekérésében F. T. és M. P. működött közbe, miközben F. T. nem tudott előadást tenni arra nézve, hogy az árajánlatok beszerzését ki és mikor intézte volna, M. P. pedig nem tudta megmondani, hogy kivel tárgyalt és honnan szerzett volna be árajánlatot. A felperes által hivatkozott P. P. tanúvallomásában nem tudott válaszolni arra, hogy miért nem kérdezték meg a Bt.-t, hogy átvenné-e a téglákat, és nem emlékezett még arra sem, hogy ezeket azonos áron adták-e tovább a K. Kft.-nek, ennél fogva az ügylet valódiságát érintő felperesi előadást e tanú nem megerősítette, hanem még inkább kétségessé tette. A tanúk vallomásai konkrétumokat nem tartalmaznak, ennél fogva ezek sem alkalmasak a felperesi keresetben előadottak alátámasztására. Az alperessel és a megyei bírósággal egyezően a Kúria is hangsúlyozza, hogy tanúvallomásokkal - megfelelő iratanyag, hiteles számviteli dokumentációk, illetve ténylegesen végbe ment gazdasági események hiányában - nem lehet a számlák tartalmi hitelességét bizonyítani. [Sztv. 15. § (3) bekezdése, 166. § (2) bekezdése, 167. § (1) bekezdése]. A számviteli dokumentumokból és az alperes által feltárt egyéb adatokból - minden kétség nélkül - az állapítható meg, hogy a T. 2003. Kft. és a Bt., mint kivitelezők anyaggal együtt vállalták a lakópark építését, a felperes nem is rendelkezett személyi és tárgyi feltételekkel a lakópark önerős építési munkálataihoz. A megrendelések szerint az építési anyagokat a Kft. nem is a felperes részére rendelte meg, tehát nem a Kft. és a felperes között valósult meg a vitatott számlák szerinti gazdasági esemény, ebből következően a ténylegesen be sem szerzett építőanyagot a felperes nem értékesíthette tovább. Nem hagyhatta figyelmen kívül a megyei bíróság azt sem, hogy a K. Kft. részéről anyagmozgatásra nem került sor, és ez a társaság az építőanyagot dokumentumai szerint pont annak a kivitelezőnek adta el, akivel a felperes a lakóparkra szerződést kötött, és aki ezt anyagköltséggel együtt vállalta el.
A felperes visszaigénylési jogcímként az Áfa tv. 48. § (4) bekezdés a) pontját jelölte meg, mely szerint az adóhatóság az adóvisszaigénylési kérelmet akkor teljesíti, ha a 28-29. §-ban meghatározott adómérték, valamint a 29/A.-29/B. §-os szerinti adómentesség alá tartozó, az adóalany által teljesített termékértékesítés és szolgáltatás nyújtás összesített adóalapja az adóév elejétől, illetve, ha az adóalany év közben jelentkezik be az adóalanyként történt bejelentkezés időpontjától kezdődően időarányosan az adóéven belül göngyölítetten eléri, vagy meghaladja az alanyi adómentesség választására jogosító összeghatárt, ami az Áfa tv. 49. § (2) bekezdés b) pontja szerint 4 000 000 Ft.
A felperes - az alperes és a megyei bíróság által helyesen megállapított tényállás szerint - olyan termékeket "értékesített", amelyek tulajdonjogát ténylegesen meg sem szerezte, és amely a birtokába sem került, holott ezek a termékértékesítés elengedhetetlen feltételei. Helytálló tehát a fiktív számlázás megállapítása, amellyel szemben a felperes - a Pp. 164. § (1) bekezdése alapján eljárva - eredménnyel, noha erre lehetősége volt, nem bizonyított. Mindezek következtében az építőanyag "értékesítésből származó" felperesi analitika és bevallás szerinti bevételt nem lehet a 4 000 000 Ft-os adóküszöb értékbe beszámítani. Az alperes és a megyei bíróság ezért helyesen minősítette a kiutalni kért összeget jogosulatlan igénylésnek, amelyhez kapcsolódóan az Art. 170. § (1) és (2) bekezdése alapján törvényesen szabta ki 50%-os mértékben az adóbírságot.
Kifejtettekre figyelemmel a Kúria azt állapította meg, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelem által vitatott körben nem sért eljárási, illetve anyagi jogszabályt, ezért azt a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Kúria, Kfv.V.35.498/2011.)