adozona.hu
AVI 2012.8.91
AVI 2012.8.91
A hitelt érdemlő bizonyítás a bizonyítási eszközök magasabb szintjét jelenti [2003. évi XCII. tv. 109. § (3) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adóhatóságnál a felperes 2002-2005. évekre személyi jövedelemadó vizsgálatot tartott. A felperes ebben az időszakban 50-50%-ban tulajdonosa volt a V. Vendéglátó és Szolgáltató Kft.-nek, valamint az M. Vendéglátó Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.-nek, ahol kapcsolódó vizsgálatot folytattak. Ennek alapján megállapították, hogy a felperes a két cégnek ezekben az években több millió Ft tagi kölcsönt nyújtott. Ugyanakkor a vizsgált évekre vonatkozó személyi jövedelemadó bevallásában feltüntetett...
AVI 2012.8.91 A hitelt érdemlő bizonyítás a bizonyítási eszközök magasabb szintjét jelenti [2003. évi XCII. tv. 109. § (3) bek.]
Az adóhatóságnál a felperes 2002-2005. évekre személyi jövedelemadó vizsgálatot tartott. A felperes ebben az időszakban 50-50%-ban tulajdonosa volt a V. Vendéglátó és Szolgáltató Kft.-nek, valamint az M. Vendéglátó Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.-nek, ahol kapcsolódó vizsgálatot folytattak. Ennek alapján megállapították, hogy a felperes a két cégnek ezekben az években több millió Ft tagi kölcsönt nyújtott. Ugyanakkor a vizsgált évekre vonatkozó személyi jövedelemadó bevallásában feltüntetett jövedelem nem állt arányban a nyújtott tagi kölcsönök nagyságával. Mindezekre figyelemmel az adóhatóság az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.) 108. § (1) és (2) bekezdése alapján becslési eljárást alkalmazott és így állapította meg a felperes adóalapját és ebből következő adófizetési kötelezettségeit.Az ellenőrzés eredményeként meghozott elsőfokú határozat a felperes terhére 14 690 582 Ft adókülönbözetet állapított meg, kötelezte továbbá 7 345 291 Ft bírság, és 3 340 861 Ft késedelmi pótlék megfizetésére.
Az elsőfokú adóhatóság határozatában megállapította, hogy nem fogadta el a felperes azon nyilatkozatát, és erre vonatkozó igazolásait, miszerint a tagi kölcsönök nyújtásához megfelelő megtakarításokkal rendelkezett, erre vonatkozóan bemutatta az M. Tours Kft.-től, valamint a K. Banktól származó valutaváltási bizonylatokat és valutaszámla forgalmi kimutatásokat 2000., illetőleg 1997. szeptember 16-tól 1999. szeptember 14-ig terjedő időszakra.
Ezen időszak alatt a felperes 7 650 000 ATS átváltásáért 145 526 000 Ft-ot, 9 364 000 ATS, és 10200 DEM átváltásáért pedig összesen 144 455 423 Ft-ot vett fel.
Az adóhatóság úgy értékelte, ezek az okiratok nem igazolták, hogy a felperes a saját tulajdonát képező pénzösszeget vette fel a pénzintézetektől és azt sem, hogy ezeket az összegeket fordította a tagi kölcsönök nyújtására. A felperes a valuta származására ugyanis nem kívánt nyilatkozni, illetőleg azt nem kívánta igazolni.
A fellebbezés folytán eljáró alperes másodfokú 2007. november 9-én kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes keresetében e határozatok hatályon kívül helyezését kérte. Álláspontja szerint az Art. 109. § (3) bekezdése alapján hitelt érdemlő banki igazolásokkal, adatokkal igazolta a becsléssel megállapított adóalaptól történő eltérést. A tanúbizonyításra vonatkozó indítványait pedig jogszabályellenesen elutasították.
Az alperes kérte a kereset elutasítását és fenntartotta a határozatában foglaltakat.
A megyei bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy az adóhatóság az ellenőrzés során feltárta és részletesen kimunkálta a felperes és az élettársa kiadásait, valamint az egyes években megszerzett jövedelmeket. Ezeket szembe állítva a tagi kölcsönként nyújtott több milliós forinttal, illetőleg a 22 500 000 Ft-os törzstőke emeléssel a V. Kft.-ben, nem volt arányban a megszerzett jövedelmével.
A felperes által mintegy 300 000 000 Ft-ot kitevő valutaátváltásra vonatkozó bizonylatokkal kapcsolatban az elsőfokú bíróság is arra hivatkozott, hogy ezek a bizonyítékok nem minősülnek hitelt érdemlőnek.
Nem volt elfogadható az a felperesi nyilatkozat sem, miszerint ilyen nagyságú összeget évekig otthonában tartott volna, és nem igazolta azt sem, hogy ezek az összegek saját tulajdonúak, és ebből következően a tagi kölcsönök fedezetéül szolgáltak volna.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte az ítélet hatályon kívül helyezését, és a kereseti kérelmének megfelelő döntés meghozatalát.
A felperes fenntartotta az álláspontját, miszerint az Art. 109. § (3) bekezdése lehetővé tette számára a becslés során megállapított adóalaptól való eltérés bizonyítását. Ezt a valutaforgalmi számlák becsatolásával teljesítette, nincs olyan rendelkezése az Art.-nek, mely szerint az adóalaptól való eltérés bizonyításához a jövedelem eredetét is hitelt érdemlően kellene az adózónak bizonyítania. Az elsőfokú bíróság hasonlóan az alpereshez az Art. 109. § (3) bekezdését tévesen és önkényesen értelmezte a (4) bekezdés figyelmen kívül hagyásával. Ugyanakkor sérelmezte a felperes azt is, hogy a tanúmeghallgatási indítványait elutasították.
Az alperes kérte felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg a tényállást és helytálló volt az abból levont jogkövetkeztetése is.
Az adóhatóság a rendelkezésre álló iratok alapján megállapította, hogy a felperes által bevallott bevételek illetőleg az általa közöltek alapján számított kiadások egyenlege 38 431 410 Ft olyan eltérést mutatott, melynek eredete nem volt igazolt, vagyis felmerült, hogy mi volt az a bevallásban nem szereplő jövedelem, amelyből a felperes, mint magánszemély a tagi kölcsönöket nyújtani tudta.
Ezen adatok alapján az Art. 109. § (1) bekezdésében írt feltételek fennálltak, azaz az adózó vagyongyarapodásával és az életvitelre fordított kiadásokkal nem volt arányban az adómentes, a bevallott és a bevallási kötelezettség alá nem eső, de megszerzett jövedelmének együttes összege.
Az adóhatóság tehát az adó összegét becsléssel állapította meg. A becslési eljárás jogalapja fennállott, a becslés során az adóhatóság a meglévő adatok birtokában valószínűsíti az adó alapját. Ezzel szemben az Art. 109. § (3) bekezdése alapján az adózó hitelt érdemlő módon igazolhatja az adóalaptól való eltérés okát. Ez utóbbi bizonyítási kötelezettség tehát az adózóra, jelen eljárásban a felperesre hárul.
Mint ahogy azt a Legfelsőbb Bíróság már több esetben (pl.: EBH 2007.1731. sz. eset, KGD 2007/237. sz. eset) kifejtette, a hitelt érdemlő bizonyítás a bizonyítási eszközöknek egy magasabb szintjét jelenti, nem akármilyen bizonyíték fogadható el hitelt érdemlőnek. Hitelt érdemlőnek az olyan adat minősül, amely ellenőrizhető, egyértelműen azonosítható, valóságtartalma kellően alátámasztott, tartalmánál, jellegénél fogva vagy más adatokkal egybevetve is alkalmas a vele igazolni kívánt konkrét tény alátámasztására.
A felperes a tagi hitelek forrásaként banki bizonylatokat csatolt, mely szerint olyan nagy összegű valutát váltott ezekben az időszakokban, amelyek a későbbi vizsgált években a tagi kölcsönök nyújtásának forrását képezhette.
A Legfelsőbb Bíróság egyetértett az adóhatósággal és az elsőfokú bíróság ítéletében kifejtettekkel a vonatkozásban, hogy ezek a valutaváltást igazoló bizonylatok nem jelentettek olyan hitelt érdemlő bizonyítéknak, amellyel a felperes tanúsította volna a tagi kölcsönök forrását.
Kétségtelen tény, hogy konkrét törvényi előírás nincs arra vonatkozóan, - mint ahogy erre a felperes felülvizsgálati kérelmében hivatkozott - hogy a rendelkezésre álló pénzeszközök forrását is igazolni kell. Abban az esetben, amennyiben a rendelkezésre álló pénzeszköz forrása és az a tény, hogy ez az összeg a felpereshez milyen módon került, illetőleg mi igazolja azt, hogy az évekkel a vizsgált időszakot megelőzően megszerzett pénzeszközök a vizsgált időszakban még rendelkezésre álltak, és abból történtek a feltárt tagi kölcsönök illetőleg törzstőke emelés nyújtása, feltétele annak, hogy azt hitelt érdemlő bizonyítéknak lehessen tekinteni.
A felperesnek ez a hitelt érdemlő bizonyítás sem az adóigazgatási, sem a peres eljárás során nem sikerült, a felperes nem kívánta megjelölni a pénzeszközök származását és arra sem adott megfelelő magyarázatot, illetőleg indokot, hogy az évekkel ezelőtt megszerzett mintegy 300 000 000 Ft-os bevétel összeget hol tartotta, illetőleg az még rendelkezésre állt-e a vizsgált időszakban.
Ezen túl a Legfelsőbb Bíróság rámutat arra is, hogy a Pp. 275. § (1) bekezdés alapján a felülvizsgálati eljárásban mint rendkívüli jogorvoslati eljárásban további bizonyításnak, a bizonyítékok felülmérlegelésének nincs helye, kivételt képezően amennyiben az ítélet iratellenes, hiányos ténymegállapításokat vagy feltűnő okszerűtlen következtetéseket tartalmaz.
A Legfelsőbb Bíróság ilyet nem észlelt, az elsőfokú bíróság ítéletében a bizonyítékokat megfelelően mérlegelte. Megindokolta, hogy miért nem fogadja el az indítványozott tanúbizonyítást, így mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Kfv. I. 35.231/2008.)