adozona.hu
AVI 2012.8.88
AVI 2012.8.88
Az a körülmény, hogy az adózó különböző termékcsoportokat értékesít, nem zárja ki sem az átlag-haszonkulccsal, sem a súlyozott átlag-haszonkulccsal történő számítást (2003. évi XCII. tv. 108. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az egyéni vállalkozó felperes M., B. u. 4. szám alatt élelmiszerjellegű vegyes kiskereskedést üzemeltetett. A forgalmazott árui (dohányáru, zöldség-gyümölcs, egyéb élelmiszer, édesség, ital, üdítő, háztartási vegyi áru stb.) 0, 12 és 25%-os adókulcs alá tartoztak.
A felperes az általános forgalmi adó (továbbiakban: áfa) kötelezettség teljesítésére az általános szabályok szerinti elszámolási módot választotta, 1999-2000. években negyedéves adóbevallásra kötelezett volt. A felperes 1999. I-III...
AVI 2012.8.88 Az a körülmény, hogy az adózó különböző termékcsoportokat értékesít, nem zárja ki sem az átlag-haszonkulccsal, sem a súlyozott átlag-haszonkulccsal történő számítást (2003. évi XCII. tv. 108. §)
Az egyéni vállalkozó felperes M., B. u. 4. szám alatt élelmiszerjellegű vegyes kiskereskedést üzemeltetett. A forgalmazott árui (dohányáru, zöldség-gyümölcs, egyéb élelmiszer, édesség, ital, üdítő, háztartási vegyi áru stb.) 0, 12 és 25%-os adókulcs alá tartoztak.A felperes az általános forgalmi adó (továbbiakban: áfa) kötelezettség teljesítésére az általános szabályok szerinti elszámolási módot választotta, 1999-2000. években negyedéves adóbevallásra kötelezett volt. A felperes 1999. I-III. negyedévre és a 2000. III-IV. negyedévre nyújtott be bevallást, 1999. IV. negyedévre és a 2000. I-II. negyedévre nem.
Az adóhatóság a felperesnél 1999-2000. évekre személyi jövedelemadó (továbbiakban: szja) és áfa adónemekben bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést végzett. A revízió eredményeként hozott elsőfokú határozatban a felperes terhére 3 108 483 Ft, javára 54 000 Ft adókülönbözetet és 2 953 483 Ft adóhiányt állapított meg, 1 477 242 Ft adóbírságot és 1 601 437 Ft késedelmi pótlékot szabott ki.
A felperes fellebbezése alapján eljárt alperes határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Az alperes azt állapította meg, hogy a felperes iratai nem alkalmasak a valós adóalap megállapítására, ezért az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 108. §-a alapján becslést alkalmazott. Ennek során megoszlási arányszámokkal számított súlyozott átlagszámítást alkalmazott, 11,7%-os haszonkulcsot vett figyelembe. A felperes terhére előírt áfa-adókülönbözetnek egy része a becslés alkalmazásából, másik része pedig abból származott, hogy a felperes bevallásait egyes időszakokra nem készítette el.
A felperes keresetében az adóhatósági határozatok hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú adóhatóság új eljárásra kötelezését kérte.
A megyei bíróság a felperes keresetét elutasította. A perben lefolytatott bizonyítás adatai alapján azt állapította meg, hogy az alperes jogszerűen alkalmazott becslést, tényállás tisztázási kötelezettségének eleget tett, megalapozott és jogszerű határozatot hozott. A felperes a perben nem tudta bizonyítani a keresettel támadott határozatok jogszabálysértő voltát és alaptalanul hivatkozott arra, hogy az alperes a határozatát hamis magánokiratra, illetve hamis magánokiratra alapított nyilatkozatok alapján hozta volna meg.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte annak hatályon kívül helyezését, kereseti kérelme szerinti döntés meghozatalát, vagy a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése mellett a megyei bíróság utasítását új eljárásra, új határozat hozatalára. Azzal érvelt, hogy az alperes eljárása és határozata nem felel meg az Art. 97. § (4)-(6) bekezdéseiben foglaltaknak, mivel tényállás tisztázási kötelezettségének nem tett eleget, a határozatok hamis magánokiraton alapulnak. Az ellenőrzés, illetve az adóigazgatási eljárás során az iratok közé becsatolt könyvelőnek adott meghatalmazáson az aláírás nem a felperestől származik. Ezért a könyvelő meghatalmazottként nem járhatott el, az általa tett nyilatkozatok tartalmát az alperesnek és a bíróságnak figyelmen kívül kellett volna hagynia. Mivel az adóhatóság lényeges könyvelési hiányosságot nem tárt fel a becslés jogalap nélküli, az alperes által alkalmazott átlag-haszonkulcs pedig nem valószínűsíti az adóalapot, a határozatok nem felelnek meg az Art. 108. §-ában foglaltaknak. A megyei bíróság eljárása a szakértői vélemény figyelmen kívül hagyása miatt a Pp. 177. § (1) bekezdésébe, 221. § (1) bekezdésébe, a késedelmi pótlék felszámítása pedig az Art. 165. § (3) bekezdésébe ütközik.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
A Legfelsőbb Bíróság az iratokból megállapította, hogy a felperes nem szerepeltette bevételeit teljes körűen könyvelésében és bevallásaiban, selejtezési jegyzőkönyvet nem vezetett, ilyen tartalmú nyilvántartása nem volt. Bevallásaiban nyitó, illetve záró leltári értéket nem tüntetett fel, könyvelési iratai között leltárak nem voltak fellelhetők, ezeket nyilatkozata szerint megsemmisítette. A beszerzési bizonylatai valóban rendelkezésre álltak, az értékesítési árak azonban csak a forgalmazott termékek kb. 30%-ánál voltak megállapíthatók. A felperes 1999. év IV. negyedévre és 2000. év I-II. negyedévre adóbevallást nem nyújtott be és ezt önrevízióval sem pótolta. Az előzőekben felsoroltak olyan lényeges könyvelési hiányosságot, amelyek az Art. 108. § (3) bekezdése értelmében megteremtik a becslés jogalapját. Tévesen utalt a felperes arra is, hogy a szakértői vélemény is kétségbe vonta a becslés jogalapját. Ez ugyanis a 11. oldalon egyértelműen rögzíti, hogy a becslés jogalapja fennállt, az adóalap a rendelkezésre bocsátott iratanyag alapján nem volt megállapítható.
A határozatokat hozó közigazgatási szerveknek nem volt és nem is lehetett tudomása arról, hogy a felperes képviseletében megjelent, iratokat átadó és nevében nyilatkozó személy meghatalmazása vitatható lenne. Erre egyébként a felperes az ellenőrzés, az adóigazgatási eljárás során és a keresetében sem hivatkozott, csak a tárgyaláson utalt. A meghatalmazást azonban nem vonta vissza, okirat-hamisítás miatt nem tett feljelentést, a könyvelő meghallgatását, illetve szembesítés foganatosítását a perben nem kérte. Ennél fogva a hamis okiratra tett állítását semmivel nem bizonyította és e körben is alaptalanul hivatkozott arra, hogy az alperes elmulasztotta volna a tényállás tisztázási kötelezettség teljesítését. Kiemeli e körben a Legfelsőbb Bíróság azt is, hogy az alperes egyébként sem nyilatkozatok alapján, hanem súlyozott átlagszámítással állapította meg a haszonkulcsokat, tehát nincs és nem is volt ügydöntő jelentősége a felperes által utóbb - bizonyítás felajánlása nélkül - kifogásolt meghatalmazásnak és nyilatkozatnak.
A becslés módszerét vitató felperesi érvelést, és e körben az igazságügyi szakértői véleményt is a megyei bíróság alappal és indokoltan hagyta figyelmen kívül. A perbeli esetben ugyanis az Art. 108. § (6) bekezdés szerinti összehasonló becslést törvényi feltételek hiányában nem lehetett alkalmazni. A kiadásokról, beszerzésekről ugyanis a felek által sem vitatottan megfelelő és elfogadott adatok álltak rendelkezésre, a bevételi adatok és bizonyítékok hiánya pedig nem a felperes érdekkörén kívül eső okokra vezethető vissza. Utal e körben a Legfelsőbb Bíróság arra is, hogy az eljárás során csatolt más adózói bevallásokból csak a beszerzések adókulcsokat nem tartalmazó összegszerűsége és az értékesítések számadatai állapíthatók meg. Ezek csak annak igazolására alkalmasak, hogy a hasonló tevékenységi körben és körülmények között tevékenykedő más vállalkozók által vallott haszonkulcsok minden esetben felette álltak a felperes által rendelkezésre bocsátott könyvelési anyagok alapján számított haszonkulcsnak. Ezek alapján tehát nem lehet kiszámítani a felperes vállalkozásának a haszonkulcsát. A vállalkozások jövedelmezőségi mutatóinak vizsgálatával végzett összehasonlító becslésre pedig csak az Art. 108. § (6) bekezdése szerinti szabályok betartásával lehetett volna mód, aminek törvényi feltételei a perbeli esetben nem álltak fenn. Az alperes és a megyei bíróság tehát helytállóan alkalmazta az Art. 108. § (5) bekezdésében foglaltakat. Az a körülmény pedig, hogy a felperes különböző termékcsoportokat értékesített, nem zárja ki sem az átlag-haszonkulccsal, sem a súlyozott átlag-haszonkulccsal történő számítást, az adóhatóság pedig a perbeli esetben súlyozott átlagokkal számolt.
A szakértői vélemény egy bizonyítási eszköz, amelynek teljes vagy részleges figyelembevétele a döntéshozó számára annyiban kötelező, amennyiben az eldöntésre váró kérdésben a szakvélemény kellő meggyőző erővel bír. A szakértői vélemény figyelembevételét, illetve ennek mellőzését a bíróságnak indokolnia kell (BH 1980/138). A perbeli esetben pedig a megyei bíróság helytállóan utalt arra, hogy nem a szakértő kompetenciájába tartozó kérdés annak eldöntése, hogy a bíróság milyen tartalmú döntést hozzon, kötelezze-e vagy sem az adóhatóságot új eljárásra. Az előzőekben kifejtettek alapján az összehasonlító becslés kapcsán is jogszerűen került sor a szakértői véleményben rögzítettek figyelmen kívül hagyására. A jogerős ítélet megfelel a Pp. 177. § (1) bekezdésében és 221. § (1) bekezdésében foglaltaknak.
Az alperes részletesen levezette és indokolta a különböző időszakokra megállapított, különböző esedékességű adókülönbözetek összege után felszámított késedelmi pótlék előírását is. Kitért arra, hogy a lista végén szereplő 1540 nap nem azt jelenti, hogy minden adókülönbözetre ennyi időtartamra számított fel pótlékot, hanem azt, hogy valamennyi adókülönbözetre a rá vonatkozó és a többitől eltérő időpontban kezdett és eltérő időpontban befejeződött pótlékszámítás során összesen ennyi napra történt pótlék felszámítás. A felperes e körben érdemben vizsgálható, konkrét, álláspontját részletező érvelést nem terjesztett elő, ennél fogva a késedelmi pótlék felszámítása kapcsán jogszabálysértést a Legfelsőbb Bíróság sem állapított meg.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Kfv. I. 35.210/2008.)