adozona.hu
ÍH 2012.91
ÍH 2012.91
CSTV. 33/A. §-A SZERINTI PERBEN BIZONYÍTANDÓ KÖRÜLMÉNYEK - VEZETŐ TISZTSÉGVISELŐ FELELŐSSÉGE - "ÁRNYÉKVEZETŐ" FELELŐSSÉGE - A Cstv. 33/A. §-ára alapított, az ügyvezető, illetve árnyékvezető kártérítési felelősségének megállapítására irányuló - meg nem határozható pertárgyértékű - kereset megalapozottságához a felperesnek kell bizonyítania a felszámolás alatt álló társaság fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetének bekövetkezését és időpontját, az alperesi magatartás és a társaság vagyoncsökkenése közötti o
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint az I. rendű alperes a cégjegyzékből felszámolást követően 2010. november 9. napján törölt S. Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság közvetlen irányítást biztosító befolyással rendelkező tagja, egyidejűleg ügyvezetője, a II. rendű alperes pedig szakmai tanácsadóként tevékenykedő megbízottja volt. A bútor és háztartási cikk kiskereskedelemmel foglalkozó S. Kft. a bemutatóteremként funkcionáló üzlethelyiségét 2006. ápr...
ÍH 2012.91 CSTV. 33/A. §-A SZERINTI PERBEN BIZONYÍTANDÓ KÖRÜLMÉNYEK - VEZETŐ TISZTSÉGVISELŐ FELELŐSSÉGE - "ÁRNYÉKVEZETŐ" FELELŐSSÉGE
- A Cstv. 33/A. §-ára alapított, az ügyvezető, illetve árnyékvezető kártérítési felelősségének megállapítására irányuló - meg nem határozható pertárgyértékű - kereset megalapozottságához a felperesnek kell bizonyítania a felszámolás alatt álló társaság fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetének bekövetkezését és időpontját, az alperesi magatartás és a társaság vagyoncsökkenése közötti okozati összefüggést, a vagyoncsökkenés mértékét.
- A felperest terheli az árnyékvezetői minőség, alapesetben az ügyvezetői feladatok jogellenes, hitelezői érdeksérelemmel járó ellátásának bizonyítása is.
- A társaság éves beszámolójának letétbe helyezését és közzétételi kötelezettségét elmulasztó ügyvezetőt törvényi vélelem alapján, az árnyékvezetőt e minőségében az általános szabályok szerint terheli a kimentés, tehát annak bizonyítása, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezését követően az adott helyzetben elvárható, valamennyi intézkedést megtette a hitelezői veszteségek csökkentése érdekében (Cstv. 33/A. §).
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint az I. rendű alperes a cégjegyzékből felszámolást követően 2010. november 9. napján törölt S. Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság közvetlen irányítást biztosító befolyással rendelkező tagja, egyidejűleg ügyvezetője, a II. rendű alperes pedig szakmai tanácsadóként tevékenykedő megbízottja volt. A bútor és háztartási cikk kiskereskedelemmel foglalkozó S. Kft. a bemutatóteremként funkcionáló üzlethelyiségét 2006. április 15-től a felperestől bérelte. A bérleti díjjal többször elmaradásba került, előfordult több hónapos fizetési késedelem is. Az I. rendű alperes döntésének megfelelően a társaság a bevételekből elsődlegesen a szállítói tartozásokat rendezte. Az I. rendű alperes 2006. év folyamán a II. rendű alperest azzal bízta meg, hogy folytasson tárgyalásokat a felperes törvényes képviselőjével a bérleti díjtartozás rendezése érdekében, esetlegesen bútorok, lakberendezési termékek tulajdonba adásával. Ennek eredményeként a felperes törvényes képviselője különböző időpontokban lakberendezési tárgyakat szállított el az üzlethelyiségből.
Az S. Kft. felszámolását a bíróság a 2008. június 19. napján jogerőre emelkedett és 2008. július 1. napján közzétett végzésével rendelte el. A felperes a felszámolási eljárásban a felszámoló által visszaigazolt hitelezői igénybejelentéssel élt. A felszámoló egyszerűsített felszámolás elrendelése iránti kérelmet terjesztett elő, mivel a társaság vagyona a felszámolási költségek fedezésére sem volt elégséges.
Az I. rendű alperes csak a felszámolás elrendelését követően, 2008. augusztus 26. napján tett eleget az S. Kft. 2006-2008. évi beszámolóinak letétbe helyezésére és közzétételére vonatkozó kötelezettségének. Az éves beszámolók szerint a 3 000 000 Ft törzstőkéjű S. Kft. 2005. évben 6 445 000 Ft saját tőkével rendelkezett, mérleg szerinti eredménye 3 055 000 Ft volt.
2006-ban 35 365 000 Ft összegű veszteséggel zárt, saját tőkéjét elvesztette, annak értéke 27 420 000 Ft negatívumot mutatott.
A 2007. évi mérleg szerinti eredménye mínusz 26 204 000 Ft volt, az értékesítésből viszont nettó 69 312 000 Ft bevétele származott, azonban saját tőkéje tovább csökkent, mínusz 53 624 000 Ft-ra.
2008. évben a cégnek az értékesítésből származó nettó árbevétele 1 547 000 Ft volt, a mérleg szerinti eredmény negatív előjelű 475 000 Ft volt, saját tőkéje tovább csökkent mínusz 54 099 000 Ft-ra.
Jelen per II. rendű alperese a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság előtt a jelen per felperesének törvényes képviselőjével szemben az elszállított lakberendezési tárgyak vételárának megfizetése iránt keresetet nyújtott be, amely perbe a jelen per felperese az alperesi oldalon álló törvényes képviselőjének pernyertessége érdekében beavatkozott. A Hajdú-Bihar Megyei Bíróság a megismételt eljárásban hozott ítéletével a keresetnek túlnyomó részt helyt adott és kötelezte D. Zoltánt, a felperes törvényes képviselőjét 7 755 014 Ft és járulékai megfizetésére az ingóságok vételára jogcímén. A Hajdú-Bihar Megyei Bíróság ítéletét a Debreceni Ítélőtábla helybenhagyta. A jogerős ítélet indokolása egyebek mellett rögzíti, hogy jelen per II. rendű alperese az S. Kft.-nek ugyan sem tagja, sem szervezeti képviselője nem volt, azonban a társaság a gazdasági érdekeltségi körébe tartozott, a működéssel kapcsolatos döntéseket minden esetben ő hozta meg, és a társaság cégjegyzékbe bejegyzett szervezeti képviselője (jelen per I. rendű alperese) ténylegesen csupán ügyviteli feladatokat látott el.
A felperes a Fővárosi Bírósághoz 2009. szeptember 15. napján benyújtott és az eljárás során módosított kereseti kérelmében kérte, hogy állapítsa meg a bíróság, hogy az S. Kft. felszámolást megelőző vezető tisztségviselője az I. rendű alperes, valamint a társaság döntéseit ténylegesen meghatározó befolyást gyakorló személy, a II. rendű alperes a fizetésképtelenséggel veszélyeztető helyzet bekövetkezését követően ügyvezetői feladataikat nem a hitelezők érdekeinek elsődlegessége alapján látták el, és ezáltal a társaság vagyona 15 762 999 Ft értékben csökkent. Kérte az alperesek perköltségben marasztalását. Kereseti kérelmét a 2006. július 1. napjától 2009. augusztus 31. napjáig hatályos 1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) 33/A. §-ának (1)-(3) bekezdéseire alapította.
Arra hivatkozott, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet legkésőbbi időpontja 2006. augusztus 20. napja volt, ugyanis ekkor volt esedékes a 2006. szeptemberi bérleti díj, amelyet az S. Kft. már nem egyenlített ki. Az S. Kft. mérlegadatai és eredmény-kimutatásai - melyet az ügyvezetés több éves késedelemmel csak a felszámolás elrendelését követően helyezett letétbe - egyértelműen alátámasztják, hogy a felszámolás elrendelését megelőző években vagyonkimentés történt. A társaság vagyona csökkent, a hitelezői igények kielégítésének lehetősége meghiúsult. A cég már 2006-ban veszteségesen gazdálkodott, saját tőkéje mínusz 27 420 000 Ft volt a mérlegadatok szerint, azonban a társaság vezetői nem kívánták a tárgyi eszközöket - melyek értéke ekkor még 22 805 000 Ft volt - és a forgóeszköz állományt 98 352 000 Ft értékben a hitelezői igények kielégítésére fordítani, hanem a tevékenységet folytatták. 2007. év során a tárgyi eszköz állományt a könyveikből kivezették, a 98 000 000 Ft-ot meghaladó forgóeszköz állományt pedig 26 000 000 Ft-ra csökkentették, melynek eredményeként 2007. évben további 30 000 000 Ft-tal nőtt a cég vesztesége. A 2007. évi közel 70 000 000 Ft-os bevételt sem a hitelezői igények kielégítésére fordították. A felperesi társaság a gazdálkodás eredményéről a mérlegek hiányában nem tudhatott, a szolgáltatást folyamatosan tovább nyújtotta, követelés-állománya ezért tovább nőtt. Hitelezői igénye a felszámolás során egyáltalán nem térült meg.
A II. rendű alperes a Cstv. 33/A. § (3) bekezdése szerinti ún. "árnyékvezetőnek" minősül, melyet igazol a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság előtt folyamatban volt perben a 2008. december 12-i tárgyaláson felvett jegyzőkönyv tartalma, ahol jelen per I. rendű alperese tanúként úgy nyilatkozott, hogy mind az S. Kft., mind a H. Kft. felett valójában mind anyagilag, mind a döntéshozatal terén a jelen per II. rendű alperese pozícionált, az I. rendű alperes alapvetően a pénzügyi, könyvelési és számviteli tevékenységet végezte. Ezt alátámasztja ugyanebben a jegyzőkönyvben M. Csaba tanúvallomása is, aki szerint az utasításokat a jelen per II. rendű alperese adta a munkavégzés kapcsán. Hivatkozott a Debreceni Ítélőtábla jogerős ítéletének indokolásában rögzítettekre. Álláspontja szerint a jelen perben is tanúként kihallgatott T. Angelika vallomása szintén a II. rendű alperes árnyékvezetői minőségét támasztja alá.
Amennyiben a bíróság nem tartaná elegendőnek a perben rendelkezésre álló bizonyítékokat, úgy kérte szakértő kirendelését annak megállapítására, hogy mely időpontban következett be a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet S. Kft.-nél, illetve arra nézve, hogy ezt követően tettek-e az alperesek bármilyen intézkedést a hitelezői veszteségek elkerülése, csökkentése érdekében.
Az alperesek az ellenkérelmükben a kereset elutasítását és a felperes perköltségben marasztalását kérték.
Az I. rendű alperes vitatta a felelőssége fennállására vonatkozó felperesi álláspontot. Arra hivatkozott, hogy a felszámolónak a társaság iratait és vagyonát átadta, a felperes nem jelölte meg azt a magatartását, amely okozati összefüggésben állna a társaság vagyonvesztésével. Álláspontja szerint éppen a felperes magatartása vezetett a vagyonvesztéshez, mivel forgóeszközöket szállított el a cég bérleményéből. Vitatta a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet 2006. szeptemberi időpontját és hivatkozott arra is, hogy 2007-ben a társaság kimagasló bevételre tett szert. Éppen a felperes magatartása akadályozta meg a mérlegekben is megmutatkozó kedvező folyamat folytatását, a társaság veszteségének további csökkenését.
Abból a körülményből, hogy a társaság a felperes hitelezői igényét készletkiadással próbálta kompenzálni, az a következtetés vonható le, hogy a hitelezői érdekek figyelembevételével járt el, ezért álláspontja szerint a törvényi vélelem ellenében ez a magatartása igazolja, hogy a felelőssége nem állapítható meg. Azt nem vitatta, hogy a mérlegeket elkésetten helyezte letétbe, azonban állította, hogy a felperes nem igazolta, hogy ezzel okozati összefüggésben sérültek a hitelezői érdekek.
Személyes meghallgatása során úgy nyilatkozott, hogy a II. rendű alperes kizárólag szakmai jellegű döntésekben vett részt. A 2007-ben elért árbevétel felhasználásáról, arról, hogy azt nem a bérleti díj tartozásra, hanem a szállítói követelések kiegyenlítésére használják fel, kizárólagosan az I. rendű alperes döntött.
A II. rendű alperes az ellenkérelmében vitatta, hogy a Cstv. 33/A. § (3) bekezdése szerinti árnyékvezetőnek minősülne. Előadása szerint az S. Kft.-nél csak szakmai képviseletet látott el, a cégvezetésbe nem szólt bele, a stratégiai döntéseket nem ő hozta. A bérleti jogviszonnyal összefüggésben valóban ő járt el, de ezt az I. rendű alperes meghatalmazása alapján tette. Álláspontja szerint sem a szakmai tanácsadó szerepe, sem az ügyvezető által adott meghatalmazás alapján történő eljárása nem alapozza meg a felperes azon keresetbeli állítását, miszerint a cég döntéseiben meghatározó befolyással bírt. Állította továbbá, hogy a felperes követelése megtérült, nem csak az ingóságok elvitelével, hanem egy kölcsönszerződésnek színlelt, leplezett készfizető kezességi szerződés alapján is. Előadta, hogy a színlelt kölcsönszerződéssel valójában 10 000 000 Ft értékben készfizető kezességet vállalt az S. Kft. tartozásáért a felperes irányában, és erre az összegre nézve tartozáselismerő nyilatkozatot is tett végrehajtható okirat formájában, annak alapján pedig a felperesi törvényes képviselő ellene végrehajtási eljárást kezdeményezett, amely folyamatban van. Hangsúlyozta, hogy a felperes köteles bizonyítani az árnyékvezetői minőségét, a vagyonkimentés tényét és azt, hogy a hitelezői érdeksérelem és a II. rendű alperes magatartása között fennáll az ok-okozati összefüggés. Előadta, hogy a mérlegadatok megállapításához nem rendelkezik szakértelemmel, egyebekben csatlakozott az I. rendű alperes védekezéséhez.
Az elsőfokú bíróság a 14. sorszámú jegyzőkönyvben - korábbi, a bizonyítási teherre vonatkozó kioktatását megváltoztatva - tájékoztatta az alpereseket, hogy a Cstv. 33/A. § (2) bekezdésében írt vélelemre tekintettel a bizonyítási teher megfordult, ezáltal az alpereseket terheli annak bizonyítása, hogy a hitelezői érdekek sérelme nem valósult meg az ügyvezetési feladataik teljesítésével összefüggésben. A felperes a bíróság felhívására a szakértői díjat letétbe helyezte. Az elsőfokú bíróság tanúként hallgatta ki T. Angelikát és személyesen hallgatta meg az alpereseket.
A peres felek előadásuk alátámasztására okiratokat csatoltak. A felperes a keresetleveléhez benyújtotta az S. Kft. mérlegeit, becsatolásra került a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság elsőfokú ítélete, valamint a Debreceni Ítélőtábla másodfokú ítélete, A felszámoló megküldte az S. Kft. felszámolási eljárásának befejezéséről szóló 2010. január 29. napján kelt végzést.
Az elsőfokú bíróság ítéletében a keresetet elutasította.
Határozata indokolásában elsődlegesen megállapította, hogy a perbeli időszakra alkalmazandó Cstv. 33/A. § (3) bekezdéséből következik, hogy az ún. árnyékvezető kizárólag az (1) bekezdés alkalmazásában tekintendő a gazdálkodó szervezet vezetőjének. Esetleges felelőssége megállapításának alapja nem lehet az éves beszámoló letétbe helyezésének elmulasztása. A (2) bekezdésében írt vélelem alkalmazása tehát kizárólag az I. rendű alperes vonatkozásában irányadó.
Az I. rendű alperes nem vitatta, hogy a 2006-2008. évi mérlegeket elkésetten, a felszámolás elrendelését követően helyezte letétbe. Ebből következik, hogy a hitelezői érdekek sérelmét a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően tanúsított I. rendű alperesi ügyvezetői tevékenységgel ok-okozati összefüggésben vélelmezni kell. Ez a vélelem nem megdönthetetlen. Fennáll az I. rendű alperes lehetősége a felelősség alóli kimentésre, ha bizonyítja, hogy tevékenysége nem járt a hitelezői érdekek sérelmével, a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően az adott helyzetben elvárható valamennyi intézkedést megtette a hitelezői veszteségek csökkentése érdekében. Jelen per tárgyát kizárólag a fizetésképtelenségi helyzet bekövetkezése utáni vagyonvesztés, illetve az azt követően tanúsított magatartás képezi. Rögzítette ezért az elsőfokú bíróság, hogy közömbös, hogy az adós cég vezetője 2006. augusztus 20-át megelőzően milyen üzleti döntéseket hozott.
A felperes által rendelkezésre bocsátott mérlegek alapján megállapította, hogy a 2007. évi mérleg- és eredmény-kimutatás arról tanúskodik, hogy bár a saját tőke értéke tovább csökkent, azonban az értékesítésből közel 70 000 000 Ft nettó árbevétele keletkezett a társaságnak, és a mérleg szerinti eredménye is kedvezőbb volt, mint a megelőző évben. A 2008. évi mérlegből és eredmény-kimutatásból pedig az állapítható meg, hogy az év első felében, vagyis a felszámolás kezdő időpontját megelőzően a veszteség csak 475 000 Ft volt és ezzel az összeggel csökkent a saját tőke értéke is. Mindebből levonható az a következtetés, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet - a felperes által 2006. augusztus 20. napjára tett - időpontját követően az adós cégnél kedvező gazdasági folyamatok indultak el, amely alkalmas arra, hogy az I. rendű alperes mentesüljön a Cstv. 33/A. § (1) bekezdés szerinti felelősség alól. Ezért vele szemben a keresetet elutasította.
Ezt követően rögzítette, hogy a fenti indokolás irányadó a II. rendű alperessel szembeni kereset elutasításának okaira is azzal kiegészítve, hogy a bíróság nem látta megállapíthatónak a II. rendű alperes árnyékvezetői minőségét sem. Ennek bizonyítása a felperes kötelessége volt és a bizonyítatlanság következményeit is neki kell viselnie. Bár a felperes valóban előhozott olyan bizonyítékokat (más perekben tartott bírósági tárgyalásokon jegyzőkönyvbe foglalt tanúvallomást), amelyek az előadását alátámasztják, ugyanakkor jelen perben az I. rendű alperes határozottan cáfolta, hogy a II. rendű alperesnek az üzleti, pénzügyi, gazdasági döntésekbe beleszólása lett volna. Az I. rendű alperes előadása, valamint T. Angelika tanúvallomása kizárólag annak megállapítására ad alapot, hogy a lakberendezéssel kapcsolatos szakmai kérdésekben (pl. árubeszerzés) a II. rendű alperesnek meghatározó szerepe volt, azonban az nem állapítható meg, hogy a befolyása kiterjedt volna a cég üzleti, gazdasági, pénzügyi döntéseire is. A más perben eljáró bíróság ítéletében tett ténymegállapítás jelen bíróságot nem köti a Pp. 4. § (1) bekezdése alapján. Annak közokirati jellege kizárólag az iratban foglalt határozat meghozatalát tanúsítja, illetve azt, hogy az eljáró hatóság az abban foglalt tényeket állapította meg, de nem terjed ki annak tanúsítására, hogy e tények valódiak [Pp. 195. § (1) bekezdése]. Ez is megalapozta a kereset elutasítását a II. rendű alperessel szemben.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes nyújtott be fellebbezést, amelyben annak megváltoztatásával a megállapítás iránti kereseti kérelmének helyt adó döntés hozatalát kérte.
Álláspontja szerint az elsőfokú ítélet megalapozatlan és jogsértő. Az elsőfokú bíróság figyelmen kívül hagyta az e tárgyban kialakuló és a Pest Megyei Bíróság több döntésében is megmutatkozó bírói gyakorlatot. Alapvetően téves az elsőfokú bíróság jogértelmező álláspontja, amely szerint az árnyékvezető felelőssége nem állapítható meg abban az esetben, amikor a gazdálkodó szervezet vezetőjének felelőssége a vélelem fennállásán alapul. A jogszabály szövege éppen ezzel ellentétes, arról rendelkezik, hogy a vezető a felelősség alól csak abban az esetben mentesülhet, ha bizonyítja, hogy az adott helyzetben elvárható valamennyi intézkedést megtette a hitelezői veszteségek csökkentése érdekében. Az elsőfokú bíróság ítéletéből az következik, hogy az ellenbizonyítás lehetősége csak a gazdálkodó szervezet törvényes vezetője számára nyílik meg, az árnyékvezető még az ellenbizonyítás lehetőségével sem élhet. Természetes pedig, hogy ha a törvényes vezető kimentheti magát, akkor nem tehető felelőssé az árnyékvezető sem. Az kétségtelen, hogy a beszámoló letétbe helyezéséről és közzétételéről jogszerűen és közvetlenül csupán a gazdálkodó szervezet vezetője gondoskodhat, mulasztása azonban szükségszerűen kihat az árnyékvezetőre is.
Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg az ítéletének az indokolásában, hogy a hitelezői érdekek sérelmét az I. rendű alperes ügyvezetői tevékenységével ok-okozati összefüggésben vélelmezni kell. Azonban éppen az indokolás szövege alapján válik nyilvánvalóvá az a tény is, hogy az I. rendű alperes nem tett eleget a Cstv. 33/A. § (2) bekezdésében megállapított bizonyítási kötelezettségének semmilyen tekintetben, semmilyen bizonyítékot nem terjesztett elő. Az elsőfokú bíróság a döntése során csak a felperes által előterjesztett bizonyítékokat értékelte, és vont le azok alapján a felperes állításával és az okiratok tartalmával ellentétes téves következtetéseket. A mérlegekkel kapcsolatos álláspontja alapvetően szakszerűtlen, téves és iratellenes, és az általa megállapított "kedvező folyamat" mindössze annak volt "köszönhető", hogy a társaság vezetői 2008. év során már nem tevékenykedtek. Ezen kedvező folyamatnak minősített időszak végeredményeként a társaság vezetői mindössze 25 260 Ft társasági vagyont adtak át a felszámolónak, amely alapján legkevésbé sem állítható, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően a hitelezői érdekek elsődlegessége alapján látták el a tevékenységüket. Annak ellenére, hogy az elsőfokú bíróság is az alperesekre terhelte a bizonyítást, a felperes tartva attól, hogy a bíróság a megfelelő szakértelem hiányában téves következtetéseket is levonhat, indítványozta igazságügyi szakértő kirendelését, végig az elsőfokú eljárás során. Az elsőfokú bíróság azonban ennek az indítványnak nem adott helyt, ugyanakkor a felperes pervesztes lett. Kétségtelen, hogy az elsőfokú bíróság semmiféle más bizonyítási kötelezettség teljesítésére nem szólította fel a felperest, amely bizonyítási kötelezettség teljesítésének elmulasztása indokolhatná a kereset elutasítását. A felperes indítványa ellenére nem kereste meg a felszámolót arra nézve, hogy átadták-e az alperesek, illetve az I. rendű alperes a felszámolás elrendelésekor a cég valamennyi iratát. Erre az indítványra semmilyen választ nem adott a bíróság. Ezt az indítványt a felperes a másik perben szerzett információk alapján tette, mert abban a perben módja volt a társaság iratanyagába betekinteni, amelyből megállapíthatta, hogy az iratanyag hiányos, abból éppen azok a dokumentumok hiányoznak, tűntek el, amelyek a vezetők tevékenységét feltárhatták, amelyek a vagyonkimentés módjára vonatkozóan további információkat is tartalmaznak. Az iratok hiányos átadását rögzíti a perben becsatolt Hajdú-Bihar Megyei Bíróság által hozott elsőfokú és Debreceni Ítélőtábla által hozott másodfokú ítélet is.
A fentieken túl az elsőfokú ítélet nem felel meg a Pp. 221. § (1) bekezdésének, mert nem tartalmazza, hogy a felperes által felajánlott bizonyítást milyen okból mellőzte, a bizonyítási indítványt sem rögzítette az ítéletében. Az ítélet indokolásából az is megállapítható, hogy semmilyen módon nem vette figyelembe a keresetlevélhez F/5., F/10. és F/11. alatt csatolt mellékleteket, nem bírt az elsőfokú bíróság számára relevanciával az a tény például, hogy mindösszesen 25 260 Ft-ot adott át az I. rendű alperes társasági vagyon címén a felszámolónak. Az ítéletből az is megállapítható, hogy a keresetlevélhez F/6-F/11-ig becsatolt egyszerűsített éves beszámolók, illetve eredmény-kimutatások értelmezéséhez szükséges szakértelemmel a Bíróság nem rendelkezett, téves és életszerűtlen megállapításokat tett a felszámolással megszűnt cég vagyonának mértéke változásáról, és ezek alapján hozta meg a döntését.
Az alperesek a fellebbezési ellenkérelmükben az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyását kérték.
A II. rendű alperes azt hangsúlyozta, hogy a Hajdú-Bihar Megyében folyamatban volt per irataiból egyértelműen megállapítható a jogerős döntéstől függetlenül, hogy a felperes és az S. Kft. között a bérleti díj tartozás ellentételezéseként az ingóságok átadására vonatkozó megállapodás jött létre, amiből az következik, hogy a bérlő a követelés kielégítése érdekében megfelelően járt el, az ügyvezető felelőssége nem állapítható meg.
Az I. rendű alperes jelen perben tett határozott előadása, valamint T. Angelika ezt alátámasztó következetes tanúvallomása alapján az elsőfokú bíróság helytállóan jutott arra a következtetésre, hogy a II. rendű alperes nem tekinthető árnyékvezetőnek.
A fellebbezés az alábbiak szerint alapos.
Az elsőfokú bíróság a kereset elbírálásához szükséges tényállást részben hiányosan állapította meg, és megalapozatlan jogi következtetéssel utasította el a keresetet.
A felperes Cstv. 33/A. §-ára alapított keresete alapján az elsőfokú bíróság az 5. és 14. sorszámú tárgyalási jegyzőkönyvekben tájékoztatta a feleket a bizonyítandó tényekről, és az őket terhelő bizonyítási kötelezettségről, a 14. sorszámú jegyzőkönyvben részben módosítva a korábbi tájékoztatását, amely így összességében megfelelt a jogszabálynak.
E szerint a felperesnek kell bizonyítania a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezését és időpontját, az alperesi magatartás és a társaság vagyoncsökkenése közötti okozati összefüggést, a vagyoncsökkenés mértékét, végül a II. rendű alperes árnyékvezetői minőségét.
Alapesetben a felperest terheli az ügyvezetői feladatok jogellenes, azaz hitelezői érdeksérelemmel járó ellátásának bizonyítása is, azonban a Cstv. 33/A. § (2) bekezdésének második fordulata szerinti törvényi vélelem következtében ezt az I. rendű alperes vonatkozásában nem kell bizonyítania. Abból kell tehát kiindulni, hogy a mérlegek letétbe helyezésére köteles I. rendű alperes jogellenes, a hitelezői érdekeket sértő magatartást tanúsított. Az I. rendű alperest terheli e körben a bizonyítás, hogy ügyvezetői tevékenysége nem volt jogellenes, nem ütközött a 2006. évi IV. törvény (Gt.) perbeli időszakban hatályos 30. § (3) bekezdésébe, amely szerint a gazdasági társaság fizetésképtelenségével fenyegető helyzet bekövetkeztét követően, a vezető tisztségviselők ügyvezetési feladataikat a társaság hitelezői érdekeinek elsődlegessége alapján kötelesek ellátni. Külön törvény e követelmény megszegése esetére, ha a gazdasági társaság fizetésképtelenné vált, előírhatja a vezető tisztségviselők hitelezőkkel szembeni helytállási kötelezettségét.
Egyetértett a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság arra vonatkozó álláspontjával, hogy a Cstv. 33/A. § (2) bekezdésben írt vélelem kizárólag az I. rendű alperes vonatkozásában irányadó. Ennek oka, hogy az árnyékvezető legfeljebb áttételesen, közvetetten lehet felelős az éves beszámoló letétbe helyezésének, illetve közzétételének elmaradásáért, ugyanakkor a jogszabályi előírások folytán e kötelezettséget nem is képes a bejegyzett vezető tisztségviselő helyett teljesíteni. Ez tehát azt jelenti, hogy a II. rendű alperes fentiek szerinti jogellenes, hitelezői érdeksérelemmel járó magatartása mellett nem szól törvényi vélelem, azonban a Fővárosi Ítélőtábla álláspontja szerint a (2) bekezdés első fordulata egyaránt érvényes a törvényes képviselőre és a (3) bekezdés szerinti árnyékvezetőre is. A II. rendű alperes árnyékvezetői minősége esetén mindkét alperest egyaránt a kimentés, tehát annak bizonyítása terheli, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezését követően az adott helyzetben elvárható valamennyi intézkedést megtették a hitelezői veszteségek csökkentése érdekében, azaz a hitelezői érdekek sérelme nekik nem róható fel.
Az elsőfokú bíróság a felperes által rendelkezésre bocsátott mérlegadatok alapján az alperesek értékelését elfogadva utasította el a felperes mindkét alperessel szemben előterjesztet keresetét.
Helytállóan hivatkozott a felperes a fellebbezésében arra, hogy a bizonyítási teherre vonatkozó alapvetően helyes kioktatást követően az alpereseknek nem volt bizonyítási indítványa, az I. rendű alperes a jogellenesség hiányára, illetve mindkét alperes a felróhatóság hiányára vonatkozó bizonyítási indítványt, illetve semmilyen bizonyítási indítványt nem terjesztett elő. Vitatták viszont a felperes által megjelölt fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezésének időpontját, a vagyonvesztés mértékét, azt, hogy jogellenes magatartást tanúsítottak, illetve a felróhatóságukat.
A felperes ezzel szemben végig fenntartotta a szakértő kirendelésére irányuló indítványát, a szakértői költséget a bíróság felhívására előlegezte, és a szakértőnek felteendő kérdésekre - amely felölelte az általa bizonyítandó kört - indítványt tett. A bíróság az 5. sorszámú jegyzőkönyvben arra hívta fel a felperest, hogy az általa bizonyítandó tények megítélése szakkérdés, melyhez a bíróság megfelelő szakértelemmel nem rendelkezik, és a mérlegadatok értékelését a II. rendű alperes is szakkérdésnek tekintette (8. sorszámú előkészítő irat). Az elsőfokú bíróság az ítéletét ezt követően a felperesi bizonyítási indítvány indokolás nélküli mellőzésével, kizárólag a mérlegek egyes tételeinek összehasonlítása alapján hozta meg.
A másodfokú bíróság osztotta a felperes álláspontját, hogy a mérlegadatok önmagukban sem támasztják alá az elsőfokú bíróság által levont jogi következtetést, azt, hogy 2006 augusztusától kedvező folyamatok indultak el az adós cégnél, amely alkalmas arra, hogy az I. rendű alperes mentesüljön a felelősség alól. Egyetértett a másodfokú bíróság azzal a felperesi érveléssel is, hogy a bíróság egyrészt nem rendelkezik ennek megítéléséhez szükséges szakértelemmel, másrészt pusztán a mérlegadatok alapján a felszámoló részére átadott iratanyag (alapbizonylatok, főkönyvi kivonatok stb.) ismerete nélkül, a perben releváns kérdések megválaszolása nem is lehetséges.
Az elsőfokú bíróság a II. rendű alperessel szemben előterjesztett keresetet a fentieken túl azért is elutasította, mert nem látta megállapíthatónak a II. rendű alperes árnyékvezetői minőségét.
A Fővárosi Ítélőtábla megítélése szerint az elsőfokú bíróság e körben nem tett megfelelően eleget a Pp. 221. § (1) bekezdésében foglalt indokolása kötelezettségének.
Bár rögzítette, hogy I. rendű alperes a jelen perben, a személyes meghallgatása során tett előadását és T. Angelika tanúvallomását fogadta el, szemben a felperes által szolgáltatott bizonyítékokkal, arra azonban nem tért ki, hogy a bizonyítékok mérlegelésénél milyen körülményeket vett irányadónak. Nem indokolta meg, hogy az I. rendű alperesnek miért ez utóbbi előadását tekintette valósnak, szemben a jelen perben benyújtott 10. sorszámú érdemi ellenkérelmében foglaltakkal, amelyben maga is a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság előtt tett, és abban a perben a bíróságok által is tényként elfogadott tanúvallomására hivatkozott, mely ellentétes a jelen perbeli személyes előadása során előadottakkal. T. Angelika tanúvallomása kapcsán nem értékelte az elsőfokú bíróság a felperes tanúvallomásra tett nyilatkozatát, amely szerint bár a tanú valóban úgy nyilatkozott, hogy a II. rendű alperes szakmai vezető volt, azonban abban a kérdésben, hogy a felperesi törvényes képviselő fizetés nélkül elviheti-e a kiválasztott bútorokat, festményt stb., szintén a II. rendű alpereshez fordult, holott ennek eldöntése nem szakmai, hanem tulajdonosi döntéshozói kompetenciába tartozik.
Jelen eljárásban a II. rendű alperes maga hivatkozott arra, hogy a színlelt kölcsönszerződéssel az S. Kft. tartozásaiért készfizető kezességet vállalt, és a cég tartozásaiért végrehajtható okiratban tartozáselismerő nyilatkozatot tett. Személyes meghallgatása során ugyanakkor úgy minősítette saját szerepét, mint aki az S. Kft. részére kizárólag szakmai jellegű segítséget nyújtott. Arra nem adott magyarázatot, hogy a fenti kötelezettségvállalását 10 000 000 Ft értékben mi "motiválta".
Mindezekre tekintettel a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 252. § (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította.
A megismételt eljárásban az elsőfokú bíróságnak - a fentebb kifejtettek szerint - le kell folytatnia a felperes által felajánlott bizonyítást, és fel kell hívnia az alpereseket a törvényes jogkövetkezmények terhével az őket terhelő körben bizonyítási indítványaik megtételére.
A bizonyítatlanság sikertelenségét a bizonyító fél terhére értékelve kell meghoznia az érdemi határozatát; a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján, indokolási kötelezettségének megfelelően eleget téve kell állást foglalnia a II. rendű alperes árnyékvezetői státuszának kérdésében is.
(Fővárosi Ítélőtábla 14.Gf.40.493/2011/4.)