ÍH 2012.85

TAGGYŰLÉSI HATÁROZAT FELÜLVIZSGÁLATA IRÁNTI KERESET IDÉZÉS KIBOCSÁTÁSA NÉLKÜLI ELUTASÍTÁSA A bíróság által felülvizsgálni kért taggyűlési határozat hiánya nem teremt ténybeli alapot a keresetlevél idézés kibocsátása nélkül történő elutasítására, ezért ennek jogkövetkezményét a felperes által érvényesített anyagi jog érdemi elbírálása során kell levonni. Azt a kérdést, hogy a feleket, illetve közülük kit illet meg a keresetindítás joga, illetve a taggyűlés hozott-e egyáltalán határozatot és az szabályszerű e

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

A G. Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaságnak a cégnyilvántartás adatai szerint két tagja van. Az egyik tag C. Gyula I. rendű felperes, a másik tag G. Róbert, aki 2005. július 10. és 2010. július 9. közötti időszakban önálló képviseleti joggal rendelkező ügyvezetője is volt a társaságnak.
Az I. rendű felperes az 1 000 000 forint névértékű üzletrészét 2009. május 1-jén kelt és 2009. május 15-én módosított ajándékozási szerződéssel B. Tamás II. rendű felperes és G. András III. rendű felp...

ÍH 2012.85 TAGGYŰLÉSI HATÁROZAT FELÜLVIZSGÁLATA IRÁNTI KERESET IDÉZÉS KIBOCSÁTÁSA NÉLKÜLI ELUTASÍTÁSA
A bíróság által felülvizsgálni kért taggyűlési határozat hiánya nem teremt ténybeli alapot a keresetlevél idézés kibocsátása nélkül történő elutasítására, ezért ennek jogkövetkezményét a felperes által érvényesített anyagi jog érdemi elbírálása során kell levonni. Azt a kérdést, hogy a feleket, illetve közülük kit illet meg a keresetindítás joga, illetve a taggyűlés hozott-e egyáltalán határozatot és az szabályszerű eljárási rendben történt-e, a bíróság csak a kereseti kérelemben előadottak érdemi vizsgálata körében lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeként döntheti el [Gt. 45. § (1), (3)-(5) bek., 127. § (1) bek., 141. § (2) bek., 142. § (2) bek., 144. § (2) bek., Ctv. 74. § (1) bek., Pp. 130. § (1) bek. a) pont].

A G. Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaságnak a cégnyilvántartás adatai szerint két tagja van. Az egyik tag C. Gyula I. rendű felperes, a másik tag G. Róbert, aki 2005. július 10. és 2010. július 9. közötti időszakban önálló képviseleti joggal rendelkező ügyvezetője is volt a társaságnak.
Az I. rendű felperes az 1 000 000 forint névértékű üzletrészét 2009. május 1-jén kelt és 2009. május 15-én módosított ajándékozási szerződéssel B. Tamás II. rendű felperes és G. András III. rendű felperes részére ajándékozta oly módon, hogy a II. rendű felperes 300 000 forint, míg a III. rendű felperes 700 000 forint névértékű üzletrész tulajdonosa lett. A II. rendű és a III. rendű felperesek a tagváltozást 2009. május 1-jén kelt levelükkel bejelentették az alperes ügyvezetőjének, azonban az ügyvezető a tagváltozást nem vezette át a tagjegyzékben és nem intézkedett a cégjegyzékbe való bejegyzéséről.
A felperesek 2010. május 10-én kelt levelükben felhívták az ügyvezetőt a taggyűlés szabályos összehívására és azon a 2009. május 1-jei tagváltozással és az üzletrész felosztásával kapcsolatos kérdések határozathozatalra történő előterjesztésére, valamint a 2009. évre vonatkozó mérleg elfogadásához szükséges napirendek előterjesztésére.
A felperesek 2009. június 8-án törvényességi felügyeleti eljárás iránti kérelmet nyújtottak be az F.-i Bírósághoz mint Cégbíróságához az alperes taggyűlésének összehívása iránt.
Az alperes a 2009. évi beszámoló 2010. május hó 31-ig kötelező elkészítésének és közzétételének időpontjáig taggyűlést nem hívott össze, de a Céginformációs Szolgálathoz 2010. május 28-án benyújtotta a 2009. évi beszámolót és eredmény kimutatást.
Az ügyvezető 2010. június 1-jén kelt meghívóval az I. rendű alperest meghívta a 2010. június 18. napján 10 órára kitűzött taggyűlésre, melynek napirendjeként jelölte meg a társaság 2009. évi mérlegének jóváhagyását. A taggyűlésen az I. rendű felperes nem jelent meg, és arra a II. rendű és a III. rendű felperesek meghívást nem kaptak.
A megtartott taggyűlésről felvett jegyzőkönyv szerint a taggyűlésen jelen volt G. Róbert ügyvezető és tag (akinek 66,66% társasági részesedése van), valamint dr. R. Gábor ügyvéd, az I. rendű felperes, C. Gyula tag (akinek 33,33% társasági részesedése van). Az ügyvezető a taggyűlés határozatképességét megállapította és kijelentette, hogy a mérleget a másik tagnak elküldte. Az I. rendű felperes képviselőjeként megjelent dr. R. Gábor ügyvéd kifogásolta, hogy a mérlegbeszámoló a taggyűlés elfogadása nélkül lett közzétételre benyújtva 2010. május 28-án. Az ügyvezető a mérleg elfogadása tekintetében szavazásra tette fel a kérdést. A szavazás során G. Róbert tag a mérlegbeszámolót elfogadta, dr. R. Gábor nem fogadta el formai és tartalmi kifogásai miatt, de azokat nem részletezte a taggyűlésen.
A felperesek a 2010. július 13-án előterjesztett keresetlevelükben a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (továbbiakban: Gt.) 45. § (1) bekezdéséra alapítottan az alperes 2010. június 18-én tartott taggyűlés határozatainak bírósági felülvizsgálatát, a taggyűlési határozatok érvénytelenségének megállapítását, továbbá a taggyűlési határozatok végrehajtásának felfüggesztését kérték. Hivatkoztak a Gt. 45. § (1), (3)-(5) bekezdésére, 127. § (1) bekezdésére, 141. § (2) bekezdésének a) pontjára és 144. § (2) bekezdésére. Előadták, hogy a taggyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik a számviteli törvény szerinti beszámoló jóváhagyása, így az alperes által közzétett beszámoló jogszabálysértő és azt utóbb már nem lehet jóváhagyni. Sérelmezték a taggyűlés összehívásának jogszerűségét is. E körben kifogásolták, hogy a tagok közül csak az I. rendű felperes kapott meghívót a taggyűlésre, a II. rendű és a III. rendű felperesek nem. A Legfelsőbb Bíróság EBH 2004. 1145. szám alatt közzétett eseti döntésére utalva kijelentették, hogy a II. rendű és a III. rendű felperesek az üzletrész hányadok megszerzését az alperes ügyvezetőjének bejelentették, aki a küldeményt tértivevénnyel igazoltan átvette, így ezen időponttól kezdődően a II. rendű és a III. rendű felperesek az alperes tagjainak tekintendők.
Az elsőfokú bíróság a felperesek keresetlevelét a Pp. 130. § (1) bekezdésének b) pontja alapján idézés kibocsátása nélkül elutasította. A határozatát azzal indokolta, hogy a Gt. 45. § (1) bekezdése alapján a perindítási jogosultság a társaság tagját a taggyűlési határozattal szemben illeti meg, és az alperes 2010. június 18-án tartott taggyűlésen a bíróság által felülvizsgálható határozat nem született. Erre figyelemmel a felperesek keresetindításra nem jogosultak, de a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (a továbbiakban: Ctv.) 74. § (1) bekezdésének d) pontjára hivatkozással törvényességi felügyeleti eljárás lefolytatását kezdeményezhetik.
A végzés ellen a felperesek terjesztettek elő fellebbezést, amelyben a végzés hatályon kívül helyezését kérték jogszabálysértésre hivatkozással. Előadták, hogy a keresetlevelükhöz csatolt, 2010. június 18-án tartott taggyűlésről készült jegyzőkönyvből kiderül, hogy az egyetlen napirendi pont tekintetében született taggyűlési határozat, amelynek során a többségi részesedéssel rendelkező tag igennel szavazott a 2009. évi mérleg elfogadásáról. Ennek tükrében az elsőfokú bíróság végzése jogszabálysértő, amelyet arra alapított, hogy a taggyűlésen nem született felülvizsgálható határozat, továbbá jogszabálysértő az is, hogy mellőzte a határozat végrehajtásának felfüggesztése tárgyában történő intézkedést az erre irányuló kérelem ellenére.
Az alperes a fellebbezésre észrevételt terjesztett elő, amelyben az elsőfokú bíróság végzésének helybenhagyását kérte.
A fellebbezés megalapozott.
A korlátolt felelősségű társaság legfőbb szerve a taggyűlés, amely akkor határozatképes, ha azon a törzstőke legalább fele vagy a leadható szavazatok többsége képviselve van, de a társasági szerződés ennél nagyobb részvételi arányt is előírhat [Gt. 141. § (1) bekezdése és 142. § (2) bekezdése].
A taggyűlésről az ügyvezető jegyzőkönyvet készít. A jegyzőkönyv tartalmazza a taggyűlés helyét és idejét, a jelenlévőket és az általuk képviselt szavazati jog mértékét, továbbá a taggyűlésen lezajlott fontosabb eseményeket, nyilatkozatokat és a határozatokat az azokra leadott szavazatok és ellenszavazatok számát, illetve a szavazástól tartózkodókat vagy az abban részt nem vevőket [Gt. 146. § (1) bekezdése].
A felperesek a keresetlevelükhöz csatolták a 2008. június 18-án tartott taggyűlésről felvett jegyzőkönyvet, amelyből megállapíthatóan a taggyűlésen jelen volt G. Róbert tag és ügyvezető, valamint az I. rendű felperes mint tag képviseletében dr. R. Gábor ügyvéd, és az ügyvezető a mérlegbeszámoló elfogadását szavazásra bocsátotta, a mérlegbeszámolót G. Róbert tag elfogadta (66,66%), míg dr. R. Gábor (33,33%) nem fogadta el.
A Gt. 45. § (1) bekezdése szerint a gazdasági társaság bármely tagja (részvényese) kérheti a társaság szervei által hozott határozatok bírósági felülvizsgálatát arra hivatkozással, hogy a határozat e törvény vagy más jogszabály rendelkezéseibe, illetve a társasági szerződésbe ütközik. A (2) bekezdés a társaság szervei közül a legfőbb szerv határozatának bírósági felülvizsgálatának kezdeményezésére feljogosítja a vezető tisztségviselőt és a felügyelőbizottság tagját is feljogosítja.
A Pp. 130. § (1) bekezdésének a)-j) pontjai meghatározzák azokat az eljárásjogi feltételeket, amelyeknek megléte esetén a bíróság a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül elutasíthatja. A bíróság által felülvizsgálni kért határozat hiánya a Pp. 130. § (1) bekezdése szerint nem teremt ténybeli alapot a keresetlevél idézés kibocsátása nélkül történő elutasítására, ezért ennek jogkövetkezményét a felperes által érvényesített anyagi jog érdemi elbírálása során kell levonni. Azt a kérdést, hogy a Gt. 45. § (1) bekezdése alapján a felpereseket, illetve a felperesek közül melyik felperest illeti meg a keresetindítás joga, illetve a sérelmezett, 2010. június 18-án tartott taggyűlés hozott-e egyáltalán határozatot és az szabályszerű eljárási rendben történt-e, az elsőfokú bíróság csak a kereseti kérelemben előadottak érdemi vizsgálata körében lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeként döntheti el.
A fent kifejtettek alapján jogszabálysértő az elsőfokú bíróság keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül hozott elutasító végzése, ezért azt a Fővárosi Ítélőtábla a Pp. 259. §-a értelmében alkalmazandó 252. § (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és figyelemmel arra, hogy az elsőfokú eljárást - e körben további alakszerű határozat meghozatala nélkül - a kereset érdemi tárgyalásával kell folytatni, az elsőfokú bíróságnak az újabb eljárás lefolytatására és újabb határozat hozatalára való utasítását mellőzte.
(Fővárosi Ítélőtábla 13. Gf. 40.102/2011/2.)
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.