adozona.hu
BH 2012.5.130
BH 2012.5.130
Önmagában a munkavégzés tényének tanúkkal történő igazolása nem eredményez a nyugellátás megállapítása szempontjából jogszerző szolgálati időt, amennyiben a munkavállaló és a foglalkoztató egymással egyetértésben nem tesz eleget a foglalkoztatásból eredő bejelentési és közteherviselési kötelezettségének [1997. évi LXXXI. tv. 37. §, 43. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A regionális nyugdíjbiztosítási igazgatóság - alperesi jogelőd - a 2010. május 3-án kelt elsőfokú határozatával 34 év 307 nap nyugdíjjogosultság megállapításához figyelembe vehető szolgálati időt állapított meg M. I. részére, aki a határozatot fellebbezéssel támadta és további szolgálati idők beszámítását kérte.
A Nyugdíjbiztosítási Jogorvoslati Igazgatóság a 2011. január 6. napján kelt másodfokú határozattal a fellebbezést elutasította. A közigazgatási eljárásban lefolytatott bizonyítás ada...
BH 2012.5.130 Önmagában a munkavégzés tényének tanúkkal történő igazolása nem eredményez a nyugellátás megállapítása szempontjából jogszerző szolgálati időt, amennyiben a munkavállaló és a foglalkoztató egymással egyetértésben nem tesz eleget a foglalkoztatásból eredő bejelentési és közteherviselési kötelezettségének [1997. évi LXXXI. tv. 37. §, 43. §].
A regionális nyugdíjbiztosítási igazgatóság - alperesi jogelőd - a 2010. május 3-án kelt elsőfokú határozatával 34 év 307 nap nyugdíjjogosultság megállapításához figyelembe vehető szolgálati időt állapított meg M. I. részére, aki a határozatot fellebbezéssel támadta és további szolgálati idők beszámítását kérte.A Nyugdíjbiztosítási Jogorvoslati Igazgatóság a 2011. január 6. napján kelt másodfokú határozattal a fellebbezést elutasította. A közigazgatási eljárásban lefolytatott bizonyítás adatai (foglalkoztatók nemleges adatszolgáltatása, társadalombiztosítási nyilvántartás adatai és a Társadalombiztosítási Igazolvány tartalma) alapján megállapította, hogy nem bizonyított az igénylő által megjelölt két munkáltatónál (R. Kft. és W. Bt.) a szolgálati időt megalapozó jogviszonyok fennállása, figyelemmel a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (Tny.) 37. § (1) bekezdésére és a 43. § (2) bekezdésére.
M. I. a társadalombiztosítási határozatok bírósági felülvizsgálata iránt benyújtott keresetében az R. 2000. Kft.-nél 2001.január 4. és 2002. február 24. napja között fennállt munkaviszonya alapján kérte 416 nap szolgálati idő elismerését.
A munkaügyi bíróság ítéletével a társadalombiztosítási határozatokat hatályon kívül helyezte és az alperest új eljárásra és új határozat hozatalára kötelezte.
A bíróság a per során meghallgatott tanúk (B. Zs. és N. J.) vallomását a felperesi előadással egyezőnek és életszerűnek találta a foglalkoztatás körülményei, a felperes által betöltött munkakör, a munkaidő és a munkaviszony időtartama tekintetében. Ez alapján a Tny. 43. § (2) és (3) bekezdésére utalva úgy rendelkezett, hogy az alperesnek a megismételt eljárásban szolgálati időként kell elismernie a 2001. január 4. és 2002. február 24. közötti időszakot.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a kereset elutasítását kérte, a Tny. 37. § (1), (2) és (3) bekezdéseinek a megsértésére hivatkozással. Előadta, hogy a járulékbefizetés ténye a perben nem nyert bizonyítást, erre vonatkozóan a társadalombiztosítási nyilvántartásban sem álltak rendelkezésre adatok és ez a körülmény álláspontja szerint tanúkkal nem bizonyítható, ráadásul maga a felperes is elismerte a "feketén" történő foglalkoztatás tényét. Ezen kívül a foglalkoztató nyilatkozata és a felperes Társadalombiztosítási Igazolványa sem tartalmazott a szolgálati idő elismerését megalapozó adatokat, ezért a bíróság jogszabálysértően rendelkezett annak elismeréséről.
A felperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában történő fenntartását kérte annak jogszerűségére hivatkozva.
A felülvizsgálati kérelem megalapozott.
A Tny. 37. § (1) bekezdése szerint a Tbj.-ben biztosítottnak minősülő személy biztosítással járó jogviszonyának 1997. december 31. napját követő időtartama szolgálati időnek számít, ha az erre az időszakra előírt nyugdíjjárulékot megfizették. A (2) bekezdés a szolgálati idő elismerésére lehetőséget ad abban az esetben, ha a foglalkoztató a biztosított keresetéből, jövedelméből a nyugdíjjárulékot levonta, azonban annak befizetését részben vagy egészben elmulasztotta. A (3) bekezdés alapján, amennyiben a társadalombiztosítási szervek nyilvántartásaiból megállapítható a biztosítás ténye és a biztosítással járó jogviszony időtartamára vonatkozó adatok, azonban a nyugdíjjárulék levonás és befizetés ténye okiratok hiányában, illetve a foglalkoztató megszűnése miatt nem bizonyítható, abban az esetben a nyugdíjjárulék levonását (megfizetését) vélelmezni kell.
A szolgálati idő igazolására vonatkozó és a Tny. 43. § (2) és (3) bekezdésében meghatározott bizonyítási szabályok (egykorú foglalkoztatói okirat, eredeti nyilvántartások alapján kiállított igazolás, egyéb hitelt érdemlő bizonyítási mód és ezek értékelése) alapvetően e fenti rendelkezésekre figyelemmel értelmezhetőek. A szolgálati idő elismeréséhez ugyanis nem elégséges a konkrét munkavégzés igazolása, mivel a Tny. 37. §-a alapján a járulék levonás vagy befizetés igazolásától nem lehet eltekinteni, illetve a járulék levonásának, befizetésének vélelmezését megalapozó körülmények fennállása hiányában a nyugdíjjogosultságot megalapozó időszak nem ismerhető el. A jogalkotó ugyanis nem azt kívánta e szabályok megalkotásával lehetővé tenni, hogy a teljesen illegális foglalkoztatást követően, amely során a munkaviszony egyik alanya sem tesz eleget a közterhek bevallásával és befizetésével járó kötelezettségeinek, utóbb, a munkavégzés tényének igazolásával szolgálati idő legyen elismerhető.
Peradat, hogy a felperes a keresetlevelében a következők szerint nyilatkozott: "Az R. Kft. ... elmulasztotta a törvényben előírt foglalkoztatói kötelességét és nem jelentett be és nem fizette be a köztartozásokat sem, tehát feketén alkalmazott". A perben rendelkezésre álló egyéb bizonyítékok szintén azt támasztották alá, hogy a felperest az R. 2000. Kft. - függetlenül a munkavégzés tényétől - munkavállalóként nem tartotta nyilván, foglalkoztatói adatszolgáltatást nem teljesített, a munkabérből nem intézkedett a nyugdíjjárulék levonása, vagy akár bevallása iránt és erre nézve a felperes sem tett lépéseket, a saját oldalán felmerült nyugdíjjárulékot igazoltan nem fizette be.
Mindezekre figyelemmel a munkaügyi bíróság a jogszabály téves értelmezésével jutott arra a következtetésre, hogy a tanúvallomások alapján - a biztosítási jogviszonyt igazoló társadalombiztosítási nyilvántartás illetve a járulék levonást vagy befizetést igazoló, és mindennek a vélelmezése lehetőségét alátámasztó adatok hiányában - megállapítható a nyugdíjjogosultságot megalapozó szolgálati idő.
Rámutat a Legfelsőbb Bíróság, hogy a tanúk vallomása egyébként sem volt olyan jelentőségű, hogy önmagában ítélkezés alapjául szolgálhatott volna, mivel az adott helyszínen biztonsági őrként történő munkavégzés tényén kívül a tanúk nem tudtak konkrétan nyilatkozni, sem a munkabér pontos összegére, sem a jogviszony konkrét időtartamára, illetve egyéb olyan körülményre, ami az érvényes munkaviszony létrejöttét és annak eredményeként a közterhek viselésével történő foglalkoztatást bizonyították volna.
A Legfelsőbb Bíróság mindezek alapján a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte; mivel a döntéshez szükséges tények megállapíthatóak voltak, ezért a kereset elutasításáról rendelkezett.
(Legf. Bír. Mfv. III. 10.840/2011.)