adozona.hu
BH+ 2012.4.162
BH+ 2012.4.162
Ha a vezető tisztségviselő irányításával az adós az iratoknak a felszámoló részére történő átadásáig folytatja tevékenységét és az ilyen időszak alatt keletkezett igényeket a felszámoló hitelezői igényként befogadja, úgy azokat felszámolási költségként kell figyelembe venni [Ptk. 136. § (1) bek., 219. § (2) bek., 271. § (1) bek., 1991. évi IL. tv. (Cstv.) 57. § (1) bek. a) pontja, (2) bek. b) pontja].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adós felszámolását a 2006. február 15-én benyújtott kérelem alapján az elsőfokú bíróság a 2006. december 5-én jogerőre emelkedett végzésével indította meg. Az eljárásban alkalmazandó, a 2006. július 1-jét megelőzően hatályos, a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) 27. § (1) bekezdése szerint ez a felszámolás kezdő időpontja. Az elsőfokú bíróság felszámolóként a P. Zrt.-t jelölte ki (a kijelölés időpontjában társasági formája ...
BH+ 2012.4.162 Ha a vezető tisztségviselő irányításával az adós az iratoknak a felszámoló részére történő átadásáig folytatja tevékenységét és az ilyen időszak alatt keletkezett igényeket a felszámoló hitelezői igényként befogadja, úgy azokat felszámolási költségként kell figyelembe venni [Ptk. 136. § (1) bek., 219. § (2) bek., 271. § (1) bek., 1991. évi IL. tv. (Cstv.) 57. § (1) bek. a) pontja, (2) bek. b) pontja].
Az adós felszámolását a 2006. február 15-én benyújtott kérelem alapján az elsőfokú bíróság a 2006. december 5-én jogerőre emelkedett végzésével indította meg. Az eljárásban alkalmazandó, a 2006. július 1-jét megelőzően hatályos, a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) 27. § (1) bekezdése szerint ez a felszámolás kezdő időpontja. Az elsőfokú bíróság felszámolóként a P. Zrt.-t jelölte ki (a kijelölés időpontjában társasági formája Rt. volt). A felszámolás közzétételét elrendelő 16. sorszámú végzés 2007. január 3-án kelt, s ennek alapján a felszámolás elrendeléséről szóló közlemény 2007. január 18-án került közzétételre. A felszámoló a felszámolás elrendeléséről 2007. január 15-én értesült és az adós ügyvezetőjével a kapcsolatot csak 2007. január 26-án tudta felvenni. Ekkor tájékoztatta, hogy milyen iratok átadására lesz szükség, illetve közölte vele az ügyvezető felszámolás során kötelező teendőit.A felszámolás kezdő időpontjában az adós vállalkozóként az E. projekt kivitelezésében vett részt.
A hitelező és az adós 2006. november 23-án - még a felszámolás kezdő időpontja előtt - kötöttek egy együttműködési megállapodást, melynek keretében az adós megrendelése alapján a hitelező különböző építőipari termékeket szállított részére. Az adós a 2007. december 4. és 2007. február 19-e között kiállított számlákat, 11 959 164 forint összegben nem fizette meg a hitelezőnek.
A hitelező 2007. március 12-én értesült arról, hogy az adós felszámolás alatt áll és 2007. március 13-án kelt levelében jelentette be hitelezői igényét 11 959 164 forint összegben, melyet a felszámoló határidőn túl, de 1 éven belül benyújtott, a Cstv. 57. § (1) bekezdés f) pontjában nyilvántartott követelésként igazolt vissza.
A hitelező 2008. február 19-én kifogást nyújtott be a felszámoló tevékenységével szemben, sérelmezte a nyilvántartásba vett követelés besorolását, álláspontja szerint ugyanis igénye felszámolási költségnek minősül. Azzal érvelt, hogy a felszámolás megindulása után is az adós ügyvezetője járt el az adós nevében, s nem vitásan eljárása álképviseletnek minősült, azonban a felszámoló a hitelező által értékesített anyagok átvételével és beépítésével, mint ráutaló magatartással az álképviselő eljárását jóváhagyta, s emiatt kötelezetté az adós vált [Ptk .219. § (2) bekezdés]. Ez a felszámolói magatartás egyébként gazdaságilag is célszerű volt, mert így lehetővé vált a folyamatban levő építkezés ésszerű időn belül történő befejezése. A szállításokból eredő követelés - mint áruhitel - a Cstv. 57. § (2) bekezdés b) pontjába sorolandó felszámolási költség.
A felszámoló ellenkérelmében a kifogás elutasítását kérte. Hivatkozott arra, hogy maga is csak 2007. január 15-én vette kézhez a bíróság felszámolást elrendelő jogerős végzését. A Cstv. 38. § (3) bekezdése szerint a felszámolás kezdő időpontját követően az adós ügyvezetője már nem volt jogosult a hitelezőtől bármit is megrendelni az adós nevében, a felszámoló pedig ezeket az anyagokat nem rendelte meg, az adós tevékenységének folytatásához nem járult hozzá, az ügyvezető intézkedését pedig hallgatólagosan sem hagyta jóvá. Mindezek alapján a hitelező igénye nem minősülhet felszámolási költségnek, mert nem a felszámoló intézkedése nyomán keletkezett.
Rámutatott, hogy a felszámoló nem kapott információt a hitelezővel kötött megállapodásról, 2007. február 13-án jegyzőkönyvben kifejezetten megtiltotta a tevékenység továbbfolytatását, a számlákat sem kapta meg. A hitelező azonban a közzétételt követően információval rendelkezhetett a felszámolásról, a szerződéses kapcsolatát megszüntethette volna és erről a felszámolót tájékoztathatta volna. Amennyiben ennek ellenére a volt ügyvezetővel a felszámoló tudta nélkül továbbra is együttműködött, azt saját kockázatára tette. Álláspontja szerint a hitelezőtől beszerzett áru szállítása kifejezetten a tevékenység továbbfolytatásához kapcsolódott - melyet a felszámoló nem engedélyezett - és nem a tevékenység befejezésével kapcsolatos költség, ezért nem minősülhet felszámolási költségnek. Bejelentette, hogy a vállalkozási szerződés kapcsán az adós sem jutott még bevételhez, mert a megrendelővel jogvita alakult ki, mely bíróság előtt folyik.
Az elsőfokú bíróság a kifogást elutasította. A végzés indokolásában hivatkozott arra, hogy a felszámolás kezdő időpontja után csak a felszámoló intézkedhetett volna az adós vagyonát érintő megrendelésekről, a felszámoló azonban nem rendelt meg ilyen áruszállítást és azt utóbb sem hagyta jóvá.
A hitelező fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta. A végzés indokolásában kifejtette, hogy az adós ügyvezetőjének a Cstv. 31. § (1) bekezdés b) pontja értelmében a folyamatban levő ügyekről a felszámolót tájékoztatnia kellett volna. Csak ezt követően kerül olyan helyzetbe a felszámoló, hogy az adós tevékenységéről képet nyerjen. Miután a Cstv. 34. § (2) bekezdése értelmében a felszámolás kezdő időpontjától a felszámoló tehet csak az adós vagyonával kapcsolatos jognyilatkozatot, az ügyvezető a felszámolás kezdő időpontja után álképviselőként járt el, s az álképviselő eljárása alapján - hacsak az álképviselt az álképviselő eljárását utólag nem hagyja jóvá - az álképviselt nem válik kötelezetté, az álképviselt és az álképviselővel szerződő fél között kötelmi kapcsolat nem keletkezik. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a hitelezőnek kellett volna a Pp. 164. § (1) bekezdése értelmében azt bizonyítania, hogy az álképviselő eljárását a felszámoló jóváhagyta. Miután azonban ez sikertelen volt, ezért utólagos jóváhagyás hiányában az álképviselő által kötött szerződés az adóst nem kötelezi. Az adós azért tartozik mégis a hitelező felé, mert a hitelező által szállított építőipőari anyagok beépítésre kerültek, s ezzel a Ptk. 136. § (1) bekezdése alapján az adós a beépített anyag tulajdonjogát megszerezte, s annak megtérítésére köteles. Ez azonban nem minősül felszámolási költségnek, ezt hitelezői igényként kell bejelenteni.
A jogerős végzés ellen a hitelező nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben kérte a végzés megváltoztatását oly módon, hogy kötelezze a bíróság a felszámolót a követelés felszámolási költségek között történő nyilvántartásba vételére, függetlenül attól, hogy mikor történt a bejelentés, illetve másodlagosan kérte a végzés hatályon kívül helyezését és új eljárás lefolytatásának elrendelését. Álláspontja szerint a jogerős végzés ellentétes a Cstv. 1. § (3) bekezdésével, 34. § (2) bekezdésével, 37. § (2) bekezdésével, 54. §-ával, 57. § (2) bekezdés b) pontjával, a Pp.163-164. §-aival, és a Ptk. 136. §-ával. A hitelező a felülvizsgálati kérelem tartalmánál fogva a bizonyítékok okszerűtlen mérlegelését is támadta a Pp. 206. § (1) bekezdése alapján.
Jogszabálysértőnek találta azt a megállapítást, hogy a felszámoló az adós vezetőjének tájékoztatását követően kerülhet csak abba a helyzetbe, hogy az adós tevékenységéről képet nyerjen. A Cstv. 34. § (2) bekezdése szerint a felszámolás kezdő időpontjától a felszámolás alá kerülő gazdálkodó szervezet vagyonával kapcsolatos jognyilatkozatot csak a felszámoló tehet, és az EBH2003.961. eseti döntésben a Legfelsőbb Bíróság kifejtette, hogy a felszámolás kezdő időpontja objektív időpont, független attól, hogy az érdekeltek arról mikor értesültek. E két szabály összevetéséből az a törvényi vélelem vezethető le, mely szerint a felszámolás kezdő időpontját követő mindenfajta gazdasági tevékenység az ellenkező bizonyításáig olyan gazdasági tevékenységnek tekinthető, amely a felszámoló jóváhagyásával történik. Arra hivatkozott, hogy álláspontja szerint a felszámoló - az adós vezető tisztségviselőjétől függetlenül is - köteles eljárni az adós vagyonának felmérése érdekében, az adós vagyoni helyzetének tisztázásához a felszámolónak nincs feltétlenül szüksége a volt vezető általi tájékoztatásra. A vagyoni helyzetről a társaság könyvelőjének meghallgatása, illetőleg könyveinek áttekintése során is képet nyerhet a felszámoló.
Nem vitatta, hogy az adós vezetője a felszámolás megindulása után álképviselőként járt el, de álláspontja szerint ezt nem tehette volna meg, ha a felszámoló a Cstv. 54. §-a szerinti általában elvárható gondossággal járt volna el. A felszámolónak tudnia kellett a folyamatban levő kivitelezési munkákról és részéről logikus döntés volt a folyamatban levő kivitelezési munkálatok befejezése, de emiatt a hitelező igénye felszámolási költségnek minősül [Cstv. 57. § (2) bekezdés b) pontja].
Álláspontja szerint jogszabályba ütközik a jogerős határozat indokolása azért is, mert a Pp. 164. §-ára hivatkozott, holott a hitelezőnek nem kellett bizonyítania a felszámolás kezdő időpontját, erről a bíróságnak is hivatalos tudomása volt. Ezért a felszámolót terhelte annak bizonyítása, hogy nem tudott a hitelezői követeléssel érintett beruházásról. Neki kellett volna bizonyítania, hogy az adós ügyvezetőjének álképviselői eljárását legalább ráutaló magatartással utólagosan nem hagyta jóvá.
Hivatkozott továbbá a hitelező arra, hogy az általa szállított anyagokat a felszámolás kezdő időpontja után építették be az adós kivitelezésében készülő társasházba. A másodfokú bíróság által megjelölt Ptk. rendelkezés szerint akkor szerzi meg valaki az idegen anyag tulajdonjogát a beépítéssel, ha a beépítést saját földjére vagy a használatában álló földre végzi el. Jelen ügyben azonban a beépítő adós nem a saját tulajdonában álló földre épített, tehát az anyag tulajdonjogát nem szerezte meg. A felszámolás kezdő időpontjában még meglévő anyagok - melyekre a kifizetésig a hitelező a tulajdonjogát fenntartotta - a felszámolás kezdő időpontja után kerültek beépítésre. Ha a felszámoló nem tett lépéseket, hogy megakadályozza ezek beépítését, a tevékenységet jóváhagyottnak kell tekinteni. Ha pedig nem tett nyilatkozatot, de mégis beépítettek, akkor a Cstv. 54. § szerinti felelőssége merül fel, hiszen az anyagokat a felszámolás kezdő időpontja után vissza lehetett volna adni a hitelezőnek. Miután a felszámoló a hitelező követelését az adóssal szembeni hitelezői igényként nyilvántartásba vette, ezzel elismerte, hogy a hitelező követelése az adóssal szemben áll fenn. A tulajdonjog fenntartása miatt azonban ilyen követelés csak akkor lehetséges, ha a hitelező anyagszállítását és annak beépítését a felszámoló utólag tudomásul vette (BH2003.293.). Ha ugyanis nem vette volna tudomásul, akkor jeleznie kellett volna a hitelező felé, hogy igényét nem fogadja be, mert a tulajdonjog fenntartás miatt ezek nem tartoznak a felszámolási vagyonba.
Az adós felszámolója nem nyújtott be felülvizsgálati ellenkérelmet.
A Legfelsőbb Bíróság a jogerős másodfokú végzést a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül a Cstv. 6. § (3) bekezdése szerint alkalmazott Pp. 275. § (2) bekezdése alapján.
A felülvizsgálati kérelem alapos az alábbi indokok miatt.
A Legfelsőbb Bíróság elsődlegesen megvizsgálta a felülvizsgálati kérelemben támadott annak a jogi következtetésnek a megalapozottságát, hogy a Ptk. 136. § (1) bekezdése alapján áll fenn az adós megtérítési kötelezettsége a hitelezővel szemben.
A Ptk. 136. § (1) bekezdése szerint, ha valaki idegen anyaggal saját földjére vagy a használatában álló földre épít, beépítéssel megszerzi az anyag tulajdonjogát, de az anyag értékét köteles megtéríteni. Az eljárás adataiból megállapítható, hogy az adós nem a saját ingatlanán építkezett, hanem az E. projektben az E. Kft. részére végzett vállalkozói tevékenységet. Mindebből következően a hitelező felülvizsgálati kérelmében megalapozottan hivatkozott arra, hogy téves a jogerős végzésben a beépítéssel kapcsolatban elfoglalt jogi álláspont, melyre a másodfokú bíróság a határozatát alapította. Az adós ugyanis nem a saját földjére, vagy a használatában álló földre épített, így a beépítéssel nem ő szerzett tulajdonjogot a dolgon. Ebből következően az adós tulajdonjoga nem alapozhatja meg azt, hogy a felszámoló elismerte az adós tartozását a hitelező fél.
Ezt követően a Legfelsőbb Bíróság azt vizsgálta meg, milyen jogi következménye van annak, hogy a felszámoló az adós tartozásaként ismerte el a hitelező igényét annak nyilvántartásba vételével.
Nem vitásan az adós ügyvezetője folytatta a folyamatban levő vállalkozási szerződés teljesítését abban az időszakban is, amikor már a felszámolás megindult (bár ez még nem volt harmadik személyek számára ismert), s az így végzett tevékenysége körében az adós álképviselőjeként járt el.
A Legfelsőbb Bíróság nem ért egyet a jogerős végzésben kifejtett azzal az állásponttal, mely szerint a felszámoló nem hagyta jóvá az álképviselőként eljáró ügyvezető által kötött szerződéseket. A Ptk. 221. § (1) bekezdése ugyanis azt mondja ki, hogy "aki képviseleti jogkörét jóhiszeműen túllépi, vagy anélkül, hogy képviseleti joga volna, más nevében szerződést köt, és eljárását az, akinek nevében eljárt, nem hagyja jóvá, köteles a vele szerződő félnek a szerződés megkötéséből eredő kárát megtéríteni". Jelen eljárásban a felszámoló a hitelezői igény visszaigazolásával jóváhagyta az álképviselő eljárását, mert a hitelezői igény nyilvántartásba vételével a felszámoló elismerte, hogy az adós tartozik felelősséggel a fizetésért a hitelező felé és nem az álképviselő. A felszámoló - az eljárás adataiból megállapíthatóan - az így beépített áruk értékét a megrendelővel szemben egyébként érvényesíti is. (4.Fpkh.13-08-000027/14. jegyzőkönyv 2. oldal 2. bekezdés)
A további eldöntendő kérdés az volt, hogy a fentiek szerint az adóssal szembeni követelésként elfogadott hitelezői igényt a felszámolási költségek közé kell-e sorolni - hiszen a felszámolás megindulását követően történt a megrendelés és a szállítás -, vagy pedig az egyéb hitelezői igények közé, mert nem a felszámoló rendelte meg az árukat.
Az eljárás során a felszámoló hivatkozott arra, hogy nem minősülhet a Cstv. 57. § (2) bekezdés b) pontjába tartozó felszámolási költségnek a hitelező igénye, mert az nem a gazdasági tevékenység ésszerű befejezésének, hanem a gazdasági tevékenység folytatásának költsége, mely folytatásra a felszámoló nem adott engedélyt.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint az adós gazdasági tevékenysége ésszerű befejezésének, vagyona megóvásának a fogalmába beletartoznak azok a döntések is, amelyek alapján a felszámolás kezdő időpontjában félig kész szolgáltatást-dolgot - ha gazdaságilag racionális annak befejezése (a befejezés költségeire van fedezet, a költségek nem magasabbak, mint az esetleges bevétel stb.) - a felszámoló befejezi, s a már kész dolgot-szolgáltatást átadva követeli a díjat a megrendelőtől. Az "ésszerű befejezés", és a "vagyon megóvása" kifejezés a felszámolótól megköveteli a gazdaságilag racionális döntések meghozatalát. Jelen eljárásban nem a felszámoló döntése alapján folytatódott a gazdasági tevékenység, hanem a jogszabály speciális rendelkezése miatt már megindult ugyan a felszámolás 2006. december 5-én, de ez 2007. január 18-ig még nem volt ismert a harmadik személyek, így a hitelező számára. Az adós előtt ez a körülmény már ismert volt, de a felszámoló még nem intézkedett a folyamatban levő szerződés vonatkozásában, ezért az adós ügyvezetője hozta meg a döntéseket az E. projekt folytatása érdekében.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint azzal, hogy a felszámoló a hitelező követelését az adós tartozásaként elismerte, nyilvántartásba vette, az álképviselő eljárását jóváhagyta és elismerte azt is, hogy az álképviselő az adós gazdasági tevékenységének ésszerű befejezése, a vagyon megóvása érdekében végezte a tevékenységét. Ebből azonban következik az is, hogy az ebben az időszakban a gazdasági tevékenység ésszerű befejezése, a vagyon megóvása érdekében kötött szerződésekből eredő hitelezői igény felszámolási költségnek minősül.
A kifejtett indokok miatt a Legfelsőbb Bíróság a jogerős végzést a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság végzését megváltoztatva a kifogásnak helyt adott, a hitelező igényének besorolása tárgyában úgy rendelkezett, hogy azt a Cstv. 57. § (1) bekezdés a) pontja szerinti felszámolási költségnek minősülő hitelezői igények közöt kell nyilvántartásba venni. (Legf.Bír. Gfv.X.30.051/2010.)