adozona.hu
BH+ 2012.4.155
BH+ 2012.4.155
Az adózással összefüggő kérelem téves elbírálásával összefüggő kár megtérítésének előfeltétele, hogy a jogellenes magatartás és a kár bekövetkezése közötti okozati összefüggést a károsult bizonyítsa [Ptk. 339. §, 349. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes alapítványt a Fővárosi Bíróság az 1997. december 30. napján kelt végzésével nyilvántartásba vette, majd 1998. január 1-jétől kiemelkedően közhasznú szervezetnek minősítette. Az alperes jogelődje az APEH Kelet-budapesti Igazgatósága (továbbiakban: alperes) az 1999. augusztus 25-i levelében arról értesítette a felperest, hogy a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996. évi CXXVI. törvény (Szftv.) alapján akkor kérheti a s...
BH+ 2012.4.155 Az adózással összefüggő kérelem téves elbírálásával összefüggő kár megtérítésének előfeltétele, hogy a jogellenes magatartás és a kár bekövetkezése közötti okozati összefüggést a károsult bizonyítsa [Ptk. 339. §, 349. §].
A felperes alapítványt a Fővárosi Bíróság az 1997. december 30. napján kelt végzésével nyilvántartásba vette, majd 1998. január 1-jétől kiemelkedően közhasznú szervezetnek minősítette. Az alperes jogelődje az APEH Kelet-budapesti Igazgatósága (továbbiakban: alperes) az 1999. augusztus 25-i levelében arról értesítette a felperest, hogy a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996. évi CXXVI. törvény (Szftv.) alapján akkor kérheti a személyi jövedelemadó 1%-a körében a felperes részére felajánlott 102 458 351 forint kiutalását, ha igazolja az Szftv. 4. §-ában írt feltételek fennállását. A felperes 1999. szeptember 23-án kérelmet nyújtott be az alpereshez a felajánlott összeg kiutalása iránt és azt nyilatkozta, hogy az Szftv. 4. §-ában meghatározott feltételeknek megfelel. Az alperes 1999. október 20-án banki átutalással 102 636 568 forintot fizetett ki a felperesnek, majd utóbb a 2000. szeptember 26-i határozatában az 1999. szeptember 23-án előterjesztett kedvezményezettség igazolása tekintetében megállapította, hogy az 1998. évi személyi jövedelemadó meghatározott részének az elfogadására a felperes nem jogosult. Az alperes ezt követően határozatot hozott a kiutalt összeg visszafizetéséről, majd újabb határozattal az 1999. évi személyi jövedelemadó 1%-át érintő kedvezményezettség elismerésére vonatkozó kérelmet is elutasította. A felperes a határozatokkal szemben jogorvoslattal élt, majd az átutalt összegeket visszafizette.A felperes a keresetében összesen 99 534 414 forint és kamata megfizetésére kérte az alperes kötelezését a Ptk. 349. §-ának (1) bekezdése és a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése alapján. Keresetét arra alapította, hogy az alperes nem tett eleget az Szftv. 7. §-ának (3) bekezdésében és (5) bekezdésében szabályozott követelményeknek; a téves kiutalás folytán elbizonytalanodott a felperes helyzete, bizonyíthatóan csökkent az adományozó kedv. A sajtóban többször megjelent, hogy a felperes jogosulatlanul vette fel a több, mint 100 millió forintot, ezt követően pedig újabb két évre volt szükség, hogy imázsát felépítse. Kárként jelölte meg, hogy 2000-ben 52 216 000 forinttal és 2001-ben 41 637 000 forinttal kevesebb támogatás folyt be részére az alperes jogellenes magatartása miatt. Az alperes köteles továbbá megfizetni a 2000. évi 2 754 649 forint és a 2001. évi 2 926 765 forint kampányköltséget is, mert a felperes abban a tudatban kampányolt, hogy jogosult lesz az adózók felajánlására, ezzel szemben a kampányköltséget feleslegesen fizette ki.
Az alperes érdemben a kereset elutasítását kérte, a kártérítés feltételeinek fennállását vitatta.
Az elsőfokú bíróság az ítéletében a keresetet elutasította. Megállapította, hogy a jogszabály egyértelmű, a felperes státuszának eldöntése nem igényelt mérlegelést, ezért megállapítható, hogy a téves kiutalás az alperes jogellenes magatartása volt. Dr. S. Gy. szakvéleménye szerint a felajánlott összegek csökkenése okozati összefüggésben áll a sajtóban közölt információkkal. A felperes a kommunikációs stratégiája miatt állt a sajtóérdeklődés középpontjában és a negatív üzeneteket nem az alperes tényszerű kommunikációja gerjesztette, ezért az elsőfokú ítélet indokolása szerint nem maga a téves kiutalás okozta a felperes imázsának romlását, a felajánlások csökkenését. A felperes több alkalommal fordult a hatóságokhoz annak tisztázása érdekében, hogy jogosult-e a felajánlások igénybevételére, azonban annak ellenére, hogy a jogszabályi rendelkezéseket egyértelműnek tartotta, az APEH elnökhelyettesének levele (1999. február 19.) és a PM tájékoztatása (1999. február 18.) szerint a méltányosság gyakorlására nem volt lehetőség, a kérelmét mégis benyújtotta, ezzel előidézve a téves kiutalás lehetőségét. Az elsőfokú bíróság utalt a Ptk. 340. §-ának (1) bekezdésére, valamint a 36. számú Polgári Kollégiumi állásfoglalásra és a megállapított tények alapján arra a következtetésre jutott, hogy a téves kiutalás előidézésében egyértelműen és teljes mértékben a felperes magatartása játszott szerepet, ezt követően pedig a felperes korábbi stratégiája miatt került a közfigyelem középpontjába és így kárát a felperes maga idézte elő.
A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintve, a fellebbezett rendelkezését helybenhagyta. A másodfokú bíróság megállapította, hogy a felperes a fellebbezésében a kártérítési igényei közül a 2000. és 2001. években felmerült kampányköltségként megjelölt 2 754 649 forint és 2 926 765 forint és járulékai megfizetése iránti kereseti kérelmeit egyaránt 50-50 forint tőkekövetelésre leszállította, másrészt pedig az elmaradt vagyoni előnyként érvényesített kártérítési igényeinek, kamatkövetelésének megfizetése iránti kereseti kérelmének elutasítását tudomásul vette. A kampányköltség tekintetében új tényként hivatkozott a felperes arra, hogy a kárral az is összefüggésben állt, hogy az alperes nem értesítette a téves kiutalásról, illetőleg arról, hogy ne kampányoljon. A másodfokú bíróság szerint azonban erre az új tényre a felperes a fellebbezésében nem hivatkozhatott, hiszen ennek a ténynek már az elsőfokú ítélet meghozatala előtt is tudatában kellett lennie, továbbá ez rá kedvezőbb határozat meghozatalát nem eredményezheti, mert az adóhatóságot a felperes vagyongazdálkodása körében semmilyen kötelezettség nem terhelheti. A kampányköltség megtérítésére irányuló kereset tekintetében a másodfokú bíróság azt állapította meg, hogy ezek nem minősülnek a Ptk. 355. §-ának (4) bekezdése szerinti kárnak, a kampányokat ugyanis a felperes a vagyonának növelése érdekében folytatta. Ezek a költségek továbbá nem az alperes károkozóként megjelölt magatartása következtében merültek fel.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése mellett a másodfokú bíróságot új eljárásra utasító, másodlagosan a keresetnek helyt adó döntés meghozatalát kérte. A felperes utalt arra: dr. S. Gy. szakértői véleménye bizonyította, hogy a felperes presztízsveszteségének romlását, az 1% felajánlások csökkenését a hatósági intézkedéssorozat váltotta ki. Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a téves kiutalás jogellenes magatartás volt, ezért az ebből eredő kárt az alperesnek viselnie kell. Téves és iratellenes az elsőfokú ítéletnek az az indokolása, hogy az alperes jogellenes magatartása nem oka a kárnak. Amennyiben pedig a bíróság szerint a károsult is közrehatott a kára bekövetkezésében, az adott tényállás mellett ez nem vezethet az alperes teljes mentesüléséhez. Az elsőfokú bíróság a szakvéleményt egyoldalúan értelmezve helytelenül értékelte a felperes hátrányára a felperes iránti fokozott sajtóérdeklődést, az aktív médiajelenlét nem felróható magatartás. A másodfokú ítélet a bizonyítékok kirívóan okszerűtlen mérlegelésén alapul és hiányos, mert nem derül ki, hogy a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást vette-e alapul. Súlyos eljárási szabálysértés a felperes nyilatkozatának olyan értelmezése, hogy az egyes jogcímekre nézve a már benyújtott fellebbezését visszavonta. Az alperes jogellenes magatartása és az ebből eredő erkölcsi és anyagi károk okszerűtlen mérlegelésével és a logika szabályaival ellentétesen állapította meg a másodfokú ítélet, hogy a kár a fokozott médiajelenlét következménye.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult. Vitatta a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésére alapot adó eljárási szabálysértéseket és érdemben a döntést megalapozottnak tartotta.
A Pp. 270. §-ának (2) bekezdése alapján a Legfelsőbb Bíróság azt vizsgálta, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben megjelölt okokból jogszabálysértő-e.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felperes a keresetében az alperes által államigazgatási jogkörben okozott kár megtérítését igényelte. A jogerős ítéletben a bíróság helyesen hivatkozott a kárigény elbírálására irányadó anyagi jogi szabályokra, amelyek alapján azt kellett vizsgálni, hogy a kár megtérítésének a Ptk. 349. §-ának (1) bekezdésében meghatározott speciális törvényi feltételeinek megléte esetén, a szerződésen kívül okozott kárért való általános polgári jogi felelősségnek a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése szerinti együttes feltételei fennállnak-e. Az együttes feltételek bármelyikének hiánya a kereset elutasítását eredményezi.
Az elsőfokú bíróság az ítélete indokolásában megállapította, hogy a téves kiutalás az alperes jogellenes magatartása volt, mert a felperes nem felelt meg a törvényi feltételeknek. Ezt a megállapítást, illetőleg a kártérítés speciális feltételeinek meglétét a másodfokú bíróság sem vitatta, e körben az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást nyilvánvalóan elfogadta az ítélkezése alapjául, a keresetet elutasító érdemi döntését a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése szerinti együttes feltételeinek hiányaira alapította. E körben döntő jelentősége van annak, hogy mi az a kár, amelynek megtérítését igényli a felperes a keresetében. A felperes kárként jelölte meg azt a támogatást, amellyel kevesebb összeg folyt be részére 2001-ben és 2002-ben, valamint azt a 2000. és 2001. évi kampányköltséget, amelyet kifizetett. A keresetet teljes mértékben elutasító elsőfokú ítélet elleni fellebbezés benyújtását követően a felperes előterjesztette a Pf/4. számú "kereset leszállítását", amelyben egyértelműen úgy nyilatkozott, hogy az éves felajánlás kieséseket nem kívánja érvényesíteni, a kampányköltségek tekintetében pedig "jelképesen" 100 forint kártérítés megállapítását kéri. A felülvizsgálati kérelemben a felperes tévesen hivatkozik súlyos eljárási szabálysértésre a "kereset leszállítás" értelmezése tekintetében. A másodfokú bíróság felhívására a 2010. március 23-i tárgyaláson a felperes képviselője tett ugyan olyan nyilatkozatot, hogy mind a négy kereseti kérelem jogalapja tekintetében az igényt fenntartja és a kérelmet egyenként 25 forintra szállítja le, utóbb azonban úgy nyilatkozott, hogy a 2010. január 10-i beadványban foglaltakat tartja fenn, ezért a másodfokú bíróságnak ezt kellett figyelembe vennie. Ennek a nyilatkozatnak a tartalmát pedig a másodfokú bíróság helyesen értelmezte, amikor úgy tekintette, hogy a felperes fellebbezése a kampányköltségekre vonatkozik és e körben az elsőfokú ítéletet a 100 forintot elutasító részében támadja. A másodfokú bíróság jogszabálysértés nélkül állapította meg, hogy a 100 forintot meghaladó keresetet elutasító elsőfokú ítélet jogerőre emelkedett. Helyesen utalt arra is, hogy a fellebbezésben hivatkozott "ráutaló" magatartás, a téves átutalás és a visszakövetelés közötti egy évben elmulasztott tájékoztatás olyan új tény, amelyre a fellebbező fél a Pp. 235. §-ának (1) bekezdése alapján nem hivatkozhat, így ezzel a másodfokú bíróságnak foglalkoznia nem kellett.
Az igényelt kampányköltségek tekintetében a Legfelsőbb Bíróság egyetért a jogerős ítéletnek azzal az indokolásával, hogy ezek a költségek nem tekinthetők az alperes jogellenes magatartásával összefüggő kárnak. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy a felperes a kampányt annak tudatában indította és folytatta, hogy a jogszabály szövege, az APEH elnökhelyettesének 1999. februári levele és PM tájékoztatása alapján nem lehetett biztos a felajánlások megszerzésében. Nem vitás, hogy a kampánnyal kapcsolatban a felperesnek költségei merültek fel és a kampányt abból a célból finanszírozta, hogy a felajánlásokat minél nagyobb mértékben megszerezhesse, ettől azonban nem az alperes magatartása miatt esett el, hanem azért, mert a törvényi előírások erre az érintett időszakban nem adtak lehetőséget. Ez pedig attól függetlenül tény, hogy a felperes a méltányos elbírálásban bízva megkísérelte a kérelem beadásával célját elérni és kérelmét az alperes tévesen bírálta el. Mindezeket is figyelembe véve a másodfokú bíróság megalapozottan állapította meg, hogy miután a 2000. évi kampányt a felperes nem törvény által kikényszeríthető célból folytatta, továbbá a 2000. évi felajánlásokat megkapta, a kampányköltségek felmerülése nem hozhatók okozati összefüggésbe a téves kiutalással és ezáltal az okozati összefüggés, mint a kártérítő felelősség konjunktív feltételeinek egyike hiányzik és ebből következően a kampányköltségek megfizetése iránti keresetet elutasító döntés helyes volt.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben megjelölt okok miatt nem jogszabálysértő, ezért azt a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése szerint tárgyaláson kívül meghozott határozatával a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf.Bír.Pfv.III.21.254/2010.)