adozona.hu
ÍH 2012.16
ÍH 2012.16
A JÁTÉKADÓ CÍMÉN TÖRTÉNŐ BEVALLÁSI ÉS BEFIZETÉSI KÖTELEZETTSÉG ADÓJOGI TERMÉSZETE - FELLEBBEZÉSI JOG I. Az adóhatóság és a játékadó címén való fizetésre kötelezett fél között adójogi jogviszony jön létre, egy olyan, a szerencsejáték törvény által szabályozott speciális közigazgatási jogviszony, amelyre elsődlegesen az adózás rendjéről szóló törvény alkalmazandó, a Ket. szabályai szubszidiáriusak [Szjtv. 23. § (2) bek.; Art. 4. §] II. A bíróság ítélete ellen fellebbezésnek van helye, ha a közigazgatási pert
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes a szerencsejáték szervezéséről szóló 1991. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: Szjtv.) 23. § (1) bekezdése alapján ajándéksorsolási játékot szervezett, amelyre a meghirdetett időszakban érvényes pályázat nem érkezett. Annak végelszámolását az alpereshez benyújtotta, abban 10 736 000 forint játékadó fizetési kötelezettséget szerepetetett, melyet bevallani és befizetni elmulasztott. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatala alperes ezért a 2858044652 számú határozatával játékadó...
ÍH 2012.16 A JÁTÉKADÓ CÍMÉN TÖRTÉNŐ BEVALLÁSI ÉS BEFIZETÉSI KÖTELEZETTSÉG ADÓJOGI TERMÉSZETE - FELLEBBEZÉSI JOG
I. Az adóhatóság és a játékadó címén való fizetésre kötelezett fél között adójogi jogviszony jön létre, egy olyan, a szerencsejáték törvény által szabályozott speciális közigazgatási jogviszony, amelyre elsődlegesen az adózás rendjéről szóló törvény alkalmazandó, a Ket. szabályai szubszidiáriusak [Szjtv. 23. § (2) bek.; Art. 4. §]
II. A bíróság ítélete ellen fellebbezésnek van helye, ha a közigazgatási pert olyan elsőfokú határozat bírósági felülvizsgálata iránt indították, amely ellen közigazgatási úton nincs helye fellebbezésnek és e határozatot a bíróság törvény alapján megváltoztathatja [Pp. 340. § (2) bek.].
A felperes a szerencsejáték szervezéséről szóló 1991. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: Szjtv.) 23. § (1) bekezdése alapján ajándéksorsolási játékot szervezett, amelyre a meghirdetett időszakban érvényes pályázat nem érkezett. Annak végelszámolását az alpereshez benyújtotta, abban 10 736 000 forint játékadó fizetési kötelezettséget szerepetetett, melyet bevallani és befizetni elmulasztott. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatala alperes ezért a 2858044652 számú határozatával játékadó címén, 10 736 000 forint megfizetésére kötelezte az Szjtv. 11. § (10) bekezdése, a 32/2005. (X. 21.) PM rendelet (a továbbiakban: Vhr.) 22. § (5) és (8) bekezdése, valamint a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvényt (a továbbiakban: Ket.) alapján.
Az érvényes pályázat, a felróhatóság hiányával, valamint az alperes ellenőrzési kötelezettségének, a nyeremény fedezete vizsgálatának elmaradásával érvelő, és ilyen jogi álláspont mentén az alperes határozatának hatályon kívül helyezését és az alperes új eljárásra kötelezését kérő felperesi kereseti kérelemre eljáró elsőfokú bíróság a keresetet elutasította. Az ítélet ellen a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 339. § g) pontja, és a Pp. 340. § (2) bekezdésére alapján fellebbezési jogot engedett. Álláspontja szerint az ajándéksorsolás nem engedély, hanem bejelentés köteles tevékenység, jogszabályi előírás hiányában az alperest semmilyen kötelezettség nem terhelte, sem a bejelentés értékelése, sem pedig a végelszámolás elfogadhatósága kapcsán a tekintetben, hogy a szervező rendelkezik, illetve rendelkezett-e a sorsolás lebonyolításához szükséges anyagi fedezettel. Az Szjtv. 18. § (1) bekezdéséből nem levezethető, hogy az alperesnek az ajándéksorsolás fedezetét vizsgálni kell, ez okból az alperesi határozat jogszerűtlensége nem volt megállapítható. A vizsgált játéktípusra alkalmazandó rendelkezéseket meghatározó Szjtv. 23. § (2) bekezdése a nyeremény fedezetének biztosítását szabályozó Szjtv. 10. § (1) bekezdését, és a szerencsejáték-szervezés ellenőrzéséről rendelkező Szjtv. 36. § (1) bekezdését nem tartalmazza, így e jogszabályokat az alperes nem sérthette meg. Az ajándéksorsolás feltételeinek kialakítása az Szjtv. 23. § (2) bekezdés figyelembevételével a szervező elhatározásától függ, így irreleváns, hogy miért nem járt el a felperes a Vhr. 74. § (2) bekezdés utolsó fordulata szerint, azaz a játékosok érdekeinek védelme érdekében, bízva az érvényes pályázatban, nem tért el a bejelentésben foglaltaktól. Az adófizetési kötelezettség szempontjából csak annak van jelentősége, hogy a meghirdetett ajándékok összértéke és a ki nem fizetett nyeremények értékkülönbözete a meghirdetett nyeremények értékével volt azonos, mely egyúttal a játékadó alapja. Sem a fedezet, sem pedig a sorsolás tényleges megtartása nem releváns körülmény.
Az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatása, a kereseti kérelem szerinti döntés meghozatala iránt a felperes terjesztett elő fellebbezést, költséget igényelt. Előadta, hogy a lakáspiac a negatív gazdasági változás hatására összeomlott, ez okozta, hogy a meghirdetett sorsolásra érvényes pályázat nem érkezett, ennélfogva tőle független és kívülálló okból nem tudta az előre bejelentett időpontban a sorsolást megtartani. Az Szjtv. 18. § (1) bekezdése alapján kifejtett jogi álláspontja szerint az alperesnek ellenőrzési kötelezettsége volt, ennek során észlelhette volna, hogy nyereményjáték kifizetését gátló körülmény áll fenn, amennyiben az alperes e jogszabályi kötelezettségének eleget tesz nem került volna abba a helyzetbe, hogy a nyereményadó címén a határozatban szereplő összeget meg kelljen fizetnie. Úgy vélte, hogy az ítélet fellebbezhető; a jogorvoslati jogban való tévedés jogkövetkezménye az ítélet hatályon kívül helyezése, az elsőfokú bíróság új eljárásra kötelezése kell legyen.
Az alperes a fellebbezési ellenkérelmében elsődlegesen az elsőfokú bíróság ítélete rendelkező részének és indokolásának a jogorvoslati tájékoztatást érintő részében való megváltoztatását kérte. Az Szjtv. 1. § (2) bekezdésére, a 37. § 21. pontjára, a Vhr., és a Pp. 339. § (2) bekezdés g) pontjára alapított, és a bíróság eseti döntéseivel alátámasztott jogi álláspontja szerint az ajándéksorsolási ügyben szerencsejáték-felügyeleti jogkörben hozott döntése nem adóügyben keletkezett, nem adóigazgatási eljárás során. Így a Pp. 340. § (2) bekezdése szerinti konjunktív feltételek egyike, a bíróság megváltoztató döntési jogköre, hiányzik. Amennyiben a másodfokú bíróság az ítélet fellebbezhetőségéről kialakított jogi álláspontját nem osztaná, az alperes az elsőfokú bíróság ítélet helybenhagyását és a felperes másodfokú költségben történő marasztalását kérte. Érdemben osztotta az elsőfokú bíróságnak az Szjtv. 23. § (2) bekezdése alapján alkalmazandó, és az ajándéksorsolás szervezése esetén nem irányadó jogszabályi rendelkezésekről; az irreleváns felperesi hivatkozásokról és a határozatának jogszerűségéről kialakított jogi álláspontját.
A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A Pp. 233. § (1) bekezdése szerint az elsőfokú határozat ellen - amennyiben törvény ki nem zárja - fellebbezésnek van helye. A fellebbezéshez való jog törvény erejénél fogva illeti a feleket, így az a jog fennállásáról, vagy annak hiányáról történő téves bírói kioktatástól független. Ez okból, ha az elsőfokú bíróság tájékoztatása ellenére az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye, úgy az a fellebbezés hivatalbóli elutasítását eredményezi, míg a fellebbezési jog fennállásának következménye az előterjesztett fellebbezés érdemi elbírálása. A Fővárosi Ítélőtábla elsődlegesen ezért azt vizsgálta, hogy az elsőfokú ítélet ellen fellebbezésnek helye van-e, vagy sem.
A Pp. 340. § (2) bekezdése értelmében a bíróság ítélete ellen fellebbezésnek van helye, ha a közigazgatási pert olyan elsőfokú határozat bírósági felülvizsgálata iránt indították, amely ellen közigazgatási úton nincs helye fellebbezésnek és e határozatot a bíróság törvény alapján megváltoztathatja. A Pp. 339. § (2) bekezdés g) pontja szerint a bíróság a közigazgatási határozatot megváltoztathatja, ha azt adó-, vagy illetékkötelezettség megállapításáról vagy a külön jogszabály szerint ezzel egy tekintet alá eső más fizetési kötelezettségről és az ezekhez kapcsolódó egyéb befizetésekről hozták.
Kétségtelen, hogy az alperes a határozatát az Szjtv. 7/A. § (2) bekezdése alapján egyfokú eljárásban hozta, így a fellebbezési jogosultság együttes törvényi feltétele közül az első adott. Eldöntendő, hogy van-e megváltoztató jogköre a bíróságnak, azaz a határozat (játék)adókötelezettséget megállapító határozat-e. Az Szjtv. 7/A. § (1) bekezdése szerencsejáték ügyben az adóhatóság eljárására a Ket.-et rendeli alkalmazni, a törvény által meghatározott kivételekkel. A másodfokú bíróság ezért vizsgálta a játékadó címén történő bevallási és befizetési kötelezettség adójogi természetét, a jogviszony jellegét, és azt, hogy az adóhatóság eljárására a szerencsejáték törvény hatálya alá tartozó Szjtv. 23. § (2) bekezdése szerinti játékfajta esetében lehet-e a Ket.-től eltérő, más jogszabályt, jelesül az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvényt (a továbbiakban: Art.) alkalmazni.
Az adózásra vonatkozó jogszabályi rendszer az egyes adónemekre vonatkozó külön jogszabályokat, a speciális anyagi- és eljárási rendet szabályozó Art. rendelkezéseit öleli fel, továbbá számtalan más jogszabály is tartalmaz egyes adónemekre vonatkozó szabályozást. Ez utóbbihoz tartozó az Szjtv., mert az az adózásra vonatkozó szabályt is tartalmazó külön jogszabály. Meghatározza azokat a magatartásokat, amelyek következtében az érintett személynek vagy szervezetnek adófizetési kötelezettsége keletkezik. Ilyen törvényi kötelezettség az Szjtv. 2., "A szerencsejáték szervezés állami felügyelete" címében szabályozott 11. § (8)-(10) bekezdése, törvényi előírás a játékadó címén történő bevallási és befizetési kötelezettség a központi költségvetésbe, ez a játékadó fizetési kötelezettség jogalapja. Az Szjtv. 11. § (8)-(10) bekezdése a játékadó címén történő bevallási és befizetési kötelezettséget nevesítve, adókötelezettségként fogalmazza meg. Ezzel azonosan az Art. 14. § (1) bekezdése is adókötelezettségként szabályozza a bevallást és az adófizetést.
Az Szjtv.-ből tehát egyértelműen kiolvasható az adóztatás egyik legfontosabb jellemzője, a játékadó címén történő fizetés kötelező jellege. Nem kétséges, hogy a játékadó címén való befizetés az állami bevétel részét képezi, azaz közjogi értelemben állami bevétel. Ehhez az adófizetési kötelezettséghez nem kapcsolódik közvetlen ellenszolgáltatás, ez is az adójelleget támasztja alá, hiszen jogszabályi előíráson alapuló olyan fizetési kötelezettség, melyet a közhatalom közvetlen ellenszolgáltatás nélkül állapít és követel meg.
A jogviszony természetét illetően az adóztatás általában az állam és az adózó között fennálló olyan jogviszony, ahol az állam egyfajta kötelező vagyoni teljesítést ír elő az adózó számára. Ahogy az alperes maga is meghatározta, ellenőrzés keretében tárta fel, hogy a felperes végelszámolást készített, azonban az abban kimutatott játékadó fizetési kötelezettségének felhívás ellenére nem tett eleget. A Vhr. alapján az állami adóhatóságnak jóváhagyási jogköre van a végelszámolást illetően, illetőleg kötelezési jogkört kap a 22. § (9) bekezdésében arra is, hogy a szerencsejáték szervezőjét az Szjtv. 11. § (8)-(10) bekezdése foglalt kötelezettség teljesítésére rászorítsa, azaz - amint azt az alperes a határozatában tette -, a felperest játékadó címén való befizetésére kötelezze, annak mértékét a nyereményalap összegéhez igazítsa. Ez a kötelezési eljárás az adóhatóság részvételével folyó, adókötelezettséget érintő, hivatalból indított hatósági eljárás, azaz adóügy, amely adóhatározat meghozatalával zárul. Az Szjtv. 7/A. §-a szerencsejáték ügyben a Ket. szabályait kivételekkel rendeli alkalmazni. Az adóhatóság és a játékadó címén való fizetésre kötelezett fél között tehát adójogi jogviszony jön létre, egy olyan, az Szjtv. által szabályozott speciális közigazgatási jogviszony, amelyre elsődlegesen az Art. alkalmazandó, a Ket. szabályai szubszidiáriusak.
Tény, hogy a játékadó címén való fizetési kötelezettséget az Art. külön nem nevesíti adónak. Az Art. azonban adónak tekinti a központi költségvetés, az elkülönített állami pénzalapok, a nyugdíjbiztosítási alap, az egészségbiztosítási alap, vagy a helyi önkormányzat javára törvényen alapuló kötelező befizetéseket. Az Art. 4. § (1) bekezdése alapján a törvény hatálya kiterjed az adóra, a járulékokkal az illetékekkel összefüggő, a központi költségvetés, az elkülönített állami pénzalap, a nyugdíjbiztosítási alap és az egészségbiztosítási alap, vagy az önkormányzat javára teljesítendő, törvényen alapuló kötelező befizetésre. Az Art. 4. § (4) bekezdése negatív diszkriminációt alkalmazva szabályozza, hogy a törvény hatálya milyen eljárásokra nem terjed ki. E között az Szjtv. szerinti játékadó címén való befizetés nevesítve nem szerepel.
Mindezek alapján a másodfokú bíróság arra a jogi álláspontra jutott, hogy az alperes a külön jogszabály, az Szjtv. szerint adófizetési kötelezettség megállapításáról döntött, határozatát adóügyben hozta, melynek során a felek között adójogi jogviszony jött létre. A bíróság Pp. 339. § (2) bekezdés g) pontja szerinti megváltoztatási jogköre fennáll, így az elsőfokú bíróság helytállóan adott fellebbezési jogot a Pp. 340. § (2) bekezdése alapján. A jogorvoslati lehetőséget illetően az alperes által csatolt eseti döntések a Fővárosi Ítélőtáblát nem kötik, azt iránymutató jelleggel figyelembe venni nem tudta.
Az elsőfokú bíróság érdemi döntése megalapozott. A tényállást helyesen állapította meg, és a jogszabályi rendelkezéseket is helytállóan alkalmazta. A másodfokú bíróság osztja azon megállapítását, hogy a perben vizsgált szerencsejáték-típus, az Szjtv. 23. § (2) bekezdése szerinti ajándéksorsolás tekintetében az Szjtv. nevesített rendelkezéseit lehetett csak alkalmazni, a felperes által hivatkozott, az alperesen számon kért, alkalmazni elmulasztott jogszabályok olyan szabályok, melyek erre a játék típusra nem alkalmazhatók, az alkalmazandó jogszabályokat pedig az alperes nem sértette meg. Alappal állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy az Szjtv. szerinti jogsértést, olyan körülmények, mint a felperesen kívül álló ok, kedvezőtlen gazdasági, piaci változások, nem érintik. Egyetért a másodfokú bíróság azzal az ítéleti érveléssel is, hogy a perben érintett bejelentés-köteles játék esetében az alperesnek nem volt jogszabályi lehetősége arra, hogy a nyeremény fedezete céljából biztosítékot írjon elő, így az elsőfokú bíróság nem bocsátkozhatott az Szjtv. 10. § (1) bekezdésének a kereseti kérelemben elvárt vizsgálatába, és annak megítélésébe sem, hogy sérült-e Szjtv. 36. § (1) bekezdése, mert e rendelkezés alapján az adóhatóság a tevékenységnek az engedélynek és játéktervnek való megfelelőségét ellenőrzi. Ajándéksorsolás esetében nem az Szjtv. 36. § (1) bekezdése, hanem az Szjtv. 18. § (1) bekezdése szerinti ellenőrzési kötelezettsége van az alperesnek, melynek eleget tett, észlelte a sorsolási esemény elmulasztását és megtette a szükséges intézkedéseket, ezek sorába a nyeremény fedezete biztosításának ellenőrzése nem tartozik, ezért az tőle nem kérhető számon, annak elmulasztása ez okból jogsértést nem alapozhat meg.
Mindezekre figyelemmel a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. § (2) bekezdése értelmében lényegében helyes indokai alapján helybenhagyta. A sikertelenül fellebbező felperest a Pp. 78. § (1); (2) és 79. § (1) bekezdése értelmében kötelezte az alperesnek járó másodfokú perköltség megfizetésére, míg a feljegyzett fellebbezési illeték viselésére az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 39. § (1) bekezdése, valamint a 46. § (1) bekezdése, és a költségmentességről szóló 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. § (2) bekezdése alapján köteles.
(3. Kf. 27.129/2011/9.)