AVI 2008.8.82

A magyar Szja. tv. 32. § (1) bekezdése a beszámítás módszerét alkalmazza [1995. évi XCVII. tv. 32. § (1) bek.]

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Tipus:
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

Az elsőfokú adóhatóság a felperesnél 1999. évre meghatározott költségvetési kapcsolatok ellenőrzését végezte, melyben megállapította, hogy a felperes egyes külföldi országban sporttevékenysége alapján megszerzett jövedelmét nem szerepeltette adóbevallásában, illetve ezután százalékos egészségügyi hozzájárulást sem fizetett. Erre figyelemmel a felperes terhére 283 833 Ft személyi jövedelemadót, százalékos egészségügyi hozzájárulás adónemben 670 238 Ft adóhiánynak minősülő adókülönbözetet állap...

AVI 2008.8.82 A magyar Szja. tv. 32. § (1) bekezdése a beszámítás módszerét alkalmazza [1995. évi XCVII. tv. 32. § (1) bek.]
Az elsőfokú adóhatóság a felperesnél 1999. évre meghatározott költségvetési kapcsolatok ellenőrzését végezte, melyben megállapította, hogy a felperes egyes külföldi országban sporttevékenysége alapján megszerzett jövedelmét nem szerepeltette adóbevallásában, illetve ezután százalékos egészségügyi hozzájárulást sem fizetett. Erre figyelemmel a felperes terhére 283 833 Ft személyi jövedelemadót, százalékos egészségügyi hozzájárulás adónemben 670 238 Ft adóhiánynak minősülő adókülönbözetet állapított meg. Kötelezte a felperest 505 122 Ft késedelmi pótlék és 477 036 Ft adóbírság megfizetésére.
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta kifejtve, hogy az elsőfokú adóhatóság a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezményeket külön-külön vizsgálta, és így állapította meg felperes adófizetési kötelezettségét. Az elsőfokú adóhatóság az egészségügyi hozzájárulásról szóló 1998. évi LXVI. törvény (továbbiakban: EHO tv.) rendelkezéseit is helyesen értelmezte.
A felperes keresetében a közigazgatási határozatok hatályon kívül helyezését kérte azzal, hogy az ellentétes a kettős adóztatást kizáró egyezményekkel. Az egészségügyi hozzájárulás jövedelemadóhoz hasonló, így szintén a kettős adóztatást kizáró egyezmények hatálya alá tartozik. A közigazgatási hatóságok nem tettek eleget tényállás-tisztázási indokolási kötelezettségüknek.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével a felperes keresetét elutasította. A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (továbbiakban: Szja. tv.) 2. § (4) bekezdése értelmében a belföldi illetőségű magánszemélyt az összes jövedelme után (belföldi és külföldi egyaránt) adókötelezettség terheli. Az Szja. tv. 32. § (1) bekezdése részletezi azt az esetet, ha az összevont adóalapnak olyan jövedelem is részét képezi, amely után külföldön is adót fizetett a magánszemély.
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az alperes a felperes 1999. évre fizetendő személyi jövedelemadó összegét a jogszabályoknak megfelelően állapította meg. A kettős adóztatást kizáró perrel érintett egyezmények az adó megállapításának módját nem határozzák meg, így az alperes alappal alkalmazta az Szja. tv. 32. § előírásait.
A felperes eljárásjogi kifogásait nem tartotta alaposnak, az alperes minden vonatkozásban eleget tett az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 97. § (4) bekezdésében és az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény (továbbiakban: Áe.) 43. § (1) bekezdésében foglaltaknak.
Az egészségügyi hozzájárulással kapcsolatban kifejtette, hogy az EHO tv. 3. § a) pontja értelmében a százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás alapja az adóévben juttatott (megszerzett) az Szja. tv.-ben meghatározott, az összevont adóalapba tartozó jövedelemnél, az adóelőleg megállapításánál figyelembe vett azon összeg, amely a társadalombiztosítási szabályok szerint a járulékalap meghatározásánál nem kellett figyelembe venni.
Az önálló tevékenységet végző magánszemélyek az Szja. tv. 49. § (1) bekezdése értelmében negyedévenként kötelesek adóelőleget fizetni. Az Szja. tv. 49. § (3) és (4) bekezdései tételesen sorolják fel a személyi jövedelemadó-előleg összegét csökkentő tételeket, de a külföldről származó jövedelem ezek között nem szerepel. Az adóévet lezáró bevalláskor szintén nem alkalmazhatott volna a felperes csökkentést sem a külföldön szerzett, sem a külföldön fizetett adó vonatkozásában, mert erre az EHO tv. nem tartalmaz rendelkezést.
Az elsőfokú bíróság jogi álláspontja szerint a kettős adóztatást kizáró egyezmények az egészségügyi hozzájárulás vonatkozásában nem alkalmazhatók, ezek alkalmazását sem az EHO tv., sem maguk az egyezmények nem teszik lehetővé. Az elsőfokú bíróság vizsgált több 1999. január 1-je után kötött kettős adóztatási egyezményt is, de egyik egyezmény sem tartalmazza az egészségügyi hozzájárulást, mint adót. Így nem bír jelentőséggel, hogy az egészségügyi hozzájárulást jövedelem után kell-e fizetni, és hogy adónak minősül-e vagy sem.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérve annak megváltoztatását és a keresetnek történő helytadást azzal, hogy az megsértette a kettős adóztatás tilalmára vonatkozó egyezményeket, az Szja. tv. 2. § (5) bekezdését és 32. § (1) bekezdését, az EHO tv. 3. § (1) bekezdés a) pontját. Az egyezmények nem engedik meg a belföldön történő adóztatást, a mentesítés és nem a beszámítás szabályait rendelik alkalmazni, így az Szja. tv. 32. § (1) bekezdés nem volt alkalmazható. A perbeli egyezmények a mentesítés progresszióval elnevezésű módszerét alkalmazzák a kettős adóztatás elkerülésére. Az egészségügyi hozzájárulás lényegében a személyi jövedelemadóval azonos adó, így megállapítható, hogy az egyezmények hatálya alá tartozik. Az alperes eljárása sérti a megkülönböztetést tiltó törvényi szabályokat is.
Az alperes a jogerős ítélet hatályában való fenntartását indítványozta azzal, hogy az helyesen alkalmazta az Szja. tv. 32. § (1) bekezdését és az EHO tv. szabályait.
A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság 5. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
Az elsőfokú bíróság az ügyben releváns tényállást teljes körűen feltárta, és az ügyben alkalmazandó jogszabályok helyes értelmezésével hozta meg döntését, amellyel a Legfelsőbb Bíróság is egyetértett. A felperes felülvizsgálati kérelmében kifejtettekkel kapcsolatban az alábbiakra kíván rámutatni.
Az alperes által sem vitatottan a felperes a külföldi országokban folytatott sporttevékenysége alapján megszerzett jövedelme után az adott országokban jövedelemadót fizetett. A jövedelemadók területén a kettős adóztatás elkerülése érdekében a Magyar Népköztársaság, majd a Magyar Köztársaság kétoldalú egyezményeket kötött, amelyeket részben törvényben, részben törvényerejű rendeletben, illetve MT rendeletben hirdetett ki.
Ezen nemzetközi egyezmények rögzítik, hogy amennyiben a Magyar Köztársaságban (Népköztársaságban) illetőséggel bíró személy olyan jövedelmet élvez, amely az egyezmények alapján az egyezményben résztvevő másik országban adóztatható, úgy a Magyar Köztársaság (Népköztársaság) ezt a jövedelmet kiveszi az adóztatás alól. Ugyanakkor a perben alkalmazandó nemzetközi egyezmények (kivéve az Ausztráliával kötött) lehetőséget biztosítanak, hogy a magyar adójogszabályok figyelembe vehetik az adóztatás alól mentesített jövedelmet az illetőséggel bíró személy fennmaradó jövedelme adójának kiszámításakor. A felperes teljes mentesítést tehát, csak az Ausztráliában megszerzett jövedelme alapján alkalmazhatott.
A felperes jogi álláspontja szerint az Szja. tv. 32. § (1) bekezdésben szabályozott módszer nem alkalmazható, ellentétes a nemzetközi joggal és jogi gyakorlattal.
Ezzel szemben a Legfelsőbb Bíróság az alábbiakat állapította meg. Az OECD (Gazdasági Együttműködés és Fejlesztés Szervezete) nemzetközi szervezetnek Magyarország 1996 óta tagja. Ez a nemzetközi szervezet valóban elfogadott egy Modellegyezményt, amely többek között tartalmazza a kettős adóztatás elkerülésére és enyhítésére szolgáló különböző módszereket. Ez a Modellegyezmény azonban nem határoz meg egyetlen és kötelezően alkalmazandó módszert. A felperes hivatkozásával szemben a kettős adóztatás elkerülése érdekében kötött kétoldalú nemzetközi egyezmények sem határoznak meg konkrétan alkalmazandó módszert Magyarország számára, hanem csak a lehetőséget teremtik meg a külföldön megszerzett, ott már adózott jövedelem figyelembevételére.
Az OECD Modellegyezménye is tartalmazza a "mentesítés" és a "beszámítás" módszerét is, és ezeknek különböző alfajait. Az Szja. tv. 32. §-a a "beszámítás" módszerét alkalmazza, amely nem ellentétes sem az OECD Modell egyezményével, sem a kettős adóztatás elkerülése érdekében kötött kétoldalú nemzetközi egyezményekkel.
A felperes által hivatkozott "mentesítés progresszióval" elnevezésű módszer lényege, hogy a külföldön megszerzett jövedelmet csak az adókulcs kiszámításánál veszik figyelembe. Összeadják a belföldön és külföldön megszerzett jövedelmet, megállapítják, hogy ennek alapján milyen százalékos kulcs alá esne, és ezzel a %-os kulccsal számítják ki a belföldön megszerzett jövedelem adóját.
Ezzel szemben a magyar Szja. tv. 32. § (1) bekezdése a beszámítás módszerét alkalmazza. Az összevont adóalappal (belföldön és külföldön megszerzett jövedelem) elosztja az ennek alapján számított adót, és így kapja meg az átlagos (lényegében fiktív) adókulcsot. Ezen átlagos adókulccsal kell megszorozni a külföldön adózott jövedelmet, és ennek összegével csökkenteni kell a számított adó összegét. Mivel ezt a módszert sem az OECD Modellegyezménye, sem a kétoldalú nemzetközi egyezmények nem tiltják, azokkal nem ellentétes, így az alperes határozata jogszerű volt.
A felperes jogi álláspontjával szemben a Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint az egészségügyi hozzájárulás még lényegében sem azonos a személyi jövedelemadóval, így nem tartoznak a kettős adóztatás elkerülése érdekében kötött nemzetközi szerződések hatálya alá.
Az Szja. tv. az adóbevételek biztosítása érdekében, az állampolgárok közterhekkel való hozzájárulásának alkotmányos kötelezettségéből kiindulva megalkotott törvény. A törvény hatálya a 2. § (1) bekezdése értelmében a magánszemélyre, annak jövedelmére és az e jövedelemmel összefüggő adókötelezettségére terjed ki.
Ezzel szemben az EHO tv. az egészségügyi szolgáltatásokra szolidaritási elv alapján jogosultak ellátásai, pénzügyi fedezetének biztosítása és az arányos közteherviselés elvének érvényesítése érdekében megalkotott törvény. Nem adó, hanem az 1. § (2) bekezdése értelmében adójellegű fizetési kötelezettség. Adójellegű, tehát mögöttes jogszabályként az Art. alkalmazandó eljárási szabályként. Önmagában azonban az Art. alkalmazásának előírásával még nem válik adóvá, különösen nem személyi jövedelemadóvá. A társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint a szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény (továbbiakban: Tbj.) is az Art. szabályainak alkalmazását teszi kötelezővé, de nyilvánvaló, hogy ettől még a nyugdíj- és egészségbiztosítási járulék nem válik adóvá.
Az EHO tv. nem általában az állampolgárok közteherhez való hozzájárulása érdekében megalkotott jogszabály, hanem kifejezetten egy meghatározott jogviszonyhoz, az egészségügyi szolgáltatásokhoz kapcsolódik.
A jövedelemadó megfizetésére a magánszemély köteles, ő az adózó még akkor is, ha az adóelőleget esetleg a kifizető vonja le. Ugyanakkor az egészségügyi hozzájárulást nemcsak a jövedelmet megszerző magánszemély köteles fizetni (százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás), hanem tételes egészségügyi hozzájárulásra kötelezett a kifizető. Tehát az EHO tv. alapján a fizetésre kötelezettek köre tágabb, mint az Szja. tv. esetében, és a kifizetőnél nem is viszonyul a magánszemély által megszerzett jövedelemhez.
Mindezek alapján az alperes jogszerűen állapította meg, hogy a felperes a külföldről származó jövedelem után is köteles egészségügyi hozzájárulást fizetni, ezzel kapcsolatban az EHO tv. mentesítést vagy egyéb beszámítási rendelkezést sem tartalmaz.
Az EHO tv. 2006. szeptember 1. napjától hatályos 3. § (5) bekezdése szerint mentes a százalékos mértékű hozzájárulás fizetése alól, amely után az adót nem kell megállapítani és/vagy megfizetni. Az Szja. tv. 3. § 72.1. pontja értelmében adóterhet nem viselő járandóság a jövedelem és vagyonadó területén a kettős adóztatás elkerülése érdekében kötött egyezmény vagy viszonosság alapján az adó alól a Magyar Köztársaság mentesített, de az adó kiszámításánál figyelembe vehető jövedelem. Az időbeli hatályra figyelemmel azonban ez a mentesítés jelen perben nem volt alkalmazható.
Az elsőfokú bíróság jogszerűen döntött, amikor a felperes keresetét elutasította, ezért a Legfelsőbb Bíróság azt a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Kfv. I. 35.374/2005.)
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!

Előfizetési csomagajánlataink

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.