adozona.hu
BH 2012.1.9
BH 2012.1.9
I. A kültag házastárs a családjogi szabályok alapján felel a beltag házastársnak a betéti társaság vagyonából behajthatatlan, a beltag mögöttes felelősségén alapuló tartozásáért. II. A tartozás fedezetének elvonását jelenti, ezért a hitelezővel szemben hatálytalan az a - valós tartalmát tekintve ingyenes - szerződés, amelyet a házastársak gyermekükkel a hitelező érvényes követelésének meghiúsítása céljából kötnek meg [Ptk. 203. §, Csjt. 30. §, 1997. évi CXLIV. tv. 90. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A jogerős ítélet alapjául szolgáló tényállás szerint a T. Betéti Társaságnak az I. rendű alperes a beltagja, míg a II. rendű alperes annak kültagja. Az I-II. rendű alperesek gyermeke a III. rendű alperes. A felperes 2000. december 12-én vonatszerelvények elektronikus, intelligens felügyeletére szolgáló berendezést vásárolt a T. Bt. jogelődjétől, melynek alapján megfizetett az eladónak 6 020 000 forintot. A rendszer azonban nem működött megfelelően, amelyről 2003. február 28-án egyeztetési jeg...
BH 2012.1.9 I. A kültag házastárs a családjogi szabályok alapján felel a beltag házastársnak a betéti társaság vagyonából behajthatatlan, a beltag mögöttes felelősségén alapuló tartozásáért.
II. A tartozás fedezetének elvonását jelenti, ezért a hitelezővel szemben hatálytalan az a - valós tartalmát tekintve ingyenes - szerződés, amelyet a házastársak gyermekükkel a hitelező érvényes követelésének meghiúsítása céljából kötnek meg [Ptk. 203. §, Csjt. 30. §, 1997. évi CXLIV. tv. 90. §].
A jogerős ítélet alapjául szolgáló tényállás szerint a T. Betéti Társaságnak az I. rendű alperes a beltagja, míg a II. rendű alperes annak kültagja. Az I-II. rendű alperesek gyermeke a III. rendű alperes. A felperes 2000. december 12-én vonatszerelvények elektronikus, intelligens felügyeletére szolgáló berendezést vásárolt a T. Bt. jogelődjétől, melynek alapján megfizetett az eladónak 6 020 000 forintot. A rendszer azonban nem működött megfelelően, amelyről 2003. február 28-án egyeztetési jegyzőkönyv készült. Ebben az eladói oldalon felmerült hiányosságokat, valamint a vevő erre alapított elállási szándékát a T. Bt. részéről eljáró I. rendű alperes aláírásával elismerte. Miután a hiányosságok nem kerültek kiküszöbölésre és a berendezések is a javítással próbálkozó eladónál maradtak, a felperes az elállási jog gyakorlása és a vételár visszakövetelése iránt bírósághoz fordult. A T. Bt.-vel szembeni fizetési meghagyást 2004. április 2. napján kézbesítették a beltag I. rendű alperes B. város, T. u. 9. szám alatti lakcímére, aki ezzel szemben 2004. április 7. napján terjesztette elő ellentmondását. Az így megindult perben az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte a T. Bt.-t mint egyenes adóst és az I. rendű alperest, mint érte mögöttesen felelős beltagot, hogy fizessenek meg a felperesnek 6 020 000 forint tőkét, valamint ennek 2003. január 12-tól a kifizetésig járó kamatait. Döntését a másodfokú bíróság helybenhagyta. Mindezek alapján végrehajtási eljárás indult, amely 2006. július 27. napja óta szünetel, mert az adós cég gazdasági tevékenységet nem folytat és végrehajtás alá vonható vagyonnal sem rendelkezik.A B. város, T. u. 9. szám alatt elhelyezkedő, 673 m2 térmértékű ingatlan 4/6 hányadrésze korábban az I. és II. rendű alperesek tulajdonában állt. Az I. és II. rendű alperesek ezt az ingatlanilletőséget a 2005. február 14. napján kelt ajándékozási szerződéssel a III. rendű alperesre ruházták. Ezt követően a 2006. február 2. napján kelt megállapodással - az ajándékozás számukra kedvezőtlen illetékjogi következményei miatt - az ajándékozási szerződést közös megegyezéssel felbontották. Ezt követően még ugyanezen a napon az I-II. rendű alperesek, mint életjáradékra jogosultak, az ajándékozási szerződés felbontásával visszakapott ingatlanilletőségeiket életjáradéki szerződéssel ismét a III. rendű alperesre ruházták. A földhivatal a III. rendű alperes tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezte.
Mindezek alapján a felperes egyrészt az ajándékozási és életjáradéki szerződések színlegessége, másrészt azok fedezetelvonó jellegére alapított vele szembeni hatálytalansága miatt terjesztett elő kereseti kérelmet az alperesek ellen.
Az elsőfokú bíróság ítéletével az alperesek között 2006. február 2. napján létrejött életjáradéki szerződést érvénytelenné nyilvánította és rendelkezett az I-II. rendű alperesek tulajdonjogának az ingatlan-nyilvántartásban történő helyreállításáról, és a perfeljegyzés tényének törléséről. A lefolytatott bizonyítási eljárás adatai alapján azt látta igazoltnak, hogy az ajándékozási, majd pedig életjáradéki szerződés megkötésének nem volt ésszerű gazdasági indoka, annak célja kizárólag az ingatlanhányadnak a felperes által indított végrehajtás alóli kivonása volt. A II. rendű alperes felelősségét az I. rendű alperessel fennálló házassági vagyonközösségre figyelemmel, a Csjt. 27. § (1) bekezdése alapján látta megállapíthatónak.
Az ítélet ellen az I., II. és III. rendű alperesek fellebbezést terjesztettek elő, tartalmilag annak megváltoztatása és a kereset elutasítása iránt. Kifogásolták, hogy az elsőfokú ítélet indokolásában keverednek a színlegességre, illetőleg a fedezetelvonásra alapított kereseti kérelmek elbírálásának szempontjai. Vitatták az ajándékozási és életjáradéki szerződés színleltségét, hangsúlyozták, hogy az előbbinek a megkötése és a tulajdon-átruházási szándék kialakulása idején a felperes perindításáról még nem volt tudomásuk. Az átruházás jogcímének megváltoztatására pedig a nagy összegű ajándékozási illeték mellett az vezette őket, hogy az I. rendű alperes munkanélkülivé vált és szüksége volt a III. rendű alperes támogatására.
A felperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult.
A másodfokú bíróság az ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben és akként változtatta meg, hogy a 2006. február 2. napján kelt életjáradéki szerződés érvénytelenné nyilvánítását és a földhivatal megkeresését mellőzte, egyben megállapította, hogy ez a szerződés a felperessel szemben hatálytalan és kötelezte az I-VI. rendű a1pereseket annak tűrésére, hogy a felperes a jogerősen megítélt követelése behajtása során B. város, T. u. 9. szám alatti ingatlannak a III. rendű alperes tulajdonában álló 4/6 hányadrészéből kielégítést keressen. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A döntését azzal indokolta, hogy az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg. Abból azonban csupán részben vont le helyes jogi következtetést és döntésének indokolása is pontosításra, valamint kiegészítésre szorul.
A felperes keresetét elsődlegesen arra alapította, hogy álláspontja szerint a 2005. február 14. napján kelt ajándékozási, majd a 2006. február 2. napján helyébe lépő életjáradéki szerződés színlelt, a felek valós szándéka nem az általuk megfogalmazott jogügylet létrehozására, hanem a tulajdonjognak a felperes adósának nevéró1 a III. rendű alperes nevére történő átírására irányult.
A Ptk. 207. § (6) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a színlelt szerződés semmis; ha pedig az más szerződést leplez, a szerződést a leplezett szerződés alapján kell megítélni.
A törvény idézett rendelkezése által meghatározott színlegesség lényege abban jelölhető meg, hogy a felek valódi ügyleti akarata nem áll összhangban az általuk ténylegesen és jogilag releváns formában kifejezésre juttatott szerződési nyilatkozatokkal. Ez a perbeli esetben nem állapítható meg, mert a bizonyítási eljárás adatai egybehangzóan azt támasztották alá, hogy a keresettel támadott szerződésekkel kapcsolatban az alperesek ügyleti szándéka egységesen fennállt és összhangban volt az általuk kifejezésre juttatott nyilatkozatokkal. Ennek megfelelően mindhárom alperes közös és egybehangzó akarata átfogta az I. és II. rendű alperesek tulajdoni hányadának a III. rendű alperes részére történő átruházásának szándékát, ezért az színleltnek tekinthető nem volt.
A Ptk. 203. § (1) bekezdése értelmében azonban az a szerződés, amellyel harmadik személy igényének kielégítési alapját részben vagy egészben elvonták, e harmadik személy irányában hatálytalan, ha a másik fél rosszhiszemű volt, vagy reá nézve a szerződésből ingyenes előny származott.
A Ptk. 203. § (2) bekezdése kimondja, hogy ha valaki hozzátartozójával vagy olyan jogi személlyel, amellyel való viszonyában többségi befolyása áll fenn, továbbá ha a jogi személy a tagjával vagy vezető tisztségviselőjével, illetve annak hozzátartozójával köt ilyen szerződést, a rosszhiszeműséget, illetve az ingyenességet vélelmezni kell. Ugyancsak vélelmezni kell a rosszhiszeműséget, illetve az ingyenességet azonos természetes vagy jogi személy befolyása alatt működő jogi személyek egymás közötti szerződéskötése esetén, akkor is, ha közvetlen vagy közvetett többségi befolyás nem áll fenn.
A törvény idézett rendelkezéseinek az alkalmazásához a másodfokú bíróság a fent megállapított tényállásából kiemeli, hogy a felperesnek az I. rendű alperes közreműködésével kötött jogügyletből származó követelése 2000. december 12-én keletkezett. Ennek hibás teljesítésére nézve - a felperes elállás a és vételár visszakövetelése iránti igénye ismeretében - az I. rendű alperes 2003. február 28-án tett írásbeli elismerő nyilatkozatot. Ezt követően az ebből származó igény érvényesítése iránti fizetési meghagyást 2004. április 2. napján vette át, ellene 2004. április 7. napján nyújtott be ellentmondást. Ezen eseményeket követően, 2005. február 14. napján kötötte meg az I. és II. rendű alperes azt az ajándékozási szerződést, amellyel ingatlan-hányadukat a III. rendű alperesre ruházták. Ebből okszerűen az következik, hogy az átruházás idején már tudniuk kellett a felperes azon követeléséről, amelyért az I. rendű alperest - mint az adós betéti társaság beltagját - mögöttes felelősség terheli. Megállapítható továbbá, hogy az I. és II. rendű alperesek a III. rendű alperessel, mint leánygyermekükkel kötöttek az ingatlan átruházásáról szóló ingyenes szerződést. Mindez kellő alapul szolgál a Ptk. 203. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott tényállási elemek megvalósulásához és kiváltja az ott írt jogkövetkezmény - a relatív hatálytalanság - beállását.
Az ajándékozási szerződés felbontását és az elajándékozott vagyontárgynak életjáradéki szerződéssel történő átruházását illetően a másodfokú bíróság arra mutat rá, hogy ez a közeli hozzátartozók által kötött szerződést ugyan formálisan visszterhessé tette és megakadályozta a Ptk. 203. § (2) bekezdésében írt vélelem beállását, de az ügylet fedezetelvonó jellege továbbra is fennmaradt. A lefolytatott bizonyítási eljárás adatai alapján megállapítható ugyanis, hogy a III. rendű alperes az I. és II. rendű alperesek egyedüli törvényes örököse, aki az ajándékozási és életjáradéki szerződés megkötése előtti időben is támogatta szüleit mind anyagilag, mind pedig fizikailag. Ugyanakkor havi rendszerességgel és fix összegben az életjáradéki szerződés megkötését követően sem teljesítette e kötelezettségeit. Ebből okszerűen olyan következtetés vonható le, miszerint a szerződéskötéseknek nem volt olyan belső, családi-gazdasági indoka, mely a tulajdonjog átruházását akár általánosságban, akár a megkötés idején indokolta volna. Ugyanakkor tudták és ismerték a felperes követelését, az adós betéti társaság teljesítőképességének hiányát és az I. rendű alperesnek a mögöttes felelőssége fennállását. Mindezek alapján tudniuk kellett azt is, hogy a felperes követelésének egyetlen számba jöhető kielégítési alapja a mögöttesen felelős I. rendű alperesnek a házastársával közös ingatlanhányada. Ezeknek a körülményeknek a Pp. 206. § (1) bekezdésében írt mérlegelésével a másodfokú bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a keresettel támadott jogügyletek a Ptk. 203. § (1) bekezdésében meghatározott módon, a felperes kielégítési alapjának elvonását célozták és ezért a felperessel szemben hatálytalanok.
A fent kifejtettek eredményeként a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatva és a Ptk. 203. § (1) bekezdésében írt jogkövetkezményt alkalmazva, a keresettel támadott szerződés érvénytelenné nyilvánítását és a földhivatal emiatt történő megkeresését mellőzte, helyette azt a felperessel szemben hatálytalanná nyilvánította.
A jogerős ítélet ellen az I., II. és III. rendű alperesek felülvizsgálati kérelemmel éltek - annak tartalmát tekintve - elsődlegesen a másodfokú bíróság ítéletének a hatályon kívül helyezése, valamint az elsőfokú bíróság ítéletének a megváltoztatása és a felperes keresetének elutasítása, másodlagosan pedig a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése, valamint az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára való utasítása iránt.
A felülvizsgálati kérelmük részletesen kifejtett indokai szerint a jogerős ítélet alapjául szolgáló tényállás iratellenes, a perben eljárt bíróságoknak az arra alapított érdemi döntése pedig a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény (a továbbiakban: Gt.) 2. § (3) bekezdését, 9. § (1) bekezdését, 101. § (1) és (3) bekezdését és 90. § (1)-(2) bekezdését, a Ptk. 203. §-át és a Pp. 128. §-át sérti.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
Az V. és VI. rendű alperesek felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztettek elő.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el, és a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (2) bekezdése alapján csak a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
I. A jogerős ítélet a peres felek egymással részben ellentétes előadásának, a kihallgatott tanúk vallomásának, valamint a becsatolt okirati bizonyítékok adatainak az egymással való egybevetése, azok okszerű, logikai ellentmondásoktól mentes, és a Pp. 206. § (1) bekezdésében foglalt elveknek egyébként is megfelelően történő értékelése alapján, megalapozottan állapította meg a felek jogvitájának az érdemi elbírálásához szükséges tényállást.
Ennek során a bizonyítási teher Pp. 164. § (1) bekezdésében foglalt főszabályának, valamint a törvényes vélelmekkel szembeni bizonyítás Pp. 3. § (5) bekezdése szerinti speciális szabályának a helyes alkalmazásával értékelte az I., II. és III. rendű alperesek terhére egyrészt mindazon tények bizonyítatlanságának a következményeit, amelyek vonatkozásában az alpereseknek állt érdekében az, hogy a saját tényállításaikat a bíróság valónak fogadja el, másrészt az egymással közeli hozzátartozói kapcsolatban álló alperesek között létrejött ajándékozási, illetve életjáradéki szerződés vonatkozásában a III. rendű alperes rosszhiszeműségének és a szerződés ingyenességének a Ptk. 203. § (2) bekezdése szerinti törvényes vélelmével szemben a III. rendű alperes jóhiszeműségének és a szerződés ingyenességének a bizonyítatlanságát is.
Nem a jogerős ítélet alapjául szolgáló tényállás, hanem az alperesek felülvizsgálati érvelése iratellenes abban, hogy az ajándékozási szerződés 2005. február 14-én történt megkötésekor és a III. rendű alperes tulajdonjogának az ingatlan-nyilvántartásba 2005. február 28-án történt bejegyzésekor nem volt, és nem is lehetett tudomása arról, hogy az I. rendű alperessel, mint a T. Betéti Társaság (a továbbiakban: Bt.) beltagjával szemben a felperes igényt terjesztett elő, mert a korábbi perben a felperesnek az I. rendű alperessel, mint a Bt. beltagjával szemben előterjesztett keresete csak 2005. február 15-én érkezett a korábbi per bírósághoz és azt a bíróság csak 2005. április 6. napjával tekintette kézbesítettnek.
A felperes a Bt. nevében eljáró I. rendű alperessel kötött szerződésből eredő követelése ugyanis - a másodfokú bíróság helyes indokai szerint - 2000. december 12-én keletkezett, ennek a hibás teljesítésére vonatkozóan pedig a Bt. nevében eljáró I. rendű alperes - a felperes elállása és vételár visszakövetelése iránti igényének ismeretében - a 2003. február 28-án kelt jegyzőkönyvbe foglalt írásbeli elismerő nyilatkozatot tett, 2004. április 2-án átvette a felperes igényének érvényesítése iránti fizetési meghagyást, 2004. április 7-én a fizetési meghagyás ellen ellentmondást nyújtott be, az alperesek közötti ajándékozási szerződés pedig csak 10 hónappal ezt követően, 2005. február 14-én jött létre. Az I. rendű alperes az írásbeli elismerő nyilatkozatot kétségkívül nem magánszemélyi minőségében, hanem az önálló jogalanynak minősülő Bt. nevében eljárva, annak képviselőjeként tette meg. Mindez viszont nem változtat azon a tényen, hogy a felperes igényéről, illetve követeléséről, az említett időpontokban nem csupán mint a bt. képviselője, hanem magánszemélyi minőségében is egyaránt tudomást szerzett, a Bt. beltagi minőségéből következően pedig a Bt. teljesítőképességének a hiányáról, valamint a felperes igényének a vele szembeni - a Bt. tartozásáért való közvetett (mögöttes) és korlátlan törvényi (beltagi) felelősségén alapuló - érvényesíthetőségéről pedig nyilvánvalóan tudomása volt.
A II. rendű alperes a perben maga sem vitatta, hogy a perbeli követelés bt.-vel szembeni érvényesítésének tényéről az I. rendű alperestől tudomást szerzett, ettől függetlenül is nyilvánvaló azonban az, hogy a II. rendű alperesnek a bt. kültagjaként és az I. rendű alperes házastársaként a bt. gazdálkodásáról és kötelezettségeiről tudomása volt.
A III. rendű alperes az I. és II. rendű alperesekkel gyermek-szülői, tehát olyan egyenesági rokonságban áll, amely a Ptk. 685. § b) szerinti közeli hozzátartozói kapcsolatnak minősül, a Ptk. 203. § (2) bekezdése alapján viszont a szerződő fél rosszhiszeműségét, illetve a szerződés ingyenességét vélelmezni kell - többek között - akkor, ha valaki a hozzátartozójával köt olyan szerződést, amely a hivatkozott § (1) bekezdése értelmében fedezetelvonó szerződésnek minősül, és a III. rendű alperes rosszhiszeműségének, valamint a perbeli életjáradéki szerződés ingyenességének a törvényes vélelmét az alperesek a perben nem döntötték meg, a közöttük korábban létrejött ajándékozási szerződés pedig a Ptk. 579. § (1) bekezdése szerint fogalmilag is ingyenes szerződésnek minősül.
A Pp. 270. § (2) és 275. § (3) bekezdésében foglaltakból viszont az következik, hogy a tényállás megállapításának a módjára vonatkozó és az ügy érdemi elbírálására is lényeges kihatással lévő eljárásjogi szabálysértés hiányában a szabad bírói mérlegeléssel megállapított tényállás felülvizsgálati eljárás keretében történő felülmérlegelésének, a bizonyítékok újbóli értékelésének nincs helye.
II.1. A gazdasági társaságokról szóló - perbeli időszakban hatályos - 1997. évi CXLIV. törvény (a továbbiakban: Gt.) - alperesek által hivatkozott - 2. § (3) bekezdése szerint a gazdasági társaság saját cégneve alatt jogképes, jogokat szerezhet, kötelezettségeket vállalhat, így különösen tulajdont szerezhet, szerződést köthet, pert indíthat és perelhető. A 9. § (1) bekezdése értelmében a tagok (részvényesek) e törvény rendelkezéseitől akkor térhetnek el, ha ezt a törvény megengedi. A 101. § (1) és (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a betéti társaság létesítésére irányuló társasági szerződéssel a társaság tagjai üzletszerű, közös gazdasági tevékenység folytatására vállalnak kötelezettséget oly módon, hogy legalább egy tag (beltag) felelőssége a társasági vagyon által nem fedezett kötelezettségekért korlátlan s a többi beltaggal egyetemleges, és a betéti társaságra a közkereseti társaságra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni, ha e fejezet másként nem rendelkezik. A 90. § (1) és (2) bekezdése pedig kimondja, hogy a társaság kötelezettségeiért elsősorban a társaság felel vagyonával, amennyiben a társasági vagyon a követelést nem fedezi, a társaság kötelezettségeiért a tagok saját vagyonukkal korlátlanul és egyetemlegesen felelnek, és a társaság vagyonára a tagok perben állása nélkül is, a tagok saját vagyonára pedig csak perben állásuk esetén hozható marasztaló ítélet és vezethető végrehajtás.
Helyesen hivatkoznak az alperesek a felülvizsgálati kérelmükben arra, hogy az idézett törvényhelyekből következően a betéti társasági beltagok társaság tartozásaiért való felelősségének a mögöttessége a végrehajtási eljárás során érvényesül, és abban nyilvánul meg, hogy a végrehajtást először a társasági vagyonra kell megkísérelni, és csak ennek eredménytelensége esetén fordulhat a jogosult a tag vagyona ellen.
Téves és a fentebb ismertetett álláspontjukkal is ellentétes viszont az az érvelésük, hogy a jogerős ítélet a Gt.</a> idézett rendelkezéseit sértené azért, mert a beltagok betéti társaság tartozásaiért való korlátlan és egymással egyetemleges felelősségének a közvetett, mögöttes (másodlagos) jellegéből az következnék, hogy a felperes követelése a Bt.-vel és az I. rendű alperessel, mint a Bt. tartozásáért mögöttesen felelős beltaggal szemben különböző időpontokban vált volna esedékessé.
A Legfelsőbb Bíróság a mögöttes felelősségről szóló 1/2007. számú Polgári jogegységi határozatában már rámutatott arra, hogy a mögöttes felelősség egy másik személy (a főkötelezett) valamely vagyoni kötelezettségének a teljesítéséért való olyan másodlagos, közvetett helytállási kötelezettség, amely alapulhat szerződésen, vagyis a kötelezettség elvállalásán, vagy törvény rendelkezésén, és amely mindig feltételez egy elsődlegesen felelős személyt is. A mögöttes felelősség mindig járulékos jellegű, tehát mindig főkötelezettséget tételez fel, és mindig ehhez a főkötelezettséghez igazodik. A mögöttes felelős helytállási kötelezettsége nem önálló felelősség, a mögöttes felelős nem a saját, hanem a főkötelezett kötelezettségéért köteles helytállni. A mögöttes felelősséggel a törvény nem a követelést "többszörözi meg", hanem a követelésért helytállni tartozók körét. A mögöttes felelős tehát ugyanazért a követelésért felel, mint a főkötelezett, vele szemben a követelés jogcíme is ugyanaz, mint a főkötelezettel szemben. Mivel ugyanazon követelésről van szó, a követelés esedékessé válásának az időpontja, és így a Ptk. 326. § (1) bekezdés értelmében az elévülés kezdő időpontja is azonos mind a főkötelezett, mind a mögöttes felelős vonatkozásában. Az elévülés tehát a mögöttes felelőssel szemben is akkor kezdődik, amikor a követelés teljesítési határideje a főkötelezettel szemben lejár. Ez következik abból is, hogy a törvény a mögöttes felelőssel szembeni igényérvényesítéshez külön határidőt nem állapít meg. A mögöttes felelős lényegében annak a személynek a jogi pozíciójába kerül, akinek a kötelezettségéért helytállási kötelezettséggel tartozik. A főkötelezett és a mögöttesen felelős helyzetében mégis van egy alapvető különbség: a főkötelezettel szemben a követelés az esedékessé válástól kezdve a teljesítés követelésére is kiterjedően azonnal érvényesíthető, míg a mögöttes felelős teljesítésre csak akkor lesz kötelezett, ha a követelés a főkötelezettől igazoltan behajthatatlan (a mögöttes felelős ekkor lép a főkötelezett helyébe). A behajthatatlanság megállapíthatóságához nem a mögöttes felelőssel szembeni elévülés kezdő időpontja kapcsolódik, hanem annak más szempontból, az elévülés nyugvása szempontjából van jelentősége (LB 1/2007. PJE és Szegedi Ítélőtábla Gf. I. 30332/2004/4. - BDT 2005/3.).
A bt. és a beltag I. rendű alperes elkülönült jogalanyiságából és az I. rendű alperes Bt. tartozásáért való felelősségének a másodlagos, mögöttes jellegéből tehát nem az következik, hogy a felperes követelése az I. rendű alperessel szemben csak a bt.-vel szembeni végrehajtás eredménytelensége 2006. július 27-én történt igazolásának az időpontjában vált volna esedékessé, hanem az, hogy a bt.-vel és a beltag I. rendű alperessel szemben a Ptk. 280. § (1) bekezdése szerint ugyanazon időpontban esedékessé vált követelés teljesítése iránti igényét a felperes az I. rendű alperessel szemben csak a bt.-vel szembeni behajthatatlanság igazolása után érvényesíthette.
2. A Csjt. 30. § (1) bekezdése szerint a vagyonközösség fennállása alatt, továbbá a házassági életközösség megszűnésétől a közös vagyon megosztásáig terjedő időben csak a házastársak közös egyetértésével lehet a vagyonközösséghez tartozó tárgyakat elidegeníteni vagy általában olyam vagyonjogi rendelkezést tenni, amely nem a házastársak különvagyonára vonatkozik. A (2) bekezdése értelmében bármelyik házastársnak a vagyonközösség fennállása alatt kötött, az előbbi rendelkezés alá tartozó visszterhes ügyletét - ide nem tartozó kivételektől eltekintve - a másik házastárs hozzájárulásával kötött ügyletnek kell tekinteni. A (3) bekezdése kimondja, hogy az előbbi rendelkezések alapján a másik házastárs felelőssége a házastársa által kötött ügyletért harmadik személlyel szemben a közös vagyonból reá eső rész erejéig áll fenn, míg a (4) bekezdése úgy rendelkezik hogy a házastárs olyan tartozásáért, amely az előbbi rendelkezések szerint nem mindkét házastársat terheli, mind különvagyonával, mind a közös vagyonból reá eső résszel felel.
A II. rendű alperesnek, mint a bt. kültagjának a felelőssége a Gt. 101. § (1) bekezdésének főszabálya szerint kizárólag a társasággal szemben áll fenn és csak a vagyoni betétjének a szolgáltatására terjed ki, nem felelős viszont a Bt. tartozásaiért a társaság hitelezőivel, többek között tehát a felperessel szemben. A beltag I. rendű alperes házastársaként azonban a II. rendű alperest a Csjt. 30. § (1) bekezdése alapján az I. rendű alperesnek a vele közösen megkötött társasági szerződésen alapuló tartozásaiért - többek között tehát a Bt. társaság hitelezőivel szemben fennálló valamennyi tartozásáért - a közös vagyon reá eső részére korlátozott, járulékos jellegű és az I. rendű alperessel egyetemleges felelősség terheli.
A Legfelsőbb Bíróság ugyanis több eseti döntésében is rámutatott már arra, hogy az egyik házastárs kültagi és a másik házastárs beltagi részvételével működő (ún. házaspári) betéti társaság esetén a házasfeleknek, mint társasági tagoknak a társaság tartozásaiért való felelőssége a Gt.</a> szabályai szerint a tagi minőségüktől függően alakul és a teljes magánvagyonukra korlátlanul kiterjed, házastársakként azonban a másik fél tartozásaiért - a társasági tagsági viszonyuk alapján keletkezett tartozásokat is beleértve - a Csjt. 30. § alapján mindkettejüket a közös vagyon reá eső része erejére korlátozott, egymással egyetemleges, járulékos jellegű felelősség is terheli a társaság hitelezőivel szemben. Minthogy pedig a kéttagú ún. házaspári bt. esetében a kültag házastársnak ez a felelőssége - a nem tag (másik) házastársétól eltérően - nem a visszterhes jellegű társasági szerződés beltag házastárs általi megkötéséhez való, a Csjt. 30. § (2) bekezdése által vélelmezett, hanem - a társasági szerződés megkötésében való részvétele folytán - a hivatkozott § (1) bekezdése szerinti tényleges hozzájárulásán alapul, nincs helye a hozzájárulás törvényes vélelme megdöntésének sem (BH 2006/82.).
3. Téves az alpereseknek az a felülvizsgálati érvelése, hogy a perbeli szerződések fedezetelvonó jellege és a felperessel szembeni relatív hatálytalansága megállapításának az együttes feltételei nem állnak fenn.
A Ptk. 203. § (1) bekezdése értelmében pedig az a szerződés, amellyel harmadik személy igényének kielégítési alapját részben vagy egészben elvonták, e harmadik személy irányában hatálytalan, ha a másik fél rosszhiszemű volt, vagy reá nézve a szerződésből ingyenes előny származott.
Az idézett törvényhelyekhez kapcsolódó ítélkezési gyakorlat egységes abban, hogy a hitelezőt károsító fedezetelvonó szerződés érvényes szerződés, és annak a hitelezővel szembeni relatív (viszonylagos) hatálytalansága csak akkor állapítható meg, ha a szerződés az adós vagyontárgyának az átruházására irányuló szándék tekintetében nem volt színlelt, tehát a másik szerződő fél valóban megszerezte az adósnak azt a vagyontárgyát, amely a hitelező követelésének a kielégítési alapja volt.
A Legfelsőbb Bíróság több eseti döntésében rámutatott már arra, hogy az idézett törvényhely szövegéből következően - az akár visszterhes, akár ingyenes jellegű - szerződés viszonylagos hatálytalanságának a megállapítására csak akkor kerülhet sor, ha:
- a szerződés harmadik személy (a hitelező) igényének kielégítési alapját részben vagy egészben elvonta, és
- az adóssal szerződő (jogszerző) másik fél rosszhiszemű volt vagy reá nézve a szerződésből ingyenes előny származott, azzal, hogy ha valaki a hozzátartozójával köt ilyen szerződést, a rosszhiszeműséget, illetve ingyenességet vélelmezni kell [Ptk. 203. § (2) bekezdés, BH 2001/2/62.], az 1040. számú Elvi Határozatának I. pontjában pedig kifejtette azt is, hogy:
- a Ptk. 203. §-ából következik, hogy a jogszerzővel szembeni fellépéshez a hitelező és az adós közötti jogviszonyból származó kötelezettségnek az igény állapotába kell kerülnie, azaz bírói úton kikényszeríthetőnek kell lennie (EBH 2004/1040.).
A nem vitás peradatok szerint az I. és II. rendű alpereseknek a közös tulajdonukban álló ingatlanhányad III. rendű alperesre történő átruházására irányuló szándéka sem az ajándékozási, sem az annak felbontása után létrejött életjáradéki szerződés megkötésekor nem volt színlelt, és a III. rendű alperes valóban megszerezte az I. és II. rendű alpereseknek mint a felperes adósainak azt az egyetlen vagyontárgyát, amely a hitelező felperes követelésének a kielégítési alapja volt. A fenti 1. és 2. pontban kifejtettekből pedig az következik, hogy az alperesek között létrejött ajándékozási és életjáradéki szerződések megkötésének az időpontjában a felperes nemcsak a bt.-vel, hanem az I. és II. rendű alperesekkel szemben is érvényes és lejárt, tehát bírói úton kikényszeríthető követeléssel (igénnyel) rendelkezett, a követelésének a Bt. tartozásáért mögöttesen felelős I. rendű alperes, az I. rendű alperes tartozásáért pedig járulékos jellegű felelősséggel tartozó II. rendű alperes általi, egymással egyetemleges teljesítését azonban csak a főkötelezett bt.-vel szembeni végrehajtás - egészbeni vagy részbeni - eredménytelensége esetén követelhette.
Téves ugyanis az alpereseknek az - a fentiekkel ellentétes - jogi álláspontja, mely szerint a Pp. 128. §-ának azon rendelkezéséből, hogy a perindítás hatályai a keresetnek, illetőleg a viszontkeresetnek (147. §) az ellenféllel való közlésével állnak be, az következnék, hogy a felperes a perbeli szerződés relatív hatálytalanságára csak akkor hivatkozhatna, ha a szerződés megkötésének időpontjában fennállott (érvényesített) igényének kielégítésére a perbeli ingatlan fedezetül szolgált volna, az említett időpontot megelőzően azonban a felperes még egyik alperessel sem terjesztett elő sem perben sem peren kívül semmiféle igényt, hanem a követelését kizárólag a bt.-vel szemben érvényesítette.
Az ítélkezési gyakorlat ugyanis a szerződés Ptk. 203. § szerinti fedezetelvonó jellegének megállapításához és az ebből eredő jogkövetkezmények levonásához nem a követelés szerződéskötéskori igény állapotába kerülésének (érvényességének és lejártának), és nem is az igény bírósági úton való érvényesítésének, vagy a keresetindítás hatályai kötelezettel szembeni beállásának, hanem csak a követelés érvényes létrejöttének tényét követeli meg. Az érvényesen létrejött követelés lejárata (esedékessége), tehát annak az igény állapotába kerülése csak a Ptk. 203. § (1) bekezdésére alapított kereset megindításához, tehát az igény bíróság előtti érvényesítéséhez szükséges.
A kifejtettek miatt a Legfelsőbb Bíróság a jogerős részítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Pfv. II. 21.871/2010.)