adozona.hu
EH 2011.2353
EH 2011.2353
A társadalombiztosítási határozatot jogsértésre hivatkozással milyen feltételek mellett lehet utólag módosítani, a bíróság a módosítás feltételeinek vizsgálata során mit vesz figyelembe, mit von vizsgálódási körébe [1997. évi LXXXI. tv. 95. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
B. Á. 2000. március 23-án közúti balesetet szenvedett. A balesete következtében 67%-os munkaképesség-csökkenése és III. csoportos rokkantsága megállapítására került sor az OOSZI elsőfokú orvosi bizottsága által 2003. július 18-án keltezett szakvéleménye alapján, amely azt is tartalmazta, hogy e rokkantság 2002. december 1. napjától áll fenn. Rokkantsági nyugdíj megállapítására - az elegendő szolgálati idő hiányában (összesen 3 év 31 nappal rendelkezett) - nem került sor.
A rendszeres szociál...
EH 2011.2353 A társadalombiztosítási határozatot jogsértésre hivatkozással milyen feltételek mellett lehet utólag módosítani, a bíróság a módosítás feltételeinek vizsgálata során mit vesz figyelembe, mit von vizsgálódási körébe [1997. évi LXXXI. tv. 95. §].
B. Á. 2000. március 23-án közúti balesetet szenvedett. A balesete következtében 67%-os munkaképesség-csökkenése és III. csoportos rokkantsága megállapítására került sor az OOSZI elsőfokú orvosi bizottsága által 2003. július 18-án keltezett szakvéleménye alapján, amely azt is tartalmazta, hogy e rokkantság 2002. december 1. napjától áll fenn. Rokkantsági nyugdíj megállapítására - az elegendő szolgálati idő hiányában (összesen 3 év 31 nappal rendelkezett) - nem került sor.A rendszeres szociális járadék iránti igényét - amelyet 2004. február 17-én terjesztett elő az igénylő - elbírálva B. Á. részére a nyugdíjbiztosítási igazgatóság 43-30373/2004/0004. számú határozattal havi 18 770 Ft járadékot állapított meg 2003. augusztus 1-jétől. A határozat tartalmazza azt is, hogy 67%-os munkaképesség-csökkenése az orvosi bizottság szakvéleménye szerint 2002. december 1-jétől áll fenn. E határozat első fokon jogerőre emelkedett.
B. Á. balesetéből eredő munkaképesség-csökkenése miatt a társadalombiztosítási ellátások megállapítása céljából több orvosi felülvizsgálatot végeztek az igénylőn és több társadalombiztosítási határozatot is hoztak, ennek következtében két bírósági eljárás is folyamatban volt.
A munkaügyi bíróságon folyamatban volt 10. M. 5771/2006. számú per tárgya a munkaképesség-csökkenés mértékének meghatározása volt az adott társadalombiztosítási határozatok meghozatalának időpontjában. Ebben az eljárásban mondta ki az ETT Egészségügyi Területen Működő Igazságügyi Szakértő Testülete szakvéleményében, illetve az azt kiegészítő szakvéleményében, hogy az igénylő munkaképesség-csökkenése 2000. március 23-tól kezdődően folyamatosan 67%-os, III. csoportú rokkant, az össz-szervezeti egészségkárosodása meghaladja az 50%-ot. Az ezen alapuló felperesi keresetmódosítást "pontosítást" - miszerint állapítsa meg a bíróság azt is, hogy a megrokkanás időpontja 2000. március 23. - azonban a munkaügyi bíróság 40. sorszámú jogerős ítéletével elutasította a közigazgatási és hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (Ket.) 109. § (1) bekezdésére hivatkozva.
A munkaügyi bíróságon 16.M.3797/2009. szám alatt folyó eljárásban a per tárgya a rendszeres szociális járadékra való jogosultság folyamatos fennállása volt, és ezen eljárásban 44%-os össz-szervezeti károsodásra alapítva döntöttek a járadék megállapításáról, amely egészségkárosodás mértéket vitatta a felperes. Az alperes álláspontját osztva a munkaügyi bíróság a keresetet elutasító határozatában azt fejtette ki, hogy az adott perben nem volt releváns az, hogy a felperes össz-szervezeti egészségkárosodása milyen mértékű, ha egyébként elérte a jogszabályban megállapított szükséges mértéket a rendszeres szociális járadék folyósításához.
A Legfelsőbb Bíróság Mfv. III. 10.369/2010/4. számú felülvizsgálati eljárásában hozott ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét a másodfokú társadalombiztosítási határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte és a másodfokú társadalombiztosítási szervet új eljárásra kötelezte. Ítéletének indokolásában utalt a Ket. 98. § (1) bekezdésében és 105. §-ában írtak megsértésére, arra, hogy már a másodfokú közigazgatási eljárást is a fellebbezésben írtak figyelembevételével kellett volna lefolytatni - a felperes vitatta a 44%-os össz-szervezeti egészségkárosodás mértékét -, ezt azonban elmulasztották és a munkaügyi bíróság sem pótolta e vizsgálat lefolytatását a saját eljárásában. Utóbb a Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság határozatával a megismételt eljárásban beszerzett 2011. január 13-án kelt szakhatósági állásfoglalásra is figyelemmel megállapította, hogy B. Á. össz-szervezeti egészségkárosodásának mértéke 55%-os III. csoportba tartozó rokkant, rokkantsága folyamatosan fennáll.
A felperes 2010. április 2-i kérelmével azért fordult az alpereshez, mert a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (Tny.) 95. § (5) bekezdése alapján jogsértés miatt - hivatkozva a munkaügyi bíróság 10. M. 5771/2006/40. számú ítéletében foglalt megállapításokra - kérte a 2004. február 24. napján hozott elsőfokú határozat rendelkező részének akként történő módosítását, hogy "az igénylő munkaképesség-csökkenése - az ETT Egészségügyi Területen Működő Igazságügyi Szakértői Testülete szakvéleménye és kiegészítő szakvéleménye szerint - 2000. március 23-tól kezdve folyamatosan 67%, az össz-szervezeti egészségkárosodása pedig meghaladja az 50%-ot, III. csoportú rokkant". Kérte a fentieknek megfelelően a szükséges mértékben módosítani a határozat indokolását is.
Az alperes elsőfokú határozatával az igénylő kérelmét elutasította. A határozat indokolása szerint nem állnak fenn a Tny. 95. § (5) bekezdésében előírt feltételek.
Az igénylő határozat elleni fellebbezését elbírálva a Nyugdíjbiztosítási Jogorvoslati Igazgatóság 2010. augusztus 4. napján kelt másodfokú határozatával azt elutasította. E másodfokú határozat indokolásában hivatkozott a Ket. 111. § (2)-(3) bekezdésében írtakra és arra, hogy a 10. M. 5771/2006/40. szám alatt a munkaügyi bíróság jogerős ítéletet hozott és nem kötelezte az alperest új eljárásra. A rendszeres szociális járadékot megállapító határozata az annak meghozatalakor hatályos jogszabályokat nem sérti, az első fokon jogerőre is emelkedett.
B. Á. a határozatokat keresettel támadta meg a munkaügyi bíróság előtt és azok megváltoztatását kérte annak megállapítása mellett, hogy a 2004. február 24-én kelt határozat jogszabálysértő. A jogszabálysértés megszüntetése végett - a Tny. 95. § (5) bekezdésére figyelemmel - úgy kérte módosítani a határozatnak "az igénylő munkaképesség-csökkenése orvosi bizottság véleménye szerint 2002. december 1-je óta áll fenn" szövegrészét, hogy helyébe a kérelmében már meghatározott ETT Egészségügyi Területen Működő Igazságügyi Szakértői Testületének szakvéleménye és kiegészítő szakvéleménye szerint az igénylő munkaképesség-csökkenése 2000. március 23-tól kezdve folyamatosan 67%, az össz-szervezeti egészségkárosodása pedig meghaladja az 50%-ot III. csoportú rokkant szövegrész kerüljön. Ennek megfelelően értelemszerűen kérte a határozat indokolásának módosítását is, az alperes kérelme pedig a kereset elutasítására irányult.
A munkaügyi bíróság 36. M. 4808/2010/10. számú ítéletével a keresetet elutasította és a pervesztes felperest 10 000 Ft perköltség megfizetésére kötelezte. Ítéletének indokolásában megállapította a munkaügyi bíróság, hogy a felperes keresete alaptalan. Vizsgálta az alapeljárásban hozott a per tárgyát képező 2004. február 24-én kelt határozatot és megállapította, hogy a határozat meghozatalának idején hatályban volt az államigazgatási eljárásról szóló 1957. évi IV. törvény (Áe.) 26. §-a rendelkezett a tényállás tisztázási kötelezettségről. Az igénybejelentéskor hatályos Tny. 72. §-a pedig a rokkantságot megállapító orvosszakértői szervre utalt, amelyet jogszabály határoz meg. Az igény elbírálásakor hatályos jogszabályok szerinti orvosszakértői szerv szakvéleménye alapján hozta meg határozatát az alperes jogelődje. A Tny. 95. § (5) bekezdésében írt rendelkezés nem alkalmazható, mert az ETT ITM ISZT kiegészítő szakvéleménye önmagában nem minősül olyan figyelembe veendő ténynek, adatnak, amely a sérelmezett határozat jogszerűtlenségét alátámasztaná. A határozat meghozatalakor egyedül az annak alapjául szolgáló OOSZI 2003. július 18. napján kelt szakvéleménye állt rendelkezésre. A felperes által hivatkozott szakvélemény és az azt kiegészítő szakvélemény hat évvel később született. Nem fogadható el az a jogi érvelés, hogy egy teljesen más ügyben hat évvel később keletkezett szakértői vélemény alapján megállapítható lenne a határozat jogszabálysértő jellege. Az alperes az akkor hatályos Áe.</a> rendelkezéseinek megfelelően a határozathozatalhoz szükséges tényállást tisztázta, a Tny. 72. § szerint eljárva beszerezte az orvosszakértői szerv szakvéleményét, az akkor rendelkezésre álló bizonyítékokat egyenként és összességükben értékelte és az ezen alapuló meggyőződése szerint állapította meg a tényállást, melyet a felperes akkor nem is vitatott. A 2005. november 1-jén hatályba lépett Ket. 2. § (3) bekezdése az alapelvek körében ugyan tartalmazza, hogy a közigazgatási hatóság az eljárás során az érintett ügyre vonatkozó tényeket veszi figyelembe, minden bizonyítékot súlyának megfelelően értékel, döntését valósághű tényállásra alapozza. Ezen rendelkezés sem jelentheti azonban azt, hogy a határozat jogszabálysértő lehetne azon okból, hogy egy a határozat meghozatalakor még rendelkezésre sem álló, később született szakértői vélemény a munkaképesség-csökkenés mértékét korábbi időpontban határozza meg.
A Ket. az újrafelvételi eljárás keretében ad lehetőséget arra, hogy az eljárásban el nem bírált és az ügy elbírálása szempontjából lényeges tény, adat vagy más bizonyíték érvényesítésre kerüljön, de ennek is feltétele, hogy az a határozat meghozatala előtt már meglévő tény, adat vagy más bizonyíték legyen. A felperes kérelme a jogerős határozat meghozatala utáni hat évvel később született bizonyítékon alapul. Vagyis olyan új bizonyítékon, amely a határozat keletkezésekor még nem állt rendelkezésre.
A jogerős ítélet ellen a felperes élt felülvizsgálati kérelemmel a Pp. 270. § (2) bekezdésére jogszabálysértésre hivatkozva és a munkaügyi bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését, mindkét fokú társadalombiztosítási határozat megváltoztatását és keresete szerinti döntés meghozatalát kérte. Felülvizsgálati kérelmének indokai szerint az ügyben eldöntendő kérdés az volt, hogy jogszabálysértő azon rendelkező részbe foglalt határozati megállapítás, valótlan ténymegállapítás, hogy a felperes megrokkanásának időpontja 2002. december 1. napja. Utalt a Legfelsőbb Bíróság Mfv. III. 10.369/2010/4. számú ítéleti megállapítására, miszerint a közigazgatási szervnek a határozata meghozatala során a tényállás megállapítása alapvető kötelezettsége és a felperesi igénylői oldalról mindez alapvető jogosultság. Az egészségkárosodás mértékén alapuló juttatás esetében elengedhetetlen a mérték pontos meghatározása és a valós érték rögzítése még akkor is, ha egy vitatott, de minimálisan biztos mérték a juttatásra való jogosultság fennállását megalapozta.
Hivatkozott a Tny 23. § és 24. §-ában írt rendelkezésre, arra, hogy a rokkantsági nyugdíjigény bejelentés napja 2003. június 4-e volt és az alperes ebből kiindulva csak arra kérdezett rá az orvosi szakértői vélemény beszerzésekor, hogy a felperes 2002. december 1-jén, vagyis a bejelentést megelőző hatodik hónap első napján a rokkantsági fokot elérte-e. A hatóság jelölte meg a megrokkanás időpontját az orvosi bizottság helyett. Az alperes a fentebb hivatkozott számú bírósági per során az ETT szakvéleményét tudomásul vette.
Valótlan adat, tény határozatba foglalása azt jelenti, hogy a hatóság valóságosnak, igaznak nyilvánítja, ez pedig objektíve megsérti a jogszabályt. Súlyosan tévedett a munkaügyi bíróság, amikor nem ragaszkodott a Tny. 95. § (5) bekezdésébe foglalt szabály értelméhez, ehelyett az alperes által felvetett szabályokat elemezte, majd tételes jogi szabályokra való hivatkozás nélkül fogalmazta meg végkövetkeztetését.
A Ket. 111. § (2) és (3) bekezdése egyáltalán nem vonatkozik a jelen jogesetre. A Tny. 95. § (5) bekezdését kellett volna alkalmazni. Ezen rendelkezés szerint azt a jogsértő döntést az ügyfél javára korlátozás, tehát időbeli korlátozás nélkül módosítani kell. Ha kiderül egy tényről, amely korábban valóságos, igaz ténynek tűnt, hogy nem valóságos, nem igaz, akkor a döntést az ügyfél javára módosítani kell. Ez nem függ a jogorvoslati lehetőség kimerítésétől és az időközben eltelt évek számától sem.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a munkaügyi bíróság ítéletének hatályban tartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Legfelsőbb Bíróságnak a jelen per elbírálása során jogkérdésben kellett döntenie és abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy az alperes és másodfokú társadalombiztosítási szerv elutasító döntését támadó felperesi kereset elutasításakor a munkaügyi bíróság az anyagi és eljárásjogi szabályok betartásával hozta-e meg érdemi döntését a felülvizsgálati kérelemben felhozott indokok figyelembevétele mellett.
A Pp. 270. § (1) bekezdése szerint a felülvizsgálati kérelem csak jogszabálysértés esetén vezethet eredményre.
A Tny. 95. § (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv a határozat jogerőre emelkedését követően kérelemre, vagy hivatalból a tudomására jutott tények, adatok alapján a nem jogszabálysértő döntését az ügyfél javára korlátozás nélkül módosíthatja azzal, hogy a magasabb összegű ellátás legfeljebb hat hónapra visszamenőleg jár. Ugyanezen rendelkezés (5) bekezdése pedig kimondja, hogy ha a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv kérelemre vagy hivatalból megállapítja, hogy a fellebbezési vagy felügyeleti eljárás keretében, illetve a bíróság által el nem bírált döntése jogszabályt sért, döntését az ügyfél javára korlátozás nélkül módosítja vagy visszavonja.
A rendelkezésekből megállapítható, hogy a Tny. 95. § (1) bekezdése a nem jogszabálysértő döntés kérelemre vagy hivatalból tudomására jutott tények alapján való módosítását, míg az (5) bekezdés - amelyre a felperes a keresetét alapította - a jogszabálysértő határozat módosítását, visszavonását szabályozza.
A módosítani kért határozatot az alperes egyfokú eljárásban az akkor rendelkezésére álló adatok és a fennálló hatályos törvényi rendelkezések alapján hozta meg. A határozat meghozatalának időpontjában tehát a módosítani kért döntés nem volt jogszabálysértő. Ténykérdés, hogy a határozat meghozatalának idején hatályos Tny. 64. § (1) bekezdés alkalmazásával a rokkantsági nyugdíj előterjesztésének időpontját (2003. június 4.) figyelembe véve - csupán törvényi feltételek vizsgálatának szem előtt tartásával - az azt megelőző hatodik hónap első napját értékelték a munkaképesség-csökkenés fennállásának szempontjából a jogszerzés törvényi feltételeinek vizsgálata során. A jogosultság megítélését illetően az igényléshez képest lényeges a 2002. december 1. napja. Kifejezett tárgya sem az alapeljárásnak - a módosítani kért határozat döntését illetően -, sem az azt követő társadalombiztosítási, illetve bírósági eljárásoknak nem volt a felperes megrokkanásának tényleges kezdő időpontja, erre külön vizsgálatot nem folytattak le, hiszen ez nem bírt jelentőséggel az ellátásokra való jogosultság elbírálása szempontjából. Ugyan a felperes a kezdő időpont megállapítására kiterjesztette a keresetét a 10. M. 5771/2006. szám alatt folyt peres eljárásban, azonban azt elkésetten tette, ezért az ez irányú keresetet a munkaügyi bíróság jogerősen elutasította. Nem érdemi elutasítás történt, tehát a res iudicata szabályai szerint ezen elutasításnak nincs jogi relevanciája.
Megállapította a Legfelsőbb Bíróság, hogy alapvetően nem a határozat meghozatala és módosítás iránti kérelem előterjesztése között eltelt időnek van jelentősége az ügy megítélésekor, hanem a határozat meghozatalakor fennálló állapotnak, vagyis annak, hogy akkor a hatályos jogszabályok betartásra kerültek-e. Márpedig helyesen állapította meg a munkaügyi bíróság, hogy a felperes által módosítani, kiegészíteni kért határozat a meghozatala időpontjában megfelelt a bizonyítási eljárás anyagának és a hatályos jogszabályi rendelkezéseknek.
Az évek során meghaladottá vált más társadalombiztosítási jogosultsághoz, más szempontok, törvényi feltételek szerinti elbíráláshoz készített szakvélemény alapján született társadalombiztosítási határozat és ismét másik társadalombiztosítási ellátáshoz, jogosultsághoz szükséges bizonyítás lefolytatásának eredményeként keletkezett bizonyíték (szakvélemény) önmagában nem teszi lehetővé a Tny. 95. § (5) bekezdésének alkalmazását, egy egyébként a határozat keletkezésének idején nem jogszabálysértő közigazgatási döntés esetében.
Rámutat a Legfelsőbb Bíróság arra, hogy az össz-szervezeti egészségkárosodás mértékének kimondása iránti kérelem akkor sem vezetett volna sikerre a felperesi részről, ha egyébként a határozat jogsértő, mert a 2008. január 1-je óta hatályos rendelkezéseket - tehát jogszabályváltozás - semmiképpen nincs mód a Tny. 95. § (5) bekezdésének esetleges alkalmazása során figyelembe venni. Jogszabályváltozás nem adhat lehetőséget korábban hozott határozatok módosítására, mert ez parttalanná tenné a közigazgatási eljárást és a jogbiztonsággal ellentétes.
A korábbi hatályon kívül helyező eljárás eredményeként hozott újabb, 2011. március 11-én kelt másodfokú határozat is csupán azt tartalmazza, hogy a felperes össz-szervezeti egészségkárosodása 55%-os, III. csoportba tartozó rokkant, rokkantsága folyamatosan fennáll. Vagyis e határozat is nyitva hagyja azt a kérdést, hogy a megrokkanás időpontja mikorra tehető. Ugyanakkor nem hagyható figyelmen kívül, hogy a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal Szakértői Bizottságának II. fokú, 2011. január 13-án kelt szakvéleményének "előzmény" leírása rögzíti, hogy "a baleset idejétől 2000. március 23-tól folyamatosan munkaképtelen III. cs. rokkant, ez a rokkantság folyamatosan fennáll"; illetve a "megjegyzés" címszó alatt az szerepel, hogy "igénylő folyamatosan rokkant", külön dátum meghatározás nélkül. A Legfelsőbb Bíróság megállapítása szerint kifejezett vizsgálat, konkrét eljárási bizonyítási cselekmény lefolytatása nélkül nem is hoztak és nem is hozhattak döntést ebben a kérdésben, az egy új társadalombiztosítási eljárás tárgya lehet, amelyben kifejezetten az akkor és ott érvényesített jog függvényében lehet majd vizsgálni azt, hogy a felperes rokkantsága pontosan orvosi szempontból mikor következett be és ezen eljárásban szolgálhat bizonyítékul - egyebek mellett - az ETT kiegészítő szakvéleményében foglalt megállapítás.
Mindezen indokokra figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét annak lényegében a jogalapot, jogkérdést eldöntő megállapításainak helyessége okán hatályában fenntartotta a Pp. 275. § (3) bekezdése szerint.
(Legf. Bír. Mfv. III. 10.531/2011.)