adozona.hu
AVI 2011.10.113
AVI 2011.10.113
Amennyiben a szerződés megítélése jogilag bonyolult és az első- és másodfokú adóhatóság is eltérő álláspontot foglal el, a kivételes méltányosság esete megvalósul [2003. évi XCII. tv. 171. § (1) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adóhatóság a felperesnél 2006. február hónapra bevallás utólagos vizsgálatára irányuló pénzösszeg kiutalás előtti ellenőrzést végzett.
Az ellenőrzés megállapította, hogy a felperes 2004. február 17-én kelt adásvételi szerződéssel eladta a belterület 8024/1-8024/21-ig hrsz. 192 901 m2 területű ingatlanokat a B. Kft.-nek 600 000 000 Ft vételárért, mely összeg 120 000 000 Ft adót tartalmazott. A vételár megfizetésére akként vállalt kötelezettséget, hogy a szerződés megkötésével egyidejűleg m...
AVI 2011.10.113 Amennyiben a szerződés megítélése jogilag bonyolult és az első- és másodfokú adóhatóság is eltérő álláspontot foglal el, a kivételes méltányosság esete megvalósul [2003. évi XCII. tv. 171. § (1) bek.]
Az adóhatóság a felperesnél 2006. február hónapra bevallás utólagos vizsgálatára irányuló pénzösszeg kiutalás előtti ellenőrzést végzett.Az ellenőrzés megállapította, hogy a felperes 2004. február 17-én kelt adásvételi szerződéssel eladta a belterület 8024/1-8024/21-ig hrsz. 192 901 m2 területű ingatlanokat a B. Kft.-nek 600 000 000 Ft vételárért, mely összeg 120 000 000 Ft adót tartalmazott. A vételár megfizetésére akként vállalt kötelezettséget, hogy a szerződés megkötésével egyidejűleg megfizetett 5 000 000 Ft-ot foglalóként, a fennmaradó 595 000 000 Ft megfizetésére 2005. február 28. napjáig vállalt kötelezettséget.
A szerződés 8. pontjában az eladó egyidejűleg feltétlen és visszavonhatatlan hozzájárulását adta ahhoz, hogy a vétel tárgyát képező ingatlanokra a vevő tulajdonjoga vétel jogcímén az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzésre kerüljön.
Ez a bejegyzés a Kerületi Földhivatalnál megtörtént.
A vételár fizetéséről 2004. február 17-én számlakiállítás történt, mely szerint 480 000 000 Ft és 120 000 000 Ft általános forgalmi adó megfizetése megtörtént.
Utóbb a szerződést kötő felek 2006. február 15-én ingatlan adásvételi szerződés felbontása elnevezésű megállapodást kötöttek. A szerződés rögzítette, hogy az 5 000 000 Ft foglaló a szerződés aláírásakor váltóval került kifizetésre. A 600 000 000 Ft vételárból a 118 500 000 Ft vételár-előlegként, míg 481 500 000 Ft váltóval került megfizetésre. Így a 600 000 000 Ft-os vételár teljes mértékben kiegyenlítésre került.
A szerződő felek abban állapodtak meg, hogy a szerződés felbontásával megkötésének időpontjára visszamenőleges hatállyal szűnik meg, a már teljesített szolgáltatások visszajárnak, a pénzügyi rendezésről a szerződő felek külön okiratban rendelkeznek. A Körzeti Földhivataltól a felek kérték az ingatlanokra vonatkozóan bejegyzett tulajdonjog törlését és az eredeti állapot helyreállításaként az eladó tulajdonjogának visszajegyzését. A kérelemnek a Körzeti Földhivatal helyt adott.
A felek a pénzügyi rendezésére 2006. február 18-án helyesbítő számlát bocsátottak ki, amelynek jogcíme a 2006. február 15-i szerződés felbontása volt.
Az adóhatóság az ellenőrzés eredményeképpen meghozott elsőfokú határozatával a felperes 2006. februárra vonatkozóan 120 000 000 Ft általános forgalmi adókülönbözetet állapított meg, ebből 101 000 145 Ft-ot jogosulatlan adó-visszaigénylésnek minősített, ezért a kiutalás iránti kérelmet elutasította.
A felperest kötelezte 18 268 000 Ft adóhiány, 59 706 000 Ft adóbírság és 730 000 Ft késedelmi pótlék megfizetésére.
Az elsőfokú adóhatóság határozatának indokolása szerint a felek által kötött adásvételi szerződés alapján a termékértékesítés 2004. február 17-én megvalósult. Ennek megfelelő volt a számlakiállítás. Az utólagos szerződés felbontása alapján kiállított helyesbítő számla nem felelt meg a jogszabályi előírásnak, az elsőfokú adóhatóság szerint stornó számlát kellett volna kiállítani, és önellenőrzést végrehajtani az eredeti időszakra vonatkozóan az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (Áfa. tv.) 45/A. § (1) bekezdés a) pontja alapján.
A fellebbezés folytán eljáró alperes határozatával az elsőfokú határozatot az indokolás megváltoztatásával helybenhagyta.
Az alperesnek az volt a jogi álláspontja, hogy az elsőfokú adóhatóság tévesen jutott arra a megállapításra, miszerint a feleknek stornó számlával kellett volna az utólagos szerződés felbontásának pénzügyi rendelkezését elvégezni.
Az alperesnek az volt az álláspontja, hogy a felperes részéről 2004. február 17-én megvalósult a termékértékesítés, ezen a napon általános forgalmi adó fizetési kötelezettség keletkezett, utólagosan nincs olyan jogszabály, amely a teljesítést meg nem történtnek, meghiúsultnak tekinthetné. A szerződés felbontása nem tartozik az Áfa. tv. 45/A. § (1) bekezdés a) pontja alá. Ugyanakkor az alperes azt is megállapította Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény. (a továbbiakban: Art.) 1. § (7) bekezdésére figyelemmel, hogy a felek akarata ténylegesen nem irányult 2006. február 15-én megállapodásuk kötésekor a teljesített szerződés felbontására, tekintettel arra, hogy a valóságban új termékértékesítés valósult meg ezen időpontban. Így a 2006. február 18-án kiállított helyesbítő számla elnevezésű bizonylat nem a szerződés alapján megtörtént gazdasági eseményt tükröz. A számla valótlan adatokat tartalmazott, ezért erre adólevonási jogot alapítani nem lehetett. Ennek volt következménye az adókülönbözet, adóhiány és szankciók megállapítása.
A felperes keresetében e határozatok hatályon kívül helyezését kérte. Álláspontja az volt, hogy az adóhatóság az Art. 1. § (7) bekezdése alapján nem jogosult a felek helyett megválasztani és kijelölni, hogy milyen szerződést kellett volna a feleknek megkötnie, és ennek alapján bírságot kiszabni olyan esetekben, amikor színlelt szerződés a felek között nem jött létre.
A felperes hangsúlyozta, hogy a szerződő feleknek a szerződés felbontása volt a célja, amelyet a Polgári Törvénykönyv lehetővé tett. Ennek lényege, hogy a korábbi vevő nem a tulajdonából kikerült dolog ellenértékére jogosult, hanem arra, hogy az általa ellenértékként korábban kifizetett összeget visszakövetelhesse.
A szerződésbontás miatt esedékes visszafizetés nem azonos az ellenérték kiegyenlítésével.
A felperes állította, hogy a helyesbítő számla kibocsátásának nincsen jogszabályban meghatározott feltétele, a számla helyesbítés helyes értelmezése szerint éppen akkor kerülhet sor erre, ha a helyesbítés oka az eredeti teljesítés után keletkezett. Ennek egyik legjellemzőbb esete pl. a szerződés felbontásra került.
Az alperes kérte a kereset elutasítását és fenntartotta a másodfokú határozatban kifejtett jogi álláspontját.
A megyei bíróság ítéletével a felperes keresetét alaposnak találta, és az alperes keresettel támadott határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte.
Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy az adóhatóságnak az Art. 1. § (7) bekezdésében nyert felhatalmazást nem lehet kiterjesztően értelmezni. Ennek az a rendeltetése, hogy a felek tényleges szándékának az írásban megkötött szerződés tartalmának eltérése esetén vonjon le az ügyfélre nézve terhelő, vagy akár kedvező adójogi következtetést. Ha viszont a szerződési akarat és szándék az írásban megkötött szerződéssel összhangban van, pusztán azon az alapon, mert az eredményét tekintve az eredeti állapot helyreállítása látszólag azonos az ismételt tulajdonosváltozást eredményező adásvétellel, nem lehet áttérni.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte az ítélet hatályon kívül helyezését és a kereset elutasítását.
Az alperes fenntartotta, és ismételten hangsúlyozta a határozatában kifejtett jogi álláspontot. Külön sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság nem indokolta meg, miszerint a felperes által kiállított helyesbítő számla megfelel-e a számviteli törvény és az általános forgalmi adó törvény rendelkezéseinek, és ezen számla alapján a felperes jogszerűen érvényesítette adólevonási illetve visszaigénylési jogosultságát.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte, a felülvizsgálati eljárás tárgyalásán külön kiemelte, hogy az adóbírság vonatkozásában keresetük, kérelmük mindenképpen megalapozott volt.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletének adóbírságra vonatkozó rendelkezését hatályában fenntartotta, ezt meghaladóan az ítéletet hatályon kívül helyezte és e körben a felperes keresetét elutasította.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint az elsőfokú bíróság ítélete csak az adóbírság vonatkozásában helytálló, egyebekben téves.
Az eldöntendő kérdés az volt, hogy a felperes által 2004. február 17-én kötött ingatlan adásvételi szerződés 2006. február 15-én kelt felbontásának melyek az adójogi következményei.
Az elsőfokú bíróság ítélete szerint a felek által a Ptk. 319. § (3) bekezdése szerint kötött felbontó szerződést az adóhatóság helytelenül értelmezte, mivel a "szerződés felbontását, mint jogintézményt az alperesi hatóság nem fogadja, nem ismeri el, azt újabb termékértékesítésként értékeli".
A Legfelsőbb Bíróság nem ért egyet ezzel a megállapítással.
Az adóhatóság az Art. 1. § (7) bekezdésben foglaltak alapján a felbontó szerződést annak valódi tartama szerint az általános forgalmi adójogi rendelkezést az adózás szempontjából minősítette, illetve vonta le az adójogi következtetéseket.
Az alperes helyesen hivatkozott felülvizsgálati kérelmében arra, hogy az elsőfokú bíróság tévedett, amikor kizárólag a színlelt, illetőleg semmis szerződések tekintetében látta az adóhatóság jogkörét a szerződések minősítésére.
Az Art. 1. § (7) bekezdése éppen azt a lehetőséget biztosítja az adóhatóságnak, hogy a felek közötti szerződés polgárjogi minősítése nélkül, a felek szerződési szabadságának megsértése nélkül az adott megállapodás valóságos tartalma alapján az adójogi következtetéseket vonja le.
A alperes nem a szerződés felbontásának jogi intézményét nem fogadta el az adott esetben, hanem megállapította, hogy az általános forgalmi adónem rendszerében a felperes 2004. február 17-én megkötött adásvételi szerződés teljesítése megtörtént. A szerződésről, az eladó számlát bocsátott ki, a vevő a vételárat megfizette, a számlát befogadta, a tulajdonjog változás a vevő javára az ingatlan-nyilvántartási bejegyzéssel megvalósult (sőt az ingatlan egy részének tovább adása is megtörtént). Ilyen körülmények között két évvel később a számla helyesbítésével (bármilyen korrekciójával) nem lehet az eredeti állapotot helyre állítani. Az eredeti számlakibocsátás az adásvételi szerződésről a valóságos gazdasági eseménynek és a jogszabályi előírásnak is megfelelt. E számla helyesbítésére nem volt ok. Kizárólag azt történt, hogy a felek egyéb megfontolás miatt megváltoztatták akaratukat, és a vevő az ingatlant az eladónak vissza kívánta adni. Ez az újabb ügylet adójogi szempontból új termékértékesítésnek minősült, mely esemény új számla-kiállítási és ennek megfelelő adózási kötelezettséget jelentett.
Ezzel kapcsolatosan hangsúlyozza a Legfelsőbb Bíróság, hogy a felek az eredeti szerződésben nem kötöttek ki semmi olyan feltételt, amelynek alapján felmerülhetett az utólagos szerződés felbontási lehetőség, ugyanakkor a felperes által a felülvizsgálati eljárás során hivatkozott úgynevezett szavatossági jog visszáru általános forgalmi adó rendszerbeli megítélésének esete fel sem merült, hiszen jelen esetben a felperes által kötött adásvételi szerződésben, de utólag sem merült fel semmilyen hibás teljesítésre, szavatossági jog érvényesítésére vonatkozó hivatkozás.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy az alperes határozata az általános forgalmi adó fizetési kötelezettség vonatkozásában a jogszabályoknak megfelel.
Tekintettel arra, hogy a perbeli esetben a felek szerződésének minősítése bonyolult jogi megítélésű, figyelemmel arra, hogy maga az adóhatóság is másként ítélte meg az elsőfokú határozatában az adójogi következtetéseket, mint a másodfokú határozatban, a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a kivételes méltányosság esete megvalósult, ezért az Art. 171. § (1) bekezdés alapján az adóbírság elengedése indokolt.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (3), és (4) bekezdésére figyelemmel a jogerős ítélet adóbírságra vonatkozó rendelkezését - azaz az adóhatósági határozattal első- és másodfokú határozattal kiszabott adóbírságra vonatkozó rendelkezés hatályon kívül helyezését - hatályában fenntartotta. Ezt meghaladóan a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, és e körben a felperes keresetét elutasította.
(Legf. Bír. Kfv. I. 35.044/2008.)