adozona.hu
AVI 2011.10.112
AVI 2011.10.112
Becslés esetén a bizonyítási teher már a közigazgatási eljárásban megfordul [2003. évi XCII. tv. 109. § (3) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú adóhatóság a felperesnél 2002-2003. adóévek tekintetében személyi jövedelemadó adónemben folytatott le ellenőrzést és megállapította, hogy a felperes a vizsgált időszakban összesen 306 200 000 Ft összegű tagi kölcsönt nyújtott, melynek finanszírozásához a bevallott jövedelme nem volt elégséges. A felperes családi, baráti kölcsönökre hivatkozott, melyet az adóhatóság nem fogadott el és a felperes terhére adókülönbözetet állapított meg. A felperes elkésett fellebbezésében újabb kölc...
AVI 2011.10.112 Becslés esetén a bizonyítási teher már a közigazgatási eljárásban megfordul [2003. évi XCII. tv. 109. § (3) bek.]
Az elsőfokú adóhatóság a felperesnél 2002-2003. adóévek tekintetében személyi jövedelemadó adónemben folytatott le ellenőrzést és megállapította, hogy a felperes a vizsgált időszakban összesen 306 200 000 Ft összegű tagi kölcsönt nyújtott, melynek finanszírozásához a bevallott jövedelme nem volt elégséges. A felperes családi, baráti kölcsönökre hivatkozott, melyet az adóhatóság nem fogadott el és a felperes terhére adókülönbözetet állapított meg. A felperes elkésett fellebbezésében újabb kölcsönadásra hivatkozott, melyet az alperes felügyeleti intézkedésnek tekintett és az elsőfokú határozatot megsemmisítve új eljárás lefolytatására utasította az elsőfokú adóhatóságot.Az új eljárás eredményeként az elsőfokú adóhatóság a felperes terhére 118 160 000 Ft adókülönbözetet állapított meg, amely után 59 000 080 Ft adóbírságot és 8 977 495 Ft késedelmi pótlékot állapított meg. Az adóhatóság nem fogadta el a felperes által benyújtott 2002. július 2-án kelt kölcsönszerződést hitelt érdemlő bizonyítéknak. Az alperes határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta hivatkozva az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 109. §-a szerinti becslésre.
A felperes keresetében a közigazgatási határozatok hatályon kívül helyezését kérte részben az eljárási határidő megszegése miatt, részben, mert becslésnek nem lett volna helye, a felperes hitelt érdemlően igazolta a tagi kölcsönök forrását.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában hivatkozott arra, hogy az adóhatóság nem követett el olyan lényeges eljárási jogszabálysértést, amely az ügy érdemére kiható hatással lett volna. Az eljárás elhúzódása az Art. 140. § (3) bekezdésében meghatározott 60 napon túli meghozatala azért következett be, mert az adóhatóság a tényállás tisztázási kötelezettségének tett eleget. E körben szükséges volt a hivatkozott kölcsönszerződés kapcsán a szlovák, illetve amerikai adóhatóságok megkeresése, illetve a VPOP, a határőrség, a Nemzeti Nyomozóiroda megkeresése is.
Az elsőfokú bíróság megállapította, a becslés alkalmazására jogszerűen került sor azzal, hogy az Art. 108. § (2) bekezdése szerint a becslés alapjául szolgáló adatokat, tényeket, körülményeket is megfelelően értékelte az adóhatóság.
Osztotta az alperes álláspontját, mely szerint a felperes nem tudta hitelt érdemlően bizonyítani állításait. E körben utalt arra, hogy a felperes az eljárás különböző szakaszaiban a tagi kölcsön fedezetéül szolgáló pénzösszeg eredetét illetően eltérő nyilatkozatokat tett.
A felperes által hivatkozott kölcsönszerződéssel kapcsolatban az adóhatóság széles körű bizonyítást folytatott le, és okszerűen bizonyította, hogy a felperes által becsatolt kölcsönszerződést miért tartja színleltnek, továbbá a kölcsönadó a megjelölt forrásból nem volt képes a kölcsön összegének szolgáltatására.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet kérve annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új ítélet hozatalára utasítását, másodlagosan annak megváltoztatását. Továbbra is fenntartotta, hogy az alperes határidőn túl hozta meg határozatát, a becsatolt bizonyítékokat nem megfelelően értékelte, a felperes megfelelő módon igazolta a tagi kölcsönök forrását, az alperes becslést nem alkalmazhatott volna.
Az alperes a jogerős ítélet hatályában való fenntartását indítványozta.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
A Pp. 108. § (1) bekezdése alapján a becslés olyan bizonyítási módszer, amely a törvényeknek megfelelő, a valós adó-, illetve költségvetési támogatás alapját valószínűsíti. A (2) bekezdés értelmében az adóhatóság bizonyítja, hogy a becslés alkalmazásának feltételei fennállnak, továbbá azt, hogy a becslés alapjául szolgáló adatok, tények, körülmények, valamint a becslés során alkalmazott módszerek az adó alapját valószínűsítik. A közigazgatási iratok alapján megállapítható, hogy a felperes a vizsgált időszakban összesen 306 200 000 Ft összegű tagi kölcsönt nyújtott, mely nem állt arányban az ugyanezen adóévekre benyújtott személyi jövedelemadó bevallásában szereplő jövedelmével. Ebből következően az adóhatóság megfelelően bizonyította, hogy a becslés feltételei fennállnak.
Az Art. 97. § (4) bekezdése alapján az ellenőrzés során a tényállást az adóhatóság köteles tisztázni és bizonyítani, kivéve, ha a törvény a bizonyítást az adózó kötelezettségévé teszi. Az Art. 109. §-a ehhez képest speciális eljárást szabályoz. Az (1) bekezdés szerint, ha az adóhatóság megállapítása szerint az adózó vagyongyarapodásával és az életvitelre fordított kiadásokkal nincs arányban az adómentes, a bevallott és a bevallási kötelezettség alá nem eső, de megszerzett jövedelmének együttes összege, az adóhatóság az adó alapját is becsléssel állapítja meg. Elsőként tehát az adóhatóságnak kell bizonyítani, hogy a becslési eljárás jogalapja fennáll. Ezt követően az Art. 109. § (3) bekezdése alapján a bizonyítási teher már a közigazgatási eljárásban megfordul, és a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést az adózó hitelt érdemlő adatokkal igazolhatja.
A Legfelsőbb Bíróság már több eseti döntésében vizsgálta a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérés esetén a felperes bizonyítási lehetőségét és kötelezettségét, és egyértelműen kifejtette, hogy az eltérést az adózó hitelt érdemlő adatokkal igazolhatja (EBH 2007/1654.). A felperesnek tehát nem elegendő valamilyen bizonyítékot nyújtani - amely esetleg valószínűsíti, hogy rendelkezhetett az általa hivatkozott összeggel, kapott kölcsönt, ajándékot, melyre hivatkozott -, ennél magasabb fokú bizonyítási kötelezettséget írt elő terhére az Art. 109. § (3) bekezdése. E körben minden kétely, bizonyítatlanság az adózó terhére kell, hogy essen.
A Legfelsőbb Bíróság a fenti jogelvek alapján vizsgálta felül az elsőfokú bíróság jogerős ítéletét a felperes által felülvizsgálati kérelmében hivatkozott jogszabálysértések körében. Az általa hivatkozott eljárásjogi jogszabálysértést a Legfelsőbb Bíróság sem találta olyan lényegesnek, amely az ügy érdemére kihatással lett volna. A felperes olyan kölcsönszerződésre hivatkozott, amelyben a kölcsönadó szlovák állampolgár volt, aki állítólag amerikai cégtől kapta kölcsön az összeget. Így szükséges volt a szlovák, illetve az amerikai hatóságok, továbbá a magyar társhatóságok megkeresésére a felperes által hivatkozott 290 000 000 Ft Magyarországra való behozatalával kapcsolatban. Ezek a megkeresések időigényesek, de szükségesek voltak a tényállás teljes körű feltárásához.
A Legfelsőbb Bíróság is megállapította, hogy a felperes a becslési eljárás során a tagi kölcsön fedezetéül szolgáló pénzösszeg eredetét illetően eltérő nyilatkozatokat tett. A megindult adóigazgatási eljárásban két alkalommal más-más személyeket és összegeket jelölt meg a pénz forrását illetően, majd fellebbezésében hivatkozott először a szlovák állampolgártól 2002-ben kapott kölcsönre.
A felperes hivatkozásával szemben az adóhatóságok nem voltak kötelesek minden vizsgálat nélkül elfogadni a felperes által nyújtott bizonyítékokat, hiszen vizsgálni kellett azok hitelt érdemlő voltát. A Pp. 196. § (1) bekezdése önmagában nem bizonyítja a kölcsönszerződés, illetve a pénzátadás megtörténtének hitelt érdemlő bizonyítását. Ennek valóságtartalmát az adóhatóság jogosult volt vizsgálni.
Az adóhatóság a felperes által hivatkozott kölcsönszerződéssel kapcsolatban széles körű bizonyítási eljárást folytatott le, és határozatában részletesen indokolta, hogy azt miért nem tartja hitelt érdemlőnek a tagi kölcsönök nyújtásánál. E körben az elsőfokú bíróság ítélete is részletes indokolást tartalmaz.
A Legfelsőbb Bíróság utal arra, hogy a Pp. 275. § (1) bekezdése értelmében a felülvizsgálati eljárásban bizonyítás felvételének nincs helye. A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem elbírálása során a rendelkezésére álló iratok alapján dönt. A Legfelsőbb Bíróság egységes ítélkezési gyakorlata értelmében, a felülvizsgálati eljárásban - az eljárás rendkívüli perorvoslati jellegére figyelemmel - a tényállás módosítására, a bizonyítékok újraértékelésére vagy felülmérlegelésére általában nincs lehetőség. Erre csak akkor van mód, ha a jogerős határozatot hozó bíróság tényállást nem állapított meg, vagy a megállapított tényállás iratellenes megállapításokat tartalmaz, illetve a bizonyítékokat kirívóan okszerűtlenül mérlegelte. A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint azonban az elsőfokú bíróság a fenti hibáktól mentesen állapította meg a tényállást, a bizonyítékokat a Pp. 206. § (1) bekezdése szerint értékelte és a Pp. 221. § (1) bekezdésére figyelemmel azt megfelelő részletességgel indokolta. A bizonyítékok mérlegelésénél a Legfelsőbb Bíróság nem tapasztalt olyan kirívóan okszerűtlen mérlegelést, amely lehetőséget biztosítana a bizonyítékok újraértékelésének vagy felülmérlegelésének. E körben az elsőfokú bíróság a bizonyítékok mérlegelése jogszerűen jutott arra a következtetésre, hogy a felperes az adóalaptól való eltérést hitelt érdemlő adatokkal nem tudta igazolni, az általa hivatkozott 2002. július 2-án kelt kölcsönszerződés erre nem volt alkalmas.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Kfv. I. 35.059/2008.)