adozona.hu
AVI 2011.10.110
AVI 2011.10.110
Az Art. 109. § (3) bekezdése magasabb fokú bizonyítási kötelezettséget ír elő [2003. évi XCII. tv. 109. § (3) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú adóhatóság a felperesnél 2000-2005. évek vonatkozásában bevallások utólagos vizsgálatára és vagyonosodásra irányuló ellenőrzést végzett, ennek eredményeként kötelezte a felperest személyi jövedelemadó címén 11 724 478 Ft, százalékos egészségügyi hozzájárulás címén 3 431 208 Ft megfizetésére, továbbá 7 577 879 Ft adóbírság és 5 689 946 Ft késedelmi pótlék megfizetésére. Az adóhatóság a felperes által nyújtott tagi kölcsönök fedezeteként nem fogadta el a felperes hivatkozásait (1983...
AVI 2011.10.110 Az Art. 109. § (3) bekezdése magasabb fokú bizonyítási kötelezettséget ír elő [2003. évi XCII. tv. 109. § (3) bek.]
Az elsőfokú adóhatóság a felperesnél 2000-2005. évek vonatkozásában bevallások utólagos vizsgálatára és vagyonosodásra irányuló ellenőrzést végzett, ennek eredményeként kötelezte a felperest személyi jövedelemadó címén 11 724 478 Ft, százalékos egészségügyi hozzájárulás címén 3 431 208 Ft megfizetésére, továbbá 7 577 879 Ft adóbírság és 5 689 946 Ft késedelmi pótlék megfizetésére. Az adóhatóság a felperes által nyújtott tagi kölcsönök fedezeteként nem fogadta el a felperes hivatkozásait (1983. évi ajándékozási szerződés, 1998. évi adásvételi szerződés, 1998. évi kölcsönszerződés) azzal, hogy a források meglétét egykori hitelt érdemlő dokumentumokkal a felperes nem tudta igazolni.Az alperes határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes keresetében a közigazgatási határozatok hatályon kívül helyezését és új eljárás lefolytatására utasítását kérte azzal, hogy a közigazgatási eljárásban hivatkozottak (ajándékozási szerződés, adásvételi szerződés, kölcsönszerződés, tőzsdei ügyletek) hitelt érdemlően igazolták a pénzügyi források meglétét.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában hivatkozott az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 108. §-ára, mely szerint a becslés olyan bizonyítási módszer, amely a törvénynek megfelelő, valós adóalapot valószínűsíti. A Pp. 164. §-a és az Art. 109. §-a alapján a bizonyítási teher a felperesre hárul, hogy hitelt érdemlő adatokkal igazolja a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérését.
Kifejtette, hogy az adóhatóságok a felperes által felmutatott valamennyi magánokirati bizonyítékot külön-külön mérlegelték, és arra a következtetésre jutottak, hogy azok nem alkalmasak az igazolt kívánt konkrét tények alátámasztására.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérve annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására, új határozat hozatalára kötelezését. Álláspontja szerint a közigazgatási hatóságok a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (továbbiakban: Ket.) 50. § szerinti tényállás megállapítási kötelezettséget megsértették és ezt a jogerős ítélet sem küszöbölte ki. Továbbra is fenntartotta, hogy okiratokkal tudta bizonyítani a pénzügyi források meglétét.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását indítványozta.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
A Ket. 13. § (2) bekezdése b) pontja szerint a törvény rendelkezéseit az államháztartás javára teljesítendő törvényben meghatározott, illetve a Közösségek költségvetésével megosztásra kerülő kötelező befizetésekkel és a központi költségvetés, valamint az elkülönített állami pénzalap terhére jogszabály alapján juttatott támogatással összefüggő eljárásokban csak akkor kell alkalmazni, ha az ügyre vonatkozó törvény eltérő szabályokat nem állapít meg.
Az adóigazgatási eljárásokban az Art. szabályai a bizonyítási eljárásra, a tényállás megállapítási kötelezettség körében az Art. 97. § (4) bekezdése az irányadó, mely szerint az ellenőrzés során a tényállást az adóhatóság köteles tisztázni és bizonyítani, kivéve, ha a törvény a bizonyítást az adózó kötelezettségé teszi. Az Art. 109. § ehhez képest speciális eljárást szabályoz: az (1) bekezdés szerint, ha az adóhatóság megállapítása szerint az adózó vagyongyarapodásával és az életvitelére fordított kiadásokkal nincs arányban az adómentes, a bevallott és a bevallási kötelezettség alá nem eső, de megszerzett jövedelmének együttes összege, az adóhatóság az adó alapját is becsléssel állapítja meg.
Elsőként az adóhatóságnak kell bizonyítania, hogy a becslési eljárás jogalapja fennállt. Ezt követően az Art. 109. § (3) bekezdése alapján a bizonyítási teher megfordul, és a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést az adózó hitelt érdemlő adatokkal igazolhatja.
A Legfelsőbb Bíróság több eseti döntésében már vizsgálta a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérés esetén a felperes bizonyítási lehetőségét és kötelezettségét, és egyértelműen kifejtette, hogy az eltérést az adózó hitelt érdemlő adatokkal igazolhatja (EBH 2007/1654.). A felperesnek tehát nem elegendő valamilyen bizonyítékot nyújtani annak valószínűsítésére, hogy rendelkezhetett az általa hivatkozott összeggel, megkapta az ajándékot, melyre hivatkozott, mert az Art. 109. § (3) bekezdése ennél magasabb fokú bizonyítási kötelezettséget ír elő. E körben a bizonyítottság hiánya az adózó terhére kell, hogy essen.
A fentiek figyelembevételével a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság helytállóan vizsgálta a felperes által hivatkozott összegek eredetét, azok meglétét. A Pp. 206. §-a alapján okszerűen vonta le azt a következtetést, hogy a felperes az Art. 109. § (3) bekezdésére figyelemmel nem tudta hitelt érdemlő adatokkal igazolni a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést.
A felperes nem tudta hitelt érdemlően igazolni az 1983. évi ajándékozás megtörténtét, és hogy ezen összeg kb. 17 év múlva is rendelkezésére állt volna. A Magyar Nemzeti Bank hivatalos weboldala adatai szerint az 1983-ban forgalomban lévő bankjegyek (10, 20, 50, 100, 500, 1000 forintos) közül 2000 évben már egyik bankjegy sem volt forgalomban, a felperes pedig sohasem hivatkozott arra, hogy az összeget átváltotta volna, mielőtt a tagi kölcsönt nyújtotta.
A felperes hivatkozásával szemben nem lehetett aggálytalannak tekinteni az adásvételi szerződést sem, hiszen az ingóságok állítólagos vevője sem ismerte el vevői minőségét, illetve a vételár megfizetését.
A tőzsdei ügyletekkel kapcsolatban is az elsőfokú bíróság részletesen indokolta azokat a kételyeket és bizonytalanságokat, amelyekre figyelemmel hitelt érdemlő bizonyítékként ezeket nem lehetett elfogadni.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Kfv. I. 35.057/2008.)