adozona.hu
BH+ 2011.10.454
BH+ 2011.10.454
A vagyonfelügyelő díjának számítása a 2009. szeptember 1. napja után indult csődeljárásokban [1991. évi XLIX. tv. (Cstv.) 16. §, 27/A. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A jogerős végzésben megállapított és a felülvizsgálati kérelem elbírálása szempontjából jelentős tényállás a következő:
Az adós 2010. február 15-én nyújtotta be csődeljárás lefolytatása iránti kérelmét, mely alapján az elsőfokú bíróság 7. sorszámú, 2010. március 8-án közzétett végzésével a csődeljárást megindította, vagyonfelügyelőként az I. Korlátolt Felelősségű Társaságot jelölte ki.
Az elsőfokú bíróság a csődeljárást a 2010. június 2-án kelt, 21. sorszámú végzésével megszüntette, mert a ...
BH+ 2011.10.454 A vagyonfelügyelő díjának számítása a 2009. szeptember 1. napja után indult csődeljárásokban [1991. évi XLIX. tv. (Cstv.) 16. §, 27/A. §].
A jogerős végzésben megállapított és a felülvizsgálati kérelem elbírálása szempontjából jelentős tényállás a következő:Az adós 2010. február 15-én nyújtotta be csődeljárás lefolytatása iránti kérelmét, mely alapján az elsőfokú bíróság 7. sorszámú, 2010. március 8-án közzétett végzésével a csődeljárást megindította, vagyonfelügyelőként az I. Korlátolt Felelősségű Társaságot jelölte ki.
Az elsőfokú bíróság a csődeljárást a 2010. június 2-án kelt, 21. sorszámú végzésével megszüntette, mert a moratórium 90 napos időtartama alatt az adós és a felek között nem jött létre egyezség. A bíróság a vagyonfelügyelő díját 41 170 375 Ft+áfa, összesen 51 462 969 Ft összegben határozta meg, költségeit 52 548 Ft-ban hagyta jóvá. A végzés indokolásában kifejtette, hogy a díjat az adós mérlegében szereplő eszközök könyv szerinti értékének, 6 634 075 000 Ft-nak az alapulvételével határozta meg.
A végzés ellen az adós fellebbezett, melyben kérte - egyebek mellett - a vagyonfelügyelő díjának és a felszámított költségeknek a csökkentését, s az eszközérték helyesbítésével megállapított 2 647 573 000 Ft mérlegfőösszeg alapján 21 237 865 Ft-ra történő leszállítását.
A vagyonfelügyelő észrevételében az elsőfokú bíróság végzésének helybenhagyását kérte, arra hivatkozva, hogy díja a jogszabályban foglaltaknak megfelelően került kiszámításra.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzésének fellebbezett részét részben, akként változtatta meg, hogy a vagyonfelügyelő díját 33 170 375 Ft+áfa, bruttó 41 462 969 Ft-ra leszállította, egyebekben az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta. A vagyonfelügyelői díj összegével kapcsolatban megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a vagyonfelügyelői díj számításának alapját helytállóan állapította meg az adós kérelméhez csatolt éves beszámolóban szereplő eszközértékből kiindulva, az adós fellebbezésében foglaltak nem voltak alkalmasak e tény megkérdőjelezésére. A vagyonfelügyelő díját azonban eltúlzottnak találta, mert álláspontja szerint annak számítása a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) 16. § (3) bekezdésének értelmezése alapján nem sávos. Erre a törvény nyelvtani, minden további értelmezés alapjául szolgáló értelmezéséből nem lehet következtetni. A jogszabály nem egyértelmű abban a tekintetben, hogy a vagyonfelügyelő díját az egyes értéksávokban megállapítható díjak összeadásával, vagy az adott esetben alkalmazandó legmagasabb értéksávhoz tartozó százalékos kulcs alkalmazásával kell a bíróságnak meghatároznia. Egyetértve a Debreceni Ítélőtábla hasonló jogvitát elbíráló Cspkf.IV.30.304/2010/2. számú végzésében kifejtettekkel, arra az álláspontra helyezkedett, hogy a sávosan megállapított értékhatárhoz igazodó díj esetében a jogalkotó ezt a jogszabály szövegében egyértelműen kifejezésre is juttatta (pl. a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003. (VIII. 22.) IM rendeletben, valamint a bírósági végrehajtói díjszabásról szóló 14/1994. (IX. 8.) IM rendeletben). Erre hivatkozással változtatta meg az elsőfokú bíróság végzését.
A végzés ellen a vagyonfelügyelő nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérve a jogerős végzés hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság végzésének helybenhagyását. A jogerős végzésben foglalt jogszabálysértést a Cstv. 16. § (3) bekezdésének téves alkalmazásában jelölte meg. Álláspontja szerint a törvény a Cstv. 16. § (3) bekezdésének a)-d) pontjaiban lévő értéktartományokat nem különíti el alternatív lehetőségekként, ez grammatikailag egyetlen mondat, s ebből következően egymáshoz kapcsolódnak az összegek. Bemutatta, hogy a jogerős végzésben megállapított módszer szerinti számítás esetén a vagyonfelügyelői díj véletlenszerűen és aránytalanul változik, míg a vagyonfelügyelő által helyesnek tartott számítási mód szerint a jogalkotó szándékának és az életszerűségnek megfelelően az - egyre csökkenő mértékben - de nő.
A G. Kft. hitelező felülvizsgálati ellenkérelmében kérte a felülvizsgálati kérelem hivatalból történő elutasítását. Elsődlegesen arra hivatkozott, hogy a felülvizsgálati kérelmet benyújtó jogi képviselő meghatalmazását V.-T.V. ügyvezető írta alá a vagyonfelügyelő részéről. Hivatkozott a Cstv. 27/A. § (3) bekezdésére, mely szerint a vagyonfelügyelőként kijelölt társaság képviseletében vagyonfelügyelőként a csődeljárás során csak a társaság által kijelölt személy jogosult eljárni, nyilatkozatot tenni és jogokat gyakorolni. A vagyonfelügyelő szervezet által kijelölt személy V. K. volt, így ő lett volna jogosult jogi képviselőt meghatalmazni és nem a vagyonfelügyelőként kijelölt társaság ügyvezetője. A fentiekből következően - álláspontja szerint - jogosulatlan személytől származik a meghatalmazás, ezért az a vagyonfelügyelő nyilatkozatának nem tekinthető.
Megjegyezte, hogy egyébként az adós fellebbezése alapján indult másodfokú eljárásban ő maga az elsőfokú bíróság végzésének helybenhagyását kérte, ezért ebben az eljárásban nem minősülhet "ellenérdekű félnek". Kérte, hogy a bíróság a fellebbezésre tett nyilatkozatát vegye figyelembe a felülvizsgálati eljárásban is.
A B. Kft. az adós nevében felülvizsgálati ellenkérelmet nyújtott be, melyben a jogerős végzés hatályában való fenntartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság elsődlegesen a felülvizsgálati kérelemre vonatkozó eljárási kifogás megalapozottságát vizsgálta. Ennek során megállapította, hogy a G. Kft. felülvizsgálati ellenkérelmében tévesen hivatkozott a Cstv. 27/A.§-ában írt rendelkezésekre, mert azok a felszámolóként kijelölt szervezet és a felszámolóbiztos kapcsolatával foglalkoznak. A Cstv. a vagyonfelügyelőként kijelölt szervezet tekintetében nem tartalmaz rendelkezést arra vonatkozóan, hogy milyen módon biztosítsa a vagyonfelügyelői feladat ellátását, ez a vagyonfelügyelőként kijelölt szervezet hatáskörébe tartozó kérdés. Ebből következően a vagyonfelügyelő szervezet törvényes képviselője jogosult volt meghatalmazást adni a felülvizsgálati eljárásban való jogi képviseletre.
Az adós nevében a B. Kft. által adott meghatalmazás alapján benyújtott felülvizsgálati ellenkérelmet a Legfelsőbb Bíróság érdemben nem vizsgálhatta, úgy kellett tekintenie, mintha ennek benyújtására nem került volna sor. A B. Kft. ugyanis cégnyilvántartás szerint több, mint 50%-ban tulajdonosa az adósnak, ez azonban nem hatalmazza fel arra, hogy önállóan, a taggyűlés felhatalmazása nélkül, az adós nevében eljárjon, a taggyűlés felhatalmazását pedig nem csatolta.
A Legfelsőbb Bíróság a jogerős másodfokú végzést a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül a Cstv. 6. § (3) bekezdése szerint alkalmazott Pp. 275. § (2) bekezdése alapján.
A felülvizsgálati kérelem alapos az alábbi indokok miatt.
A másodfokú bíróság jogerős végzésében helytállóan mutatott rá arra, hogy a Cstv. 16. § (3) bekezdésének a vagyonfelügyelői díj számítására vonatkozó rendelkezése nem egyértelmű. Az elsőfokú és a másodfokú bíróság által alkalmazott kétféle számítási mód eredménye között igen nagy különbségek, indokolatlan és logikailag elfogadhatatlan eltérések lehetnek, miként a jelen ügyben is.
A jogalkotó szándékának, feltehető akaratának a feltárásához a Legfelsőbb Bíróság megvizsgálta, hogy pontosan mit is jelent a "degresszív kulcs" meghatározás, amelyre a jogalkotói indokolás hivatkozik. A "degresszív" jelző "egyenletesen, vagy fokozatosan csökkenőt" jelent, a degresszív kulcs pedig ebből következően egyenletesen vagy fokozatosan csökkenő kulcsot.
Az első- és másodfokú bíróság által alkalmazott számítási mód tekintetében abban van különbség, hogy a degresszivitást mihez viszonyítják:
Az elsőfokú bíróság a vagyonfelügyelő díjának kiszámításakor az adós vagyonához viszonyítva alkalmazta a degresszivitást, azaz álláspontja szerint a vagyonfelügyelő díját úgy kell kiszámítani, hogy az adós mérlegében szereplő eszközök könyv szerinti értékéből képzett különböző sávokban az adott sávhoz tartozó vagyonfelügyelői díjat ki kell számítani, a különböző sávok alapján kiszámított díjrészleteket össze kell adni, és az összeadás eredményeként kapott összeg a vagyonfelügyelő díja. Tartalmában tehát a sávonként emelkedő eszközértékhez fokozatosan csökkenő százaléklábakkal számolta ki az adott sávhoz tartozó díjat. Ez a módszer az eszközérték alsó határa felől közelítve határozza meg a vagyonfelügyelői díjat, azaz a következő sávhoz meghatározott százaléklábak csak az alacsonyabb sávban el nem számolt alapra vetítve határozhatják meg a díjrészlet összegét (maximum a sáv felső határáig).
A másodfokú bíróság csak az adós mérleg szerinti eszközeinek könyv szerinti értékét vetette össze a díjtáblázatban szereplő díjalappal és az ahhoz rendelt százaléklábbal, s így számolta ki a vagyonfelügyelő díját. A degresszivitás itt az elszámolható százaléklábakra (a százalék mértékére) vonatkozik, kizárólag a sávok közötti különbséget jelöli, azaz azt, hogy magasabb vagyonnal rendelkező adósnál alacsonyabb százalékot lehet vagyonfelügyelői díjként érvényesíteni. Ez az értelmezés tehát felülről közelíti meg az adós vagyonát, a teljes eszközértéket abba a sávba sorolja - és annak százaléklábával számítja ki a díjat - amelyet felülről elér az adós mérlegében szereplő eszközérték. Ez az értelmezés azonban nem egyeztethető össze azzal a ténnyel, hogy a jogalkotó értéksávokat határozott meg és azokhoz rendelte a csökkenő százalék kulcsokat, nem pedig lineárisan jelölte meg az értékhatárokat.
A jogerős végzésben alkalmazott számítási módnál a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott - sávátlépéshez kötődő - indokolatlan aránytalanságok valóban fennállnak. Amennyiben ugyanis egy adósnak kereken 1 milliárd Ft eszközértéket tartalmaz a mérlege, akkor a jogerős végzésben alkalmazott számítási mód eredményeként a vagyonfelügyelő díja 10 millió Ft, míg ha akár 1 Ft-tal haladja meg a vagyon az 1 milliárd Ft-ot, akkor a díj a teljes összegre számított 0,5%-os szorzó miatt csak 5 millió Ft lenne.
A Legfelsőbb Bíróság ezt követően megvizsgálta, hogy azoknál a másodfokú bíróság által felhívott jogszabályoknál, ahol egyértelműen a degresszív kulcsot alkalmazzák, milyen jogalkotói cél érvényesül. Megállapította, hogy ezekben az esetekben a jogalkotó azt kívánta elérni a degresszív kulcs alkalmazásával, hogy az érvényesíthető összeg kapcsolódjon részben az elvégzett munkához, részben pedig a nagyobb vagyonnal kapcsolatos felelősséghez. Általában egy nagyobb értékű ügyhöz nem kapcsolódik annyival több munka, mint amekkora összeget lehetne érvényesíteni az ügyben szereplő vagyon értéke alapján, ugyanakkor nem vitásan a nagyobb összeghez nagyobb felelősség is társul. E két szempont érvényre juttatása érdekében alkalmazza tehát a jogalkotó a sávosan degresszív kulcsot, amely az alacsonyabb vagyoni sávhoz magasabb százaléklábat kapcsol. Ezzel a magasabb értékű ügyeknél is lehetővé teszi a munka után mindenki által érvényesíthető magasabb százaléklábat, míg a felelősség miatti alacsonyabb százalékot már csak a különbözeti összegre engedi felszámítani.
A Legfelsőbb Bíróság összehasonlítva a fentebb említett jogalkotói célt és az azt megvalósító törvényi rendelkezéseket a vagyonfelügyelői díj számításánál alkalmazott félreérthető törvényi fogalmazással, arra a következtetésre jutott, hogy a fenti elvek érvényre jutása - alacsonyabb sávban a munkáért járó összeg, magasabb sávban a felelősség utáni díj - a vagyonfelügyelő díjánál is követelmény. Ezek az elvek azonban maradéktalanul csak az elsőfokú bíróság által is alkalmazott ún. sávosan degresszív számítási mód esetében érvényesülhetnek. Ezzel szemben a jogerős másodfokú végzésben foglalt számítást alkalmazva - ahogyan azt a felülvizsgálati kérelemben bemutatott táblázat is tükrözi - véletlenszerűvé és okszerűtlenül hirtelen lecsökkenővé válik a vagyonfelügyelői díj. Mindezeket mérlegelve a Legfelsőbb Bíróság arra a jogi következtetésre jutott, hogy az elsőfokú bíróság vagyonfelügyelői díj számítása felel meg a jogalkotó céljának és a díjazásnál érvényesülő elveknek. (A Legfelsőbb Bíróság a fentiekkel azonos jogi álláspontot foglalt el a jogerős végzésben hivatkozott, a Debreceni Ítélőtábla Cspkf.IV.30.304/2010/2. számú jogerős végzése ellen benyújtott felülvizsgálati kérelem alapján indult eljárásban hozott Gfv.X.30.279/2010/3. számú határozatában is.)
A kifejtett indokok miatt a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság jogerős végzésének felülvizsgálati kérelemmel támadott részét a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság végzését a vagyonfelügyelő díjának megállapítására vonatkozó részében is helybenhagyta. (Legf.Bír. Gfv.X.30.407/2010.)