adozona.hu
AVI 2011.9.94
AVI 2011.9.94
A számla hitelességének vizsgálata kapcsán a pénzátadás önmagában nem minősül jogi kategóriának (1992. évi LXXIV. tv. 32. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adóhatóság a felperesnél 2004. augusztus hónapra vizsgálatot folytatott.
Az ellenőrzés megállapította, hogy a felperes és a T. Kft. 2004. április 1-jén munkaerő-kölcsönzésre megállapodást kötött. Ennek alapján a T. Kft. meghatározott létszámú munkavállalót ad kölcsön havonta 300 000 Ft + áfa összegért. A kölcsönzési díjról kiállított számlák alapján a felperes általános forgalmi adólevonási jogot érvényesített. Az elsőfokú hatóság által hozott határozatot a felügyeleti intézkedés folytán ...
AVI 2011.9.94 A számla hitelességének vizsgálata kapcsán a pénzátadás önmagában nem minősül jogi kategóriának (1992. évi LXXIV. tv. 32. §)
Az adóhatóság a felperesnél 2004. augusztus hónapra vizsgálatot folytatott.Az ellenőrzés megállapította, hogy a felperes és a T. Kft. 2004. április 1-jén munkaerő-kölcsönzésre megállapodást kötött. Ennek alapján a T. Kft. meghatározott létszámú munkavállalót ad kölcsön havonta 300 000 Ft + áfa összegért. A kölcsönzési díjról kiállított számlák alapján a felperes általános forgalmi adólevonási jogot érvényesített. Az elsőfokú hatóság által hozott határozatot a felügyeleti intézkedés folytán a másodfokú adóhatóság megsemmisítette és az elsőfokú hatóságot új eljárásra utasította, melynek során előírta, hogy kapcsolódó vizsgálatot kell végezni a számlakiállítónál.
Az új eljárás során meghozott elsőfokú határozat a felperes terhére 8 006 000 Ft jogosulatlan igénylésnek minősülő általános forgalmi adókülönbözetet állapított meg, és ennek alapján a felperest 4 003 000 Ft bírság megfizetésére is kötelezte.
Az adóhatóság a megismételt eljárás során is arra a következtetésre jutott, hogy a felek között nem történt meg a munkaerő-kölcsönzés. A munkavállalókkal munkaszerződést nem kötöttek, a munkavállalók a munkaerő-kölcsönző cég képviselőit nem is ismerték, munkabérük kifizetésére a felperesi társaság telephelyén került sor. Felvételre a felperes hirdetése alapján jelentkeztek, a felvételi megbeszéléseket is a felperesi képviselővel folytatták.
Az új eljárás során 2005. július 14-én a felperes és a T. Kft. jegyzőkönyvet vettek fel, amelyben megállapították, hogy köztük valójában nem munkaerő-kölcsönzés, hanem alvállalkozói szerződés alapján "egyéb áru közúti szállítás" szolgáltatása valósult meg.
A felperes ennek alapján a korábban géppel kiállított számlákat kézzel javította a szolgáltatás nevének megjelölésében. A számla javítására azért is szükség volt, mivel a számlakibocsátó T. Kft. nem regisztráltatta magát a munkaügyi hivatal nyilvántartásában, mint munkaerő-közvetítő.
A felek rögzítették, hogy a felperes járműveit - a rakományokat fuvarozva - a T. Kft. munkavállalói vezették.
Az adóhatóság e módosítások alapján vizsgálta, hogy a T. Kft. jogosult volt-e egyéb áru közúti szállítási tevékenységére. A közlekedési hatóságok tájékoztatása szerint nem rendelkezett az EU tagállamok területén nemzetközi forgalomban fuvarozásra jogosító közösségi engedéllyel; valamint a tevékenységi körében sem szerepelt a közúti áruszállítás tevékenység. Így az adóhatóság azt is megállapította, hogy a felek között valójában a közúti áruszolgáltatás nyújtása sem történt meg; valamint a gépi számlák kézi javítása nem felelt meg az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (Áfa. tv.) 45/A. § (2) bekezdésében foglaltaknak.
A felperes fellebbezése folytán eljáró alperes másodfokú határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes keresetében e határozatok hatályon kívül helyezését kérte.
A felperes különböző eljárásjogi kifogásokat terjesztett elő az első eljárással kapcsolatosan. Érdemben pedig álláspontja szerint önmagában az a tény, hogy nem rendelkezett a munkaerő-kölcsönzéshez szükséges feltételekkel, nem befolyásolta azt, hogy a számlakibocsátó és közötte a gazdasági esemény megtörtént. A számlakibocsátó az adófizetési kötelezettségét teljesítette, ezért amennyiben érvénytelen is volt a munkaerő-kölcsönzésre vonatkozó szerződése, a valós események adójogi következményeit alkalmazni kell.
A felperes a jogszabálynak, valamint a 7012/1997. (AEÉ.13.) APEH irányelvnek megfelelő helyesen járt el a számla kijavítása tárgyában, tekintettel arra, hogy az adó alapjának összegszerűsége nem változott, kizárólag a szolgáltatás elnevezését kellett javítani.
Az adóhatóság nem vitatta, hogy a szállítási, fuvarozási munkálatok elvégzése megtörtént, a gépkocsivezetők léteztek és a meghatározott feladatot elvégezték. Ez tehát azt jelentette, hogy a két adózónak együttesen állt rendelkezésre a fuvarozó tevékenység végzéséhez szükséges feltétele.
Az alperes kérte a kereset elutasítását és fenntartotta a határozatában foglaltakat.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Az elsőfokú bíróság ítéletében rögzítette, hogy kizárólag az alperesi határozat jogszerűségét kellett vizsgálnia a megsemmisített eljárásra vonatkozó kifogások már jelen eljárás tárgyát nem képezhették.
Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy mivel maguk a szerződő felek utóbb megállapították, hogy közöttük nem munkaerő-kölcsönzési tevékenység, hanem alvállalkozói szerződés alapján közúti áruszállítás történt, így utóbb már csak az volt vizsgálható, hogy ez a tevékenység, mint gazdasági esemény megvalósult-e.
Az elsőfokú bíróság által idézett jogszabályi rendelkezések, így a 4/2000. (II. 16.) KHVM rendelet 3. § (1)-(2) bekezdése, a 89/1988. (XII. 20.) Mt. rendelet 2. §-a a) és ab) pontja, valamint 3. §-a szerint a közúti közlekedési szolgáltatás csak meghatározott engedélyek alapján lehetséges, ezekkel az engedélyekkel a T. Kft. nem rendelkezett.
Az adóhatósági bizonyítás során azt is feltárták, hogy a számlakibocsátónak gépkocsivezetői munkavállalói nem voltak.
A felperes nem is próbálta bizonyítani azt, hogy a T. Kft. ténylegesen hogyan működött, kik voltak az alkalmazottak, hol került sor gépkocsivezetők felvételére, milyen módon történt a munkavállalók alkalmazása.
Az a tény, hogy a T. Kft. az általa kibocsátott számlák általános forgalmi adótartamát bevallásában szerepeltette és az adót befizette, az Áfa. tv. 40. § (6) bekezdése alapján kötelezettsége volt, ez azonban nem jelenti azt, hogy a számlabefogadó automatikusan gyakorolhatná az adó-visszaigénylési jogát. Az adó-visszaigénylési jog feltételei 35. § (1) bekezdése állapítja meg, amely jelen esetben nem valósult meg.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte az ítélet hatályon kívül helyezését, és a keresetének megfelelő ítélet meghozatalát.
A felperes álláspontja szerint a jogerős ítélet a rendelkezésre álló bizonyíték alapján helytelen, okszerűtlen és iratellenes következtetésekre jutott.
A felperes hangsúlyozta, hogy a gazdasági esemény a valóságban is megtörtént, a felperes gépjárművekkel, fuvarrendelésekkel rendelkezett, ez volt a főtevékenysége, a számlakibocsátó végezte el munkavállalóival a fuvarozást, a felperes számla ellenértékét megfizette, a számlakibocsátó az adófizetési kötelezettségének eleget tett. Így nem volt akadálya annak, hogy a felperes az adólevonási jogával élhessen.
Az alperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A felperes az ellenkérelemre észrevételében válaszolt.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság jogerős ítéletét hatályában fenntartotta.
A felperes eredetileg munkaerő-kölcsönzés szolgáltatásáról kiállított négy db számla alapján kívánt általános forgalmi adólevonási jogot érvényesíteni. Utóbb a számlákat a szolgáltatás megnevezése tekintetében javították.
Az adóhatóság a két ízben lefolytatott eljárása során mindkét számla megnevezés szerint vizsgálta a végbement gazdasági eseményt, és megállapította, hogy az nem a benyújtott számlák alapján történt. A számlák nem minősültek hitelesnek.
Mint ahogy a Legfelsőbb Bíróság már többször hangsúlyozta, az általános forgalmi adó törvény külön feltételeket ír elő az általános forgalmi adó fizetési és az általános forgalmi adó levonási jog gyakorlásának. Az Áfa. tv. 32. § (1) bekezdés a) pontja, 35. §, és a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 165. § (2) bekezdése és 166. § (2) bekezdése alapján csak alakilag és tartalmilag hitelesnek minősülő számla alapján lehetséges az általános forgalmi adólevonási joggal élni.
Ez pedig az jelenti, hogy nem az a vizsgálandó és eldöntendő kérdés, miszerint létre jött-e a szerződő felek között a gazdasági esemény, hanem kizárólag az vizsgálandó, hogy a felhasznált számlák hitelesnek minősülnek-e, a jogszabály feltételei megvalósultak-e, és ezekre a számlákra lehet-e levonási jogot alapítani. Ehhez képest nincsen jelentősége annak a ténynek, amelyet a felperes a felülvizsgálati eljárás során észrevételében kifogásolt, miszerint az adóhatóság nem minősítette, hogy valójában a felek között szerintük milyen szerződés jött létre, hiszen a pénzátadás önmagában nem jogi kategória.
A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy mind az adóhatóság, mind az elsőfokú bíróság helytállóan jutott arra a következtetésre, miszerint a T. Kft. által kibocsátott számlák nem minősültek hitelesnek.
A felperes által meg nem cáfolt, alperes által feltárt adatok szerint ugyanis a számlakibocsátó sem a munkaerő-kölcsönzés feltételeit, sem a közúti fuvarozás jogosultságának meglétét nem igazolta.
A felek maguk intézkedtek a kibocsátott számlák javítása iránt, ezzel módosítani kívánták az eredeti szerződési megállapodásukat, amely munkaerő-kölcsönzésre irányult.
Az új megfogalmazás szerint egyéb áru közúti szállítása szolgáltatási tevékenység történt. Túl azon, hogy a számlák tartalmi elemeit kijavítással nem lehet megváltoztatni, a rendelkezésre álló adatok igazolták azt is, hogy az újabb gazdasági esemény megjelölés, azaz a közúti árufuvarozáshoz szükséges feltételekkel sem rendelkezett a számlakibocsátó.
A T. Kft. ugyanis sem saját, sem bérelt áruszállító gépjárművel, illetőleg a közúti árufuvarozói vagy az EU tagállamok területén nemzetközi forgalomban fuvarozásra jogosító engedéllyel nem rendelkezett.
Mindezek alapján az adóhatóság és az elsőfokú bíróság helyesen jutott arra a következtetésre, mely szerint a vizsgált számlák nem minősültek hitelesnek, a gazdasági esemény a valóságban nem a kiállított számlának megfelelően történt, ezért a felperes az általános forgalmi adólevonási joggal nem élhetett.
A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a jogerős ítélet a jogszabályoknak megfelel, ezért azt a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Kfv. I. 35.014/2008.)