EH 2010.2267

A tájrendezés költsége nem beruházás [1993. évi XLVIII. tv., 1996. évi LXXXI. tv. 18. §]

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Tipus:
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

Az elsőfokú adóhatóság a felperesnél 1999-2000. évekre társasági adó és általános forgalmi adó adónemekben bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést folytatott le, melynek eredményeként összesen 9 232 000 Ft adókülönbözetet állapított meg, amelyből 6 196 000 Ft adóhiánynak minősült. Kötelezte továbbá a felperest 3 097 000 Ft adóbírság és 1 619 000 Ft késedelmi pótlék megfizetésére is.
Az adóhatóság elsőfokú határozatában a 2.3.-2.7. pontokban öt tényállás körében tartotta jogszab...

EH 2010.2267 A tájrendezés költsége nem beruházás [1993. évi XLVIII. tv., 1996. évi LXXXI. tv. 18. §]
Az elsőfokú adóhatóság a felperesnél 1999-2000. évekre társasági adó és általános forgalmi adó adónemekben bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést folytatott le, melynek eredményeként összesen 9 232 000 Ft adókülönbözetet állapított meg, amelyből 6 196 000 Ft adóhiánynak minősült. Kötelezte továbbá a felperest 3 097 000 Ft adóbírság és 1 619 000 Ft késedelmi pótlék megfizetésére is.
Az adóhatóság elsőfokú határozatában a 2.3.-2.7. pontokban öt tényállás körében tartotta jogszabályellenesnek a felperes adóbevallását. A 2.3. pont szerint a felperes kavics- és homokbányászattal foglalkozik, a külső vállalkozókkal folytatott szállítási tevékenység részben meddőzést, részben rekultivációt szolgált. A rekultiváció költségei azonban tárgyévi költségként nem számolható el, ezután értékcsökkenés nem állapítható meg. A 2.4. pont szerint a L 541-es munkagépen végeztetett munkát nem költségként, hanem felújítási munkaként kell minősíteni. A 2.5. pont szerint a N. Kft.-vel kötött bérbeadási szerződést a felperes tévesen tárgyi adómentesnek tekintette, mely valójában építmény és berendezéseinek bérbeadását jelenti, ami 25%-os áfa-kulcs alá esik. A 2.6. pont szerint a mosott kavics értékesítésénél a fuvardíjat helytelenül 12%-os áfa-kulcs felszámításával számlázta ki, noha azt a fő tevékenység járulékos költségének kell tekinteni, így 25%-os áfa terheli. A 2.7. pont értelmében a felperes 1990. december 30-án kelt szerződéssel a T. D. Kft.-ben meglévő 100%-os üzletrészének tulajdonjogát átruházta a T. H. B. Sz., B. és T. Kft.-re, amely a felperesnél közvetlen irányítást biztosító 97,8%-os részesedéssel rendelkezik. Az adóhatóság a kapcsolt vállalkozások közti üzletrész adásvételére irányuló szerződés során vizsgálta, hogy a piaci árnak megfelelő vételár került-e meghatározásra. Megállapította, hogy a névértéken történő értékesítés nem tekinthető piaci árnak, a piaci ár és a tényleges eladási ár különbözete 39 764 000 Ft volt.
A felperes fellebbezése csak a 2.3. és 2.7. pontot érintette. Az alperes határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. A 2.3. ponttal kapcsolatban kifejtette, hogy a vizsgált időszakban hatályos, a számvitelről szóló 1991. évi XVIII. törvény (a továbbiakban: Sztv.) szabályait kell alkalmazni, nem a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény (a továbbiakban: Bányászati tv.) szabályait. A 2.7. ponttal kapcsolatban kifejtette, hogy a felperes által felvetett módszerek nem alkalmazhatók. A társaság piaci helyzete az üzletrész értékesítésekor jó volt, forgalma, nettó árbevétele dinamikusan növekedett.
A felperes keresetében a terhére megállapított adókülönbözet, adóbírság és késedelmi pótlék törlését kérte. A Bányászati tv. alapján külszíni bányászatnál a lemeddőzés, kitermelés, tájrendezés hármas egységére figyelemmel a ráfordításokat a termelési költségek körén belül kell elszámolni, a tájrendezést nem lehet beruházásnak minősíteni. A 2.7. ponttal kapcsolatban kifejtette, hogy az alperes által alkalmazott módszer nem helytálló, nem lehet rögtön a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tao. tv.) 18. § (2) bekezdés d) pontjában rögzített egyéb módszert alkalmazni, ha az a c) pontban szabályozott költség- és jövedelemmódszerrel is megállapítható.
Az elsőfokú bíróság kijavított jogerős ítéletével az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte. A perben szakértői bizonyítást rendelt el. Dr. G. I. földtani szakértő, és az Igazságügyi Szakértő és Kutató Intézetek Budapesti Műszaki Könyv- és Adószakértői Intézete terjesztett elő szakvéleményt, melyeket az elsőfokú bíróság ítélkezése alapjául elfogadott.
A 2.3. ponttal kapcsolatban utalt az Sztv. 15. § (13) bekezdésére, mely szerint a beszámolókban és az azt alátámasztó könyvvezetés során a gazdasági eseményeket, ügyleteket a tényleges gazdasági tartalmuknak megfelelően kell bemutatni, illetve elszámolni. A tájrendezés a Bányászati tv.-ben szabályozottan a bányászati tevékenység szerves része, és nem tekinthető beruházásnak. A felperes helyesen járt el, amikor 2000. évben a 1213 számlaosztályon "telkesítés" megnevezés alatt nyilvántartott aktivált értékeket 100%-os értékcsökkenés formájában, végeredményben költségei között számolta el. E körben hivatkozott a Magyar Bányászati Hivatal elnökének 2005. október 18-án kelt állásfoglalásában rögzítettekre is. A rekultiváció egyenlő tájrendezési feladattal a meddőzés költségeit telkesítés címén kell aktiválni, a rekultiváció költségei tárgyévi költségnek minősülnek.
A 2.7. pont kapcsán az elsőfokú bíróság ugyancsak elfogadta a szakértői véleményben rögzítetteket azzal, hogy a saját tőke és a jegyzett tőke arányát a Tao. tv. nem tekinti a szokásos piaci ár meghatározására alkalmas módszernek, de az egyéb módszer kategóriába kétségtelenül belefér. A felperes igazolta, hogy üzletrésze nem volt forgalomképes, a perbeli üzletrész értékesítésére a költség-ráfordítás módszere alkalmazható.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítélete ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet kérve annak hatályon kívül helyezését, és új határozat meghozatalát, a felperes keresetének elutasítását, mert az megsértette a Pp. 206. § (1) bekezdését, 215. §-át, 221. § (1) bekezdését, továbbá az Sztv., az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (a továbbiakban: Áfa. tv.), a Tao. tv. és a Bányászati tv. szabályait. Kifejtette, hogy az adóhatóság határozata öt tényállást érintett, melyek közül a felperes csak kettő vitatott keresetében, az elsőfokú bíróság mégis teljes körűen hatályon kívül helyezte a közigazgatási határozatokat. A rekultiváció költségeit az Sztv. alapján kell megítélni, és azt beruházásnak kell tekinteni, a tárgyévi költségek között nem számolható el. Az üzletrész eladással kapcsolatos adóhatósági módszer helytálló volt. Szükségtelennek tartotta a perben igazságügyi szakértő kirendelését és vitatta a szakértői véleményben foglaltakat már az elsőfokú eljárás során is, de e körben az elsőfokú bíróság ítélete indokolást nem tartalmaz.
A felperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását indítványozta azzal, hogy mind a tájrendezés kérdése, mind az üzletrész átruházása körében az elsőfokú bíróság jogszerű döntést hozott.
A felülvizsgálati kérelem részben alapos.
A Pp. 270. § (2) bekezdése értelmében a fél a jogerős ítélet felülvizsgálatát jogszabálysértésre hivatkozással kérheti a Legfelsőbb Bíróságtól. A jogszabálysértés vonatkozhat mind anyagi, mind eljárásjogi jogszabálysértésre, ez utóbbinak - a Pp. 275. § (3) bekezdésére figyelemmel - az érdemi döntésre is kihatással kell lennie. Az alperes felülvizsgálati kérelmében mind eljárásjogi, mind anyagi jogi jogszabálysértésekre hivatkozott, a Legfelsőbb Bíróság elsődleges az eljárásjogi jogszabálysértésekkel foglalkozott.
A közigazgatási iratok alapján megállapítható volt, hogy az adóhatóság öt jól elkülöníthető tényállás körében kötelezte a felperest társasági adó és általános forgalmi adó megfizetésére. (elsőfokú határozat 2.3.-2.7.) A felperes keresetében - bár a terhére megállapított adókülönbözet, adóhiány, adóbírság és késedelmi pótlék törlését kérte - ténylegesen két pont tekintetében (rekultiváció, üzletrész átruházás) vitatta az alperesi határozat megállapításait. Két pont tekintetében az elsőfokú bíróság alaposnak találta a felperes keresetét. Ennek alapján vagy az alperesi határozat megváltoztatásának, vagy az alperes határozatának hatályon kívül helyezésének és új eljárásra kötelezésének lett volna helye, hiszen a felperes által nem vitatott három adóköteles tényállás körében a felperesnek adófizetési kötelezettsége maradt fenn. Ennek ellenére az elsőfokú bíróság az alperesi határozatot - az elsőfokú határozatra is kiterjedően - teljes körűen hatályon kívül helyezte, melynek következtében olyan tényállás tekintetében is (L 541-es munkagép, Nokia Kft. bérleti díj, mosott kavics szállítási díja) eltörölte a felperes adófizetési kötelezettségét, amelyet a felperes nem vitatott, és így nem is volt a közigazgatási per tárgya.
A Pp. 215. § értelmében a döntés nem terjedhet túl a kereseti kérelmen, illetőleg az ellenkérelmen; ez a szabály a fő követelés járulékaira (kamat, költség stb.) is kiterjed. A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint az elsőfokú bíróság azzal, hogy teljes körűen hatályon kívül helyezte az adóhatóság határozatait, túlterjeszkedett a felperes kereseti kérelmén, és ez az eljárási jogszabálysértés az ügy érdemére is döntő kihatással volt. Ez az eljárási jogszabálysértés azonban a felülvizsgálati eljárásban orvosolható volt.
A Pp. 177. § (1) bekezdése értelmében, ha a perben jelentős tény vagy egyéb körülmény megállapításához vagy megítéléséhez olyan különleges szakértelem szükséges, amellyel a bíróság nem rendelkezik, a bíróság szakértőt rendel ki. Az alperes felülvizsgálati kérelmében kifejtettekkel szemben a Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint a perben olyan szakkérdések merültek fel (bányászati tevékenység értelmezése, könyvviteli szakkérdések, piaci ár meghatározása) amelyek indokolták, hogy az elsőfokú bíróság a felperes indítványára szakértőket rendeljen ki.
A felek vitathatják a szakvéleményben foglaltakat, indítványozhatják a szakvélemény kiegészítését, a szakértő tárgyalásra való megidézést, ennek alapján lehetőség van a fél és a szakértő ellentétes véleményének ütköztetésére. A Pp. 182. § (1) bekezdése alapján a bíróság a szakértőt írásbeli véleményének kiegészítése vagy részletesebb kifejtése végett személyes megjelenésre is kötelezheti. A (2) bekezdés szerint a szakértőhöz a véleményre vonatkozólag ennek előterjesztése után kérdéseket lehet intézni. A (3) bekezdés szerint pedig, ha a szakvélemény homályos, hiányos, önmagával vagy más szakértő véleményével, illetve a bizonyított tényekkel ellentétben állónak látszik, vagy helyességéhez egyébként nyomatékos kétség fér, a szakértő köteles a bíróság felhívására a szükséges felvilágosítást megadni. A fél erre irányuló indítványa alapján a bíróság más szakértőt rendelhet ki.
A Legfelsőbb Bíróság a per iratai alapján megállapította, hogy az adóhatóság eljárása során nem vett igénybe szakértőt egyik vitatott tényállással kapcsolatban sem. Az elsőfokú bíróság a felperes indítványára szakértőket rendelt ki. Az alperes vitatta az a szakvéleményben foglaltakat, de nem indítványozta a szakvélemény kiegészítését, a szakértő tárgyalásra való megidézést, az ellentétes vélemények ütköztetését, más szakértőt kirendelését. A felülvizsgálati eljárás - annak rendkívüli jogorvoslati jellegére figyelemmel - már nem alkalmas a fél és a szakértő véleménykülönbségének feloldására, ezt a félnek a jogerős ítéletet megelőző eljárásban kell elérnie a Pp.</a>-ben biztosított eljárásjogi jogosítványok felhasználásával. Ha a fél (mint jelen esetben az alperes) azonban nem használja fel ezeket a jogosítványokat, akkor már felülvizsgálati eljárásban sikerrel nem támadhatja a szekértői véleményt. Ennek figyelembevételével az elsőfokú bíróság joggal vette figyelembe ítélkezése alapjául a szakvéleményben foglaltakat.
A Pp. 221. § (1) bekezdése szerint az ítélet indokolásában röviden elő kell adni a bíróság által megállapított tényállást az arra vonatkozó bizonyítékok megjelölésével, hivatkozni kell azokra a jogszabályokra, amelyeken a bíróság ítélete alapul. Meg kell röviden említeni azokat a körülményeket, amelyeket a bíróság a bizonyítékok mérlegelésénél irányadónak vett, végül utalni kell azokra az okokra, amelyek miatt a bíróság valamely tényt nem talált bizonyítottnak, vagy amelyek miatt a felajánlott bizonyítást mellőzte. A Legfelsőbb Bíróság szerint az elsőfokú bíróság megfelelő terjedelemben és tartalommal eleget tett az indokolási kötelezettségének. Mindkét vitatott tényállást és a jogkérdések eldöntéséhez szükséges jogszabályokat ismertette, azok helyes értelmezésével hozta meg ítéletét. A bizonyítékokat okszerűen mérlegelte, kiemelve ezek közül a szakértői véleményeket. Az elsőfokú bíróság nem volt köteles az alperes valamennyi észrevételét felsorolni az ítéletben, a szakvélemény elfogadása egyben az alperesi vélemény elvetését is jelentette. Logikailag követhető gondolatmenettel döntötte meg az alperes határozatának helytelen következtetéseit.
Az anyagi jogszabálysértésekkel kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság az alábbiakat kívánja kiemelni. Az Sztv. 15. § (13) bekezdése alapján a beszámolókban és az azt alátámasztó könyvvezetés során a gazdasági eseményeket, ügyleteket a tényleges gazdasági tartalmuknak megfelelően kell bemutatni, illetve elszámolni. Ebből kiindulva, és a valós gazdasági eseményt vizsgálva, az elsőfokú bíróság érdemben helyesen vonta le a bányászati tevékenység hármas egységéből azt a következtetést, hogy a rekultivációt (tájrendezést) nem lehet beruházásként értékelni.
Az üzletrész eladással kapcsolatban a felperes megfelelően bizonyítani tudta, hogy az általa alkalmazott költség-ráfordítás módszere alkalmazható. Ezzel szemben az alperes nem tudta igazolni sem az adóigazgatási, sem a peres eljárásban a független felek, és hasonló körülmények között érvényesülő piaci árat.
A Legfelsőbb Bíróság észlelte, hogy a jogerős ítélet több jogszabályelírást tartalmaz [a Bányászati tv. nem 1993. évi XLIII. tv., hanem 1993. évi XLVIII. tv., a végrehajtási rendelet nem 2003/1998. (XII. 18.) Korm. rendelet, hanem 203/1998. (XII. 18.) Korm. rendelet, a perben hatályos Sztv.-nek nincs 38. § (7) bekezdése], de ezek az elírások nem hatottak ki az érdemi elbírálásra.
Az elsőfokú bíróság szükségtelenül hozta meg a kijavító végzését, mivel nem az ítélet rendelkező részére tartozik a felperes által az illetékfeljegyzési jog ellenére lerótt kereseti illeték visszaigénylési kérdése. Ezt a felperes az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) szabálya alapján külön eljárásban érvényesítheti, erről a bíróság az ítélet indokolásában elegendő tájékoztatást adhat.
A Legfelsőbb Bíróság érdemben egyetértett az elsőfokú bíróság ítéletével, de a kereseten túlterjeszkedésre figyelemmel a rendelkező részt pontosítani kellett. Ezért a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, az alperes határozatát - az elsőfokú határozat 2.3. és 2.7. pontjaira és az ahhoz kapcsolódó jogkövetkezményekre kiterjedően - a Pp. 339. § (1) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte.
(Legf. Bír. Kfv. I. 35.165/2010.)
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.