BH 2011.5.140

I. A felszámolás kezdő időpontja után az adós képviseletében eljáró beltag által a hitelezői igény kielégítése az adós vagyonából jogellenes. Az átutalt összeget a jogalap nélkül gazdagodó hitelezőnek vissza kell fizetnie az adós vagyonába (1991. évi XLIX. tv. 34. §, 50. §, 57. §, Ptk. 361. §). II. A részleges vagyonfelosztási javaslatot jóváhagyó jogerős végzéshez anyagi jogerő fűződik. Nem fűződik viszont anyagi jogerő a közbenső mérleget és az ahhoz kapcsolt szöveges jelentést jóváhagyó bírósági végzéshe

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Tipus:
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

A jogerős ítéletben megállapított és a felülvizsgálati kérelem elbírálása szempontjából jelentős tényállás szerint a megyei bíróság 2006. január 5-én jogerőre emelkedett végzésével megindította a felperes felszámolását. A felszámolás megindulását követően a társaságot képviselő beltag - a felszámoló biztos tájékoztatása mellett - a hitelezőkkel tárgyalásokat kezdett felszámolási kényszeregyezség létrehozása érdekében. Ennek kapcsán a felperes bankszámlájáról - más hitelezők mellett - az alper...

BH 2011.5.140 I. A felszámolás kezdő időpontja után az adós képviseletében eljáró beltag által a hitelezői igény kielégítése az adós vagyonából jogellenes. Az átutalt összeget a jogalap nélkül gazdagodó hitelezőnek vissza kell fizetnie az adós vagyonába (1991. évi XLIX. tv. 34. §, 50. §, 57. §, Ptk. 361. §).
II. A részleges vagyonfelosztási javaslatot jóváhagyó jogerős végzéshez anyagi jogerő fűződik. Nem fűződik viszont anyagi jogerő a közbenső mérleget és az ahhoz kapcsolt szöveges jelentést jóváhagyó bírósági végzéshez [Cstv. 6. § (3) bek., Pp. 229. §].
A jogerős ítéletben megállapított és a felülvizsgálati kérelem elbírálása szempontjából jelentős tényállás szerint a megyei bíróság 2006. január 5-én jogerőre emelkedett végzésével megindította a felperes felszámolását. A felszámolás megindulását követően a társaságot képviselő beltag - a felszámoló biztos tájékoztatása mellett - a hitelezőkkel tárgyalásokat kezdett felszámolási kényszeregyezség létrehozása érdekében. Ennek kapcsán a felperes bankszámlájáról - más hitelezők mellett - az alperes részére is átutalt 2006. június 15-én 3 millió forintot.
A felperes felszámolója az átutalás ellen nem tiltakozott, a 2007. január 4-én készített közbenső mérlegében és a hozzá elkészített szöveges jelentésben - melyet a felszámolási eljárást lefolytató bíróság 29. sorszámú végzésével jogerősen jóváhagyott - az alperes hitelezői igényét a 3 millió forinttal csökkentett összegben szerepeltette.
A felperest képviselő beltag 2007. február 12-én egyezség megkötése érdekében újabb 5 millió forintot utalt át az alperes részére az adós számlájáról, azonban - miután az egyezség nem jött létre - ezt az összeget a felperes kérelmére az alperes visszautalta a felperesnek.
A felszámoló a felszámolási eljárás egyszerűsített befejezése iránt terjesztett elő kérelmet a felszámolási eljárást lefolytató bírósághoz, mely a jóváhagyást 37. sorszámú végzésével megtagadta. Határozatát azzal indokolta, hogy a felszámolás kezdő időpontja után, a felszámolási eljáráson kívül, a jogszerű követelések jóhiszemű kiegyenlítésére sincs lehetőség, s miután a felszámolás kezdő időpontját követően a gazdálkodó szervezet vagyona felszámolási vagyonná válik, azzal kapcsolatos jognyilatkozatot csak a felszámoló tehet. Akként foglalt állást, hogy a felperes volt képviselője jogszabálysértő magatartásával megvalósult jogellenes vagyonmozgás megszüntetése érdekében a felszámolónak minden szükséges intézkedést meg kell tennie, akár pert is kell indítania.
A 2008. december 16-án benyújtott fizetési meghagyással indult eljárás az alperes ellentmondása folytán perré alakult. A felperes keresetében kérte kötelezni az alperest 3 millió forint és annak 2006. június 16-tól számított késedelmi kamata, valamint a perköltség megfizetésére. Keresetének jogalapját a felszámolási kérelem benyújtásának időpontjában hatályos, a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) 4. §-ában, 34. § (2) bekezdésében, 38. § (3) bekezdésében, 57-58. §-ában és a Ptk. 200. § (2) bekezdésében jelölte meg.
Az alperes a kereset elutasítását kérte és perköltsége megtérítését. Előadta, hogy magatartása nem volt jogszabálysértő. Az adós bankszámlájáról valóban érkezett hozzá 8 millió forint, de ebből 5 millió forintot visszafizetett, a maradék 3 millió forint visszafizetését azért tagadta meg, mert ennek a hitelezői igénybe történt beszámítását a felszámolási eljárást lefolytató bíróság elfogadta azzal, hogy a felszámoló által benyújtott közbenső mérleget jogerősen jóváhagyta. Álláspontja szerint az ítélőtábla ítéletében kifejtettek értelmében a jogerősen jóváhagyott közbenső mérlegben foglaltakat utólag nem lehet vitássá tenni.
Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 3 millió forintot és annak 2006. június 16. napjától a kifizetés napjáig járó, a késedelemmel érintett naptári félévet megelőző utolsó napon érvényes jegybanki alapkamat 7%-kal növelt mértékű késedelmi kamatát, valamint 187 500 forint perköltséget. Rendelkezett az illeték viseléséről is. Megállapította, hogy a Cstv. felszámolási egyezség megkötéséhez szükséges eljárási rendjének be nem tartása és az ennek hiányában történt kifizetés önmagában jogszabálysértő, különösen akkor, ha a felszámolás körébe tartozó vagyonról nem a felszámoló, hanem a felszámolás alatt álló cég képviselője rendelkezett. Erre tekintettel a jogügylet a Ptk. 200. § (2) bekezdése alapján érvénytelen, ezért a Ptk. 237. § (1) bekezdése értelmében rendelkezett az eredeti állapot helyreállításáról.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta és kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 75 000 forint+áfa perköltséget.
Az ítélet indokolásában kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg és mindenben helytálló az abból levont jogi következtetése is. A Cstv. 50. §-a, valamint a felszámolás számviteli feladatairól szóló 225/2000. (XII. 19.) Korm. rendelet 7. §-a rendelkezéseiből arra a következtetésre jutott, hogy a közbenső mérleg és a hozzá kapcsolódó szöveges jelentés adatai, kimutatásai, magyarázatai tájékoztató jellegűek, elkészítése csak akkor kötelező, ha a felszámolás tartama az egy évet meghaladja. Abban az esetben, amikor a bíróság a közbenső mérleg és jelentés jóváhagyása során pénzmozgásról rendelkezik, és az jogerőre emelkedik, az a rendelkezés valóban ítélt dologgá válik. A jelen esetben azonban - ilyen rendelkezés hiányában - a közbenső mérleg jóváhagyása, a jelentés adatait, kimutatásait, magyarázatait nem emeli "res iudicata szintjére". A jogszabálysértő vagyonmozgást nem teszi jogszerűvé a tájékoztatást szolgáló közbenső mérleg és jelentés jóváhagyása, és nem legalizálja a kifizetést az sem, hogy a felszámoló azt az egyezség reményének meghiúsulásakor nem követelte azonnal vissza. Úgy ítélte meg, hogy az alperes az átutalt 3 millió forinttal jogalap nélkül gazdagodott, annak visszakövetelése pedig a jelen ügyben is alkalmazandó Ptk. 324. § (1) bekezdése szerinti általános elévülési időben történt.
A jogerős ítélettel szemben az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben elsődlegesen kérte a jogerős ítélet megváltoztatását és a kereset elutasítása mellett a felperes perköltségben való marasztalását. Másodlagosan kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését - az elsőfokú ítéletre is kiterjedően - és az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására való kötelezését. Tartalmában a jogerős ítélet jogszabálysértését abban látta megvalósultnak, hogy az sérti a Ptk. 361. §-át.
Ismételten előadta, hogy a 3 millió forint átutalásáról azért nem intézkedett, mert jóhiszeműen vélelmezte, azt a felszámoló rendelkezése alapján utalták át. Miután ezzel az összeggel csökkentette a követelését, és azt a felszámoló elfogadta, továbbá a bíróság a közbenső mérlegben jóváhagyta, ez az összeg a közbenső mérleg ítélt dolog jellege miatt nem követelhető vissza. Kifogásolta a jogerős ítélet indokolásának azt a részét, amelyben a másodfokú bíróság különbséget tett a felszámolási bíróság közbenső mérleget jóváhagyó végzése, illetve a kifejezett rendelkezést is megfogalmazó közbenső mérleget jóváhagyó végzése között. Álláspontja szerint a közbenső mérleget a felszámoló a felek és a bíróság tájékoztatásán túl azzal a szándékkal nyújtja be, hogy a felszámolási eljárás előző szakaszában tett intézkedéseit a bíróság jóváhagyja, s ennek folytán az addigi intézkedések később ne legyenek vitathatóak. Miután a 3 millió forint a hitelező részéről pénzmozgásnak minősült, így a bíróság - a fent kifejtettek szerint - maga állapította meg azt, hogy ez ítélt dolog. Azért nem kellett erről a közbenső mérlegben rendelkezni, mert a pénzmozgás már ténylegesen megtörtént. Javasolta, hogy a Legfelsőbb Bíróság kezdeményezzen jogegységi eljárást a felszámolási eljárás alatt benyújtott közbenső mérleget jóváhagyó jogerős végzések ítélt dolog jellegének megállapítása érdekében.
A jogerős ítéletben kifejtett állásponttal szemben - mely szerint jogellenes volt a pénzmozgás, mert nem az arra jogosult felszámoló rendelkezett a vagyonról - előadta, hogy a felszámoló a felszámolási vagyonnal nem csupán akkor rendelkezik, amikor a rendelkezésre álló vagyontárgyakat a hitelezői igények kielégítése érdekében értékesíti, illetve a felszámolási vagyon hitelezők közötti felosztására javaslatot tesz, hanem akkor is, amikor bizonyos pénzmozgásokat indít, illetve azokat jóváhagy. Ebből következően, amikor a felszámoló elfogadta a hitelezői igénye csökkentését, ezzel tartalmában rendelkezett a vagyonnal.
Az alperes álláspontja szerint a jogellenesség azért sem állapítható meg, mert a többi hitelező rovására nem részesült jogtalan előnyben, azonban ezt a körülményt egyik bíróság sem vizsgálta. Akkor, amikor a 3 millió forint átutalása megtörtént, az M. K. Zrt. még nem volt hitelező, csak később történt meg az alperes - perbeli összeggel csökkentett mértékű - követelésének engedményezése a részére, ezért az engedményes hitelező érdeksérelme nem állapítható meg. A többi hitelező érdekének a sérelme sem állapítható meg, mert követelésük mértéke elenyésző volt az alperes követeléséhez képest.
Véleménye szerint az alperes jogalap nélküli gazdagodása azért sem állapítható meg, mert volt olyan jogcíme, amely őt az előny megtartására feljogosította. Ez a jogcím az, hogy hitelezője a felperesnek. Az eljáró bíróságok nem vizsgálták, hogy az alperes más hitelezők rovására milyen vagyoni előnyt szerzett.
Az alperes hivatkozott arra is, hogy a Cstv. 36. §-a alapján hitelezői követelését csökkentette a perbeli 3 millió forinttal. Ha lenne is tartozása az adóssal szemben, a Cstv. 36. §-a alapján akkor is joga lett volna azt beszámítani. Erre formálisan csak azért nem került sor, mert a felszámoló az alperes követelésének a csökkentésével tudomásul vette azt, hogy a 3 millió forintot nem fizeti vissza, bár nem jött létre az adós által kezdeményezett egyezség. Ha ekkor élhetett volna beszámítási jogával, akkor kamatfizetési kötelezettsége nem is keletkezett volna. Erre tekintettel kérte, hogy a jogerős ítélet saját hatáskörben történő megváltoztatása esetén a Legfelsőbb Bíróság kötelezze a felperest a jogerős másodfokú ítélet alapján alperes által megfizetett 1 558 521 Ft kamat visszafizetésére is.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében kérte a jogerős ítélet hatályában fenntartását és az alperes perköltségben való marasztalását. Álláspontja szerint a jogerős ítélet minden tekintetben helytálló, a jogszabályoknak megfelelő. Fenntartotta azt az álláspontját, hogy a közbenső mérleg jóváhagyása nem eredményez ítélt dolgot, melyet az alperes egy közigazgatási perben született ítéletből kíván levezetni. A jogerős ítélet a BH 2007/342. számú jogeseten alapul, a bíróság azzal mindenben megegyezően érvelt. Az alperes a 3 millió forintot továbbra sem fizette meg a felperesnek, és a felszámolási eljárást lefolytató bírósághoz a felülvizsgálati kérelemmel megegyező kifogást terjesztett elő.
A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. §-ának (2) bekezdése alapján a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül.
Elsődlegesen abban a jogkérdésben kellett állást foglalni, hogy a felszámolási eljárásban jogerősen jóváhagyott közbenső mérlegnek van-e "ítélt dolog" hatálya, azaz a később felmerült tények alapján a közbenső mérleg időszakában történtek vitathatók-e, támadhatók-e.
A Legfelsőbb Bíróság egyetért a másodfokú bíróság végzésében kifejtett jogi állásponttal. A közbenső mérleg és a hozzá kapcsolt szöveges jelentés valóban tájékoztatást ad az adósnak a mérleg fordulónapján fennálló vagyoni helyzetéről (mérleg), illetve arról, hogy a felszámoló milyen tevékenységet végzett abban a mérlegidőszakban (szöveges jelentés). Ha a bíróság jóváhagyja a közbenső mérleget, ezzel csak azt nyilvánítja ki, hogy a felszámoló által a közbenső mérlegben és a hozzá kapcsolt szöveges jelentésben foglaltakat tudomásul veszi. Amennyiben azonban ezt követően bizonyítékok merülnek fel arra vonatkozóan, hogy a jóváhagyott mérlegidőszakban a tények eltérnek attól, mint amit a felszámoló a szöveges jelentésben bemutatott, úgy a közbenső mérleg jóváhagyása nem akadálya a mérlegidőszak újabb vizsgálatának. Ennek indoka az, hogy a felszámolási eljárás felszámolási szakaszában mind a bíróság, mind a hitelezők a felszámoló által beadott (megküldött) információra hagyatkozhatnak. A hitelezők (hitelezői választmány), a bíróságot észrevételekkel segíthetik, azonban az ő információszerzési lehetőségeik korlátozottak. Ha utóbb tudomásukra jut a felszámoló jogszabálysértő intézkedése vagy mulasztása, az ellen a felszámolási eljárás egész tartama alatt a Cstv. 51. § (1) bekezdése alapján a tudomásszerzéstől számított 8 napon belül sérelmet szenvedett félként kifogást nyújthatnak be, melynek megalapozottsága esetén a bíróság - többek között - a felszámoló részére új intézkedés megtételét írhatja elő.
Más a helyzet a közbenső mérleghez csatolt részleges vagyonfelosztási javaslatot is jóváhagyó végzés tekintetében. Ilyenkor ugyanis a bíróság - a felszámoló által elé tárt adatok alapján, a felszámoló által javasolt összegben - rendelkezik a hitelezői igények teljes, vagy részbeni kielégítéséről, elbírálja azt a jogukat, hogy a Cstv. 50. § (4) bekezdése alapján - figyelemmel a Cstv. 57. §-ában foglalt kielégítési sorrendre - hitelezői követelésük miként elégíthető ki. A részleges vagyonfelosztási javaslatot jóváhagyó jogerős végzéshez, hasonlóan a Cstv. 60. § (1) bekezdése alapján hozott jogerős végzéshez, - a Cstv. 6. § (3) bekezdése értelmében megfelelően alkalmazott Pp. 229. § (1) bekezdése alapján - jogerő fűződik, az abban foglaltakat a felek utóbb, egymással szemben nem tehetik vitássá. Ezért abban az esetben, ha utólag merül fel valamilyen bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a bíróság vagyonfelosztással kapcsolatos rendelkezése téves, az a hitelező, aki emiatt nem kaphat kielégítést az adós vagyonából, a felszámolóval szemben - a Cstv. 54. §-a értelmében - kártérítési perben érvényesítheti igényét.
Helytállóan helyezkedett tehát a másodfokú bíróság arra az álláspontra, hogy ha a közbenső mérleget jóváhagyó végzés alapján pénzmozgás történt, akkor az ítélt dolognak minősül. A fentiekből következően téves az alperesnek az a védekezése, hogy a közbenső mérleghez kapcsolt szöveges jelentésben feltüntették a részére átutalt 3 millió forintot, s miután a bíróság ezt akkor nem kifogásolta, ezért arra már nincs is lehetőség. Ugyanígy téves az az álláspontja is, hogy ez a 3 millió forintos pénzmozgás a közbenső mérleghez kapcsolódott, ezért a másodfokú bíróság által kifejtettek szerint ezt el kell fogadni ítélt dologként. A fent kifejtettek alapján a felülvizsgálati bíróság álláspontja szerint csak a bíróság részleges vagyonfelosztási javaslatot jóváhagyó rendelkezéséhez fűződik ilyen joghatás.
Alaptalan a hitelező jogegységi eljárás kezdeményezése iránti kérelme is. A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. tv. (Bszi.), 29. § (1) bekezdésének a) és b) pontja értelmében jogegységi eljárásnak akkor van helye, ha a joggyakorlat továbbfejlesztése vagy az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében elvi kérdésben jogegységi határozat meghozatala szükséges, vagy ha a Legfelsőbb Bíróság valamely tanácsa jogkérdésben el kíván térni a Legfelsőbb Bíróság másik ítélkező tanácsának határozatától. Az ismertetett törvényi feltételek egyike sem áll fenn jelen ügyben, a felmerült jogkérdést a bíróságok egyezően ítélték meg és a Legfelsőbb Bíróság is egyetértett a jogerős végzésben elfoglalt jogi állásponttal.
A felülvizsgálati kérelemben felvetett másik jogértelmezési kérdés az, hogy ha a felszámoló tudomást szerez harmadik személynek az adós vagyonával kapcsolatos jogszabálysértő rendelkezéséről, - nevezetesen a 3 millió forintnak az adós vagyonából történt kiutalásáról - és nem tesz semmit a jogszabálysértő helyzet megszüntetése érdekében, úgy tekinthető-e a harmadik személy jogszabálysértő rendelkezése a felszámoló rendelkezésének.
A Cstv. 34. § (2) bekezdése értelmében a felszámolás kezdő időpontjától kezdődően csak a felszámoló jogosult az adós vagyonával rendelkezni, az adós bankszámlájáról átutalásokat teljesíteni. Ebből következően az adós beltag képviselője jogszabálysértően rendelkezett a pénz átutalásáról - amit a pénzforgalmi számlát vezető pénzforgalmi szolgáltatónak nem lett volna szabad teljesítenie -, ezt a teljesítést azonban az alperesnek sem lett volna szabad elfogadnia, mert tisztában volt azzal, hogy a felperes felszámolása megindult. Az a tény, hogy a felszámoló - az egyezség reményében - nem tett semmit ennek az összegnek a visszaszerzése érdekében, sőt, a közbenső mérleghez csatolt szöveges jelentésben még erről tájékoztatta is a bíróságot, nem változtat azon a tényen, hogy az átutalásra jogszabálysértően került sor. A bíróság jogerős végzésében helytállóan jutott arra a jogi következtetésre, hogy a közbenső mérlegben írt tájékoztatás nem teszi jogszerűvé a jogszabálysértő átutalást, illetve nem legalizálja a jogellenes kifizetést az sem, hogy a felszámoló azt az egyezség létrehozására irányuló törekvés meghiúsulásakor azonnal nem követelte vissza.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint egyébként sincs jelentősége annak, hogy az adós szervezeti képviselője a felszámoló képviselőjeként, vagy esetlegesen álképviselőként járt el, mert az adós felszámolás hatálya alá tartozó vagyonából történő kifizetéssel a felszámoló is jogszabályt sértett volna [Cstv. 50. § (4) bekezdése, 57. § (1) bekezdése], mert nem a közbenső- vagy zárómérleg jóváhagyását követően került erre sor, hanem a Cstv. hivatkozott szabályainak figyelmen kívül hagyásával.
A jogellenesség tekintetében a Legfelsőbb Bíróság rámutat arra, hogy a felszámolás kezdő időpontjától kezdődően - fent már kifejtettek szerint - az adós vagyonából való kifizetésre csak a Cstv. rendelkezéseinek megfelelően van lehetőség. Vagy a közbenső mérleghez kapcsolt részleges vagyonfelosztási javaslat [Cstv. 50. § (4) bekezdése], vagy pedig a zárómérleggel együtt benyújtandó vagyonfelosztási javaslat [Cstv. 60. § (1) bekezdés] jóváhagyását követően elégítheti ki a felszá­moló azokat a hitelezőket, akik nem rendelkeznek olyan követeléssel, amelynek kielégítésére speciális szabályok [Cstv. 49/D. § (1)-(3) bekezdései 57. § (1) bekezdés a) és c) pontok] vonatkoznak.
Az alperes nem rendelkezett privilegizált hitelezői igénnyel, követelését csak az általános szabályok szerint lehetett volna kielégíteni. Ebből következően az adós vagyonából történő részleges kielégítése jogellenes volt, azzal az átutalás időpontjában jogalap nélkül az adós összes többi hitelezője rovására gazdagodott, ezért azt vissza kell térítenie a felperes felszámolási vagyonába. (EBH 2007/1614.)
A Cstv. 36. § szerinti beszámítási joggal kapcsolatos érvelés körében a Legfelsőbb Bíróság rámutat arra, hogy a Cstv. 36. §-a a hitelező által beszámítani kívánt követelésre vonatkozóan ír elő a Ptk. 296. § (1) bekezdésétől eltérő rendelkezéseket. A hitelezőnek, mint kötelezettnek az adóssal szemben fennálló tartozásával kapcsolatban a Cstv.-ben nincs speciális előírás. Ezért érvényesül a Ptk. 296. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezés, mely szerint a hitelező adóssal szembeni tartozásának egyneműnek és lejártnak kell lennie. Figyelemmel arra, hogy a hitező a tartozása jogalapját az eljárás során mindvégig vitatta, ezek a feltételek nem állnak fenn.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a jogerős ítélet a jogszabályoknak megfelel, ezért azt a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Gfv. X. 30.099/2010.)
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.