adozona.hu
BH+ 2011.5.223
BH+ 2011.5.223
Üzletrész átruházási szerződésben kikötött vételár-fizetési kötelezettséggel szembeni beszámítási kifogás elbírálásánál vizsgálandó körülmények és a bizonyítási teher alakulása [1997. évi CXLIV. tv. (1997. évi Gt.)* 25. §, Pp. 164. § (1) bek., 206. § (1) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes építőipari egyéni vállalkozóként működött, amikor 2001. április 2-án az alperessel megalakították a B. és Társa Kft.-t. Mind a ketten ügyvezetői tisztséget töltöttek be a társaságban. Úgy állapodtak meg, hogy a felperes végzi a szakmai irányítást, az alperes pedig a munkák szervezését és a társaság adminisztrációs feladatait látja el.
A felperes egyéni vállalkozását nem szüntette meg a társaság alapításakor. Megállapodásuk szerint a felperes már megkezdett, folyamatban lévő munkái...
BH+ 2011.5.223 Üzletrész átruházási szerződésben kikötött vételár-fizetési kötelezettséggel szembeni beszámítási kifogás elbírálásánál vizsgálandó körülmények és a bizonyítási teher alakulása [1997. évi CXLIV. tv. (1997. évi Gt.</a>) 25. §, Pp. 164. § (1) bek., 206. § (1) bek.].
A felperes építőipari egyéni vállalkozóként működött, amikor 2001. április 2-án az alperessel megalakították a B. és Társa Kft.-t. Mind a ketten ügyvezetői tisztséget töltöttek be a társaságban. Úgy állapodtak meg, hogy a felperes végzi a szakmai irányítást, az alperes pedig a munkák szervezését és a társaság adminisztrációs feladatait látja el.A felperes egyéni vállalkozását nem szüntette meg a társaság alapításakor. Megállapodásuk szerint a felperes már megkezdett, folyamatban lévő munkáit befejezheti. A korábban nála dolgozó munkavállalók - egy kivétellel - átjelentésre kerültek a társasághoz.
A felperes a társaság alapítását megelőzően sikeres egyéni vállalkozóként működött, egyebek mellett 1993 óta építési feladatokat végzett az A. Rt.-nél, és a társaság megalakítása után is folytatta ezt a tevékenységét. A felperes ügyvezetőként díjazásban nem részesült a kft.-től, az alperes felvett díjazást ezért a tevékenységéért. A társaság pénzeszközzel nem rendelkezett, ezért a felperes 8 200 000 forint tagi kölcsönt nyújtott a kft. számára, melyből a munkabérek kifizetése, illetve az anyagvásárlások történtek.
A peres felek között 2001. év végére megromlott a kapcsolat. 2002. április 15-én kelt levelében az alperes a társaság ügyvezetőjeként felszólította a felperest, hogy számoljon el azokkal a munkákkal és bevételeivel valamint kiadásaival, amelyeket 2001-ben a felperes a társaság munkavállalóival végeztetett. Hivatkozott arra, hogy a felperes azzal hitegette, az egyéni vállalkozói szerződéseket a társaság nevére átírja, és a társaság nevében fogja a számlákat kiállítani. Számítása szerint az elvégzett munkálatok bevételi értéke kb. 16 850 00 forint körül lehet.
2002. június 3-án a felek megállapodtak arról, hogy a felperes üzletrészét az alperes 9 millió forintért megvásárolja, amelyet havi 1 millió forintos részletekben köteles megfizetni. Az első részlet 2002. június 25-én lett volna esedékes. Az adásvételi szerződés 5. pontja szerint "a vevő kijelenti, az eladó tudomásul veszi, hogy a 9 000 000 Ft vételárat a vevő az eladóval közösen megkezdett délegyházi "Rózsa-sziget" lakópark megépítéséhez igényelt banki hitelből és az építkezés befejezése során keletkezett nyereség, valamint más munkából származó nyereség, ráeső felosztott részéből fogja kifizetni. A vevő kijelenti, az eladó tudomásul veszi, hogy a vevő a jelen üzletrész kivásárlásáért, a saját vagyonával felelősséget nem vállal. A Kft.-ben levő vagyonával, üzletrészével vállal kezességet a vételár kifizetéséért."
Az alperes nem fizette meg a vételárat a felperesnek. 2002. július 3-án kelt levelében a társaság nevében eljárva az alperes tájékoztatta a felperest, hogy a felperes, mint társaság ügyvezetője 16 850 000 Ft kárt okozott a társaságnak, és az alperest, mint magánszemélyt a felperes tevékenysége miatt nettó 9 millió forint kár érte, ezért az alperes a 9 millió forintos tartozását kifizetettnek tekinti.
A B. és Társa Kft. - névváltozást követően O. Kft., majd névváltozás folytán OV. Kft. - a felperessel szembeni követelését 2005. szeptember 22-én engedményezte az alperesre.
A felperes 2005. május 13-án benyújtott keresetében 9 millió forint vételár és annak 2002. október 1-jétől a kifizetés napjáig járó, a jegybanki alapkamat kétszeres szorzatának megfelelő mértékű késedelmi kamata és perköltségei megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
Az alperes a kereset elutasítását és a felperes perköltségben való marasztalását kérte, egyben beszámítási kifogással élt, melyben előadta, hogy a felperes 2001. június 1-2002. március vége közötti időszakban 19 olyan helyen végzett munkát a társaság alkalmazottaival, amelyek a társaság által elvállalt munkák voltak, de amelynek bevételeivel a felperes nem számolt el a társaság felé. Állította, hogy megállapodásuk szerint a felperesnek előbb szüneteltetnie kellett volna, majd meg kellett volna szüntetnie egyéni vállalkozását. Miután a felperes egyéni vállalkozóként továbbfolytatta tevékenységét, ezzel a társaságnak kárt okozott, melyet az alperes engedményesként beszámítani kívánt a felperes követelésébe.
Az elsőfokú bíróság ítéletét az ítélőtábla végzésével hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására és újabb határozat hozatalára utasította.
A megismétel eljárásban az elsőfokú bíróság részletes bizonyítási eljárás lefolytatását követően kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 9 millió forint tőkét és annak 2002. október 1-jétől a kifizetés napjáig járó, a mindenkori jegybanki alapkamat kétszeres szorzatának megfelelő mértékű késedelmi kamatát és 660 ezer forint eljárási költséget. Kötelezte továbbá az alperest 540 ezer forint eljárási illeték megfizetésére.
Az ítélet indokolásában kifejtette, hogy az alperes és a társaság között létrejött Engedményezési Szerződés visszautal a társaság nevében a felperes részére 2002. július 3-án írt levélben foglaltakra. Eszerint a felperes a Gt. 25. §-ában foglaltakat sértette meg a társaság kárára, mert a kft. munkáit az egyéni vállalkozásában végezte el és számlázta le a felperes, a kft.-ben bejelentett emberek foglalkoztatásával. Az alperes a megismételt eljárásban arra is hivatkozott, hogy nemcsak mint ügyvezető, de mint tag is kárt okozott a felperes a társaságnak.
Az elsőfokú bíróság érdemben vizsgálta a beszámítási kifogást és egyenként bizonyítást folytatott le az alperes által felsorolt olyan munkákra vonatkozóan, melyet az alperes állítása szerint a felperes a társaság munkavállalóival és költségére végeztetett, de egyéni vállalkozásában számolt el.
Megállapította, hogy a felek nem vitásan abban állapodtak meg, hogy a felperesnek joga van folyamatosan megszüntetni az egyéni vállalkozását. Hogy ez pontosan mit jelentett, a felek eltérően értelmezték. A felperes állította, hogy miután nem bízott a társaság hosszú távú működésében és nem is volt bevétele, ezért fenn kellett tartania az egyéni vállalkozását, amelyet nem is akart feladni, mert már igen sokat fektetett bele (gépek stb.). Az alperes úgy értelmezte, hogy a felperes egyéni vállalkozásában csak a társaság megalakításakor még fennálló munkáit fejezi be egyéni vállalkozóként és újat már nem vállal.
Az elsőfokú bíróság megvizsgálta, hogy melyek voltak a felperes, mint egyéni vállalkozó által korábban elvállalt folyamatban levő munkák és melyek voltak azok, amelyek elvállalása már a társasági szerződés megkötése után, de még az üzletrész átruházási szerződés előtt jöttek létre. Miután könyvszakértői vizsgálattal nem lehetett választ adni a fenti kérdésre, mert a társaság könyvelési iratai hiányosak voltak, ezért a bíróság tanúbizonyítást folytatott le. Az elsőfokú bíróság részletes bizonyítást követően a bizonyítékok mérlegelésével megállapította, az alperes nem tudta bizonyítani azt, hogy az általa bejelentett munkákat a felperes a társaság alkalmazottaival és munkaeszközeivel végezte. Ezen felül rámutatott, hogy az üzletrész vételáraként meghatározott összeg a felperes által nyújtott tagi kölcsön összegének figyelembevételével került megállapításra.
Az alperes fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság csak az alperest kötelező illeték mértékét emelte meg 1 080 000 F-ra, egyebekben az ítéletet helybenhagyta. Kötelezte az alperest, hogy 100 000 Ft másodfokú perköltséget a felperesnek és 540 000 Ft illetéket az államnak fizessen meg.
Az ítélet indokolásában megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a lehető legszélesebb körben folytatta le a bizonyítást és minden olyan bizonyítási eszközt igénybe vett, ami a tényállás tisztázásához szükséges volt. A bizonyítékokat logikusan, okszerűen mérlegelte, abban ellentmondások, iratellenes kijelentések nem találhatók. Egyetértett az elsőfokú bírósággal abban, hogy a peres felek közötti szóbeli megállapodás azt tartalmazta, hogy a felperes jogosult az egyéni vállalkozása keretében elvállalt munkák kifuttatására, e szerződéses kötelezettségeinek teljesítésére.
A beszerzett bizonyítékok logikus és okszerű mérlegelésével állapította meg az elsőfokú bíróság azt, hogy az alperes beszámítási kifogásában megjelölt munkák nem tartoztak abba a körbe, amellyel a felperesnek elszámolási kötelezettsége keletkezett volna a kft. felé. A munkák elvégzésének az időpontja nem esett abba az időszakba, melyre az alperes beszámítási kifogását alapozta, illetve a felperes egyéni vállalkozóként már korábban vállalta el ezeket a munkákat, ezért kizárható a felperes bármiféle felelőssége a társaság felé. Emiatt megalapozatlan az alperes engedményezés útján megszerzett kártérítési követelése.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint a szerződés 4. pontjában (helyesen 5. pont) írt kikötés biztosítéki jellegű kikötést tartalmaz, de nem korlátozza az alperes vételár fizetési kötelezettségének terjedelmét, így miután a felperes nem a biztosítékra alapítottan érvényesített igényt, hanem az adásvételi szerződés alapján a vételár megfizetésére kérte kötelezni az alperest, ezért a perben a szerződés - egyébként vitatható tartalmú - kikötésének nincs jelentősége.
A jogerős ítélettel szemben az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a felperes keresetének elutasítását, illetve az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára való utasítását. Álláspontja szerint a jogerős ítélet sérti a Pp. 206. § (1) bekezdésében és a Pp. 213. § (1) bekezdésében foglaltakat, mert iratellenes, egyoldalú, alulbizonyított és kirívóan okszerűtlen mérlegelés alapján készült.
Kifejtette, hogy a felek a társaság megalakításakor abban állapodtak meg, hogy a felperes az egyéni vállalkozói tevékenységét befejezi, az alperes pedig hozzájárult, hogy a felperes az egyéni vállalkozásában megkezdett munkafázisokat befejezhesse. Nem ahhoz járult tehát hozzá, hogy a teljes építkezéseket fejezhesse be egyéni vállalkozóként, csak az éppen aktuális munkafázist, tekintve, hogy az építkezés különböző részmunkákra megbontható. A felperes tehát az alperestől arra kapott felhatalmazást, hogy azt a munkafázist, amiben még benne volt, befejezheti, és azt követően már a társasággal kellett volna befejeznie az egyéb munkákat.
Részletesen elemezte a különböző tanúk által elmondottakat a munkavégzéssel kapcsolatban, valamint álláspontját a felperes nyilatkozatának következményéről, mellyel nem engedélyezte a társaság alapításakor eljáró jogi képviselő titoktartás alóli felmentését. Kifejtette, hogy a felperes összes cselekedete azt sugallta az alperes felé, hogy a társaságnak dolgozik, és az alperest ebben a hitben tartotta. Rámutatott, hogy miért jelentették volna át az embereket a társaságba, ha a bevétel nem a társaságban, hanem az egyéni vállalkozásban jelent meg. Miután az építőiparhoz nem értett, jogosultsága nem volt, egyértelmű, hogy a gyakorlattal, szakmai tapasztalattal rendelkező társára számított, társaként akart eljárni és nem konkurenciájaként. A felperesnek egyéni vállalkozóként csak egy munkavállalója volt, a többi a társaságnál állt munkaviszonyban, alvállalkozója nem volt, és azt a 3 millió forint értékű anyagot, amit a társaság fizetett sem adta vissza. Kifogásolta, hogy az elsőfokú bíróság nem foglalt állást az üzletrész átruházási szerződés biztosítékkal kapcsolatos 5. pontjáról.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmet nem nyújtott be.
A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül a Pp. 275. § (2) bekezdése alapján és megállapította, hogy az nem jogszabálysértő.
Az alperes nem vitatta a vételár tartozását, az eljárásban kizárólag abban a tekintetben állt fenn vita a felek között, hogy az alperesnek fennáll-e beszámításra alapot adó követelése a felperessel szemben.
Egyezően az eljárt bíróságokkal, a Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint is a felek a társasági szerződés megkötésekor mind a ketten tisztában voltak azzal, hogy a felperes valamilyen módon, illetve mértékben folytatni kívánja az egyéni vállalkozói tevékenységét. Helytállóan jutott a megállapodás vizsgálata során arra a következtetésre a jogerős ítélet, hogy a felek között létrejött megegyezés szerint a felperes a már megkezdett munkáit befejezhette. Kérdéses lehetett azonban az, hogy melyek voltak azok a megrendelések, amelyeknek a felperes még mint egyéni vállalkozó eleget tehetett.
Az eljárás iratai alapján megállapíthatóan a felek által alapított társasági könyvelése hiányos volt, abból a társaságban történt gazdasági események megállapíthatatlanok voltak. Ezért volt szükség olyan széles körű tanúbizonyításra, melyet az elsőfokú bíróság lefolytatott. Az alperes saját személyes előadása szerint (17. sorszámú jegyzőkönyv 2. oldal második bekezdés) a felek úgy állapodtak meg, hogy a "papírmunkákat", az adminisztrációs tevékenységet az alperes végzi a társaságban, a szakmai munkát pedig majd a felperes fogja irányítani. Ebből következően - miután saját maga vállalta az adminisztrációs tevékenységet - az alperes terhére esik annak a bizonyítatlansága, hogy pontosan milyen gazdasági események történtek ebben az időszakban.
Rámutat a Legfelsőbb Bíróság, hogy az alperes arra sem hivatkozhat beszámítási igénye tekintetében, hogy csak utólag jutott tudomására az előbb ismertetett helyzet és abból a társaságra háramló, állított kár, ugyanis a társaság képviseletében már 2002. április 15-én a felperesnek írt felszólítást tartalmazó levelében pontosan megemlítette a beszámításként érvényesíteni kíván összeget. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint ebből következően az alperes minden rendelkezésére álló információt mérlegelve fogadta el az üzletrész vételárát.
Az alperes üzletrész átruházási szerződés 5. pontjában foglaltakkal kapcsolatos felvetésére vonatkozóan a Legfelsőbb Bíróság rámutat, hogy a felülvizsgálati eljárásban a vizsgálat tárgya a jogerős ítélet. A másodfokú bíróság ítéletének indokolásában kitért az 5. pontban foglaltak értelmezésére. A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint helytállóan helyezkedett arra az álláspontra a másodfokú bíróság, hogy a kikötésnek azon túl, hogy tartalma vitatható, (így például a kötelezett nem lehet egyben kezes is), biztosítéki jellege van, és ez nem érinti az alperes felelősségének terjedelmét. Ezek mellett nem hagyható figyelmen kívül az a tény sem, hogy e pont érvénytelenségére egyik fél sem hivatkozott. (Ennek egyébként ma már azért sem lenne jelentősége, mert az O. Kft.-t felszámolás után cégjegyzékből törölték, a peres iratok szerint pedig a d.-i objektum leégett. Feltéve, de el nem fogadva az 5. pont felelősség korlátozó kikötését, a társaság 2002. évi vagyonára megbízható következtetéseket a rendkívül hiányos könyvelési adatok alapján levonni nem lehet. Ezért az alperes felelősségét az időközben bekövetkezett vagyonvesztés nem befolyásolja.)
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a másodfokú bíróság logikusan és okszerűen mérlegelte a rendelkezésre álló bizonyításokat, emiatt ítélete nem jogszabálysértő, ezért azt a Pp. 275. § (3) bekezdése értelmében hatályában fenntartotta. (Legf.Bír. Gfv.X.30.113/2010.)