adozona.hu
AVI 2011.4.45
AVI 2011.4.45
A vámhatóság köteles megállapítani, hogy kit kell a vámáru felett rendelkezésre jogosultnak tekinteni [1995. évi C. tv. 125. § (1) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A vámhivatal 2000. szeptember 11-én a H. Kft. kérelmére árutovábbítási eljárásban 3 konténer különböző kínai eredetű vámárukat vett nyilvántartásba, a felperes készfizető kezessége mellett. A vámáruk bemutatása nem történt meg, ezért a vámáruk jogellenes forgalomba hozatala miatt a vámhivatal a felperessel szemben vámterhet szabott ki.
A Legfelsőbb Bíróság 9. számú ítéletével a megyei bíróság 23. számú ítéletét, és a közigazgatási határozatokat hatályon kívül helyezte azzal, hogy a vámjogról...
AVI 2011.4.45 A vámhatóság köteles megállapítani, hogy kit kell a vámáru felett rendelkezésre jogosultnak tekinteni [1995. évi C. tv. 125. § (1) bek.]
A vámhivatal 2000. szeptember 11-én a H. Kft. kérelmére árutovábbítási eljárásban 3 konténer különböző kínai eredetű vámárukat vett nyilvántartásba, a felperes készfizető kezessége mellett. A vámáruk bemutatása nem történt meg, ezért a vámáruk jogellenes forgalomba hozatala miatt a vámhivatal a felperessel szemben vámterhet szabott ki.A Legfelsőbb Bíróság 9. számú ítéletével a megyei bíróság 23. számú ítéletét, és a közigazgatási határozatokat hatályon kívül helyezte azzal, hogy a vámjogról, a vámeljárásról, valamint a vámigazgatásról szóló 1995. évi C. törvény (továbbiakban: Vtv.) 125. § (5) bekezdése alapján a (4) bekezdés szerinti egyetemlegességet a vámfizetésre kötelezettekkel szemben egyidejűleg kell érvényesíteni.
A megismételt eljárás eredményeként a jogszabályváltozás folytán illetékes 17. számú Fővámhivatal határozatával a felperest - mint készfizető kezest - jogellenesen forgalomba hozott vámáruk után 16 116 128 Ft vámteher megfizetésére kötelezte a H. Kft. címzett, Sz. László, K. Zoltán és B. József fuvarozók egyetemleges kötelezése mellett. Az alperes az elsőfokú határozatot határozatával helybenhagyta. Mivel a címzettet időközben a cégjegyzékből törölték, a terhére előírt vámterhet törölték.
A felperes keresetében az alperes határozatának hatályon kívül helyezését kérte.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével a felperes keresetét elutasította. Megállapította, hogy a vámhatóságok az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény (továbbiakban: Áe.) 73. § (3) bekezdése alapján a megismételt eljárásban a jogerős bírósági ítéletet figyelembe vették, határozataikat annak alapján hozták meg. A Vtv. 125. § (4) és (5) bekezdése értelmében az egyetemlegességet a vámfizetésre kötelezettekkel szemben egyidejűleg kell érvényesíteni. Az egyidejű, egyetemleges kötelezés azonban nem jelent kizárólagosan egy határozatban történő kötelezést. A címzettet 2003. július 1-jével a cégjegyzékből törölték, vámteher megfizetésére, pedig csak jogilag létező gazdasági társaságot lehet kötelezni.
A jogerős ítélet nem korlátozta a vámszerveket abban, hogy új eljárásukban megállapítsák a tényleges fuvarozók személyét, és a jogszerűen megállapítható vámteher összegét. A vámkezesség terhesebbé válását a vámhatóság és a kezes viszonyában kell megítélni. A vámkötelezettség azáltal nem vált terhesebbé, hogy a vámáru címzettje nem fizetett, megfizetésére nem is lehetett kötelezni, mert jogilag megszűnt.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítélete ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet kérve annak megváltoztatását és a jogszabálynak megfelelő határozat meghozatalát, másodlagosan annak hatályon kívül helyezését. Jogi álláspontja szerint az ítélet sérti a Pp. 3. § (3) bekezdését, 206. § (1) bekezdését, 221. § (1) bekezdését, 336/A. § (2) bekezdését, 339/A. §-át, az Áe. 73. § (3) bekezdését, Vtv. 125. § (4) és (5) bekezdését, a Vtv. végrehajtására kiadott 45/1996. (III. 25.) Kormányrendelet (továbbiakban: Vhr.) 12. § (1) bekezdését, a Ptk. 273. § (2) bekezdését és az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (továbbiakban: Itv.) 42. § (1) bekezdését. Álláspontja szerint egy határozatban kellett volna kötelezni a feleket, a megismételt eljárásban az összeget már nem lehetett volna megváltoztatni, és a határozatok kötelezettek részére történő kézbesítése nem bizonyított. A Ptk. alapján a felperes, mint kezes felszabadult a helytállási kötelezettség alól.
Az alperes a jogerős ítélet hatályában való fenntartását indítványozta azzal, hogy az egyidejűség nem jelent egy határozatban való kötelezést, a vámfizetésre kötelezettek részére a határozatokat kézbesítették, a vámteher összegét jogosult volt vizsgálni a megismételt eljárásban, a felperesi kezességre nem a Ptk., hanem a Vtv. szabályai az irányadók.
A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
A Legfelsőbb Bíróság 9. számú ítéletéből megállapítható, hogy a közigazgatási határozatok hatályon kívül helyezésére és az elsőfokú vámhatóság új eljárásra kötelezésére azért került sor, mert azokban az eljárásokban a vámszervek nem tartották be a Vtv. 125. § (4), (5) bekezdéseiben foglaltakat. A Vtv. 125. § (5) bekezdése alapján a (4) bekezdés szerinti egyetemlegességet a vámfizetésre kötelezettekkel szemben egyidejűleg kell érvényesíteni. A Legfelsőbb Bíróság a felperes érvelésével szemben az alperesi határozatokban foglaltakkal ért egyet, vagyis, az egyetemleges és egyidejű kötelezettség nem jelenti azt, hogy arra egy határozatban kell, hogy sor kerüljön. Az egyidejűség akkor is biztosított, ha a vámhatóság a kötelezetteket külön határozatban, de aznap hozott határozatokkal kötelezi, és a határozatokból megállapítható, hogy a másik egyetemlegesen kötelezettel szemben is sor került ilyen tartalmú határozat meghozatalára.
A vámhatóságok a megismételt eljárásokban nem voltak elzárva attól, hogy a ténylegesen kötelezhető személyek körét feltárják, és a korábbihoz képest a vámteher összegét is módosítsák. A megismételt eljárásokban is köteles volt ugyanis a vámszerv feltárni és bizonyítani a tényállást, és ennek körében köteles volt megállapítani, hogy a Vtv. 125. § (1) bekezdése alapján kit, kiket kell a vámáru felett rendelkezésre jogosultnak tekinteni. Ugyancsak köteles volt a vámhatóság a vámteher összegét is vizsgálni és a kezességi nyilatkozatokhoz igazodóan, illetve a Vtv., Vhr. szabályai alapján annak összegét is jogszerűen kellett megállapítania. Ezen kérdésekkel kapcsolatban a jogerős ítélet semmifajta tiltást, megállapítást nem tartalmazott.
Az iratokból megállapítható, hogy az egyetemleges, egyidejű, de külön határozatban történő kötelezés ugyan megtörtént a címzett vonatkozásában is, de a határozat kézbesítésére nem kerülhetett sor, mivel időközben a címzett megszűnt. A megszűnt és cégnyilvántartásból törölt gazdasági társaság részére határozat nem volt szabályszerűen kézbesíthető, de ez a kezesi felelősség alól nem mentesíthette a felperest.
A vámkezességgel kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság és a közigazgatási bíróságok töretlen ítélkezési gyakorlata értelmében a Vtv.-ben szabályozott vámkezességet nem lehet a Ptk.-ban szabályozott kezességgel azonosítani, azoknak eltérő a szabályozása. Ez abból a körülményből fakad, hogy míg a Ptk-ban szabályozott kezesség alapvetően egymás mellé rendelt szereplők megállapodásain alapul, addig a vámkezesség esetén közjogi jogviszonyban (alá-, fölérendeltség) lévők szerepelnek. A Ptk.-ban szabályozott kezesség esetén az adós és a hitelező között is polgári jogi megállapodás, illetve a kezes viszonylatában is polgári jogi jogviszony jön létre. A vámkezesség esetén a vámeljárást kezdeményező és a vámszerv között, illetve a vámkezességet vállaló, illetve a vámszerv között a Vtv. által szabályozott közjogi jogviszony jön létre, a vámkezességet vállaló nem a Ptk., hanem a Vtv. szerinti kezességet vállalja. Így a vámkezesség tartalmára, következményeire, megszűnésére is csak a Vtv. szabályai vonatkozhatnak, a Ptk. szabályai nem.
Az elsőfokú bíróság helytállóan fejtette ki, hogy a kezesség terhesebbé válását a vámszerv és a vámkezességet vállaló közötti jogviszonyban kell vizsgálni. A Vhr. 12. § (1) bekezdése értelmében a kezes kötelezettsége nem válhat terhesebbé, mint amilyen elvállalásakor volt. Ennek helyes értelmezése az, hogy a vámhatóság nem kötelezheti magasabb vámteher megfizetésére, mint amilyet kezességi nyilatkozatában elvállalt. Önmagában abból a körülményből, hogy a vámkezesség alapján általa megfizetett vámterhet nem tudja érvényesíteni azzal szemben, akire nézve a vámkezességet vállalta - az a két fél között fennálló jogviszonyra vonatkozik -, nem a vámkezesség kapcsán a vámszervekkel kapcsolatban merülhet fel, és nem változtatja meg az eredeti vámkezességben vállalt kötelezettséget.
A Vtv. 125. § (4), (5) bekezdései és a Vhr. 225/A. §-ának (2) bekezdése szerint egyetemlegesen és egyidejűleg kell a vámteher megfizetését előírni a vámteher megfizetésére kötelezetteknek. A perbeli esetben a címzettet egyetemlegesen és egyidejűleg kötelezték a vámteher megfizetésére, de mivel a cégnyilvántartásból törölték, így vele szemben a vámterhet törölni kellett. Jogilag nem létező gazdasági társaságot nem lehet vámteher megfizetésére kötelezni, de ettől függetlenül a felperes kötelezettsége érvényesíthető. Az alperes a perben igazolta, hogy valamennyi lehetséges vámteher megfizetésére kötelezettel szemben meghozta határozatát.
Az Áe. 73. § (3) bekezdése értelmében a közigazgatási szervet a bírósági ítélet rendelkezése és indokolása köti, annak tartalmát a megismételt eljárás és a határozathozatal során köteles figyelembe venni. A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint a vámhatóságok a vámigazgatási eljárásban figyelembe vették a Legfelsőbb Bíróság korábbi ítéletében foglaltakat, és annak előírásai alapján hozták meg határozataikat.
A felperesi beavatkozó a 2008. június 26-i tárgyaláson a felperesi cég képviselője útján beadott észrevételében (6/B/1.) arra hivatkozott, hogy a vitatott vámhatározatot meg sem kapta. A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a beadvány, tartalma szerint két határozatra utalt, azonban nem a jelen perben felülvizsgálandó határozat, az más vámkötelezettséghez kapcsolódik. Az egyik határozat tértivevényének fénymásolatát az alperes a Fővárosi Bíróság előtti eljárásban 14/I. sorszámon csatolta, melyből megállapítható, hogy azt a felperesi beavatkozó ügyvédje útján megkapta. Így a felperesi beavatkozó eljárási kifogása nem helytálló.
A fent kifejtettek szerint a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Kfv. I. 35.278/2007.)