adozona.hu
BH+ 2011.4.171
BH+ 2011.4.171
Követelés engedményezése esetén az elévülésre való hivatkozás alapján a jogelőd és jogutód helyzetét, nyilatkozatait együttesen kell értelmezni. Egy már elévült követelés engedményezésével nem nyílik meg az engedményes joga a követelés érvényesítésére [Ptk. 324. § (1) bek., 326. § (2) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A D. Részvénytársaságnak két tulajdonosa volt: az S.-EX Kft. valamint az S. Kft. (jelen eljárás felperese).
Az alperes egyrészt 1993. december 15-e és 1998. március 27-e között az S.-EX Kft. önálló képviseleti joggal felhatalmazott ügyvezetője volt (az utóbbi időpont egyben az S.-EX Kft. felszámolásának a kezdő időpontja). Másrészt - dr. K. N. O. és H. W. mellett - a D. Rt. egyik önálló képviseleti joggal felruházott igazgatósági tagja is volt 1995. április 24-e és 2000. június 15-e között (...
BH+ 2011.4.171 Követelés engedményezése esetén az elévülésre való hivatkozás alapján a jogelőd és jogutód helyzetét, nyilatkozatait együttesen kell értelmezni. Egy már elévült követelés engedményezésével nem nyílik meg az engedményes joga a követelés érvényesítésére [Ptk. 324. § (1) bek., 326. § (2) bek.].
A D. Részvénytársaságnak két tulajdonosa volt: az S.-EX Kft. valamint az S. Kft. (jelen eljárás felperese).Az alperes egyrészt 1993. december 15-e és 1998. március 27-e között az S.-EX Kft. önálló képviseleti joggal felhatalmazott ügyvezetője volt (az utóbbi időpont egyben az S.-EX Kft. felszámolásának a kezdő időpontja). Másrészt - dr. K. N. O. és H. W. mellett - a D. Rt. egyik önálló képviseleti joggal felruházott igazgatósági tagja is volt 1995. április 24-e és 2000. június 15-e között (az utóbbi időpont részvénytársaság végelszámolásának kezdő időpontja).
1995. április 26-án az S.-EX Kft. befizetett 5 millió forint alaptőkét a D. Rt. számlájára, az S. Kft. pedig 5 millió forint értékben három kombájnt és egy szecskázót apportált a D. Rt.-be.
1995. december 7-én az S.-EX Kft. eladta a D. Rt. részére a 1736 és 1747 alvázszámú CLAAS D-108 gabonakombájnokat bruttó 4 950 000 forintért. Az adásvételi szerződés alapján 1996. március 12-én kiállított számlán a teljesítés időpontjaként 1995. december 7-ét, fizetési határidőként pedig 1995. december 31-ét tüntették fel. A számlán az eladó pecsétje és az alperes "Rendben 1996/03/12" megjegyzése és aláírása szerepel.
Az iratokból pontosan meg nem határozható időpontban - a felperes állítása szerint 1995. december 13-án - dr. K. N. O. 4 950 000 forintot felvett a D. Rt. számlájáról.
A D. Rt. végelszámolással szűnt meg. A végelszámolási vagyonfelosztási javaslatban foglaltak szerint a társaság 5 kombájnnal rendelkezett, melyből a végelszámolás során kettőt értékesítettek. Az S.-EX Kft. által a D. Rt. részére eladott kombájnok és egy harmadik a másik tag, az S. Kft. (jelen eljárás felperese) tulajdonába kerültek. A 2001. október 30-án kelt vagyonfelosztási javaslat 8. pontja szerint a vagyonfelosztás részeként bizonytalan követelésként az S.-EX Kft. által a D. Rt. alaptőkéjére befizetett 5 millió forint alaptőkerészből felvett 4 950 000 forint követelést szintén az S. Kft. - jelenlegi per felperese - részére adták át. (A vagyonfelosztási javaslat nem tartalmazta a követelés kötelezettjét.)
A felperes módosított keresetében kérte 4 950 000 forint tőke és ennek 2002. január 30-tól számított késedelmi kamata, valamint a perköltség megfizetésére kötelezni az alperest. Előadása szerint dr. K. N. O. azt állította a felperesnek, hogy az általa a D. Rt. számlájáról felvett 4 950 000 forintot átadta az alperes részére, ezért az alperesnek az így felvett összeggel a végelszámolási vagyonfelosztás alapján el kell számolnia a felperessel.
Másodlagosan egy tartalmát tekintve tulajdoni igényt is előterjesztett arra hivatkozva, hogy a számlában foglalt eszközöket nem lelte fel, bár a végelszámolási vagyonfelosztási javaslat szerint a kombájnok ellenértéke, illetőleg azok hiányában a szerződéssel érintett eszközök engedményezés kapcsán a felperest illetik meg.
Az alperes a kereset elutasítását, és a felperes perköltségben való marasztalását kérte, az ügyvédi munkadíj megállapítása tekintetében a pertárgyérték 10%-át kérte figyelembe venni.
Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította és kötelezte a felperest, hogy fizessen meg 200 000 forint perköltséget az alperesnek. A felperes által állított kár bekövetkezésének időpontjaként 1995. december 13-át - a felperes által állított pénzfelvétel időpontját - alapul véve az alperes védekezése alapján a követelés elévülését vizsgálta. Megállapította, hogy 2000. december 13-án a követelés elévült [Ptk. 324. § (1) bekezdése]. Az állított követelés érvényesítésére jogosult D. Rt. legkésőbb a végelszámolási vagyonfelosztási javaslat elkészítésekor, 2001. október 30-án már ismerte a követelést, ebből következően a Ptk. 326. § (2) bekezdése szerint 2002. október 30-ig lehetett a vagyonfelosztási javaslatban foglalt követelés alapján igényt érvényesíteni. Miután sem a felperes "jogelődje", a D. Rt., sem pedig a felperes nem érvényesítette bíróság előtt a követelését, ezért megállapította, hogy a követelés elévült.
A tulajdoni igénnyel kapcsolatban rámutatott, hogy az alvázszámok alapján beazonosítható kombájnok a végelszámolási vagyonfelosztási javaslat alapján jelenleg a felperes tulajdonában vannak, ezért az alperessel szemben támasztott, kiadásukra irányuló keresetet is el kellett utasítani.
A felperes fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta és kötelezte a felperest 100 000 forint másodfokú perköltség megfizetésére. Az ítélet indokolásában megállapította, hogy a felperes az elsőfokú bíróság többszöri és részletes felhívása ellenére sem jelölte meg keresetének pontos ténybeli és jogszabályi alapját, követelését a Ptk. 339. §-ra alapozta, illetve tulajdonjoga alapján kérte a kombájnok kiadását.
A másodfokú bíróság részletesen megvizsgálta a gazdasági társaságokról szóló törvények alapján, hogy fennállhat-e az alperesnek kártérítési felelőssége társasági alapon a felperessel szemben és megállapította, hogy a felperes igényének alapja csak és kizárólag az alperesnek a D. Rt.-ben betöltött vezetői funkciójával állhat összefüggésben. Miután a felperes részvényese volt a társaságnak, a kártérítési igény a társaság megszűnését követően megillette, s érvényesítésére a végelszámolási vagyonmegosztás alapján a felperes jogosult.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg és kellő részletességgel indokolta, hogy a követelés elévült. Erre tekintettel szükségtelen volt dr. K. N. O. tanúkénti meghallgatása. Utalt arra, hogy a tanú meghallgatásától egyébként sem várható eredmény, mert az összeget dr. K. N. O. vette át, s miután az elszámolás és a kárigény tekintetében maga is érdekelt, érdeke fűződik ahhoz is, hogy a felperes ne vele szemben, hanem az alperes terhére érvényesítse igényét.
Egyetértett az elsőfokú bírósággal abban, a másodlagos kereseti kérelem is alaptalan, tekintve, hogy a kombájnok a felperes tulajdonába kerültek.
A jogerős ítélettel szemben a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására és új határozat meghozatalára kötelezését. Álláspontja szerint a jogerős ítélet sérti a Pp. 3. § (5) bekezdésében és a Pp. 163. §-ában foglaltakat, mert a jogerős ítéletben a tényállás felderítésére nem került sor, és a határozat sérti a tisztességes eljáráshoz való jogot.
Kérelmét azzal indokolta, hogy a bíróság nem hallgatta meg dr. K. N. O.-t tanúként. Hivatkozott arra, hogy az elévülés megállapítását a Ptk. 327. § (1) bekezdése alapján nem tartja megalapozottnak, mert az elévülés beállta előtt folyamatos levelezéssel többször felszólította az alperest a követelés kielégítésére, s ezzel az elévülést megszakította.
Az alperes nem nyújtott be felülvizsgálati ellenkérelmet.
A Legfelsőbb Bíróság a jogerős másodfokú ítéletet a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül a Pp. 275. § (2) bekezdése alapján és megállapította, hogy az nem jogszabálysértő.
A felülvizsgálati eljárás alapvető jogkérdése az volt, hogy elévült-e az állított követelés vagy sem. A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a felperes felülvizsgálati kérelmében helytállóan állította azt, hogy többször is felszólította az alperest a követelés kiegyenlítésére. 2002. január 31-én készült el a végelszámolási zárómérleg, s ezt követően a felperes, már mint az állított követelés jogosultja, 2002. áprilisában és később is felszólította az alperest a követelés teljesítésére.
Helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy 2000. december 13-án bekövetkezett az elévülés, nem ért azonban egyet a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítélettel abban, hogy a Ptk. 326. § (2) bekezdésében foglaltakat alkalmazni kellene a felperes keresetével kapcsolatban. A Ptk. 326. § (2) bekezdése szerint, ha a követelést a jogosult menthető okból nem tudja érvényesíteni, az akadály megszűnésétől számított egy éven belül - egyéves vagy ennél rövidebb elévülési idő esetében pedig három hónapon belül - a követelés akkor is érvényesíthető, ha az elévülési idő már eltelt, vagy abból egy évnél, illetőleg három hónapnál kevesebb van hátra.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint egy követelés elévülése esetén a jogelőd és a jogutód helyzetét, az általuk tett nyilatkozatokat stb. együttesen kell értelmezni, s ebből következően maga a jogutódlás nem nyújt lehetőséget a jogutódnak arra, hogy egy már elévült követelés érvényesítése érdekében sikerrel felléphessen.
Jelen eljárásban a felperes nem hozott fel semmi olyan akadályt, amely miatt a jogelődje menthető okból nem tudta érvényesíteni a követelést, ezért a Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint az elévülés nem nyugodott, az bekövetkezett 2000. december 13-án. Ebből következően a felperes által az alperes részére írt leveleknek már nem volt elévülést megszakító hatása, miután a követelés ezt megelőzően elévült.
A Legfelsőbb Bíróság egyetértett a jogerős ítéletben kifejtett azzal az állásponttal, hogy a felperes tulajdoni igénye is megalapozatlan. Egyértelműen megállapítható ugyanis az iratokból, hogy a D. Rt. tulajdonában volt 5 kombájnból (melyből hármat a felperes apportált és kettőt az S.-EX Kft. adott el a D. Rt. részére) kettőt a végelszámolás során értékesítettek, a maradék három pedig a végelszámolási vagyonfelosztással a felperes tulajdonába került.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a jogerős ítélet nem jogszabálysértő, mert az eljáró bíróságok a tényállást kellő mértékben feltárták, és helyes az abból levont következtetésük is, ezért a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése értelmében hatályában fenntartotta. (Legf.Bír. Gfv.X.30.124/2010.)