adozona.hu
AVI 2011.1.7
AVI 2011.1.7
A nyilvántartás vezetése során be kell tartani az Art. 44. § (1) bekezdésben írt valamennyi rendelkezést [2003. évi XCII. tv. 44. § (1) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperesi társaság egyik szállodája a Thermál és Sport Hotel Gyógyszálló (továbbiakban: szálloda), amely működési engedéllyel rendelkezik reumatológiai, és fiziotherápiás járóbeteg szakellátásra, valamint általános fiziotherápia és gyógytorna tevékenységek végzésére. A gyógyszálló vendégeinek többsége külföldi állampolgár, beutaló nélkül érkező ún. gyógyvendég, akiket a felperes idegenforgalmi adó alól mentes személyeknek tekintett.
Az elsőfokú adóhatóság a felperesnél - 2005. évre - idege...
AVI 2011.1.7 A nyilvántartás vezetése során be kell tartani az Art. 44. § (1) bekezdésben írt valamennyi rendelkezést [2003. évi XCII. tv. 44. § (1) bek.]
A felperesi társaság egyik szállodája a Thermál és Sport Hotel Gyógyszálló (továbbiakban: szálloda), amely működési engedéllyel rendelkezik reumatológiai, és fiziotherápiás járóbeteg szakellátásra, valamint általános fiziotherápia és gyógytorna tevékenységek végzésére. A gyógyszálló vendégeinek többsége külföldi állampolgár, beutaló nélkül érkező ún. gyógyvendég, akiket a felperes idegenforgalmi adó alól mentes személyeknek tekintett.Az elsőfokú adóhatóság a felperesnél - 2005. évre - idegenforgalmi adónemben ellenőrzést végzett. A revízió eredményeként hozott elsőfokú határozatban kötelezte a felperest 6 056 400 Ft idegenforgalmi adóhiány, 3 028 200 Ft adóbírság, 445 233 Ft késedelmi pótlék megfizetésére. Az elsőfokú adóhatóság határozatában megállapította, hogy a szálloda nem tekinthető egészségügyi intézménynek, a szállodában töltött 9552 vendégéjszaka kapcsán idegenforgalmi adó alóli mentesség nem állapítható meg. Az elsőfokú adóhatóság érdemi döntését a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (továbbiakban: Htv.) 31. § b) pontjában, 52. § 34. pontjában foglaltakra alapította.
A felperes fellebbezésében 7235 vendégéjszaka, azaz 2 170 500 Ft tekintetében vitatta adófizetési kötelezettségét azzal, hogy ezeket a vendégéjszakákat olyan vendégek töltötték a szállodában, akik egészségügyi ellátásban részesültek, ezért mentesek az idegenforgalmi adó alól.
A fellebbezés folytán eljárt alperes határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta, figyelemmel az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (továbbiakban: Eü.tv.) 81. § (2) bekezdésére, 89. § (1) bekezdésére, 100. § (1) és (4) bekezdéseire és a kötelező egészségügyi intézmények ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény (továbbiakban: Ebtv.) 13. §-ára, 18. § (19) bekezdésére.
A felperes keresetében az adóhatósági határozatok megváltoztatását kérte a fellebbezésében foglaltaknak megfelelően.
Az alperes - a peres eljárás során - határozatával korábbi határozatok indokolását módosította, illetve kiegészítette a következőkkel: A Htv. 52. § 34. pontja szerinti tevékenység csak az egészségügyi ellátást foglalja magában, az azzal együtt igénybevett szállodai elszállásolást, étkeztetést már nem, ez piaci szolgáltatás. A felperes által nyújtott szolgáltatások nem indokolják az elszállásolást, étkeztetést, a kúraszerű beavatkozások nem igényelnek határozott idejű megfigyeléseket.
A módosított határozatban az alperes jogi álláspontjának alátámasztásaként hivatkozott a 96/2003. (VII. 15.) Korm. r. (továbbiakban: Korm. r.) 2. § gd) pontjára, 3. § (1) bekezdésére, az Eü.tv. 3. § ga) pontjaira, az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 1. § (7) bekezdésében, 2. § (1) bekezdésében, a 60/2003. (X. 20.) ESzCsM rendelet (továbbiakban: Er.) 5. §-ában foglaltakra.
A felperes keresetét kiterjesztette a módosított alperesi határozatra is és azzal érvelt, hogy a Htv. 52. § 34. pontja szerint egészségügyi intézménynek minősül, végez járóbeteg ellátást, megelőző vizsgálatot és rehabilitációt, így az elszállásolt és rendszeres egészségügyi ellátásban részesülő "gyógyvendégek" a Htv. 31. § b) pontja alapján mentesek az idegenforgalmi adó alól.
Az alperes és az alperesi beavatkozó a kereset elutasítását kérte.
A megyei bíróság ítéletében az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően a 2 170 500 Ft adóhiány és járulékai tekintetében hatályon kívül helyezte, és ebben a körben az elsőfokú hatóságot új eljárásra kötelezte. Jogi álláspontja a következő volt:
Az egészségügyi intézmény fogalmát nem az Eü. tv., hanem a Htv. 52. § 34. pontja határozza meg, az ebben felsorolt feltételek nem konjunktívak. A felperest a szálloda tekintetében egészségügyi szolgáltatónak kell tekinteni, aki - működési engedély alapján - az Eü.tv. 89. § (1) bekezdésének megfelelő általános járóbeteg szakellátást végezte, ezért egészségügyi intézménynek minősül. Nincs jelentősége annak, hogy a felperes "gyógyvendégei" nem beutalóval érkeztek, és annak sem, hogy mi a felperes cégnyilvántartás szerinti tevékenysége.
A megyei bíróság az új eljárásra előírta, hogy az adóhatóságnak ismételten meg kell vizsgálnia felperes iratait, a szükséghez képest egyéb bizonyítási eszközök igénybevételével kell megállapítania azt, hogy a felperes szerint a Htv. 31. § b) pontja alapján adómentes magánszemélyek ténylegesen részesültek-e járóbeteg ellátásban, s milyen időtartamban. Az adóhatóságnak a járóbeteg ellátásban részesülő magánszemélyeket a tényleges gyógykezelés napjaira adómentesnek kell tekintetnie.
A jogerős ítélet ellen az alperes és az alperesi beavatkozó nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérték annak hatályon kívül helyezését és a felperes keresetének elutasítását, jogi álláspontjuk a következő volt:
A megyei bíróság ítélete téves jogértelmezésen alapul, nem felel meg a Htv. 31. § (1) bekezdés b) pontjában, 52. § 34. pontjában, az Eü.tv. 3. § a) és g) pontjában, 89. §-ában, az Er. 5. §-ában, a Korm. r. 2. § gd) pontjában, 3. §-ában, az Art. 1. § (7) bekezdésében, 2. § (1) bekezdésében foglaltaknak, és kifejtették azt is, hogy a felperes nyilvántartása eleve nem alkalmas a vendégek, illetve gyógyvendégek elkülönítésére.
A felperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és a felperes keresetét elutasította.
A felperes nem vitatta, hogy nyilvántartása nem felelt meg az Art. 44. § (1) bekezdésében foglaltaknak, mivel azt nem úgy vezette, hogy alkalmas legyen az adó alapjának és a mentességnek a megállapítására, ellenőrzésére. A bejelentőlapokon, alapbizonylatokon sok esetben egyáltalán nem szerepel lakóhely, állampolgárság, saját kezű aláírás. A könyvek, nyilvántartások hiányosak, egymással nem állnak összhangban. A felperes ajánlataiban szerepeltette, de a számlákban nem tüntette fel az idegenforgalmi adót. A perbeli esetben továbbá a portán dolgozó személy, a szállodai alkalmazott tüntette fel az adómentességet, ő volt az, aki a beutaló nélkül érkező, gyógykúra-csomagot igénybe vevő személyeket "gyógyvendégnek" minősítette. A felperes tehát a gyógyvendég által választott kezelés alapján már az orvosi vizsgálatot - azaz az általa hivatkozott járóbeteg ellátást - megelőzően megállapította az idegenforgalmi adó alóli mentességet, és ha a vendég kapott egy frissítő masszást, vagy pakolást, akkor már gyógykúrás kedvezményt kapott.
A nyilvántartások helytelen kezelése miatt nem lehet pontosan elkülöníteni a felperes vendégeit a "gyógyvendégek"-től. Megjegyzi e körben a Legfelsőbb Bíróság azt is, hogy a mentesség feltételeinek meglétét nem az adóhatóságnak, hanem az adózónak kell hitelt érdemlő adatokkal igazolnia.
Osztja a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság jogi álláspontját a tekintetben, hogy mivel a Htv. 52. § 34. pontja az adójogi jogviszonyra nézve speciális szabályozást rögzít, így ez az irányadó az egészségügyi intézmény fogalmára nézve és a tekintetben is, hogy e törvényhely nem konjunktív feltételeket tartalmaz. Továbbá az adójogi jogviszonyban a jogokat rendeltetésszerűen kell gyakorolni, a szerződéseket és ügyleteket valódi tartalmuk, kimutatható gazdasági eredményük alapján kell minősíteni [Art. 1. § (7) bekezdése, 2. § (1) bekezdése]. Nem minősül rendeltetésszerű joggyakorlásnak az olyan szerződés, ügylet, amely célja az adótörvényben foglalt rendelkezések megkerülése.
A szálloda kereskedelmi szálláshely. A gyógyszálloda olyan szálloda, amely megfelel a szállodára előírt követelményeknek, továbbá vendégei számára főként természetes gyógytényezők alkalmazásával saját gyógyászati részlegén önálló vagy más gyógyintézet kiegészítő szolgáltatásának bevonásával, orvosi ellenőrzés mellett terápiás lehetőséget biztosít és megfelel a természetes gyógytényezőkről szóló 74/1999. (XII. 25.) EüM rendeletben foglaltaknak. A gyógyszálló kötelező szolgáltatása a szállás, étkezés biztosítása [45/1998. (VI. 24.) IKIM rendelet 1. §, 1. sz. melléklet II., 7. § b) pontja].
Az Eü.tv. 3. § a.) pontja értelmében az egészségügyi ellátást igénybe vevő vagy abban részesülő személy elnevezése nem "gyógyvendég", hanem "beteg".
A Htv. nem tartalmaz fogalom-meghatározást a járóbeteg ellátásra nézve, ezért e körben az Eü.tv. 89. § (1)-(2) bekezdése az irányadó. Az általános járóbeteg szakellátást a beteg egészségügyi állapotának veszélyeztetése nélkül, rendszeres tömegközlekedés igénybevételével megközelíthetően kell biztosítani. A 85.12. TEAOR értelmében is a járóbeteg ellátás vizsgálatot, konzíliumot, gyógykezelést jelent, tehát nem kapcsolható hozzá az ellátás, a szállás és az étkeztetés, illetve a szórakozási lehetőségek (pl. büfé-vacsora cigányzenével, diszkó) biztosítása sem. A járóbeteg ellátás körébe tartozó kúrák, felperes által nyújtott szolgáltatások nem igényelnek határozott idejű megfigyeléseket, ápolást, gondozást, elszállásolást. A járóbeteg ellátáshoz a köznapi szó- és fogalomhasználatban sem tartozik hozzá a szállodai elhelyezés.
A Htv. 52. § 34. pontja nem önmagában, hanem az adókötelezettséget szabályozó 30. § (1) bekezdés a) pontjával és az adómentességet tartalmazó 31. § (1) bekezdés b) pontjával egybevetve és csak a jogalkotói célnak megfelelően alkalmazható. Ez utóbbi pedig az volt, hogy a magánszemélyek az infrastruktúra igénybevétele fejében járuljanak hozzá a fenntartási, fejlesztési kiadásokhoz. Az idegenforgalmi adó lényegében a gyógy- és üdülőhely díjátalány korszerűsített változata. Azt a magánszemélyt, aki nem állandó lakosként az önkormányzat illetékességi területén legalább egy vendégéjszakát eltölt, adókötelezettség terheli. Az adómentesség csak az egészségügyi intézményben ellátott és ott elszállásolt magánszemélynek jár a speciális egészségügyi jogviszonyhoz kötődően.
A szabályok egybevetéséből az következik, hogy csak azt a magánszemélyt illeti meg az adómentesség, akinek az egészségügyi ellátása és elszállásolása is egészségügyi intézményben történik. A norma tartalma ugyanis nem az, hogy az egészségügyi intézményben járóbetegként ellátott, de szállodában vendégéjszaká(ka)t eltöltő magánszemélyt adómentességben kell részesíteni. Adómentesség csak a jogszabály által meghatározott körre érvényesíthető, és nem üzletpolitikai okból, hanem csak a törvény által kedvezményezett célból adható. Az valóban nem zárja ki az adómentességet, hogy a járóbeteg szakellátáshoz szakmai szempontból nem járul kötelező erővel a szállodában való éjszakai elhelyezés, a perbeli esetben azonban a "vendégéjszaka" egyéb más piaci szolgáltatásokkal együtt, azok részeként szállodában valósult meg. Az adómentesség a magánszemélyeket kizárólag az egészségügyi járóbeteg ellátás időszakára, és nem az ezt követő szállodában eltöltött vendégéjszakára illeti meg.
Az alperes tehát érdemben helytállóan állapította meg, hogy a felperes jogszabálysértően nem számolt fel idegenforgalmi adót.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdése szerint hatályon kívül helyezte, és a felperes keresetét elutasította.
(Legf. Bír. Kfv. I. 35.196/2007.)