adozona.hu
AVI 2010.11.128
AVI 2010.11.128
Amennyiben az adózó a tagi kölcsön forrásait nem nevezi meg, az adóhatóság jogszerűen alkalmazhat becslési eljárást az adó valós alapjának valószínűsítésére [2003. évi XCII. tv. 108. § (1) és (2) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adóhatóság a felperesnél 2000-2004. évekre vonatkozóan személyi jövedelemadó vizsgálatot tartott.
Az ellenőrzés indoka az volt, hogy a felperes az általa alapított D. Bt.-nél (ahol a felperes 2002. május 6-ától beltag volt és a társaság ügyvezetője) 2000-2003. években folyamatosan tagi kölcsönöket nyújtott. A bt. főkönyvi kartonja szerint 2000. január 1-jén a nyitó egyenleg 3 920 000 Ft volt. A legmagasabb befizetett összeg 2002. december 20-án 24 600 000 Ft.
A felperes az ellenőrzés sor...
AVI 2010.11.128 Amennyiben az adózó a tagi kölcsön forrásait nem nevezi meg, az adóhatóság jogszerűen alkalmazhat becslési eljárást az adó valós alapjának valószínűsítésére [2003. évi XCII. tv. 108. § (1) és (2) bek.]
Az adóhatóság a felperesnél 2000-2004. évekre vonatkozóan személyi jövedelemadó vizsgálatot tartott.Az ellenőrzés indoka az volt, hogy a felperes az általa alapított D. Bt.-nél (ahol a felperes 2002. május 6-ától beltag volt és a társaság ügyvezetője) 2000-2003. években folyamatosan tagi kölcsönöket nyújtott. A bt. főkönyvi kartonja szerint 2000. január 1-jén a nyitó egyenleg 3 920 000 Ft volt. A legmagasabb befizetett összeg 2002. december 20-án 24 600 000 Ft.
A felperes az ellenőrzés során úgy nyilatkozott, hogy a tagi kölcsön nyújtásához a fedezetet különböző magánszemélyektől kapta kölcsönként, a kölcsönadókat azonban nem kívánta megnevezni. Ezen túl a felperes saját megtakarítására is hivatkozott. Az ellenőrzés saját megtakarításként a nyitó egyenleg összegét 3 920 000 Ft-ot elfogadott. A többi tagi kölcsönről viszont megállapította, hogy nem igazolt a fedezete. Ezért a felperes kiadásai az általa bevallott jövedelemmel oly mértékben nem voltak arányban, hogy becslési eljárást alkalmazott.
A becslési eljárás alapján megállapította, hogy 2000-ben 5 600 000 Ft tagi kölcsönt nyújtott. Az évi bevétele bevallás szerint 655 200 Ft volt, míg 2002-ben 15 080 000 Ft kölcsönt nyújtott, és ugyancsak a bevallott jövedelme 655 200 Ft volt. Tehát a kölcsönnyújtásra fedezettel nem rendelkezett, ezért a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 28. § (1) bekezdése alapján eltitkolt jövedelmet, egyéb jövedelmet állapított meg az adóhatóság. Ennek következményeként elsőfokú határozatával a felperes terhére 8 276 225 Ft adókülönbözetet állapított meg, amelyet adóhiánynak minősített. Kötelezte továbbá a felperest 4 138 112 Ft bírság, és 4 507 388 Ft késedelmi pótlék megfizetésére.
A fellebbezés folytán eljáró alperes, mint másodfokú hatóság határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes keresetében kérte e határozatok hatályon kívül helyezését.
Az elsőfokú bíróságnak a felperes bejelentette azokat a tanúit, akik kölcsönöket nyújtottak a vizsgált időszakban és amelyből a Bt.-nek a tagi kölcsönöket befizette.
Az elsőfokú bíróság a bejelentett tanúkat meghallgatta, majd 9. számú ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Az elsőfokú bíróság Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény. (Art.) 109. § (1) és (2) bekezdése alapján megállapította, hogy a becslés jogalapja fennállott.
Az adóhatóság a becslési eljárást megfelelően lefolytatta. A felperes a peres eljárás során a becslési eljárás ellenében nem tudta hitelt érdemlően bizonyítani állításait. Az alperes által meghallgatott tanúk vallomásai erre nem voltak alkalmasak.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte az ítélet hatályon kívül helyezését, és a keresetének megfelelő ítélet meghozatalát.
A felperes azt sérelmezte, hogy mivel a peres eljárás során az alperesi képviselő érdemi bizonyítási indítványt nem tett, a felperes hangsúlyozta, hogy az általa bejelentett tanúk pontosan megfogalmazták, hogy mely időpontban, milyen összegű kölcsönt nyújtottak, ezzel igazolást nyert az, hogy ezekből az összegekből módja volt a tagi kölcsönök nyújtására.
A felperes felülvizsgálati kérelmében az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal honlapján megjelenő egyik esetre, továbbá jogi szakkönyvben írt cikkre hivatkozott a hitelt érdemlőség fogalmának meghatározására.
Hangsúlyozta továbbá, hogy nincs olyan jogszabályi előírás, amely a kölcsönszerződésekről okirati kötelezettséget írna elő, illetőleg hogy ezt több évig meg kell őriznie, vagy az adóbevallásában a kölcsön célját is közölni kelljen.
A felperes a továbbiakban: hivatkozott eljárásjogi jogszabálysértésekre is.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
A nem vitás tényállás szerint a felperes, mint magánszemély 2000-2003. év között folyamatosan nagy összegű tagi kölcsönöket nyújtott az általa alapított D. Bt.-nek. Ugyanezen időszakban az éves személyi jövedelemadó bevallásában olyan összegekről tett bevallást, amely a megélhetésén túl nem biztosíthatta e kölcsönök nyújtását. Így az adóhatóság az ellenőrzéskor joggal nyilatkoztatta a felperest a tagi kölcsönök forrásáról. A felperes az adóigazgatási eljárás során nem nevezte meg a számára kölcsönöket nyújtó személyeket és nem igazolta az adott összegek eredetét. Az adóhatóság ilyen körülmények között az Art. 108. § (1)-(2) bekezdése alapján jogszerűen alkalmazott becslési eljárást a valós adóalapjának valószínűsítésére. Az adóhatóság a jogszabályi előírás szerint folytatta le a becslési eljárást, a tényállást a rendelkezésre álló eszközökkel megfelelően tisztázta.
Az adóhatóság megállapításával szemben az adózónak van lehetősége hitelt érdemlő adatokkal igazolnia állítását. A becslési eljárás esetén tehát megfordul a bizonyítási teher. Így alaptalanul hivatkozott a felperes arra, hogy az adóhatóság nem teljesítette tényállás-tisztázási kötelezettségét.
Nem vitás tény, hogy a kölcsönszerződés kötésére a Ptk. szabályai nem írnak elő kötelező írásbeliséget, valamint valóban nincs előírás ezen okiratok több éves őrzésére sem. A kölcsönszerződés írásbeli okirati formában való megkötése és bemutatása, különösen ilyen nagyobb összegek esetén megfelelő lehetőséget biztosíthatna az adózónak állítása hitelt érdemlő igazolására.
Az elsőfokú bíróság helyesen értékelte ítéletében a tanúk vallomását, melyből nem volt megállapítható, pontosan milyen időszakban, milyen feltételekkel történt az adott összegek kölcsönzése. Valóban ezek az összegek nyújtottak-e fedezetet a tagi kölcsönre, illetve mikor és milyen bevételből történt a kölcsönök törlesztése. A tanúk ugyanis arról tettek előadást, hogy a felperes minden esetben viszonylag rövid időn belül a kölcsönadott összegeket visszaadta. Ehhez képest továbbra sem igazolt, hogy a felperes éves adóbevallásában írt bevételek hogyan nyújthattak fedezetet akár a kölcsönök törlesztésére.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, helyesen jutott az elsőfokú bíróság ítéletében arra a következtetésre, hogy a felperesnek az adóhatósági határozatban foglaltakkal szemben nem sikerült hitelt érdemlően igazolni állításait.
A Legfelsőbb Bíróság a felperes eljárásjogi kifogásaival kapcsolatban is egyetértett az elsőfokú ítéleti megállapításokkal.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Kfv. I. 35.130/2007.)