adozona.hu
AVI 2010.10.110
AVI 2010.10.110
A vagyonosodási eljárásban a bizonyítási kötelezettség már a közigazgatási eljárásban megfordul [2003. évi XCII. tv. 109. § (1) és (3) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú adóhatóság az I. r. felperesnél 1999-2003. adóévekre vonatkozóan személyi jövedelemadó bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést végzett. Ennek eredményeként módosított határozatával az I. r. felperes terhére 38 767 760 Ft adókülönbözetet állapított meg, 19 383 880 Ft adóbírságot 20 085 600 Ft késedelmi pótlék előírása mellett.
Az elsőfokú adóhatóság a II. r. felperesnél 1999-2003. adóévekre vonatkozó személyi jövedelemadó adónemben bevallások utólagos vizsgálatára ir...
AVI 2010.10.110 A vagyonosodási eljárásban a bizonyítási kötelezettség már a közigazgatási eljárásban megfordul [2003. évi XCII. tv. 109. § (1) és (3) bek.]
Az elsőfokú adóhatóság az I. r. felperesnél 1999-2003. adóévekre vonatkozóan személyi jövedelemadó bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést végzett. Ennek eredményeként módosított határozatával az I. r. felperes terhére 38 767 760 Ft adókülönbözetet állapított meg, 19 383 880 Ft adóbírságot 20 085 600 Ft késedelmi pótlék előírása mellett.Az elsőfokú adóhatóság a II. r. felperesnél 1999-2003. adóévekre vonatkozó személyi jövedelemadó adónemben bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést folytatott le. Ennek eredményeként a II. r. felperes terhére 43 670 062 Ft adóhiányt állapított meg, mely után 21 835 031 Ft adóbírságot és 24 479 275 Ft késedelmi pótlékot írt elő.
Az élettársi jogviszonyban élő felperesek fellebbezése folytán eljárt alperes az elsőfokú határozatokat a határozataival helybenhagyta. Megállapította, hogy a revízió az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 109. § (1) és (2) bekezdéseiben rögzített becslési módszert alkalmazta, amely pénzforgalmi mérleg felállításán alapult. A felperesek a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést az Art. 109. § (3) bekezdése alapján hitelt érdemlő adatokkal nem tudták igazolni.
Az alperesi határozatok felülvizsgálata iránt benyújtott kereseteikben a felperesek arra hivatkoztak, hogy az adóhatóság a tényállást nem tárta fel teljes körűen, és nem vette figyelembe a felperesek nyilatkozatait és bizonyítékait. Az I. r. felperes a 38 000 000 Ft tagi kölcsön nyújtását is vitatta.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével a felperesek kereseteit elutasította. Jogi álláspontja szerint az adóhatóság a kölcsönnyújtással kapcsolatos adatok, illetve a felperesek bevallott jövedelmeire figyelemmel megfelelően bizonyította, hogy az Art. 109. § (1) bekezdésében megfogalmazott feltételek fennállnak a becslési eljárás lefolytatásához.
Az I. r. felperes által vitatott 38 000 000 Ft tagi kölcsön nyújtásával kapcsolatban a bizonyítékok alapján nem találta igazoltnak és elfogadhatónak az I. r. felperes ezen hivatkozását. Utalt az I. r. felperesnek 2005. február 7. napján az APEH Megyei Igazgatóságán tett tagi kölcsönökkel kapcsolatos elismerő nyilatkozatára is. E körben írásszakértő kirendelését szükségtelennek tartotta. Az elsőfokú bíróság vizsgálta a felperesek által hivatkozott rokoni, illetve egyéb kölcsönadás nyújtására vonatkozó bizonyítékokat. E körben az Art. 109. § (3) bekezdése alapján arra a megállapításra jutott, hogy az adózók állításaikat, hitelt érdemlően nem tudták igazolni. A felajánlott bizonyítási eszközök nem voltak alkalmasak a bizonyítandó tény alátámasztására, kétséget kizáró igazolására.
Az elsőfokú bíróság a becslési módszer megfelelőségével kapcsolatban igazságügyi könyvszakértőt rendelt ki, akinek szakvéleményét ítélkezésének alapjául elfogadta. A szakértő megállapította, hogy az ellenőrzés általa alkalmazott mérlegmódszer megfelelő elméleti alapot jelent a valós adóalap meghatározásához. Az elsőfokú bíróság a szakértői bizonyítás elrendelésén túlmenően további bizonyítás felvételét nem tartotta alkalmasnak a megjelölt tények bizonyítására.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítélete ellen a felperesek 21., illetve 22. sorszám alatt felülvizsgálati kérelmeket nyújtottak be, majd a Legfelsőbb Bíróság felhívására a 21. sorszám alatt benyújtott felülvizsgálati kérelmet tartották fenn, és annak alapján kérték a jogerős ítélet felülvizsgálatát. Álláspontjuk szerint az elsőfokú bíróság megsértette a Pp. 163. és 164. §-ában foglaltakat, a bizonyítási eljárást nem folytatta le teljes körűen, így jogszerű döntést sem hozhatott. Önkényesen értékelte, illetve mellőzte a becsatolt nyilatkozatokat és a benyújtott bizonyítékokat (közokiratokat is). Megítélésük szerint az elsőfokú bíróság tévesen hivatkozott arra, hogy az adóhatóságok eleget tettek az Art. 95. § (5) bekezdésében foglalt tényállás megállapítási kötelezettségüknek.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását indítványozta.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
Az Art. 109. § (1) bekezdése értelmében, ha az adóhatóság megállapítása szerint az adózó vagyongyarapodásával és az életvitelére fordított kiadásokkal nincs arányban az adómentes, a bevallott és a bevallási kötelezettség alá nem eső, de megszerzett jövedelmének együttes összege, az adóhatóság az adó alapját becsléssel állapítja meg. Ez esetben - figyelemmel az ismert és adóztatott jövedelmekre is - az adóhatóságnak azt kell megbecsülnie, hogy a vagyongyarapodás és az életvitel fedezetéül a magánszemélynek milyen összegű jövedelemre volt szüksége. Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a felperesek esetében a nagy összegű kölcsönnyújtásokra figyelemmel az adóhatóságnak az Art. 109. § (1) bekezdése alapján vizsgálnia kellett a felperesek jövedelmeinek együttes összegét, mivel azok kellő fedezetet nem nyújtottak, ez megalapozta a becslési eljárás alkalmazását.
A becslési eljárás az Art. 108. § (1) bekezdése alapján olyan bizonyítási módszer, amely a törvényeknek megfelelő, a valós adó, illetve költségvetési támogatás alapját valószínűsíti. A (2) bekezdés értelmében az adóhatóság bizonyítja, hogy a becslés alkalmazásának a feltételei fennállnak, továbbá azt, hogy a becslés alapjául szolgáló adatok, tények, körülmények, valamint a becslés során alkalmazott módszerek az adó alapját valószínűsítik.
Az elsőfokú bíróság által kirendelt igazságügyi könyvszakértő megállapította, hogy az adóhatóság által az ellenőrzés során alkalmazott mérlegmódszer megfelelő elméleti alapot jelent a valós adóalap meghatározásához. E körben az elsőfokú bíróság helyesen támaszkodott a szakértő megállapításaira.
A Legfelsőbb Bíróság már több eseti döntésében kifejtette, hogy az ún. vagyonosodási eljárásban a bizonyítási kötelezettség már a közigazgatási eljárásban megfordul. Az Art. 109. § (1) bekezdése alapján az adóhatóságnak kell bizonyítani a becslési eljárás alkalmazásának fennállását, majd ezt követően a bizonyítási teher megfordul. Az Art. 109. § (3) bekezdése alapján a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést, az adózó hitelt érdemlő adatokkal igazolhatja, egyebekben az e fejezetben foglalt rendelkezések az irányadók. Az adóhatóság az adózó által előadott tények, adatok valóságtartalmát, az adó megállapításához való jog elévülési idejét megelőző időszakra vonatkozóan is vizsgálhatja, ha az adózó állítása szerint vagyongyarapodásának forrása ezen időszakban keletkezett.
A bizonyítási teher megfordulásának lényege, hogy most már az adózó érdekkörébe áll, hogy hitelt érdemlő adatokkal igazolja a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést. Ennek elmaradása, vagy sikertelensége az adózó hátrányára esik.
A perbeli esetben a felperesek már a közigazgatási eljárásban hivatkoztak olyan okirati, illetve tanúbizonyításokra, amelyekkel az Art. 109. § (3) bekezdése alapján a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést kívánták igazolni. A közigazgatási iratok alapján megállapítható volt, hogy az adóhatóságok ezeket a hivatkozásokat, illetve bizonyítékokat egyenként és összességükben vizsgálták, de túlnyomórészt nem fogadták el.
Az elsőfokú bíróság is vizsgálta a perben a felperesek által hivatkozottakat, és részletes indokát adta annak, hogy miért nem fogadta el a felperesek hivatkozását.
A felülvizsgálati eljárásban - annak rendkívüli perorvoslati jellegéből adódóan - a tényállás vitatására, módosítására, és a bizonyítékok újraértékelésére vagy felülmérlegelésére nincs lehetőség. Erre csak akkor van mód, ha a jogerős határozatot hozó bíróság tényállást nem állapított meg, vagy a megállapított tényállás hiányos, iratellenes, illetve a bizonyítékokat kirívóan okszerűtlenül mérlegelte.
A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint azonban az elsőfokú bíróság a fenti hibáktól mentesen állapította meg az ügy alapját képező tényállást, és a bizonyítékok mérlegelésénél sem volt tapasztalható kirívóan okszerűtlen mérlegelés, így nem volt jogi lehetőség annak újraértékelésére, felülmérlegelésére.
A Legfelsőbb Bíróság a felperesek által hivatkozott családi kölcsönökkel kapcsolatban rögzíti: nem elég annak bizonyítása, hogy az adózó valamikor ilyen jövedelemhez jutott, azt is hitelt érdemlő adatokkal kell bizonyítani, hogy a vizsgált adóidőszakban ez a vagyongyarapodás még rendelkezésére állt. Ez különösen indokolt, ha az adózó közel 10 évvel korábban megszerzett jövedelem meglétére kíván hivatkozni.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság jogerős ítéletét a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Kfv. I. 35.089/2007.)