adozona.hu
AVI 2010.9.95
AVI 2010.9.95
Termékértékesítésnek csak a birtokba vehető dolog ellenérték fejében történő átengedése minősül [1992. évi LXXIV. tv. 6. § (1) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes számlákat fogadott be a B. Zöldért Rt.-től (továbbiakban: Rt.) zöldség- gyümölcstermékekről, amelyeket továbbszámlázott a németországi D. Marketing GmbH (továbbiakban: német cég) felé.
A felperes a 2004. III. negyedévi általános forgalmi adó (továbbiakban: áfa) bevallásában -9 552 000 Ft elszámolandó adót közölt, amelyből 8 751 000 Ft visszaigényelhető adóként, 801 000 Ft-ot pedig pénzügyileg nem rendezett beszerzésekre jutó adóként jelölt meg.
Az adóhatóság a felperesnél a beval...
AVI 2010.9.95 Termékértékesítésnek csak a birtokba vehető dolog ellenérték fejében történő átengedése minősül [1992. évi LXXIV. tv. 6. § (1) bek.]
A felperes számlákat fogadott be a B. Zöldért Rt.-től (továbbiakban: Rt.) zöldség- gyümölcstermékekről, amelyeket továbbszámlázott a németországi D. Marketing GmbH (továbbiakban: német cég) felé.A felperes a 2004. III. negyedévi általános forgalmi adó (továbbiakban: áfa) bevallásában -9 552 000 Ft elszámolandó adót közölt, amelyből 8 751 000 Ft visszaigényelhető adóként, 801 000 Ft-ot pedig pénzügyileg nem rendezett beszerzésekre jutó adóként jelölt meg.
Az adóhatóság a felperesnél a bevallási időszakra vonatkozóan ellenőrzést végzett. A revízió eredményeként hozott elsőfokú határozatban az adóhatóság a felperes terhére 6 896 000 Ft áfa adókülönbözetet állapított meg, amit jogosulatlan visszaigénylésnek minősített, kiutalását elutasította, kötelezte a felperest 3 047 000 Ft adóbírság megfizetésére. A felperes tárgyidőszaki elszámolandó adóját 2 656 000 Ft-ra, visszaigényelhető adóját 1 855 000 Ft-ra módosította.
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Az alperes érdemi döntését a 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 1. § (7) bekezdésében, az 1992. évi LXXIV. törvény (továbbiakban: Áfa. tv.) 5. § (1) bekezdésében, 6. § (1) bekezdésében, a 2000. évi C. törvény (továbbiakban: Sztv.) 166. § (2) bekezdésében foglaltakra alapította. Az alperes azt állapította meg, hogy az Rt.-nek a zöldség- gyümölcsértékesítésekre kiállított 33 db 45 974 464 Ft összértékű, 6 896 170 Ft áfát tartalmazó számlái nem hiteles dokumentumok, mivel nem a felek között ténylegesen létrejött gazdasági eseményt tartalmazzák, ezért a felperes áfa-visszaigénylése jogosulatlan. A felek között nem adásvétel, nem termékértékesítés jött létre, a felperes közvetítő tevékenységet, ügynöki nagykereskedelmi tevékenységet végzett.
A felperes keresetében az adóhatósági határozatok hatályon kívül helyezését és az elsőfokú adóhatóság új eljárásra kötelezését kérte. A felperes azzal érvelt, hogy az alperes az Art. 1. § (7) bekezdése által meghatározott kereteket túllépve megalapozatlanul és jogsértően minősítette át a jogviszonyt, és nem tett eleget tényállás tisztázási kötelezettségének. A közte és az Rt. között létrejött ügyletek adásvételek, termékértékesítések voltak, ennél fogva a számlák hitelesek, visszaigénylése jogszerű volt.
A megyei bíróság a felperes keresetét elutasította.
A megyei bíróság azt állapította meg, hogy az adóhatóságok eljárása nem sért jogszabályt, az alperes érdemi döntése megalapozott és jogszerű. A felperes által végzett tevékenységet az alperes helyesen állapította meg, jogszerűen minősítette, és ennek adójogi konzekvenciáit is törvényesen vonta le. Az ügyletek valódi tartalma ugyanis az volt, hogy a felperes üzletkötői, kereskedelmi, ügynöki tevékenysége során megtalálja külföldi megbízó igényeinek megfelelő hazai termékértékesítőt és közreműködjék az adásvétel lebonyolításában, "e tevékenysége megbízási szerződés teljesítése volt".
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte annak hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú bíróság utasítását új eljárásra, új határozat hozatalára. A felperes azzal érvelt, hogy a határozatok nem felelnek meg az Art. 1. § (7) bekezdésében, 97. § (4) bekezdésében, a Ptk. 117. § (2) bekezdésében, 278. §-ában, 365. §-ában és az Áfa. tv. 6. és 14. §-aiban foglaltaknak. A per tárgyát képező jogviszony lényeges elemeire az alperes bizonyítást egyáltalán nem folytatott le. Az alperes és a bíróság és nem vette figyelembe a tulajdonszerzésre, tulajdonjogra, birtok fogalmára vonatkozó szabályokat, és téves ténybeli és jogkövetkeztetéssel állapította meg, hogy a határozatokkal érintett szerződések és ügyletek nem adásvételi típusúak.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
Téves a felperesnek a bizonyítás hiányára alapított érvelése, mivel a megyei bíróság az általa kért bizonyítást foganatosította, és felperes maga is úgy nyilatkozott, hogy a peres felek között "elsődlegesen nem tényállásbeli vita állt fenn, hanem a feltárt tényekből levont alperesi (és bírói) jogi következtetés jogszerűsége" volt vitatott.
Ezért a Legfelsőbb Bíróságnak a rendkívüli jogorvoslati eljárás során kizárólag arról kellett döntenie, hogy a rendelkezésre álló iratok alapján az alperes és a megyei bíróság helyesen alkalmazta-e vagy sem az Art. 1. § (7) bekezdése szerinti rendelkezést [Pp. 275. § (1) és (2) bekezdései], jogszerűek-e a tényekből levont ténybeli és jogkövetkeztetések.
Az adóhatóságnak és a bíróságnak a szerződéseket, ügyleteket és más hasonló cselekményeket valódi tartalmuk szerint kell minősítenie. A szerződéseknek, ügyleteknek annyiban van jelentősége, amennyiben azok gazdasági eredménye kimutatható [Art. 1. § (7) bekezdése, 724/B/1994. AB határozat].
A felperes és az Rt. között létrejött megállapodás nem vitásan adásvételi szerződésre utalva eladót és vevőt jelöl meg, ugyanakkor tartalmilag egy megbízási szerződés arra vonatkozóan, hogy a felperes "közreműködjön az Rt. részére külföldi üzleti partnerek felkutatásában, a tárgyalások, szerződések előkészítésében, az eladó árualapjának külföldi értékesítésében, nemzetközi piaci információk gyűjtésében és elemzésében, értékesítési és termékstruktúrára vonatkozó programok kidolgozásában és ezek menedzselésében". Ezek tipikusan ügynöki, kereskedelmi tevékenység körébe tartozó feladatok, megbízás alapján más felek közötti egyszeri vagy többszöri adásvétel létrejöttében való közreműködésre, illetve közvetítésre vonatkoznak. Ez a megállapodás nem arról szól, hogy az eladó eladja a felperesnek, mint vevőnek árukészletét, és a felperes érvelésével ellentétben nem áruk feletti tulajdonjog megszerzésére irányul.
Az Rt. nem vitásan adásvételről bocsátott ki számlát a felperes felé, és a felperes is ilyen számlát állított ki a német cégnek. Az árakat ugyanakkor minden esetben az Rt. és a német cég határozta meg, a felperesnek nem volt beleszólása a vételár összegébe. A felperest az ügyletek kapcsán a mindenkori (rajta kívülálló felek döntése szerinti) ár 6%-a illette meg, ez volt az üzleti haszna, ennek fejében bonyolította le az Rt. és a német cég közötti adásvételeket.
Az a tény, hogy az áruk egy adott helyre történő elszállítás céljából az Rt.-nél listázásra, illetve elkülönítésre kerültek csupán egy logisztikai mozzanatot jelent. A felperes érvelésével ellentétben tulajdonszerzés, tulajdonoskénti rendelkezés, birtokbaadás a perbeli esetben azért sem állapítható meg, mivel nem a felperes döntötte el azt sem, hogy ki, mikor, és hogyan szállítja el az árut, a felperes az árut az Rt.-től nem fogadta be, azt nem tárolta, és nem is továbbította, nem is rendelkezett üzlettel, raktárral. Az áru kiszállításáról a német cég gondoskodott az általa megbízott fuvarozó cég útján.
A felperes továbbá nem viselt felelősséget az áruk mennyisége, minősége, szabványoknak való megfelelősége tekintetében sem.
A Legfelsőbb Bíróság az előzőekben részletezett alapján azt állapította meg, hogy az alperes és a megyei bíróság helytállóan minősítette a megállapodást és az ügyleteket, és jogszerűen vonta le azt a ténybeli és jogkövetkeztetést, hogy a felperesnek nem került birtokába, illetve "hatalmába" a számlák szerinti áru [Ptk. 117. § (2) bekezdése]. A perbeli esetben termékértékesítés nem állapítható meg, mivel ilyennek az Áfa. tv. 6. § (1) bekezdése értelmében csak a birtokba vehető dolog ellenérték fejében történő átengedése minősül, amely az átvevőt tulajdonosként való rendelkezésre jogosítja fel. A felperes esetében a tulajdonosként való rendelkezés a korábban ismertetett tényállás helyes értékelése alapján nem állapítható meg. A felperesnek a Ptk. 278. §-ára való hivatkozása sem alapozza meg a kereseti, illetve felülvizsgálati kérelmet. A Ptk. 278. § (4) bekezdése ugyanis úgy rendelkezik, hogy gazdálkodó szervezetek egymás közötti szerződéseinél a teljesítés helye a jogosult székhelye, illetőleg, fuvarozó közbe jöttével történő teljesítés esetén a rendeltetési állomás. A felperes az irányadó tényállásból következően nem tudja és nem is tudta igazolni, hogy részére az árut birtokba adták volna.
A felperes ténylegesen nem adásvételi szerződések alanya volt, hanem feladata a kereskedelmi ügynöki megbízásra vonatkozó szerződés teljesítése volt. Az Rt. eladásról kibocsátott számlái tehát nem a valóságban megtörtént gazdasági eseményeket tartalmazzák, tartalmilag hiteltelen dokumentumok, az ezekre alapított áfa-visszaigénylés jogosulatlan volt [Áfa. tv. 35. § (1) bekezdése, Sztv. 166. § (2) bekezdése].
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Kfv. I.35.152/2007.)