adozona.hu
AVI 2010.4.45
AVI 2010.4.45
Jogilag nem létező gazdasági társaságot nem lehet vámteher fizetésére kötelezni (1995. évi C. tv. 125. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A vámhivatal 2000. augusztustól-novemberig 13 esetben, 2000. májustól 2001. januárig 62 esetben különböző kínai eredetű vámárukat vett nyilvántartásba, melyeknek címzettjei árutovábbítási eljárást kezdeményeztek a felperes készfizető kezessége mellett. A vámáruk bemutatása nem történt meg, ezért a vámáruk jogellenes forgalomba hozatala miatt a vámhivatalok a címzettekkel és a felperessel szemben vámterhet szabtak ki.
A megismételt eljárás eredményeként a jogszabályváltozás folytán illetékes ...
AVI 2010.4.45 Jogilag nem létező gazdasági társaságot nem lehet vámteher fizetésére kötelezni (1995. évi C. tv. 125. §)
A vámhivatal 2000. augusztustól-novemberig 13 esetben, 2000. májustól 2001. januárig 62 esetben különböző kínai eredetű vámárukat vett nyilvántartásba, melyeknek címzettjei árutovábbítási eljárást kezdeményeztek a felperes készfizető kezessége mellett. A vámáruk bemutatása nem történt meg, ezért a vámáruk jogellenes forgalomba hozatala miatt a vámhivatalok a címzettekkel és a felperessel szemben vámterhet szabtak ki.A megismételt eljárás eredményeként a jogszabályváltozás folytán illetékes Fővámhivatal az új eljárás során meghozott határozataival a felperest - mint készfizető kezest - jogellenesen forgalomba hozott vámáruk után vámteher megfizetésére kötelezte. Az alperes az elsőfokú határozatokat 75 db határozatával helybenhagyta.
A felperes keresetében az alperes határozatainak hatályon kívül helyezését kérte.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével a felperes keresetét valamennyi alperesi határozat tekintetében elutasította. Megállapította, hogy a vámhatóságok az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény (továbbiakban: Áe.) 73. § (3) bekezdése alapján a megismételt eljárásban a jogerős bírósági ítéleteket figyelembe vették, határozatait annak alapján hozták meg. A Vtv. 125. § (4) és (5) bekezdése értelmében az egyetemlegességet a vámfizetésre kötelezettekkel szemben egyidejűleg kell érvényesíteni. Az egyidejű, egyetemleges kötelezés azonban nem jelent kizárólagosan egy határozatban történő kötelezést.
A jogerős ítéletek nem korlátozták a vámszerveket abban, hogy új eljárásukban megállapítsák a tényleges fuvarozók személyét, és a jogszerűen megállapítható vámteher összegét. Ez utóbbival kapcsolatban az elsőfokú bíróság megjegyezte, hogy több esetben a vámfizetésre kötelezettek javára mutatkozott eltérés.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítélete ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet kérve annak megváltoztatását és a jogszabálynak megfelelő határozat meghozatalát, másodlagosan annak hatályon kívül helyezését. Jogi álláspontja szerint az ítélet sérti a Pp. 3. § (3) bekezdését, 206. § (1) bekezdését, 221. § (1) bekezdését, 336/A. § (2) bekezdését, 339/A. §-át, az Áe. 73. § (3) bekezdését, a vámjogról, a vámeljárásról, valamint a vámigazgatásról szóló 1995. évi C. törvény (továbbiakban: Vtv.) 125. § (4) és (5) bekezdését, a Vtv. végrehajtására kiadott 45/1996. (III. 25.) Kormányrendelet (továbbiakban: Vhr.) 12. § (1) bekezdését, a Ptk. 273. § (2) bekezdését és az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (továbbiakban: Itv.) 42. § (1) bekezdését. Álláspontja szerint egy határozatban kellett volna kötelezni a feleket, a megismételt eljárásban az összeget már nem lehetett volna változtatni, és a kötelezettek személyi körét sem lehetett volna vizsgálni. A címzettek kötelezését 31 esetben mellőzte, 44 esetben vitatta a kézbesítés megtörténtét. A Ptk. alapján a felperes, mint kezes felszabadult a helytállási kötelezettség alól. Vitatta a kereseti illeték megállapítását, mivel azt az elsőfokú bíróság nem keresetenként, hanem alperesi határozatonként számította és túllépte a maximum illetéket is.
Az alperes a jogerős ítélet hatályában való fenntartását indítványozta azzal, hogy az egyidejűség nem jelent egy határozatban való kötelezést, a vámfizetésre kötelezettek körét, illetve a vámteher összegét jogosult volt vizsgálni a megismételt eljárásban, a felperesi kezességre nem a Ptk., hanem a Vtv. szabályai az irányadók.
A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
A Legfelsőbb Bíróság Kfv. I. 35.166/2004/9. számú és a Fővárosi Bíróság 21. számú ítéleteiből megállapítható, hogy a közigazgatási határozatok hatályon kívül helyezésére és az elsőfokú vámhatóság új eljárásra kötelezésére azért került sor, mert azokban az eljárásokban a vámszervek nem tartották be a Vtv. 125. § (4), (5) bekezdéseiben foglaltakat. A Vtv. 125. § (5) bekezdése alapján a (4) bekezdés szerinti egyetemlegességet a vámfizetésre kötelezettekkel szemben egyidejűleg kell érvényesíteni. A Legfelsőbb Bíróság a felperes érvelésével szemben az alperesi határozatokban foglaltakkal ért egyet, vagyis, az egyetemleges és egyidejű kötelezettség nem jelenti azt, hogy arra egy határozatban kell, hogy sor kerüljön. Az egyidejűség akkor is biztosított, ha a vámhatóság a kötelezetteket külön határozatban, de aznap hozott határozatokkal kötelezi, és a határozatokból megállapítható, hogy a másik egyetemlegesen kötelezettel szemben is sor került ilyen tartalmú határozat meghozatalára.
A vámhatóságok a megismételt eljárásokban nem voltak elzárva attól, hogy a ténylegesen kötelezhető személyek körét feltárják, és a korábbihoz képest a vámteher összegét is módosítsák. A megismételt eljárásokban is köteles volt ugyanis a vámszerv feltárni és bizonyítani a tényállást, és ennek körében köteles volt megállapítani, hogy a Vtv. 125. § (1) bekezdése alapján kit, kiket kell a vámáru felett rendelkezésre jogosultnak tekinteni. Ugyancsak köteles volt a vámhatóság a vámteher összegét is vizsgálni és a kezességi nyilatkozatokhoz igazodóan, illetve a Vtv., Vhr. szabályai alapján annak összegét is jogszerűen kellett megállapítania. Ezen kérdésekkel kapcsolatban a két jogerős ítélet semmifajta tiltást, megállapítást nem tartalmazott.
Az iratokból megállapítható, hogy bizonyos esetekben az egyetemleges és egyidejű kötelezés elmaradt, de ennek indoka az volt, hogy a megismételt eljárásokban a vámhatóság bizonyíthatóan megállapította, hogy az EV okmány alapján nem volt valós címzettje a vámárunak. Ebben az esetben nem lehetett a vámáru címzettjét egyetemlegesen kötelezni.
Más esetekben megállapítható volt, hogy az egyetemleges, egyidejű, de külön határozatban történő kötelezés ugyan megtörtént a címzett vonatkozásában is, de a határozat kézbesítésére nem kerülhetett sor, mivel időközben a címzett megszűnt. A megszűnt és cégnyilvántartásból törölt gazdasági társaság részére határozat nem volt szabályszerűen kézbesíthető, de ez a kezesi felelősség alól nem mentesíthette a felperest.
A vámkezességgel kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság és a közigazgatási bíróságok töretlen ítélkezési gyakorlata értelmében a Vtv.-ben szabályozott vámkezességet nem lehet a Ptk.-ban szabályozott kezességgel azonosítani, azoknak eltérő a szabályozása. Ez abból a körülményből fakad, hogy míg a Ptk.-ban szabályozott kezesség alapvetően egymás mellé rendelt szereplők megállapodásain alapul, addig a vámkezesség esetén közjogi jogviszonyban (alá-fölé rendeltség) lévők szerepelnek. A Ptk.-ban szabályozott kezesség esetén az adós és a hitelező között is polgári jogi megállapodás, illetve a kezes viszonylatában is polgári jogi jogviszony jön létre. A vámkezesség esetén a vámeljárást kezdeményező és a vámszerv között, illetve a vámkezességet vállaló, illetve a vámszerv között a Vtv. által szabályozott közjogi jogviszony jön létre, a vámkezességet vállaló nem a Ptk., hanem a Vtv. szerinti kezességet vállalja. Így a vámkezesség tartalmára, következményeire, megszűnésére is csak a Vtv. szabályai vonatkozhatnak, a Ptk. szabályai nem.
Az elsőfokú bíróság helytállóan fejtette ki, hogy a kezesség terhesebbé válását a vámszerv és a vámkezességet vállaló közötti jogviszonyban kell vizsgálni. A Vhr. 12. § (1) bekezdése értelmében a kezes kötelezettsége nem válhat terhesebbé, mint amilyen elvállalásakor volt. Ennek helyes értelmezése az, hogy a vámhatóság nem kötelezheti magasabb vámteher megfizetésére, mint amilyet kezességi nyilatkozatában elvállalt. Önmagában abból a körülményből, hogy a vámkezesség alapján általa megfizetett vámterhet nem tudja érvényesíteni azzal szemben, akire nézve a vámkezességet vállalta - az a két fél között fennálló jogviszonyra vonatkozik -, nem a vámkezesség kapcsán a vámszervekkel kapcsolatban merülhet fel, és nem változtatja meg az eredeti vámkezességben vállalt kötelezettséget.
A Vtv. 125. § (4), (5) bekezdései és a Vhr. 225/A. §-ának (2) bekezdése szerint egyetemlegesen és egyidejűleg kell a vámteher megfizetését előírni a vámteher megfizetésére kötelezetteknek. A perbeli esetben azonban a címzettek vagy jogutód nélkül megszűntek, a cégnyilvántartásból törölték őket, vagy nem valós címzettek voltak, így a vámszervek velük szemben nem tudtak határozatot hozni, és nem lehetett egyetemlegesen és egyidejűleg kötelezni a vámteher megfizetésére. Jogilag nem létező gazdasági társaságot nem lehet vámteher megfizetésére kötelezni, így egyedül csak a felperes kötelezettsége érvényesíthető.
Az Áe. 73. § (3) bekezdése értelmében a közigazgatási szervet a bírósági ítélet rendelkezése és indokolása köti, annak tartalmát a megismételt eljárás és a határozathozatal során köteles figyelembe venni. A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint a vámhatóságok valamennyi vámigazgatási eljárásban figyelembe vették a Legfelsőbb Bíróság, illetve a Fővárosi Bíróság korábbi ítéleteiben foglaltakat, és annak előírásai alapján hozták meg határozataikat.
A felperesnek a kereseti illeték összegére vonatkozó kifogásaival kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság rámutat arra, hogy a közigazgatási perben az illetéket a vitatott alperesi határozat, határozatok alapján kell megállapítani. Abban az esetben, ha a felperes egy keresetében több alperesi határozat, vagy több keresetében több alperesi határozat jogszerűségét vitatja, de ezek a perek egyesítésre kerülnek, akkor az illeték összegét a vitatott alperesi határozatonként külön-külön kell megállapítani és kötelezni a pervesztes felperest annak megfizetésére. A maximum illetéket sem összességében, hanem az egyes alperesi határozatok vonatkozásában kell figyelembe venni.
A fent kifejtettek szerint a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Kfv. I. 35.092/2007.)