adozona.hu
EH 2010.2155
EH 2010.2155
Az egyenlő munkáért egyenlő bér követelményének megtartása vizsgálatakor az egyenlő helyzetben lévők meghatározása szükségképpen felmerül. Ebből a szempontból döntő jelentőséggel bíró körülmény, ha a munkáltató országos működésű gazdasági társaság, amelynek nagyszámú munkavégzési helyén számos azonos munkakörű munkavállaló dolgozik, akikre egységes szabályozást alkalmaznak mind a munkaköri feltételek, mind a munkaköri bérbesorolás tekintetében. Ezért a perbeli jogkérdés nem eldönthető csupán az egyik munkav
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes a munkaügyi bírósághoz benyújtott vagylagos keresetében 2005. június 1-jétől 2007. december 31-ig terjedő időre a vele azonos munkakörben dolgozó S. L.-né munkabérének figyelembevételével kérte megállapítani a havi személyi alapbérét, és ennek alapján munkabér-különbözet és kamatok megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Kereseti kérelme jogalapjaként az egyenlő bánásmód követelményének megsértésére [Mt. 5. § (1) és (2) bekezdés, 2003. évi CXXV. törvény 8. § t) pont], valamint ...
EH 2010.2155 Az egyenlő munkáért egyenlő bér követelményének megtartása vizsgálatakor az egyenlő helyzetben lévők meghatározása szükségképpen felmerül. Ebből a szempontból döntő jelentőséggel bíró körülmény, ha a munkáltató országos működésű gazdasági társaság, amelynek nagyszámú munkavégzési helyén számos azonos munkakörű munkavállaló dolgozik, akikre egységes szabályozást alkalmaznak mind a munkaköri feltételek, mind a munkaköri bérbesorolás tekintetében. Ezért a perbeli jogkérdés nem eldönthető csupán az egyik munkavégzési hely három azonos munkakörű munkavállalója bérének összehasonlításával, hanem vizsgálandó (az azonos körülmények és szabályozás miatt) az összes többi ugyanazon munkakörű munkavállaló személyi alapbére [Mt. 5. §, 142/A. §, 2003. évi CXXV. törvény 8. §].
A felperes a munkaügyi bírósághoz benyújtott vagylagos keresetében 2005. június 1-jétől 2007. december 31-ig terjedő időre a vele azonos munkakörben dolgozó S. L.-né munkabérének figyelembevételével kérte megállapítani a havi személyi alapbérét, és ennek alapján munkabér-különbözet és kamatok megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Kereseti kérelme jogalapjaként az egyenlő bánásmód követelményének megsértésére [Mt. 5. § (1) és (2) bekezdés, 2003. évi CXXV. törvény 8. § t) pont], valamint az egyenlő, illetve egyenlő értékűként elismert munka azonos bérezésének törvényi követelményére [Mt. 142/A. § (2) és (4) bekezdés] hivatkozott.A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította és a felperest 50 000 forint perköltség megfizetésére kötelezte az alperes részére.
A megállapított tényállás szerint a felperes 1979. június 29-től állt az alperessel munkaviszonyban, 1994 óta oktatótiszt munkakörben dolgozott. A havi bruttó személyi alapbére 2005. június 1-jétől 2005. december 31-ig 146 400 forint, 2006. január 1-jétől 2006. december 31-ig 157 600 forint, 2007. január 1-jétől február 28-ig 167 000 forint, 2007. március 1-jétől 175 500 forint volt. Az oktatótiszt munkakör 13-as munkaköri kategóriába sorolt, és ezen kategóriára alperes által meghatározott személyialapbér-minimuma és -maximuma 2005. évben 145 000 forint, illetve 230 000 forint, 2006. évben 153 000 forint, illetve 242 000 forint, 2007. évben 164 000 forint, illetve 260 000 forint volt.
A személyszállítási csoportban a felperessel azonos oktatótiszt munkakörben még két munkavállaló dolgozott. D. I.-né havi személyi alapbére 2005. június 1. és december 31. között 145 500 forint, 2006. évben 154 700 forint, 2007. január 1-jétől február 28-ig 166 400 forint, 2007. március 1-jétől 172 200 forint volt. S. L.-né havi személyi alapbére - aki 1978-tól állt az alperes alkalmazásában, és aki 2005. június 1-jétől munkaszerződés-módosítással oktatótiszti képzettség nélkül oktatótiszt munkakörbe lett áthelyezve - jóval meghaladta a felperes és D. I.-né személyi alapbérét. S. L.-né bruttó személyi alapbére 2005-ben havi 272 200 forint, 2006. évben havi 289 300 forint, 2007. január 1-jétől február 28-ig havi 311 300 forint, 2007. március 1-jétől havi 322 200 forint volt.
A munkaügyi bíróság megállapítása szerint az alperesnél az országban foglalkoztatott többi oktatótiszt személyi alapbére a felpereséhez közelített (azzal közel azonos volt), csak néhány oktatótisztnek volt magasabb személyi alapbére. 2007. májusban - S.-nét nem számítva - a felperesnél magasabb személyi alapbére az alperesnél oktatótiszti munkakörben foglalkoztatott munkavállalók közül csupán öt munkavállalónak volt.
A munkaügyi bíróság jogi álláspontja szerint az alperes nem sértette meg az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény (Esélytv.) rendelkezéseit. Nem találta megállapíthatónak, hogy az Esélytv. 8. §-ában megjelölt, a személyiség lényegi vonásának tekinthető valamilyen felperesi tulajdonság miatt alakult ki az a helyzet, hogy a felperes személyi alapbére kevesebb, mint az azonos munkakört betöltő S. L.-né személyi alapbére. Kiemelte, hogy a hátrányos megkülönböztetés csak egyenlő helyzetben lévő munkavállalók tekintetében lehetséges. S.-né pedig azért nem minősült a felperessel egyenlő helyzetben lévő munkavállalónak, mert 2005. június 1-jét megelőzően értékesítési vezető munkakörben egyéni alapbére (havi 230 000 forint) volt, és miután a munkaszerződését (az értékesítési munkakörre előírt felsőfokú szakirányú végzettségének hiánya miatt) más munkakörre módosították és oktatótiszt lett, a 9/2005. (V. 6. MÁV Ért.) HVH számú humánpolitikai vezérigazgató-helyettesi utasítás 4.2.c. pontja rendelkezése folytán annak ellenére, hogy a személyi alapbére az adott munkaköri kategóriához tartozó személyi alapbérsáv maximumát meghaladta, változatlan személyi alapbérrel kellett foglalkoztatni.
A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperes harmadlagos keresetének helyt adva megállapította, hogy a felperest
2005. június 1-jétől december 31-ig 183 300 forint,
2006. január 1-jétől december 31-ig 200 530 forint,
2007. január 1-jétől február 28-ig 214 900 forint,
2007. március 1-jétől december 31-ig 223 000 forint
bruttó személyi alapbér illette meg havonta. Kötelezte az alperest, hogy tizenöt nap alatt fizessen meg a felperesnek 1 347 260 forintot és ennek 2006. október 15-től a kifizetésig járó törvényes kamatát, valamint 50 000 forint perköltséget.
A másodfokú bíróság helytállónak találta a munkaügyi bíróság azon okfejtését, miszerint "hátrányos megkülönböztetés" Esélytv. alapján történő megítéléséhez a törvény 8. §-ában felsorolt valamely személyhez kötött tulajdonság megjelölése lett volna szükséges. Ugyanakkor azt is kifejtette, miszerint a munka díjazása tekintetében megvalósuló egyenlő bánásmód követelményére az Alkotmány rendelkezésén túl az Mt. 142/A. §-a tartalmaz különös rendelkezést, ezért a felperes keresete alapján azt is vizsgálni kellett, hogy a követelés ezen jogszabályhely szerinti előfeltételei fennállnak-e. A másodfokú bíróság a tényállás alapján a munkaügyi bírósággal egyezően állapította meg, hogy a 2005. június 1-jén kialakult állapot - miután S. L.-né a korábbi egyéni személyi alapbérét megőrizve került a felperessel azonos munkakörbe - az egyenlő bánásmód követelményét nem sértette, hiszen S. L.-nének a korábbi személyi alapbér tekintetében szerzett joga sérült volna, ha a munkakörök átstrukturálása folytán személyi alapbérét csökkentik. A másodfokú bíróság szerint, amennyiben S. L.-nének a 2005. június 1-jén megvolt, a 13-as munkaköri kategória határát jóval meghaladó személyi alapbérét az alperes mindaddig nem növelte volna a bérfejlesztésekre figyelemmel, amíg az már nem haladta volna meg a 13-as kategória felső határát, az egyenlő bánásmód sérelmére a felperes alappal nem hivatkozhatna. A másodfokú bíróság által levont jogkövetkeztetés az volt, miszerint az egyenlő bánásmód követelménye azzal sérült, hogy az oktatótiszti végzettséggel nem rendelkező, kevesebb tapasztalattal, gyakorlattal, tudással rendelkező S.-né személyi alapbérét 2005. június 1-jét követően a bérfejlesztés arányában az alperes tovább növelte, így alakult ki 2007. évre a csaknem 50 százalékos bérkülönbség a felperes béréhez viszonyítva.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben annak hatályon kívül helyezését és a felperes keresetének elutasítását kérte.
Az alperes az Mt. 142/A. §-ában és az Esélytv. 8. §-ában foglaltak megsértését panaszolta. Elsődlegesen kiemelte, hogy a S. L.-nével kötött munkaszerződés módosítást követően a személyi alapbére változatlan (magasabb) maradt, mert csökkentésre a 9/2005. (V. 6. MÁV Ért.) HVH számú utasítás szerint nem volt lehetőség. Arra is hivatkozott, hogy az alperesnek a reprezentatív szakszervezetekkel évente kötött kollektív szerződés erejű megállapodása határozta meg a bérfejlesztés mértékét. Ezen belül került meghatározásra a kötelező minimális béremelés mértéke, amit az alperes minden munkavállaló, így S. L.-né esetében is köteles volt megadni. Amennyiben ennek nem tett volna eleget, úgy megsértette volna a kollektív szerződés erejű megállapodást.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem a következők szerint alapos.
A felperes keresetében arra hivatkozott, hogy oktatótiszti munkakörében magasabb teljesítménye és hosszabb gyakorlata ellenére jóval alacsonyabb a személyi alapbére, mint az ebbe a munkakörbe rövid ideje helyezett S. L.-nének, aki az oktatótiszti munkakörre alperesnél előírt szakképzettséggel sem rendelkezett. Ehhez képest a felperes keresetét az Mt. 142/A. §-a mint speciális szabály alapján kellett elbírálni azzal, hogy megfelelően alkalmazni kellett az Esélytv. rendelkezéseit is. Az egyenlő munkáért egyenlő bér követelményét nevesítő jogszabállyal szemben a munkaügyi bíróság tévesen helyezkedett arra az álláspontra, hogy a felperes keresete az Esélytv. 8. §-ában felsorolt, a személyiség lényegi vonásának minősülő tulajdonság alapján vizsgálható.
A másodfokú bíróság következtetése, miszerint S. L.-né a korábbi 13-as munkaköri kategóriáját és a korábbi egyéni személyi alapbérét megőrizve került a felperessel azonos munkakörbe, és a 2005. június 1-jén (az áthelyezéskor) kialakult állapot még az egyenlő bánásmód követelményét nem sértette, hiszen a korábbi személyi alapbér tekintetében szerzett joga sérült volna, ha a munkakörök átstrukturálása folytán személyi alapbérét csökkentik, téves és tényállását tekintve is alaptalan. A per adataiból ugyanis nem állapítható meg, hogy az alperest bármilyen jogszabály vagy belső szabályzat (előírás) kötelezte volna azon munkavállalóval (S. L.-nével) történő munkaszerződés módosításra, aki az előírt felsőfokú iskolai végzettség hiánya miatt nem maradhatott eredeti munkakörében. Az más kérdés, hogy az alperes ennek ellenére így határozott. A másodfokú bíróság által megállapítottakkal ellentétben az alperes irányadó belső szabályozása nem tette lehetővé (különösen pedig kötelezővé) a korábbi magasabb beosztáshoz (értékesítési vezető) 14-es MMK kategóriában biztosított magasabb személyi alapbér megtartását az alacsonyabb, 13-as bérkategóriába tartozó oktatótiszti munkakörben. Ez egyértelműen kitűnik az elsőfokú eljárásban 13. sorszám alatt csatolt 9/2005. (V. 6. MÁV Ért.) HVM számú utasítás 4.2. c) cb) pontjából. Eszerint, ha a munkavállaló új munkaköre szerinti MMK- besorolása alacsonyabb, mint az előző munkakörében, és a korábbi munkaköre szerinti személyi alapbére meghaladja az alacsonyabb MMK-besorolásnak megfelelő "visszavételi bért", az új személyi alapbért legfeljebb az alacsonyabb munkaköri kategóriának megfelelő "visszavételi bér" értéken kell a munkavállalónak megajánlani. Ettől magasabb személyi alapbért a munkáltatói jogkört gyakorló nem ajánlhat fel.
A d) pont előírta, hogy eltérő személyi alapbért megállapítani csak a humánpolitikai vezérigazgató-helyettes engedélyével lehet. S. L.-né esetében ez történt, amit bizonyít alperesnek a 13. sorszám alatti előkészítő iratában tett nyilatkozata
(1. bekezdés), az 5/A/2. alatt csatolt "bérengedély", továbbá az alperesnek az elsőfokú eljárásban a 2007. május 15-én tartott tárgyaláson tett nyilatkozata ("S. L.-né munkaszerződésének módosítását megelőzően a humánpartner szervezet a sávhatárt meghaladó bért az MMK 13. számú besorolási poszton jóváhagyta, mert valóban a besorolás szerint vissza kellett volna venni a személyi alapbérét").
Következésképpen S. L.-nének másik munkakörbe helyezése és a munkakörre előírt sávhatárt jóval meghaladó személyi alapbére az alperes mérlegelési döntésén alapult, tehát nem állapítható meg, hogy "szerzett joga" volt a korábbi személyi alapbérére, ami sérült volna, ha az új munkakör szerint sorolják be, mint a többi oktatótisztet.
Jelen pernek az előbbiek csak annyiban képezhették tárgyát, amennyiben az Mt. 142/A. §-án alapuló kereset elbírálásakor S. L.-né, mint azonos munkakörű munkavállaló személyi alapbére képezte az összehasonlítás alapját, és elbírálandó volt az, hogy egyenlő helyzetben lévők-e a keresetben megjelölt munkavállalók.
Az egyenlő munkáért egyenlő bér követelményének megtartása vizsgálatakor az egyenlő helyzetben lévők meghatározása szükségképpen felmerül. Az adott esetben ebből a szempontból döntő jelentőséggel bíró körülmény volt, hogy az alperes országos működésű gazdasági társaság, amelynek nagyszámú munkavégzési helyén számos azonos munkakörű munkavállaló dolgozik, akikre az alperes egységes szabályozást alkalmaz mind a munkaköri feltételek, mind a munkaköri bérbesorolás tekintetében. Ezért a perbeli jogkérdés nem volt eldönthető csupán az egyik munkavégzési hely három oktatótiszt munkavállalója bérének összehasonlításával, hanem - amint azt az elsőfokú bíróság helyesen észlelte - vizsgálandó volt (az azonos körülmények és szabályozás miatt) az összes többi oktatótiszt munkakörű munkavállaló személyi alapbére. E körben a munkaügyi bíróság megállapította, hogy az országban az alperes által nagyobb számban foglalkoztatott összes oktatótiszt munkakörű munkavállaló a 13. munkaköri kategória sávhatárán belül megfelelően volt besorolva, és a személyi alapbére megállapítva, ezek között a felperes sávhatáron belüli személyi alapbére országosan a 6. legmagasabb volt, azaz csupán öten részesültek magasabb (de sávhatáron belüli) bérrel. Eszerint a felperes személyi alapbérében a perbeli időben az országos besorolások alapján elismerésre került a jó színvonalú munkavégzése.
S. L.-né személyi alapbére a kifejtettek miatt a felperes tekintetében nem szolgálhatott összehasonlítási alapul, mert ellenkező esetben a munkaköri besorolási szabályokkal ellentétes személyi alapbérre (ami független a vezérigazgató-helyettesi egyéni engedélytől) az alperes valamennyi azonos munkakörű munkavállalója hivatkozhatna, ami nem felel meg az Mt. 142/A. §-ban szabályozott követelmény céljának és rendeltetésének, és további nagyszámú szabálytalanságot eredményezne. Az egyenlő munkáért egyenlő bér elve S. L.-né esetében sérült, nem pedig a felperes és a vele egyenlő helyzetben lévő összes többi oktatótiszt munkakörű munkavállaló tekintetében. Erre pedig a felperes jogot nem alapíthatott.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróság ítéletét - a kifejtett módosított indokolással - helybenhagyta.
(Legf. Bír. Mfv. II. 10.832/2008.)