adozona.hu
EH 2010.2186
EH 2010.2186
A licencdíjon felül mérnöki tervezési díjban is megállapodhatnak a felek. A mérnöki szolgáltatási díj nem minősül immateriális javak közötti vagyoni értékű jognak [2000. évi C. tv. 25. §, 56. §]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adóhatóság 2004. január 1.-2005. december 31. időszakra (kivéve általános forgalmi adó 2004. július-október hónap) valamennyi adónemre kiterjedően bevallások utólagos vizsgálatát végezte a felperesnél. Ennek eredményeként határozatával terhére összesen 16 244 000 Ft adókülönbözetet állapított meg, javára 4 510 000 Ft-ot. Az adókülönbözetből 4 931 000 Ft minősült adóhiánynak, amely után 2 139 000 Ft adóbírságot és 857 000 Ft késedelmi pótlékot szabott ki. Az alperes határozatával az elsőfok...
EH 2010.2186 A licencdíjon felül mérnöki tervezési díjban is megállapodhatnak a felek. A mérnöki szolgáltatási díj nem minősül immateriális javak közötti vagyoni értékű jognak [2000. évi C. tv. 25. §, 56. §]
Az adóhatóság 2004. január 1.-2005. december 31. időszakra (kivéve általános forgalmi adó 2004. július-október hónap) valamennyi adónemre kiterjedően bevallások utólagos vizsgálatát végezte a felperesnél. Ennek eredményeként határozatával terhére összesen 16 244 000 Ft adókülönbözetet állapított meg, javára 4 510 000 Ft-ot. Az adókülönbözetből 4 931 000 Ft minősült adóhiánynak, amely után 2 139 000 Ft adóbírságot és 857 000 Ft késedelmi pótlékot szabott ki. Az alperes határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.A felperes keresetében csak részben vitatta az adóhatóság megállapításait.
Az elsőfokú határozat 2.1. pontjában az adóhatóság megállapította, hogy a felperes az YN2 nevű kábelkötegek fejlesztésével és sorozatgyártásával kapcsolatban nem fizethetett egyszerre licencdíjat és ezen termék kifejlesztésére mérnöki szolgáltatási díjat. A felperes a 2005. augusztus 1. napján megkötött módosított megállapodás alapján kifizetett
97 712 100 japán jent, mint fejlesztési költséget, ezt vagyonértékű jogként nem vehette volna könyveiben nyilvántartásba, és értékcsökkenési leírást sem számolhatott volna el. Az adóhatóság a jogügyletet átadott pénzeszköznek minősítette, így az adózás előtti eredményt növelte, társaságiadó-alapját csökkentette.
A 2.4. pontban megállapította, hogy a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (továbbiakban: Sztv.) 56. § (1) és (2) bekezdéseire figyelemmel az alkatrészek, alapanyagok, késztermékek leértékelésénél és selejtezésénél a felperes piaci érték meghatározásáról készült dokumentációt nem nyújtott át.
A 2.8. pont alapján a felperes garanciális javítások költségének továbbhárítása megnevezést tartalmazó számlákat fogadott be a M. S. Rt.-től (továbbiakban: Rt.) és ennek áfa-tartalmát levonásba helyezte. Ezek a javítási költségek azonban garanciális kötelezettségek miatt merültek fel, amely áfakörön kívüli tevékenység, így a felperes nem volt jogosult áfát levonni.
A felperes keresetében a fenti három pontban kifejtett adóhatósági megállapításokat és a hozzá kapcsolódó járulékokat vitatta. A felperes és a S. W. S. Ltd. (továbbiakban: SWS) között létrejött megállapodásra és azok módosításaira tekintettel a felperes licencdíj és külön mérnöki díj megfizetésére is köteles volt. Mindkettőt jogszerűen könyvelte le vagyonértékű jogként. A 2.4. ponttal kapcsolatban kifejtette, hogy piaci értékmeghatározást valóban nem hajtott végre, de a leselejtezett alkatrészek piacképtelenek, forgalomképtelenek voltak. A 2.8. ponttal kapcsolatban kifejtette, hogy a garanciális javítások költségének továbbhárítása címén kibocsátott számlák áfa-körbe tartoznak, az alperes által hivatkozott BH 2006/420. számú jogeset jelen ügyre nem alkalmazható.
Eljárásjogi jogszabálysértésként hivatkozott arra, hogy az alperes indokolási kötelezettségének nem tett eleget, határidőn túl bírálta el fellebbezését, a garanciális javításokat eltérően minősítette a felperesnél és az Rt.-nél.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában megállapította, hogy az alperes indokolási kötelezettségének eleget tett, a 60 napos határozathozatali határidőt betartotta. Az alperes megindokolta, hogy az Rt.-nél tartott adóvizsgálat megállapításait miért nem vette figyelembe.
A 2.1. ponttal kapcsolatban részletesen vizsgálta a felperes és az SWS között létrejött eredeti megállapodást és annak módosításait. Ennek alapján megállapította, hogy az 1999. július 1-jei módosítás lehetővé tette külön licencdíj és külön műszaki tervezési díj kikötését, illetve megfizetési kötelezettségét. Ezért a 2005. július 1-jei módosítás alapján lehetőség volt a két külön díj egyszerre való érvényesítésére. Erre figyelemmel az adóhatóság tévesen állapította meg, hogy a felperes által kifizetett mérnöki díj végleges pénzátadásnak minősül. Ezzel szemben az elsőfokú bíróság megállapítása szerint ez az Sztv. 78. § (1) bekezdése alapján a ráfordítások körében számolható el.
Az elsőfokú bíróság egyetértett az alperes azon megállapításával, hogy az Sztv. 25. § (3) bekezdésére figyelemmel a mérnöki szolgáltatási díj vagyoni értékű jogként nem könyvelhető le, az immateriális javak közé nem sorolható be, így utána értékcsökkenést sem lehetett volna alkalmazni. A felperes jogszerűen immateriális javakként csak az SWS-nek fizetett licencdíjat szerepeltethette. A mérnöki szolgáltatási díj ellenértékeként az SWS által végzett tevékenység eredményét a felperes tulajdonként nem szerezte meg. A mérnöki szolgáltatási díj egy vállalkozási, illetve tervezési díjnak felel meg.
A 2.4. ponttal kapcsolatban hivatkozott az Sztv. 56. § (1) és (2) bekezdéseire azzal, hogy a tényleges piaci érték nem ismert, a felperes ilyen jellegű meghatározást nem végzett. Ennek alapján nem állapítható meg, hogy az adott alkatrészeknek, alapanyagoknak volt-e piaci értéke, illetve mekkora volt. A felperes a hulladékértéket sem állapította meg.
A 2.8. ponttal kapcsolatban megállapította, hogy a felperes részéről az Rt.-től befogadott számlák alapján feltüntetett általános forgalmi adó levonására nem volt lehetősége. A felperes nem megfelelő minőségű anyagokat szállított, a javításokat a megrendelő végezte, ezek javítási költségeit számlázta a felperes felé. A Ptk. 306. §-ára figyelemmel a hibásan szállított kábelkötegeket javítania vagy cserélnie kellett volna. Az Rt. részéről történő kijavítás nem minősül a felperes részére szolgáltatásnak, a számlákon szereplő áfát a felperes levonható adóként nem könyvelhette volna le.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, az alperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmet és ellenkérelmet.
A felperes felülvizsgálati kérelmében kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és keresetének történő helyt adást. A 2.1. ponttal kapcsolatban az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a két külön díj egymás mellett is alkalmazható, de jogszerűtlenül állapította meg, hogy a mérnöki szakértői díjat anyagi jellegű ráfordításként kellett volna figyelembe venni 2006-ban. Ez ellentétes az Sztv. 15. § (7) bekezdése szerinti összemérés és a 16. § (2) bekezdésében meghatározott időbeli elhatárolás elvének. Az Sztv. 19. § (4) bekezdésére figyelemmel a felperes a mérlegben több tételben is elhelyezhette volna a mérnöki szolgáltatást. A 2.4. ponttal kapcsolatban kifejtette, hogy piacképtelen termékek vonatkozásában nem kellett piaci értéket külön megállapítani. E körben utalt a teljesség elve szerinti könyvelésre, a lényegesség elvére és a valódiság elvére. A 2.8. ponttal kapcsolatban utalt arra, hogy még az alperes sem állította, hogy az Rt. nem végzett szolgáltatást a felperesnek. Az elsőfokú bíróság jogi indokolásával nem utalt a BH 2006/420. jogesetre, de szövegében annak tanulságait vonta le, mely a felperes véleménye szerint a perben nem alkalmazható. Utalt az Rt. és a felperes között 85-15%-os költségmegosztásra a piaci reklamációk költségének megosztásával kapcsolatban. E pontnál hivatkozott arra, hogy a számlák áfatartalmát az adóhatóság eltérően minősítette a felperesnél, illetve az Rt.-nél.
Az alperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmében a 2.1. ponttal kapcsolatban az indokolás megváltoztatását kérte. Kifejtette, hogy a 2005. augusztus 1-jei megállapodáskor a kábelköteg sorozatgyártása már megkezdődött, így az SWS ezzel kapcsolatban már mérnöki szolgáltatási tevékenységet nem végzett. Nem új módszerről, minőségjavításról van szó, hanem a kábelköteg kifejlesztéséről, amelyet a felperes megfizet a licencdíjban. Ellenkérelmében a 2.4. és 2.8. ponttal kapcsolatban a jogerős ítélet hatályában való fenntartását indítványozta.
A felperes felülvizsgálati kérelme részben alapos, az alperes csatlakozó felülvizsgálati kérelme alaptalan.
A Legfelsőbb Bíróság elsődlegesen rámutat arra, hogy az elsőfokú bíróság a tényállást teljes körűen feltárta. Minden egyes vitatott tényálláspont tekintetében idézte az ügyben alkalmazandó jogszabályokat és azok értelmezésével túlnyomórészt jogszerű döntést hozott. A Legfelsőbb Bíróság is egyenként vizsgálta a perbeli tényállásokat.
A 2.1. ponttal kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság is vizsgálta a felperes és az SWS között 1996. július 1-jén létrejött megállapodást és annak 1999., 2003., 2004., 2005. évi módosításait. Ennek alapján a Legfelsőbb Bíróság is azt állapította meg, hogy az 1999. július 1-jei módosítás tette lehetővé külön licencdíj és külön műszaki tervezési díj kikötését. Ezt realizálta a 2005. július 1-jei módosítás, melyben a felek megállapodtak a két külön díj egyszerre történő érvényesítéséről. Az 1999. évi módosítás szerint "a megállapodás 5. cikkében leírt műszaki információért és annak ellenértékeként, valamint bármely speciális mérnöki, tervezési, fejlesztési, alkalmazási munkáért, prototípus- vagy mintagyártással, teszteléssel és egyéb hasonló szolgáltatással kapcsolatban, amit a Licencadó a Hasznosító kérésére elvégez, a Hasznosító a Licencadónak egy kölcsönösen megállapított díjat fizet, amelyet a Hasznosító írásban visszaigazol." Ez tehát a licencdíjon felüli tevékenységért fizetendő díj, amely valóságban elvégzett mérnöki munka ellenértéke, így azt tévesen minősítette az alperes végleges pénzátadásnak. Erre figyelemmel az alperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmét alaptalannak minősítette a Legfelsőbb Bíróság.
A Legfelsőbb Bíróság ugyanakkor nem tartotta megalapozottnak a felperes felülvizsgálati kérelmét a mérnöki szolgáltatási díj vagyoni értékű jogra való hivatkozás tekintetében. Az Sztv. 25. § (6) bekezdésre figyelemmel az immateriális javak között vagyoni értékű jogként azokat a megszerzett jogokat kell kimutatni, amelyek nem kapcsolódnak ingatlanhoz. Ilyenek különösen: a bérleti jog, a használati jog, a vagyonkezelői jog, a szellemi termékek felhasználási joga, a márkanév, a licencek, továbbá a koncessziós jog, a játékjog, valamint az ingatlanhoz nem kapcsolódó egyéb jogok. A Legfelsőbb Bíróság korábban már utalt rá, hogy a mérnöki szolgáltatási díjat a felperes a licencdíjon felül fizette a szerződő felek által meghatározott tevékenységek elvégzéséért. Ezért az elsőfokú bíróság helyesen utalt arra, hogy a mérnöki szolgáltatási díj vállalkozási, illetve tervezési díjnak felel meg. A mérnöki szolgáltatási tevékenység eredménye nem sorolható az Sztv. 25. § (6) bekezdése alapján vagyoni értékű jogként megszerzett jogok közé, hiszen a felperes e körben jogokat nem szerzett. A licenc körében szerezte meg felperes azokat a jogokat, amelyekkel hasznosítani tudta a licenctermékeket.
A fentiekre figyelemmel az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg, hogy a felek érvényesen kiköthettek külön licencdíjat és mérnöki tervezési díjat, mely utóbbi nem sorolható be az immateriális javak közé, vagyis a felperes nem megfelelően könyvelte le és értékcsökkenési leírást sem alkalmazhatott volna utána. Ugyanakkor az elsőfokú bíróság ezen megállapításainak jogkövetkezményeit teljes körűen nem vonta le. Megállapította ugyan, hogy a kifizetett mérnöki díj az Sztv. 78. § (1) bekezdése alapján ráfordítások körében számolható el, de nem döntött abban a kérdésben, hogy az milyen kihatással van a felperes terhére megállapított 2005. évi adózás előtti eredmény növelésére, és a társaságiadó-alap csökkentésére. Nem vonta le azon jogkövetkezményt, hogy az általa megállapítottak milyen kihatással vannak a felperes könyvelésére, és esetleges adófizetési kötelezettségére. Ezen következményeket az adóhatóságnak új eljárás keretében kell vizsgálnia.
A 2.4. ponttal kapcsolatban is megalapozott a felperes felülvizsgálati kérelme. Az Sztv. 56. § (1) és (2) bekezdéseire figyelemmel a mérlegkészítéskor ismert tényleges piaci érték alapján kell a mérlegben kimutatni a készlet értékét. Azt a felperes sem vitatta, hogy e körben piaciérték-meghatározást nem készített, de ezt azzal indokolta, hogy a leselejtezett alkatrészek piacképtelenek, forgalomképtelenek voltak. A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerinti az adóhatóság e körben az Art. 97. § (4) bekezdésében szabályozott tényállás-megállapítási kötelezettségét megsértette. Amennyiben az adóhatóságnak az volt a véleménye, hogy a felperes hivatkozásával szemben a készletnek mégis van piaci értéke, akkor ezt valamilyen bizonyítási módszerrel, szakértővel kellett volna megállapítani. Ennek hiányában a piaci értékkel kapcsolatban csak egy állító (adóhatóság) és egy tagadó (felperes) álláspont van, és a tényállítás nincs sem feltárva, sem bizonyítva. Ezen bizonyítás elmaradása alapján logikus az a felperesi állítás, hogy piaci kereslet hiányában, nem gyártott típusok vonatkozásában piaci értéke sincs a leselejtezett alkatrészeknek.
A garanciális javításokhoz kapcsolódó számlák általános forgalmi adójának levonhatóságával kapcsolatban azonban a Legfelsőbb Bíróság nem osztotta a felperes felülvizsgálati kérelmét. Azt, hogy egy tevékenység áfakörbe tartozik vagy sem, azt nem a felek költségmegosztásáról kötött megállapodás határozza meg. A garanciális javítások áfakörön kívüli szolgáltatásával kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság ítéletében (BH 2006/12/420.) elvi éllel fejtette ki, hogy a hibás teljesítés kiküszöbölésekor a javítási költségek kívül állnak az általános forgalmi adó körén, lényegében az eredeti termékértékesítéskor kifizetett vételár ellenében a hibátlan teljesítés érdekében elvégzett szolgáltatásról van szó. Ezen jogi okfejtéssel a Legfelsőbb Bíróság jelen ítélkező tanácsa is egyetért, ezért jogegységi eljárás kezdeményezésének sem volt helye. Mindezek alapján az alperes helytállóan állapította meg, hogy a felperes által garanciális javítások körében befogadott számlákkal kapcsolatban a felperest nem illeti meg az általános forgalmiadó-levonási jog.
A fentiekben kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság a felperes felülvizsgálati kérelmét a 2.4. pont tekintetében alaposnak, a 2.1. pont tekintetében részben alaposnak, a 2.8. tekintetében alaptalannak; az alperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmét alaptalannak tartotta. Ennek alapján az elsőfokú bíróság jogerős ítéletét a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján, az alperes határozatának Ad 3., 4. pontjait - az elsőfokú határozat 2.1., 2.4. pontjait, és az azokhoz kapcsolódóan megállapított adóbírságot és késedelmi pótlékot a Pp. 339. § (1) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú adóhatóságot e két tényállás körében új eljárásra kötelezte. A 2.8. pont tekintetében a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Kfv. I. 35.487/2009.)