adozona.hu
BH+ 2010.12.551
BH+ 2010.12.551
Az adó- és járulékmentes munkáltatói juttatások a rendkívüli munkavégzés ellenértékének és a szabadság pénzbeli megváltásának megállapításánál nem vehetők számításba [Mt. 147. § (1) bekezdés, 151. § (1) bekezdés e) pont, 151/A. § (1) bekezdés].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 2003. július 1-jétől 2006. július 17-éig állt az alperessel munkaviszonyban, kamionsofőr munkakörben. Keresetében a munkaviszonya fennállása alatt teljesített 1915 óra rendkívüli munkavégzés ellenértéke, 74 nap szabadság pénzbeni megváltása, költségtérítés, továbbá az átlagbér részeként kártérítés vagy munkabér jogcímén üzemanyag-megtakarítás és "patikapénz" megfizetését kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 1 274 265 forintot...
BH+ 2010.12.551 Az adó- és járulékmentes munkáltatói juttatások a rendkívüli munkavégzés ellenértékének és a szabadság pénzbeli megváltásának megállapításánál nem vehetők számításba [Mt. 147. § (1) bekezdés, 151. § (1) bekezdés e) pont, 151/A. § (1) bekezdés].
A felperes 2003. július 1-jétől 2006. július 17-éig állt az alperessel munkaviszonyban, kamionsofőr munkakörben. Keresetében a munkaviszonya fennállása alatt teljesített 1915 óra rendkívüli munkavégzés ellenértéke, 74 nap szabadság pénzbeni megváltása, költségtérítés, továbbá az átlagbér részeként kártérítés vagy munkabér jogcímén üzemanyag-megtakarítás és "patikapénz" megfizetését kérte.A munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 1 274 265 forintot és annak törvényes kamatát. Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította.
A munkaügyi bíróság a tényállás részeként megállapította, hogy a felperes a peresített időszakban 1915 óra túlmunkát végzett, melynek ellenértékét az alperes nem fizette meg. Megalapozottnak fogadta el a felperes kereseti kérelme szerinti igényét a rendkívüli munkavégzés ellenértéke (918 377 forint), az érvényesített költségtérítés (64 800 forint) és a szabadság pénzbeni megváltása (291 088 forint) tekintetében. Ugyanakkor nem találta bizonyítottnak a felperes kártérítés iránti követelését. Indokolása szerint az alperes által ténylegesen folyósított üzemanyag megtakarítás és a "patikapénz" címén havonta megfizetett 4000 forint a felperes ez irányú további igényét nem alapozza meg.
A munkaügyi bíróság ítélete ellen a felperes élt fellebbezéssel, melyben az elutasított keresete körében is marasztalni kérte az alperest, így a rendkívüli munkavégzése ellenértéke után igényelt 1 110 210 forint és a szabadságmegváltás összege után követelt 334 752 forint kártérítés, vagy ezen összegek bruttósított összegű munkabér iránti keresete elutasítását sérelmezte.
A megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a fellebbezett részében helybenhagyta.
A másodfokú bíróság ítélete indokolásában kiemelte, miszerint a felperes vagylagosan kártérítés vagy munkabér jogcímén a perben elmaradt haszonra hivatkozva a ténylegesen részére folyósított üzemanyag megtakarítás és "patikapénz" egy órára eső átlaga és a teljesített túlórák szorzatát érvényesítette. A munkaügyi bíróság álláspontját osztva a másodfokú bíróság szerint sem bizonyította a felperes az igényét, mert a kimutatott túlórák számából nem lehet az általa megtett kilométerre vonatkozóan megállapítást tenni.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben annak megváltoztatását és az alperesnek a teljes keresete szerinti marasztalását kérte.
A felperes eljárásjogi jogszabálysértésre és arra hivatkozott, hogy az érvényesített igényét a felülvizsgálati eljárással érintett részében is bizonyította, ezért annak elutasítása jogszabálysértő volt.
Érvelése szerint a jogerős ítélet sérti a Pp. 215. §-át, mert az alperes az elsőfokú eljárás során nem terjesztett elő ellenkérelmet, ezért a bíróság nem utasíthatta volna el a keresetét.
A felperes továbbá azzal érvelt, hogy megalapozatlan és iratellenes az az ítéleti megállapítás, mely szerint nem bizonyította a kártérítési igényét. A perbeli előadása szerint ugyanis a munkája ellenértékeként ténylegesen három jogcímen (minimálbérhez közeli havibér, üzemanyag megtakarítás és patikapénz elnevezéssel) kapott juttatást. Az üzemanyag megtakarításnak semmi köze nem volt a tényleges üzemanyag megtakarításhoz, a nagysága a havonta megtett kilométertől függött, és ezen juttatás után sem a munkáltatónak, sem a munkavállalónak nem kellett adót és járulékot fizetnie, míg a "patikapénz" további járulék és adómentes természetbeni juttatás volt. Ezért a felperesi álláspont szerint a rendkívüli munkavégzés ellenértékét és a szabadság pénzbeni megváltását is ezen összegek figyelembevételével kell meghatározni, melynek megalapozottságát bizonyította, további bizonyítási indítványt pedig azért nem terjesztett elő, mivel a keresetet az alperes nem vitatta.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az alperes fellebbezése hiányában már a másodfokú eljárásnak sem képezte tárgyát a felperes rendkívüli munkavégzésének ténye, annak mértéke és a szabadság pénzbeni megváltásának kérdése, kizárólag a felperes vagylagos kártérítés, illetve további munkabér iránti igénye. A felülvizsgálati kérelemmel támadott jogerős ítélet (hallgatólagosan) a felperes keresetének elutasítását hagyta helyben, a munkaügyi bíróság alperest marasztaló ítélete tehát már első fokon jogerőre emelkedett, következésképp azt a Legfelsőbb Bíróság sem vizsgálta.
A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a felülvizsgálni kért ítélet megfelel a jogszabályoknak, az eljárás során nem történt olyan eljárási szabálysértés, amelynek az ügy érdemi elbírálására lényeges kihatása volt.
Nem vitásan a Pp. 215. §-a értelmében az érdemi döntés korlátja nemcsak a kereseti kérelem, hanem az alperes ellenkérelme is. Ez azt jelenti, hogy az alperes által elismert követelésben az alperest a felperes javára marasztalni kell. Ez az értelmezés következik a Pp. 3. § (2) bekezdésében foglaltakból is, mely szerint a bíróság - törvény eltérő rendelkezése hiányában - a felek által előterjesztett kérelmekhez és jognyilatkozatokhoz kötve van. Az alperes a perben jóllehet a bíróság felhívásainak nem tett eleget, illetve határidőben nem nyilatkozott, de a felperes követelését megállapíthatóan a perben nem ismerte el, a szabályszerűen meghatalmazott jogi képviselő 16. sorszám alatti nyilatkozatát, mely szerint "a kereset elutasítására irányuló ellenkérelmet változatlanul fenntartom" a tartalma szerint a másodfokú bíróság helyesen értékelte.
Megalapozatlan kereseti kérelem szerinti döntést az alperes perelhúzó perbeli magatartása sem eredményezhetett, ezért az eljárt bíróságok jogszabálysértés nélkül utasították el a felperes kártérítés iránti igényét.
Adó- és járulékmentes munkáltatói juttatások ugyanis nem képezik a rendes munkabér (személyi alapbér) részét. Következésképp a rendkívüli munkavégzés ellenértéke [Mt. 147. § (1) bekezdés] és a távolléti díjjal számítandó [Mt. 151. § (1) bekezdés e) pont, 151/A. § (1) bekezdés] szabadság pénzbeni megváltása esetén ezek a munkáltatói juttatások nem vehetők figyelembe. A felperes megállapíthatóan maga sem a munkaszerződése szerinti munkabére részeként, hanem "elmaradt haszonra" hivatkozva vette számításba. Ugyanakkor a perben arra nem volt bizonyíték, hogy az üzemanyag megtakarítás és a "patikapénz" fizetése és annak összege a teljesített óraszámmal volt összefüggésben. Épp ellenkezőleg, az üzemanyag megtakarítás a megtett kilométerek számától függött, míg a "patikapénz" meghatározott fix összegű havi különjuttatás volt. Ezért helyesen mutatott rá a munkaügyi bíróság, miszerint a rendkívüli munkavégzés ténye még nem igazolja a megtett kilométerek számát és azt sem, hogy a ténylegesen megtett kilométerek utáni üzemanyag megtakarítás elszámolása nem történt meg.
Az a körülmény, hogy az egyéb jogcímen fizetett juttatások a felperes nem bizonyított állítása szerint részben a munkavégzése ellentételezését szolgálták, akként értékelendő, hogy az átlagkereset részeként ugyan figyelembe vehető lenne, de ez nem jelentheti megalapozottan a Munka Törvénykönyvében nem a 152. § szerinti átlagkereset számítással meghatározott juttatások (rendkívüli munkavégzés ellenértéke és szabadság pénzbeni megváltása), ekként történő elszámolását. Ezért a felperes vagylagosan kártérítés vagy további munkabér iránti keresetének elutasítását a jogerős ítélet jogszabálysértés nélkül hagyta helyben.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet - az indokolás kiegészítésével - a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf.Bír. Mfv.II.10.655/2009.)