adozona.hu
BH 2010.11.313
BH 2010.11.313
Kompenzációs felár visszaigénylésének feltételei [1992. évi LXXIV. tv. 32. §, 35. §, 44. §, 58. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 2006. április hónapban négy, májusban kettő, szeptemberben egy alkalommal vágólovakat vásárolt, és az állatokat olasz illetőségű vevő felé értékesítette. A felvásárlásokról felvásárlási jegyeket állított ki, és a bizonylatokban feltüntetett, a felvásárlási áron felül megfizetett kompenzációs felárat bevallásaiban előzetesen felszámított adóként vette figyelembe.
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Közép-magyarországi Regionális Igazgatósága (a továbbiakban: elsőfokú hatóság) a...
BH 2010.11.313 Kompenzációs felár visszaigénylésének feltételei [1992. évi LXXIV. tv. 32. §, 35. §, 44. §, 58. §].
A felperes 2006. április hónapban négy, májusban kettő, szeptemberben egy alkalommal vágólovakat vásárolt, és az állatokat olasz illetőségű vevő felé értékesítette. A felvásárlásokról felvásárlási jegyeket állított ki, és a bizonylatokban feltüntetett, a felvásárlási áron felül megfizetett kompenzációs felárat bevallásaiban előzetesen felszámított adóként vette figyelembe.Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Közép-magyarországi Regionális Igazgatósága (a továbbiakban: elsőfokú hatóság) a felperesnél általános forgalmi adó (áfa) adónemben bevallások utólagos vizsgálatára irányuló pénzösszeg kiutalása előtti ellenőrzés eredményeként, a 2007. június 20. napján kelt, 2006. április hónapra, 2006. május hónapra, és 2006. szeptember hónapra vonatkozó határozataiban 1 641 000 Ft, 789 000 Ft, illetve 470 000 Ft adókülönbözetet állapított meg, amelyeket teljes egészében jogosulatlan adó-visszaigénylésnek minősített, ezért az adóösszegek kiutalását elutasította, és a felperes terhére adóbírságot szabott ki.
A fellebbezés folytán eljárt alperes a 2007. november 23. napján kelt határozataival az elsőfokú határozatokat helybenhagyta.
Az alperes határozatainak azonos tartalmú indokolása szerint felperes a vizsgált időszakokban beszerzést terhelő levonható áfát vallott, amelyek részét képező kompenzációs felár összegeket az elsőfokú hatóság az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (a továbbiakban: Áfa. tv.) 32. §-ának (1) bekezdése, 35. §-ának (1) bekezdése, 44. §-ának (5) bekezdése, 58. §-ának (1), (3) bekezdései alkalmazásával jogszerűen minősítette jogosulatlanul visszaigényelt adónak. A revízió megállapította ugyanis, hogy a felvásárlási jegyek kitöltése formailag megfelelően történt, azonban a tartalmi hitelesség követelményeinek nem feleltek meg, ezért adólevonás alapbizonylataként nem szolgálhatnak. Az elsőfokú hatóság határozataiban a felvásárlási jegyek, a lóútlevelek, illetve a lótulajdonosi nyilvántartó betétlapok adatai alapján, eladókra és az állatokra lebontva, felvásárlásonkénti havi és napi részletezéssel kimunkálta, és a kimutatások eredményeként megállapította, hogy a felvásárlási jegyek kiállításának időpontjában az állatok nem voltak azoknak a személyeknek a tulajdonában, akik nevére a felvásárlási jegyek kibocsátásra kerültek. Az állatok ugyanis már jóval a felvásárlást megelőző időpontban a felperes tulajdonában voltak, vagy a tulajdonosok teljesen más személyek, mint akik neve a bizonylatokon szerepelt. A felvásárlási jegyek tartalma tehát nem a valóságnak megfelelő, mivel kiállításukkor az azokban megjelölt személyek között a gazdasági események nem történtek meg. A lótulajdonos nyilvántartó lapok azt a tényt is igazolják, hogy a lovak tenyésztői nem azok a személyek, akik a felvásárlási jegyen szerepelnek, így részükről nem valósult meg az őstermelői tevékenység sem.
A felperes keresetében a másodfokú határozatok hatályon kívül helyezését és az alperes új eljárásra kötelezését kérte. Álláspontja szerint valós gazdasági esemény alapján, tartalmilag is hiteles bizonylatok birtokában az adólevonás jogát jogszerűen gyakorolta. Az adóhatóság megsértette az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 97. §-ának (4) bekezdését, 143. §-át, az Áfa. tv. 13. §-ának (1) bekezdés 19. pontját, 55-59. §-ait, 4. számú mellékletében foglaltakat, a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 72. §-ának (1) bekezdés e) pontját, 109. §-át. Az alperes az ügyeket csak vélelmezte, és nem bizonyította, hivatkozási nem felelnek meg a valós tényállásnak, határozatainak indokolása feloldatlan ellentmondásokat tartalmaz, a rendelkező résszel sincs összhangban.
Előadta, hogy előzetesen megállapodott az eladókkal a lovak vételáráról, továbbá arról, hogy amíg a ló birtokba adása meg nem történik, intézi azoknak az okmányoknak a beszerzését, amelyek a vágóállat exportjához szükségesek. A tulajdonos-változás az adásvétel szerződésszerű telesítésével általában az állatok külföldre szállításának napján történt. Álláspontja szerint a lóútlevél - amelyben a tulajdonos, vagy a helyette eljáró személy nevét kell feltüntetni - nem igazolja sem az állat birtokba adását, sem a vételár kifizetését, a lótulajdonos nyilvántartó betétlap pedig a tulajdonos változás tényleges időpontját nem tükrözi. Kifejtette, miszerint ha a tulajdonos az állat használati értékét növelő tevékenységet fejt ki, azaz a lovat tartja, akkor az őstermelői saját előállítás megvalósul. Arra az Áfa. tv. 44. §-ának (5) bekezdésében foglaltak sem hatalmazzák fel, hogy vizsgálja, a lóértékesítők megelőzőleg milyen tevékenységet folytattak az állatokkal.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével az alperes három határozatát az elsőfokú határozatokra is kiterjedően hatályon kívül helyezte és a közigazgatási szervet új eljárásra kötelezte.
Indokolása szerint a felvásárlási jegyekhez csatolt tulajdonosi nyilatkozatokban a nyilatkozók ahhoz járultak hozzá, hogy a lovak útlevelét a felperes váltsa ki. A nyilatkozatok keltének időpontjában az állatok kétségtelenül az eladók tulajdonában voltak, így a felvásárlási jegyeken történő feltüntetésük mindenképpen elfogadható. A nyilatkozatok ugyanis egyértelműen kifejezésre juttatták az értékesítési szándékot. Az adóhatóság a felvásárlási jegyeket okiratokkal, személyes nyilatkozatokkal vetette össze, figyelmen kívül hagyva, hogy a felvásárlási jegynek, mint szigorú számadási bizonylatnak a jogi szabályozás milyen joghatást tulajdonít.
Az új eljárásban az adóhatóságnak abból kell kiindulnia, hogy milyen kifogást támasztott a felvásárlási jegyekkel, illetve magának az ügyletnek a lebonyolításával kapcsolatban. Nem vitatható el, hogy a felperes azon értékesítések után kifizetett kompenzációs felárra jogosult, amelyek esetében ráruházott tulajdonosi részjogosítvánnyal átvállalta a tulajdonosok helyett az értékesítéshez szükséges előzetes ügyintézést, továbbá, hogy mezőgazdasági tevékenység a ló hizlalása is.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében az ítélet hatályon kívül helyezését és a felperes keresetének elutasítását kérte. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a bizonyítékokat okszerűtlenül mérlegelte, ítélete sérti az Áfa. tv. 13. §-ának (1) bekezdés 19. pontját, 32. §-ának (1) bekezdés a) pontját, 35. §-ának (1) bekezdését, 56. §-ának (1) és (2) bekezdéseit, 58. §-ának (1) és (3) bekezdéseit, 59. §-ának (3) bekezdését, a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban Pp.</a>) 206. §-ának (1) bekezdését, az Art. 97. §-ának (4)-(6) bekezdéseit. Az alperes fenntartotta a határozatában foglaltakat.
A felperes érdemi ellenkérelmében az ítélet hatályában fenntartását kérte.
Az alperes felülvizsgálati kérelme alapos.
Az Áfa. tv.-ben önálló (XIII.) fejezet tartalmazza a mezőgazdasági termelés szabályait. Közöttük az 58. § (1), (3) bekezdés szerint a mezőgazdasági tevékenységet folytató adóalany által e tevékenysége körében teljesített termékértékesítése, szolgáltatásnyújtása után az átvevő adóalany köteles részére a felvásárlási áron felül, de az ellenérték részeként kompenzációs felárat is fizetni. A kompenzációs felárként kifizetett összeget az átvevő adóalany jogosult előzetesen felszámított adóként figyelembe venni.
Az átvevő adóalanynak a felvásárlásról igazoló bizonylatot kell kibocsátania, mely a számviteli törvény rendelkezései szerint számviteli bizonylatnak minősül. A felvásárlást igazoló bizonylat az előzetesen felszámított adó összegét hitelesen igazoló dokumentumnak minősül [Áfa. tv. 59. § (1), (3) bekezdés]. Az Áfa tv. 32. §-ának (1) bekezdés a) pontja értelmében a 34. § szerinti adóalanyt megilleti az a jog, hogy az általa fizetendő adó összegéből levonja azt az adóösszeget, melyet a részére teljesített termékértékesítés és szolgáltatásnyújtás során egy másik adóalany rá áthárított. A 35. § (1) bekezdése szerint az adólevonási jog kizárólag az előzetesen felszámított adó összegét hitelesen igazoló dokumentum birtokában gyakorolható.
A felperes e jogszabályhelyek alkalmazásával fizetett a felvásárlási áron felül, de a lovak ellenértékének részeként kompenzációs felárat, és állított ki a felvásárlásról felvásárlási jegyet. Ahhoz azonban, hogy a kompenzációs felárként kifizetett összegeket bevallásaiban előzetesen felszámított adóként figyelembe vehesse, a számviteli bizonylatnak minősülő felvásárlási jegyeknek meg kell felelniük azon törvényi követelménynek, hogy hiteles dokumentumoknak minősüljenek.
A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 166. §-ának (2) bekezdése alapján a számviteli bizonylat adatainak alakilag, és tartalmilag hitelesnek, megbízhatónak és helytállónak kell lennie. A valódiság elve [Sztv. 15. § (3) bekezdés] megköveteli, hogy a könyvvitel tételeinek a valóságban is megtalálhatóknak, bizonyíthatóknak, kívülállók által is megállapíthatóknak kell lenniük.
A tartalmi helytállóság egyik követelménye, hogy a gazdasági esemény ténylegesen a felvásárlási jegyen feltüntetett személyek között valósuljon meg. Az adóhatóság az Art. 97. §-ának (4) bekezdésében foglaltaknak megfelelő széles körű bizonyítási eljárás eredményeként állapította meg, hogy az ellenőrzéssel érintett időszakban vizsgálat alá vont gazdasági események nem a felvásárlási jegyeken szereplő személyek között történtek.
Az adóhatóság okirati bizonyítékként a felvásárolt lovak lóútleveleit és a lótulajdonos nyilvántartó betétlapokat is értékelte. Az egyes állatfajok egyedeinek Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszeréről szóló 29/2000. (VI. 9.) FVM rendelet (a továbbiakban: FVM r.) 30. §-ának 8. pontja szerint a lóútlevél a melléklet szerinti tartalmú hatósági bizonyítvány, amely az állat azonosítására, az irányítási intézkedések megtételére való alkalmasságának és állat-egészségügyi forgalomképességének igazolására szolgál, és tartalmazza a tulajdonos adatait is.
A lóútlevél intézményét az Európai Unió azért írta elő, hogy biztosítsa - többek között - a lófélék kereskedelmét, és zárt tulajdonos-nyilvántartást megvalósítson. A lóútlevél a lovak "személyi igazolványa", amelynek kiváltása minden 6 hónapnál idősebb ló esetén kötelező, igazolja az állat eredetét, tulajdonjogát, állategészségügyi állapotát.
A lóútlevél része a lótulajdonos nyilvántartó betétlap, amely igazolja, hogy a ló kinek a tulajdonában van, és tartalmazza a tulajdonosváltozást is. Tekintettel arra, hogy a lóútlevél hatósági bizonyítvány, abba bejegyzéseket csak jogszabályban meghatározott személyek, szervezetek tehetnek.
A FVM r. melléklete az útlevél általános adatai között valóban tartalmazza, hogy az útlevélben fel kell tüntetni a tulajdonos, vagy a helyette eljáró személy nevét, azonban a rendelkezésre álló betétlapokban a felperes nem helyette eljáró személyként szerepel, hanem mindenütt tulajdonosként, és tulajdonviszonyának nyilvántartásba vételeire a vizsgálat alá vont hónapokat megelőzően került sor.
Az adóhatóság e hatósági bizonyítványok, a felperes által kiállított felvásárlási jegyek adatait vetette össze eladókra, állatokra lebontva, felvásárlásonkénti havi - napi részletezéssel kimunkálva, és állapította meg azt, hogy a felvásárlási jegyek kiállításának időpontjában az állatok nem voltak azoknak a személyeknek a tulajdonában, akik nevére a felvásárlási jegyek kibocsátásra kerültek. A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy az adóhatóság által a határozatokban rögzített adatok a közigazgatási eljárás irataival tételesen összevethetőek, azonosíthatóak.
Az adóhatározatok bírósági felülvizsgálata iránti perben is a [Pp. 324. §-ának (1) bekezdése szerint alkalmazandó] Pp. 164. §-ának (1) bekezdése alapján a per eldöntéséhez szükséges tényeket általában annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valónak fogadja el. A felperesnek kellett tehát azt igazolnia az alperes (bizonyítékokon alapuló) megállapításával szemben, hogy a felvásárlási jegyek tartalmilag hitelesek, helytállóak.
A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a felperes e bizonyítási kötelezettségének nem tett eleget, az általa kiállított felvásárlási jegyek tartalmilag hiteltelen, megbízhatatlan voltát nem cáfolta meg. Az elsőfokú bíróság ellentétes álláspontja téves. A felperesnek felvásárlásonként (havi és napi bontásban), egyes eladónként kellett volna tételesen kimunkálnia, a kapcsolódó okirati bizonyítékai egyenkénti megjelölésével igazolnia, hogy az adóhatározatokban az adóhatóság által bizonyított adatok nem megfelelőek, és a saját állítása a vonatkozó bizonyítékaival a helytálló. A felperes azonban keresetét nem bizonyította.
Az alperes a perben benyújtotta a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központ Lóútlevél Irodájának a periratokhoz 15. sorszám alatt fűzött 2009. január 9-én kelt válasziratát, amely szerint lehetőség van arra, hogy az ügyintézésben a lótulajdonos helyett más személy járjon el, e meghatalmazás azonban csak az ügyféli ügyintézésre terjed ki. A lóútlevél a betétlappal együtt hitelt érdemlően igazolja, hogy az azon szereplő ló kinek a tulajdonában áll, és hogy a tulajdonviszonya mikor került nyilvántartásba vételre. A válaszirat tartalma az alperes álláspontjával egyező.
A hatósági bizonyítvány tartalmának valósággal való egyezőségét pedig nem cáfolják meg a volt tulajdonosok ügyletet értékelő nyilatkozatai.
A hiteltelen bizonylatokra a felperes adó-visszaigénylést nem alapozhat, az adóhatóság e megállapításai jogszerűek, ezért nem befolyásolta az ügy érdemi eldöntését a feleknek a lótenyésztés kérdésében kifejtett álláspontja.
Mindezek folytán a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, és a felperes kereseteit - bizonyítottság hiánya miatt - elutasította.
(Legf. Bír. Kfv. V. 35.388/2009.)