adozona.hu
ÍH 2010.137
ÍH 2010.137
SZERZŐDÉSSZEGÉSSEL OKOZOTT KÁRRA ALAPÍTOTT FELSZÁMOLÁSI KÉRELEM - FELSZÁMOLÁSI KÉRELEM EREDMÉNYES ELŐTERJESZTÉSÉHEZ SZÜKSÉGES BIZONYÍTÉKOK I. Minden olyan tartozás - így a szerződésszegésen alapuló kártérítési igény is - amelynek a jogalapját a felek közötti szerződés képezi, a fizetésképtelenség megállapításának alapjául szolgálhat. II. Önmagában a szerződés megszegésére vonatkozó állítás a kárigény bekövetkezésére vonatkozó konkrét tényállítások, és az azt alátámasztó bizonyítékok csatolása nélkül a tarto
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság a hitelező kérelmét az 1991. évi XLIX. törvény 25. § (1) bekezdés c) pontja alapján, érdemi vizsgálat nélkül elutasította.
A határozat indokolásából kitűnően a hitelező kérelmét arra alapította, hogy az adós társasággal szemben főkövetelés címén 400 039 259 forint és ezen összeg 2008. november 21. napjától a kifizetés napjáig járó törvényes mértékű késedelmi kamatkövetelése áll fenn abból eredően, hogy az adós és a hitelező között 2004. február 1-jén termékszállítási szer...
ÍH 2010.137 SZERZŐDÉSSZEGÉSSEL OKOZOTT KÁRRA ALAPÍTOTT FELSZÁMOLÁSI KÉRELEM - FELSZÁMOLÁSI KÉRELEM EREDMÉNYES ELŐTERJESZTÉSÉHEZ SZÜKSÉGES BIZONYÍTÉKOK
I. Minden olyan tartozás - így a szerződésszegésen alapuló kártérítési igény is - amelynek a jogalapját a felek közötti szerződés képezi, a fizetésképtelenség megállapításának alapjául szolgálhat.
II. Önmagában a szerződés megszegésére vonatkozó állítás a kárigény bekövetkezésére vonatkozó konkrét tényállítások, és az azt alátámasztó bizonyítékok csatolása nélkül a tartozás jogcímét nem igazolják [Cstv. 24. § (1) bek., 27. § (2) bek. a) pontja, Ptk. 318. §, 339. §].
Az elsőfokú bíróság a hitelező kérelmét az 1991. évi XLIX. törvény 25. § (1) bekezdés c) pontja alapján, érdemi vizsgálat nélkül elutasította.
A határozat indokolásából kitűnően a hitelező kérelmét arra alapította, hogy az adós társasággal szemben főkövetelés címén 400 039 259 forint és ezen összeg 2008. november 21. napjától a kifizetés napjáig járó törvényes mértékű késedelmi kamatkövetelése áll fenn abból eredően, hogy az adós és a hitelező között 2004. február 1-jén termékszállítási szerződés jött létre, mely megállapodás megszegésével az adós a hitelezőnek 412 380 900 forint összegű kárt okozott. A kárösszegbe peren kívül beszámítást nyert 11 999 641 forint, így a 2008. november 21-én fennálló tartozás 400 039 259 forint összegű. A hitelező először 2008. október 27-én jelentette be az adós társasággal szemben kártérítés jogcímén fennálló követelését, majd ennek megerősítését a 2008. november 24-i dátumú levelében közölte, mely bejelentések az adós részéről átvételre kerültek. Ezt követően 2009. január 31-én küldött fizetési felszólítást jogi képviselője útján az adósnak, amely 2009. február 4-én ugyancsak átvételre került. A hitelező kérelméhez mellékelte a 2004. február 1-jén kötött együttműködési megállapodást, mely szerint az adós és a hitelező külföldről Magyarországra behozott építőipari termékeknek Magyarország területén megosztva történő forgalmazásában állapodott meg, mely területi megosztást az együttműködési szerződés 3. pontja tartalmazza. A szerződés további rendelkezései a forgalmazás lebonyolítására, az árukészlet megosztására, a forgalom növelésére, az árukészlet kezelésére, a reklám és a tájékoztatás terén ellátandó feladatokra vonatkoznak. Az elsőfokú bíróság megállapítása szerint szerződésszegésre vonatkozó rendelkezést a megállapodás nem tartalmaz. Az elsőfokú bíróság kiemelte, hogy a hitelező által csatolt 2008. október 27-én kelt felszólítás elnevezésű levél azt sérelmezi, hogy az adós a korábban kötött együttműködési szerződés 3. és 8. pontja szerinti forgalmazási területekre vonatkozó rendelkezéseket egyoldalúan megsértette, ezzel pedig a hitelezőnek kárt okozott. Az ezt követő 2008. november 24-én írt beszámítás, illetve tartozás megfizetésének kérése tárgykörű levelében pedig a hitelező azt közölte, hogy az eredetileg 412 038 900 forint összegű kárigénye az adós 11 999 641 forint összegű ellenkövetelésének a beszámítását követően 400 039 259 forintra csökkent.
Az elsőfokú bíróság a 2. sorszámú végzésével hiánypótlást rendelt el, melyben felhívta a hitelezőt annak bejelentésére, hogy a kártérítés jogcímén az adóssal szemben érvényesített követelése mikor, milyen okból vált esedékessé. Felhívta továbbá az erre vonatkozó okirati bizonyítékainak a csatolására is. A hitelező a bíróság hiánypótlási felhívására válaszolva kérelmét fenntartotta, megerősítette, hogy a követelése szerződésből eredő jogviszony megszegésén alapul, e megállapodásban a felek a kereskedelmi szempontból lényeges területek megosztásáról rendelkeztek, valamint megállapodtak a hitelező részére történő árukiszolgálás feltételeiben. Hitelezői állítás szerint az adós a két cég között fennálló szerződést megszegte, így erre tekintettel jelentette be igényét, beszámítva az adós ellenkövetelését. A hitelező hivatkozott a Ptk. 318. §-ára, a Ptk. 339. §-ára, kérelme jogcímeként a szerződésszegéssel okozott kárt, jogalapjaként pedig a Ptk. 318. §-át és a 319. § (1) bekezdését jelölte meg. A követelése esedékessé válásának okát, illetve időpontját közelebbről nem határozta meg, azonban hivatkozott arra, hogy több levélben határozott jogcímmel bejelentette követelését, melyet az adós képviseletében eljáró jogi képviselő nem kifogásolt meg, arra érdemben nem nyilatkozott. Hitelezői álláspont szerint a felszámolási eljárásra irányadó Cstv. 27. § (2) bekezdés a) pontjában meghatározott feltételek fennállnak. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint azonban a kérelem érdemi elbírálásra a hiánypótlást követően sem volt alkalmas, tekintettel arra, hogy a hitelező követelése szerződésen alapuló lejárt követelésnek nem tekinthető. Az elsőfokú bíróság idézte a Ptk. 198. § (1) bekezdését, és azt hangsúlyozta, hogy a kérelemhez mellékelt együttműködési szerződés nem határoz meg olyan konkrét szolgáltatást, amelynek teljesítésére bármelyik szerződő fél köteles lenne. Ebből következően az elsőfokú bíróság úgy vélte, olyan ellenszolgáltatás sem követelhető e szerződés alapján, amelynek összege, vagy esedékessége meghatározható lenne, ezt a kérelmező maga sem állította. Az elsőfokú bíróság hangsúlyozta, hogy a Cstv. 27. § (2) bekezdés a) pontja alapján csak olyan követelésre alapítva lehet felszámolási eljárást indítani, amelynek összegszerűsége, esedékessége magából a felek által kötött szerződésből megállapítható. A szerződésszegéssel okozott kár pedig ilyen követelésnek nem tekinthető. Az elsőfokú bíróság hangoztatta azt is, hogy mindezeken túl nem állapítható meg, hogy a kérelmező által állított kár mikor következett be, milyen mértékű volt, így a követelés esedékessége sem határozható meg. Kiemelte, hogy az esedékesség időpontját a kérelmező felhívás ellenére sem határozta meg pontosan.
E végzés ellen a hitelező nyújtott be fellebbezést, amelyben az elsőfokú bíróság végzésének megváltoztatását, az adós fizetésképtelenségének megállapítását és felszámolásának az elrendelését kérte. Másodlagosan az elsőfokú bíróság végzésének hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására, és új határozat hozatalára utasítását kérte.
Idézte a Cstv. 27. § (2) bekezdés a) pontját, és utalt arra, hogy a hitelező és az adós között 2004. február 1. napján termékszállítási szerződés jött létre, melyben a felek a kereskedelmi szempontból lényeges területek egymás közötti megosztásában, valamint a hitelező részére történő árukiszolgálás feltételeiben állapodtak meg. Hangsúlyozta, hogy e szerződés 3. és 8. pontját az adós megszegte, e szerződésszegéssel okozta a kérelmében megjelölt összegű kárt, amelybe az adós felé fennálló tartozását beszámította, így a fennmaradó kárigénye 400 039 259 forint összegre csökkent. Hangoztatta, hogy a szerződésszegésért a szerződést megszegő fél felelősséggel tartozik, amennyiben ezzel a magatartásával kárt okoz a másik szerződő félnek, köteles az ebből eredő kárt megtéríteni a Ptk. 339. § (1) bekezdése alapján, figyelemmel a Ptk. 318. § (1) bekezdésére. Érvelése szerint e kártérítési kötelezettség a szerződés megszegéséből fakad, mely kötelezettség szerződésben kifejezetten nincsen ugyan szabályozva, azonban a szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Ptk. rendelkezéseit kell alkalmazni. Ezért a szerződésszegésen alapuló kártérítés iránti követelés szerződésen alapul, az szerződésből eredő kötelezettség. Felhívta a figyelmet arra, hogy az adóst több levélben, határozott jogcímmel felszólította a követelése megfizetésére, mely felszólításokban szereplő követelést az adós nem vitatta. Így a felszólítás időpontja alapján megállapítható, hogy a kártérítési követelés esedékessé vált, mert a kár bekövetkeztét az adós egyetlen alkalommal sem vitatta. A csatolt felszólítás időpontjában tehát a követelés már lejárttá vált, az a felszámolás elrendelése iránti kérelem benyújtásakor is lejárt volt, ezért a fizetésképtelenség megállapításának e feltétele is fennáll. Úgy vélte, mindezek alapján az adós fizetésképtelensége megállapítható és a felszámolása elrendelhető.
A fellebbezésre tett észrevételében az adós - beadványa tartalma szerint - az elsőfokú végzés helybenhagyását kérte.
Kifejtette, hogy a hitelező és az adós között 2004. február 1-jén aláírásra kerülő okirat szerződésnek nem minősül, mert a szerződés létrejöttéhez szükséges minimális feltételeket sem tartalmazza. Abból nem állapítható meg a Ptk. 198. §-ban meghatározott kötelezettségvállalás, és annak elfogadása a szolgáltatásra vonatkozóan. Ebből következően a Cstv. 27. § (2) bekezdés a) pontjában meghatározott feltételek nem állnak fenn. Ettől eltérő jogértelmezés esetére azt hangsúlyozta, hogy a szerződés érvénytelen, mivel a Ptk. 5. §-a tiltja a joggal való visszaélést. A gazdasági élet szereplői érvényesen nem köthetnek olyan megállapodást, amellyel a piacot egymás között felosztják, mert az a tisztességtelen piaci magatartásról szóló 1996. évi LVIII. törvény rendelkezéseibe ütközik, a Ptk. alapelveiben meghatározott joggal való visszaélés tilalmán túl.
A fellebbezés a következők szerint nem alapos.
Az adós felszámolására irányuló kérelem 2009. augusztus 24-én történt előterjesztésére figyelemmel a jelen felszámolási eljárásra már irányadó, a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) 27. § (2) bekezdés a) pontja szerint a bíróság az adós fizetésképtelenségét akkor állapítja meg, ha szerződésen alapuló nem vitatott vagy elismert tartozását a teljesítési idő lejártát kötető 15 napon belül sem egyenlítette ki vagy nem vitatta, és az ezt követő hitelezői írásbeli fizetési felszólításra sem teljesítette.
A Cstv. 24. § (1) bekezdése pedig úgy rendelkezik, hogy ha a felszámolási eljárás lefolytatását a hitelező kéri, a kérelemben meg kell nevezni az adós tartozásának jogcímét, a lejárat (esedékesség) időpontját és annak rövid ismertetését, hogy az adóst miért tartja fizetésképtelennek. A kérelemben foglaltak bizonyítására a szükséges iratokat - a 27. § (2) bekezdés a) pontja esetén az adós írásbeli felszólításának igazolását is - csatolni kell.
A Cstv. 27. § (2) bekezdés a) pontjának jelenlegi szövegezését megalkotó 2007. évi LXXVIII. törvény a "vállalkozói körbetartozások" mérséklése céljából történt törvénymódosításokról szól, az ehhez fűzött indokolásából kitűnően a jogalkotó szándéka arra irányult, hogy a Cstv. 27. § (2) bekezdés a) pontja alapján olyan meg nem fizetett, nem vitatott kötelezettségek alapján tegye lehetővé a fizetésképtelenség megállapítását, amely kötelezettségeket az adós szerződésben kifejezetten vállalt, és amely kötelezettségéről a hitelező számlát állított ki. E jogalkotói szándéktól eltérően azonban a jogszabály szövegében a jogalkotó a szerződésen alapuló tartozásokat semmilyen módon nem szűkítette le, sem a szerződés alapkötelezettségeire, sem a szerződésben kikötött tartozásokra. Ezzel ténylegesen nem csak a szerződésben kikötött nem vitatott, vagy előre ismert számlával igazolható tartozások esetén tette lehetővé a fizetésképtelenség megállapítását, hanem valamennyi szerződésen alapuló, elismert vagy nem vitatott tartozások esetében. A fentiek miatt a szerződésen alapuló, arra visszavezethető, abból eredő követelések köre erre irányuló tényleges jogszabályi rendelkezés híján nem szűkíthető le a szerződésben kifejezetten kikötött tartozásokra.
Az adott ügyben a hitelező az adóssal megkötött együttműködési szerződésnek nevezett termékszállítási szerződésre, illetve az e szerződés megszegéséből eredő kártérítési követelésére alapította a felszámolási kérelmét. A Ptk. a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség mellett a szerződésszegésért való felelősséget is szabályozza. A szerződésszegésért való felelősség jogi alapja a szerződésben vállalt kötelezettség nem teljesítése - esetei: a kötelezett késedelme, a jogosult késedelme, a hibás teljesítés, a teljesítés lehetetlenné válása és a teljesítés megtagadása - melyből eredő követelések nem zárhatóak ki a szerződésen alapuló követelések köréből. Ebből következően minden olyan tartozás, amelynek jogalapját a felek közötti szerződés képezi, a fizetésképtelenség megállapításának a lehetőségét hordozza magában.
Mivel a szerződésszegés miatt érvényesített kár jogalapja a szerződésben vállalt kötelezettség megszegése, így - a törvény egyéb megszorító rendelkezése hiányában - az erre alapított kártérítési igény is szerződésen alapuló követelésnek, azaz a Cstv. 3. § (1) bekezdés c) pontja szerinti pénzben kifejezett vagyoni igénynek minősül. Annak nincs jelentősége, hogy a szerződés alapján a tartozás milyen jogcímen (a szolgáltatás ellenértéke, kötbér, késedelmi kamat, kártérítés, költségtérítés stb.) keletkezik, ezért nem zárható el a hitelező attól - ahogy erre egyébként helytállóan is hivatkozott -, hogy a szerződés (akár együttműködési szerződés) megszegéséből eredő igényére alapítottan kezdeményezze egy adós fizetésképtelenségének a megállapítását és felszámolásának az elrendelését.
A kifejtettekre figyelemmel nem osztotta a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróságnak azt az álláspontját, hogy a Cstv. 27. § (2) bekezdés a) pontja alapján csak olyan követelésre alapítva lehet felszámolási eljárást kezdeményezni, amelynek összegszerűsége, esedékessége magából a felek által kötött szerződésből megállapítható. A szerződés tárgya a szolgáltatás, amelyet a jogosult a kötelezettől követelhet, illetőleg amelyet a kötelezett a szerződés értelmében teljesíteni köteles. A 2004. február 1-jén megkötött együttműködési szerződésben a felek a C. és az M. gyárból behozott építőipari termékek Magyarországon történő megosztott forgalmazásában állapodtak meg azzal, hogy az eddig még be nem hozott anyagok forgalmazása külön szerződés tárgyát képezi. A szerződésben meghatározták a hitelező forgalmazási területét, rögzítették az ukrajnai forgalmazás kizárólagosságának, továbbá a szállításnak és a fizetésnek a feltételeit. A hitelező a megállapodásban kötelezettséget vállalt a 2003. évi bruttó összforgalom minimum három évig való fenntartására, illetve növelésére, és a felek határoztak arról is, hogy amennyiben a bruttó összforgalom 50 millió forint alá csökken, úgy a szerződés hatályát veszti. Rendelkeztek továbbá az árukészlet kezeléséről, megosztásáról, a reklám és a tájékoztatás terén ellátandó feladatokról, az ezekre vonatkozó költségek megosztásáról, az adósi alkalmazottak, iroda-, raktár felszerelés átadásának feltételeiről, megállapodtak az ingatlan vételárában, annak kifizetési feltételeiben. Nem vitásan a jelen szerződésben kikötött szolgáltatás valamely tevékenység kifejtésére irányul, abból kötelezettség keletkezik a szolgáltatás teljesítésére, ugyanakkor jogosultság annak követelésére. Nem kizárt ezért, hogy e szerződés megszegésére alapítottan a hitelező kárigényt érvényesítsen, és ennek okán kezdeményezze az adós fizetésképtelenségének a megállapítását és felszámolásának az elrendelését. Ez esetben azonban - figyelemmel a megállapodás tartalmára is - elengedhetetlen a Cstv. 24. § (1) bekezdésében írt, a kérelemben foglaltak bizonyítására szolgáló, a tartozás jogcímét, azaz a kártérítési igényt alátámasztó okirati bizonyítékok csatolása is.
Az adott ügyben a hitelező kártérítési igényét a megállapodás 3. és 8. pontjában foglaltak megszegésére alapította. Nem részletezte, hogy az adós a szerződésben vállalt kötelezettségét mikor, milyen módon szegte meg, illetve mire alapítja, hogy az adós a szerződést egyáltalán nem, vagy nem megfelelően teljesítette. Erre vonatkozóan okirati bizonyítékot sem csatolt. A megállapodás 3. pontja a hitelező forgalmazási terület megjelölését, míg a 8. pontja a hitelező önálló forgalmazását (annak kizárólagosságát), és az ár meghatározás feltételét rögzíti.
A szerződésszegéssel okozott kárért való felelősség szabályai azonosak a szerződésen kívül okozott kárért való felelősség szabályaival azzal az eltéréssel, hogy a kártérítés mérséklésének - ha jogszabály kivételt nem tesz - nincs helye. A Ptk. 339. § (1) bekezdése pedig úgy rendelkezik, hogy aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. A kártérítési igény megalapozottságát, a jogellenes (adott esetben a szerződésszegő) magatartást és az ennek következményeként előállt tényleges kárt, illetve elmaradt hasznot az erre hivatkozó félnek kell bizonyítania. A felszámolási eljárásra vetítve a fizetésképtelenségi feltételek megvalósulása körében felvett bizonyítás - a Cstv. 24. § (1) bekezdésében foglaltakra figyelemmel - egyebek mellett a tartozás jogcímét alátámasztó okirati bizonyítékok csatolását jelenti. A nyilvánvaló jogalkotói szándék az okirati bizonyítékok csatolásának az előírásával annak biztosítása volt, hogy fenn nem álló, megalapozatlan, állított, de semmivel sem igazolt követelések alapján ne lehessen kezdeményezni a Cstv. 3. § (1) bekezdés a) pontjában felsorolt gazdálkodó szervezetek felszámolását.
Az elsőfokú bíróság ezért a 2. sorszámú végzésében helyesen hívta fel a hitelezőt a kártérítés jogcímén érvényesített követelést alátámasztó okirati bizonyítékainak a csatolására, és mivel a hitelező a hiánypótlási kötelezettségét maradéktalanul, a Cstv. 24. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően nem teljesítette, helytállóan határozott a kérelem érdemi vizsgálat nélküli elutasításáról is. Önmagában ugyanis az együttműködési szerződés megszegésére vonatkozó állítás, egyéb, a kárigény bekövetkezésére vonatkozó konkrét tényállítások, és az ennek alátámasztásául szolgáló további bizonyítékok csatolása nélkül a tartozás jogcímét nem igazolják. Ezért az adós fizetésképtelensége megállapításának alapjául sem szolgálhatnak, még akkor sem, ha erre vonatkozó igényét a hitelező összegszerűsítette, és annak megfizetésére az adóst fel is szólította.
Mindezekre figyelemmel a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság végzését a Cstv. 6. § (3) bekezdése folytán alkalmazott a Pp. 259. §-ára utalással - a fent részletezett, részben eltérő indokolással - a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta.
(Fővárosi Ítélőtábla 12. Fpkf. 43.169/2010/2.)