adozona.hu
AVI 2009.8.91
AVI 2009.8.91
A külföldi vámigazgatás tájékoztatása közokiratnak minősül (1995. évi C. tv. 21. §, 125. §, 126. §, 127. §, 141. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes egyéni vállalkozó, aki rendszeresen importált Ausztriából emberi fogyasztásra alkalmas csirkeaprólékot.
A vámhatóság utólagos ellenőrzést végzett a felperes külkereskedelmi tevékenységével kapcsolatban az 1997. július 1-jétől 2001. december 31-ig tartó időszakra.
Az ellenőrzés a felperes által rendelkezésre bocsátott okiratokat és bizonylatokat nem találta elegendőnek, ezért megkereste az exportőr országának vámigazgatási szerveit és kérte az ellenőrzés lefolytatására. Az osztrák...
AVI 2009.8.91 A külföldi vámigazgatás tájékoztatása közokiratnak minősül (1995. évi C. tv. 21. §, 125. §, 126. §, 127. §, 141. §)
A felperes egyéni vállalkozó, aki rendszeresen importált Ausztriából emberi fogyasztásra alkalmas csirkeaprólékot.A vámhatóság utólagos ellenőrzést végzett a felperes külkereskedelmi tevékenységével kapcsolatban az 1997. július 1-jétől 2001. december 31-ig tartó időszakra.
Az ellenőrzés a felperes által rendelkezésre bocsátott okiratokat és bizonylatokat nem találta elegendőnek, ezért megkereste az exportőr országának vámigazgatási szerveit és kérte az ellenőrzés lefolytatására. Az osztrák vámhatóság a lefolytatott vizsgálata alapján azt az értesítést küldte, mely szerint az exportőr H. GmbH. cég a magyar importőr kérésére minden ügylet esetében két számlát állított ki. Az egyik számlán a küldött áru 0,50 ATS/kg egységáron, a másik számlán pedig 1,70 ATS/kg egységáron volt feltüntetve. A magyar belföldi forgalomra történő vámkezeléseknél a kisebb egységárra kiállított számlák kerültek bemutatásra, ez szerepelt a felperes könyvelésében és a banki átutalásoknál is e számlák szerint történt a fizetés.
A vámhatóság megállapítása szerint a két ár közötti különbözetet a szállítmányt fuvarozó gépkocsivezető fizette ki készpénzben az exportőrnek. A gazdálkodó tehát valótlan adatok alapján, a vámhatóság megtévesztésével kérte a vámáruk vámkezelését, ezért ez jogellenes belföldi forgalomba hozatalnak minősült.
A vámhatóság három határozatával a felperest 5 914 842 forint vám és 2 536 834 forint általános forgalmi adó, a vámhiány keletkezése miatt 4 225 838 forint vámigazgatási bírság megfizetését rendelte el. Miután az EV okmány 31-es kódján nem került feltüntetésre a csomagoláshoz használt papírkartonok környezetvédelmi termékdíj kódja, valamint a csomagolóanyagok súlya, a felperest 105 108 forint környezetvédelmi termékdíj pótbefizetésére kötelezte a vámhatóság.
A fellebbezés folytán eljáró alperes, mint másodfokú hatóság, 2004. március 17-én kelt határozatával az érdemi döntésen nem változtatott, mindhárom elsőfokú határozatot helybenhagyta, a határozatok indokolását módosítva pontosan megjelölte az adott időszakra hatályos vámjogszabályi rendelkezéseket.
A felperes keresetében e határozatok hatályon kívül helyezését, és a vámhatóság új eljárásra kötelezését kérte.
A felperesnek az volt az álláspontja, hogy az alperes nem tisztázta kellően a tényállást, határozatát a jogsegély keretében beszerzett érdekelt és elfogult egyetlen tanú vallomására alapította. Ugyanakkor nem várta be a megindult büntetőeljárás végét és nem vette figyelembe, a büntetőeljárásban meghallgatott hat tanú vallomását.
Az alperes a kereset elutasítását kérte, és fenntartotta a határozatában kifejtett jogi álláspontját.
A Fővárosi Bíróság 4. számú ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Az elsőfokú bíróság ítéletében megjelölte a vonatkozó jogszabályokat, a vámjogról, a vámeljárásról valamint a vámigazgatásról szóló 1995. évi C. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 21. § (1) bekezdését, valamint a 125. § (2) bekezdés c) pontját, 126. § a) pontját, 127. § (1) bekezdését, 141. § (1) bekezdés b) pontját és (2) bekezdését. E jogszabályi rendelkezések, valamint a Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek és azok tagállamai között társulás létesítéséről szóló, Brüsszelben 1991. december 16-án aláírt Európai Megállapodást kihirdető 1994. évi I. törvény rendelkezései alapján megállapította, hogy a külföldi vámigazgatás tájékoztatása közokiratnak minősül, amelynek hitelessége megdöntésére a felperes által felhozott érvek nem voltak alkalmasak.
Az elsőfokú bíróság hangsúlyozta, hogy a közokirattal szemben nincs helye tanúbizonyításnak, de a felperes a vámigazgatási eljárásban ilyen bizonyítási indítványt nem is terjesztett elő.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Kérte az ítélet hatályon kívül helyezését és új eljárásra kötelezést.
A felperes álláspontja továbbra is az, hogy tévedett az elsőfokú bíróság, amikor egyoldalúan az alperesi előadást fogadta el. Nem értékelte ugyanakkor azt a tényt, mely szerint egy másik osztrák exportőr meghallgatására is sor került, aki elmondta, az áru Ausztriában történő értékesítésére abban az időben csak az alacsonyabb áron volt alkalmas. A felperes a másik exportőrtől H. GmbH-tól az alacsonyabb áron szerezte be a terméket, és ezt a vámhatóság nem kifogásolta. A felperes hangsúlyozta, hogy a közokirattal szemben is van helye bizonyításnak, mégpedig az irányban, hogy a közokiratban tanúsított tény téves. Ezért ő törvénysértőnek tartja a tanúk meghallgatásának mellőzését, és azt, hogy a büntetőeljárás adatait nem használták fel.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárást végzésével elrendelte.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság 4. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében nem állította, hogy a termékdíj fizetési kötelezettség megállapításáról szóló határozat jogszabálysértő, így a felülvizsgálati eljárásnak az erről szóló határozat nem volt tárgya.
A felperes az elsőfokú bíróság ítéletének jogsértését elsősorban abban jelölte meg, hogy a vámhatóság és a bíróság nem tisztázta kellően a tényállást, nem vette figyelembe a büntetőeljárás adatait, és nem vonta mérlegelési körébe a tanúk ott elhangzott vallomását.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg, hogy a közigazgatási eljárás során a tényállás tisztázott volt. A vámhatóság jogszabályi rendelkezés - az 1994. évi I. törvény - alapján kereste meg a külföldi vámszerveket. Az Osztrák Szövetségi Pénzügyminisztérium a megkeresés alapján folytatta le a nyomozást. A vizsgálata során nem kizárólag egy tanú vallomására alapította megállapításait, hanem az importőr könyvelését, bizonylatait is megvizsgálta.
A felperes egyébként is csak állította, de nem bizonyította, hogy miért volt a meghallgatott tanú elfogult, a vallomása ugyanis összhangban volt a nyomozás során megtekintett bizonylatokkal. Ugyancsak sor került a felperes könyvelésének, banki bizonylatainak, és egyéb okiratainak vizsgálatára is, és mindezen tények és okiratok adatainak mérlegelése alapján került sor az egyes megállapítások és jogkövetkeztetések levonására.
Ezen túl a felperes, bár a keresetében már sérelmezte, hogy a vámhatóság nem vette figyelembe a büntetőeljárás adatait, az ott meghallgatott tanúk vallomását, sem a per során, sem később konkrétan nem nevezte meg azokat a tanukat, akiket meg kívánt hallgattatni, és nem nevezte meg azokat a körülményeket, és indokokat sem, amelyre a tanúbizonyítási indítványát alapozta. A felperes bizonyítási indítványait mindvégig csupán általánosságban terjesztette elő.
A Legfelsőbb Bíróság egyetértett az elsőfokú bíróság által kifejtett állásponttal a büntetőeljárás és a vámigazgatási eljárás célját, és módszereire vonatkozóan. A büntetőeljárás célja ugyanis az adott cselekmény társadalomra veszélyessége alapján az egyéni felelősségre vonás, felelősség mértékének megállapítása, a vámigazgatási eljárás célja a jogszabályoknak megfelelő vám kivetése és beszedése valamint az ügyfél vámtartozásért való felelősségének megállapítása.
A felperes helytállóan hivatkozott arra, hogy a Pp. 195. § (3) bekezdése alapján a közokirattal szemben is helye van ellenbizonyításnak. A közokiratban foglalt ténymegállapítások azonban perbeli esetben nem csupán tanúk vallomásán, hanem az előzőekben kifejtettek szerint bizonylatok, számviteli iratok, könyvelés adatai alapján történtek. Ezen iratokban foglaltak megcáfolására a tanúbizonyítás önmagában valóban nem alkalmas. Mindamellett a felperes a perbeli esetben a közokiratban foglalt tények valóságát vitatta, de a közokirat megállapításaival szemben azok téves voltát nem bizonyította.
A megállapított határozatban foglalt kötelezések összegszerűsége az eljárás során nem volt vitatott.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.100/2005.)