adozona.hu
AVI 2009.7.74
AVI 2009.7.74
A kellő körültekintés vizsgálata akkor jöhet szóba, ha a gazdasági kapcsolat létrejött a számlában szereplő felek között, de valamely, a számlakiállító oldalán felmerült alaki vagy tartalmi okból ütközne akadályba az adólevonási jog gyakorlása (1992. évi LXXIV. tv. 44. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú adóhatóság 2001. január-november időszakra vonatkozóan általános forgalmi adónemben folytatott vizsgálatot a felperesnél, melynek alapján határozatával 73 770 000 Ft adókülönbözetet állapított meg. A T. Bt., valamint az A. Kft. által kibocsátott, és a felperes által befogadott számlákat nem fogadta el az adólevonás alapjául, mivel a felperes nem tudta hitelt érdemlően igazolni, hogy az adott munkákat a számlakibocsátók végezték el. A revízió vitatta továbbá egy személygépkocsi és ...
AVI 2009.7.74 A kellő körültekintés vizsgálata akkor jöhet szóba, ha a gazdasági kapcsolat létrejött a számlában szereplő felek között, de valamely, a számlakiállító oldalán felmerült alaki vagy tartalmi okból ütközne akadályba az adólevonási jog gyakorlása (1992. évi LXXIV. tv. 44. §)
Az elsőfokú adóhatóság 2001. január-november időszakra vonatkozóan általános forgalmi adónemben folytatott vizsgálatot a felperesnél, melynek alapján határozatával 73 770 000 Ft adókülönbözetet állapított meg. A T. Bt., valamint az A. Kft. által kibocsátott, és a felperes által befogadott számlákat nem fogadta el az adólevonás alapjául, mivel a felperes nem tudta hitelt érdemlően igazolni, hogy az adott munkákat a számlakibocsátók végezték el. A revízió vitatta továbbá egy személygépkocsi és egy 890391 vámtarifaszám alá tartozó vitorlás hajó vásárlásával kapcsolatos általános forgalmi adólevonás jogosságát is. Az alperes az elsőfokú határozatot helybenhagyta.A megyei bíróság jogerős ítéletével az adóhatósági határozatok hatályon kívül helyezte; az elsőfokú adóhatóságot új eljárás lefolytatására kötelezte megállapítva, hogy a folyamatban lévő ügyben is alkalmazandó az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (továbbiakban: Áfa tv.) 44. § (5) bekezdése alapján az adóhatóság nem vizsgálta a felperes magatartását. Az új adóhatósági eljárásban a bíróság által meghallgatott tanúk vallomásait is figyelembe kell venni. A jogerős ítélet megállapította, hogy a személygépkocsi vásárlásával kapcsolatos adóhatósági megállapítások a felperes keresettel nem támadta, a vitorlás hajó vásárlásával kapcsolatban az adóhatósági megállapítások helytállóak.
Az új eljárásban az elsőfokú hatóság eredménytelenül kísérelte meg a felperes ügyvezetőjének meghallgatását, értékelte a bíróság előtt meghallgatott tanúk vallomását, majd határozatával a felperes terhére 73 770 000 Ft adókülönbözetet állapított meg, 36 776 000 Ft adóbírságot és 28 842 000 Ft késedelmi pótlékot szabott ki. Mivel a felperes a jegyzőkönyvvel kapcsolatban észrevételt nem tett, a határozat részletes indokolást nem tartalmaz. Az alperes az elsőfokú határozatot másodfokú határozatával helybenhagyta. A gazdasági eseményre vonatkozó korábbi határozati megállapításokat megismételte, fenntartotta, illetve kiegészítette azzal, hogy a felperes a vizsgált ügyletek során nem járt elő körültekintéssel.
A felperes keresetében arra hivatkozott, hogy az adóhatóságok a tényállást nem tisztázták kellően, csak mechanikusan megismételték korábbi megállapításaikat, a bírósági ítéletben foglaltaknak nem tettek eleget. Az elsőfokú határozat indokolása nem volt mellőzhető, a felperes a szükséges elvárható körültekintéssel járt el, a munkálatok elvégzésének igazolására szakértői bizonyítást indítványozott.
A jogerős ítélet a felperes keresetét elutasította. Az Áfa tv. 32. § (1) bekezdésére, 35. §-ára és számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (továbbiakban: Sztv.) 166. § (2) bekezdésére hivatkozással kifejtette, hogy egyrészt a gazdasági esemény létrejöttét, annak valódiságát próbálta tisztázni, másrészt kérdéseket intézett a tanúkhoz a felperes szerződéskor tanúsított magatartásával kapcsolatban. Ennek alapján megállapította, hogy a felperes a vállalkozási szerződésen kívül egyéb dokumentumot nem tudott felmutatni a munkálatok elvégzéséről, pedig kötelessége olyan dokumentumokkal rendelkezni, amelyek alapján kívülállók számára is megállapítható a könyvvitelben rögzített tételek valódisága. Az alvállalkozók részéről meghallgatott tanúk vallomása, valamint a dokumentumok hiánya is megerősítette, hogy a munkálatokat nem a T. Bt. és az A. Kft. végezte. Az Áfa tv. 2003. január 1-jétől hatályos 44. § (5) bekezdése szerint a számlában, az egyszerűsített számlában és a számlát helyettesítő okmányban feltüntetett adatok valódiságáért a kibocsátó felelős. A bizonylatban vevőként feltüntetett adóalany adózással kapcsolatos jogai nem sérülhetnek, ha az adóköteles tényállás kapcsán az a termékértékesítés, illetve szolgáltatásnyújtás körülményeit figyelembe véve kellő körültekintéssel járt el.
Az elsőfokú bíróság utalt arra, hogy a Legfelsőbb Bíróság több eseti döntésében rámutatott arra, hogy az adóalany a vállalkozói tevékenységet folytató adózó nevére, székhelyére, telephelyére vonatkozóan információkat szerezhet be az adóhatóságtól. A folyamatos gazdasági kapcsolatban is elvárható az üzleti partner felöli tájékozódás, azaz olyan információk beszerzése, amelyek jellegük, tartalmuk, formájuk alapján alkalmasak lehetnek a számla kibocsátójára vonatkozó aktuális adatok megismerésére, egy hiteltelen bizonylat kiszűrésére.
A felperessel kapcsolatban azt állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy az ügyvezető - előadása szerint - csak telefonon tárgyalt az ismeretlen társaságokkal, majd az általuk kitűzött szerződéstervezetet aláírta. A munkák elvégzését nem ellenőrizte, nem folytatott le alaposabb vizsgálatot a szerződéskötés előtt, nem ellenőrizte, hogy alkalmasak-e a vállalt munka elvégzésére, illetve a munkát elvégezték-e, ha igen, milyen minőségben. A kibocsátott számlák nagyságrendjüknél fogva még fokozottabb körültekintést igényeltek volna, így a felperes esetében a kellő körültekintés hiánya állapítható meg.
Mivel az adóhatóság nem vitatta a munkálatok elvégzését, így szükségtelennek ítélte a szakértő kirendelésére vonatkozó felperesi indítványt, azt elutasította.
Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 129. § (2) bekezdésére figyelemmel elegendő volt a határozat indokolásában a jegyzőkönyv megfelelő pontjaira utalni, mivel a felperes jegyzőkönyvet átvette és arra észrevételt nem tett. Mivel az adóhatóságnak az új eljárása során a számlabefogadó magatartását kellett vizsgálnia és eleget tett, így a korábbi jogerős ítéletben foglalt előírásokat teljesítette.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet kérve annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására utasítását. Az Art. 97. § (4)-(5)-6) bekezdéseiben foglaltakra figyelemmel a tényállást nem tisztázták megfelelően, a Pp. 163-164. §-aiban, 221. §-ában előírtak ellenére a felperes bizonyítási indítványainak a bíróság nem adott helyt. A felperesi bizonyítékokat és bizonyítási indítványokat egyoldalúan elutasította. A bíróság által elrendelt új eljárást az adóhatóság csak formálisan bonyolította le. A felperes kellő körültekintéssel járt el, ennek igazolására tett szakértői bizonyítási indítványát is elutasította a bíróság.
Az alperes a jogerős ítélet hatályában való fenntartását indítványozta.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 15. sorszámú ítéletét hatályában fenntartja.
Az Áfa tv. 32. § (1) bekezdés a) pontja értelmében az adóalanyt megilleti az a jog, hogy az általa fizetendő adó összegéből levonja azt az összeget, amelyet a részére teljesített termékértékesítés és szolgáltatásnyújtás során egy másik adóalany rá áthárított. Az Áfa tv. 35. § (1) bekezdése alapján az adólevonási jog kizárólag az előzetesen felszámított adó összegét hitelesen igazoló dokumentum birtokában gyakorolható. Az Sztv. 166. § (2) bekezdése szerint a számviteli bizonylatban alakilag és tartalmilag is hitelesnek, megbízhatónak és helytállónak kell lennie.
Ezen törvényhelyek alapján vizsgálták az adóhatóságok és az elsőfokú bíróság is, hogy a felperes által befogadott számlák vonatkozásában a felperest jogszerűen megillette-e az adólevonási jog, vagy sem. E körben az elsőfokú bíróság értékelte a bíróság által meghallgatott tanúkat, a közigazgatási okiratokat, illetve a felperesi okiratok hiányát. A bizonyítékok okszerű mérlegelésével helytállóan jutott arra a következtetésre, hogy a felperes nem tudta bizonyítani, hogy valós gazdasági kapcsolat állt fenn közte és a számlakibocsátók között, a munkálatokat tényleg a számlakibocsátók végezték el.
A munkálatok elkészültét az adóhatóság sohasem vitatta, így e körben szükségtelen lett volna szakértő kirendelése, mert az a kérdés, hogy a munkálatokat tényleges mely gazdasági társaság végezte el, nem szakkérdés. Ezért az elsőfokú bíróság helytállóan utasította el a szakértői bizonyításra tett felperesi indítványt. Szintén nem az igazságügyi szakértő kompetenciájába tartozik - az Áfa tv. 44. § (5) bekezdésére figyelemmel - a kellő körültekintés megállapíthatósága. Ez a tények és bizonyítékok mérlegelése alapján olyan jogkérdés, amelynek eldöntésére a bíróságnak van kompetenciája, nem szakértőnek. Így ezzel kapcsolatban is szükségtelen lett volna igazságügyi szakértő kirendelése.
A tényállás nem kellő felderítésével kapcsolatos felperesi hivatkozásra a Legfelsőbb Bíróság utal arra, hogy az adóhatóság megismételt eljárásban hozta meg határozatát. Az alapeljárásban is széles körű bizonyítási eljárást folytatott le a felperesnél, valamint megkísérelte az ellenőrzést lefolytatni a számlát kibocsátó gazdasági társaságoknál, de ez utóbbi nem vezetett eredményre. A megismételt eljárásban már nem volt szükség ilyen széles körű újabb bizonyítás eljárás lefolytatására, hiszen rendelkezésre állt a korábbi adóigazgatási eljárás ténybeli megállapítása, illetve bizonyítéka, valamint a korábbi jogerős bírósági eljárásban tett tanúvallomásokat is értékelni tudta. Mindezeket figyelembe véve a megismételt eljárásban az adóhatóságok az Art. 97. § (4) bekezdésében foglalt tényállás tisztázási kötelezettségüknek teljes mértékben eleget tettek. Figyelembe vették mindazokat a tényeket és bizonyítékokat, illetve azok hiányát, amelyek az ügyben felmerültek.
A felperes felülvizsgálati kérelmében az elsőfokú bíróság bizonyítási eljárását, illetve a bizonyítékok mérlegelését is támadta. E körben a Legfelsőbb Bíróság egységes ítélkezési gyakorlatot folytat, melynek értelmében a felülvizsgálati eljárásban - annak rendkívüli perorvoslati jellegét is figyelembe véve - a tényállás módosítására, a bizonyítékok újraértékelésére, felülmérlegelésére általában nincs lehetőség. Erre csak akkor van mód, ha a jogerős ítéletet hozó bíróság tényállást nem állapított meg, vagy tényállása hiányos, vagy iratellenes megállapításokat tartalmaz, illetve a bizonyítékokat kirívóan okszerűtlenül mérlegelte. A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint azonban az elsőfokú bíróság mindezen hibáktól mentesen állapította meg a tényállást és a bizonyítékok mérlegelése körében sem állapítható meg kirívóan okszerűtlen mérlegelés.
Az Áfa tv. 44. § (5) bekezdésével kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság rámutat arra, hogy a kellő körültekintés vizsgálata alapvetően csak akkor jöhet szóba, ha a gazdasági kapcsolat ténylegesen megvalósult a számlában szereplő felek között, de valamely egyéb, a számlakiállító oldalán felmerült alaki, vagy tartalmi okból ütközne akadályba a számlabefogadó adólevonási jogának gyakorlása. A perbeli esetben azonban az alperesi határozat és az elsőfokú bíróság ítélete is arra a jogkövetkeztetésre jutott, hogy a gazdasági kapcsolat nem állt fenn a számlában szereplő felek között. A munkálatok elkészültek, de azokat nem a számlát kiállító gazdasági társaságok végezték. Ilyen nem létező gazdasági kapcsolat esetén a számlabefogadó kellő körültekintéssel történő eljárása nem állapítható meg.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.362/2006.)