adozona.hu
AVI 2009.7.72
AVI 2009.7.72
Az adóhatóságnak és a bíróságnak nem feladata annak vizsgálata, hogy ki végezte el a számlában feltüntetett gazdasági eseményt (1992. évi LXXIV. tv. 32., 35. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperesnél az adóhatóság általános forgalmi adónemben ellenőrzést végzett 1999 január-december, 2000. január-november és 2001 január-június időszakra vonatkozóan.
Az adóhatóság az ellenőrzés, majd egyszeri megsemmisítést követő új eljárás során megállapította, hogy a felperes őrzési, takarítási portaszolgálati és üzemeltetési szolgáltatás-nyújtására kötött szerződést az O.-házzal és az egyetemmel. Ezeket a szolgáltatásokat a felperes alvállalkozók igénybevételével teljesítette. Az alválla...
AVI 2009.7.72 Az adóhatóságnak és a bíróságnak nem feladata annak vizsgálata, hogy ki végezte el a számlában feltüntetett gazdasági eseményt (1992. évi LXXIV. tv. 32., 35. §)
A felperesnél az adóhatóság általános forgalmi adónemben ellenőrzést végzett 1999 január-december, 2000. január-november és 2001 január-június időszakra vonatkozóan.Az adóhatóság az ellenőrzés, majd egyszeri megsemmisítést követő új eljárás során megállapította, hogy a felperes őrzési, takarítási portaszolgálati és üzemeltetési szolgáltatás-nyújtására kötött szerződést az O.-házzal és az egyetemmel. Ezeket a szolgáltatásokat a felperes alvállalkozók igénybevételével teljesítette. Az alvállalkozóként igénybe vett cégek által kiállított számlákat az adóhatóság nem fogadta el hitelesnek, és megállapította, hogy a számlákra alapítva a felperes általános forgalmi adólevonási és visszaigénylési joggal nem rendelkezhetett. Az adóhatóság az eljárása során megállapította, hogy a számlakibocsátó cégeket, az alvállalkozókat közös ügyvezető, V. Gy. képviselte, aki azt mondta, hogy ezeknek a cégeknek sem alkalmazottai, sem alvállalkozói nem voltak, kizárólag a számlák kiállítására és ezek könyvelésére szorítkozott a tevékenységük, úgy hogy a számlakiállítóknak az ellentételezésül 10% járt a számlák értékéből. Az adóhatóság a megrendelőknél is kapcsolódó vizsgálatot tartott és megállapította, hogy az O.-háznál és az egyetemnél nem találhatók a munkát végző személyekről adatok, az alvállalkozókat nem ismerik. Mindkét helyen arról nyilatkoztak, hogy a munkát valójában a felperes alkalmazottai végezték, akik korábban az O.-ház illetve az egyetem alkalmazásában állottak.
A lefolytatott ellenőrzés eredményeként meghozott elsőfokú határozat a felperes terhére a vizsgált időszakban 28 290 000 Ft adóhiánynak is minősülő adókülönbözetet állapított meg, kötelezte továbbá 14 145 000 Ft adóbírság és 16 318 000 Ft késedelmi pótlék megfizetésére.
A fellebbezés folytán eljárt alperes az elsőfokú határozatot azzal hagyta helyben, hogy a késedelmi pótlékot csökkentette 6 507 501 Ft-ra.
A felperes keresetében e határozatok hatályon kívül helyezését kérte.
Álláspontja szerint az adóhatóság helytelenül alapította döntését V. Gy. érintett társaság ügyvezetőjére. Nem folytatta le kellően a bizonyítási eljárást. Az adatokból megállapítható volt, hogy létező, működő, valódi cégek kötöttek egymással hosszú távú szerződéseket, amelyek egymásra épülő és egymás kiegészítő tevékenységet tartalmaztak. A felperesnek két jelentős megrendelője volt. A munkavégzés jó minőségben megtörtént. V. Gy. végül is büntető felelősségre vonás céljából letartóztatásba került az általa tett nyilatkozatok irrelevánsak.
Az alperes határozata jogszabályokat és az APEH irányelvet is sértette. A gazdasági események a valóságban megtörténtek, a felperes kellő körültekintést tanúsított, a szerződés megkötésekor.
Az alperes kérte a kereset elutasítását.
A Fővárosi Bíróság 15. számú ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Az elsőfokú bíróság ismertette a per elbírálásához szükséges jogszabályi rendelkezéseket, és ennek alapján megállapította, hogy a felperes által az általános forgalmi adólevonási, illetve visszaigénylési jog gyakorlására benyújtott számlák nem voltak hiteles bizonylatok.
Az adóhatóság helyesen járt el, amikor nyilatkoztatta a számlakibocsátó ügyvezetőjét, és megpróbálta beazonosítani azt, hogy a számlakibocsátók személy- és tárgyi feltételek alapján alkalmasak és képesek voltak-e a számlában rögzített gazdasági esemény teljesítésére.
Az elsőfokú bíróság értékelte, hogy az adóhatóság által nyilatkoztatott V. Gy. később megváltoztatta ugyan nyilatkozatát, de ennek kellő magyarázatát nem tudta adni.
Az Országos Egészségügyi Pénztár igazolta, hogy a számlakibocsátók bejelentett munkavállalókkal nem rendelkeztek. Iratanyaguk nem volt fellelhető, a megrendelőknél végzett kapcsolódó vizsgálatok sem tudták megállapítani, hogy az alvállalkozók bármilyen tevékenységet végeztek volna. Az elsőfokú bíróság értékelte valamennyi bizonyítékot, és ennek megfelelően megállapította, hogy az adóhatóság eleget tett tényállás- tisztázási kötelezettségének, helyesen vonta le a jogszabályi következtetéseket. A felperes javára nem lehetett megállapítani az Áfa tv. 44. § (5) bekezdésében foglaltakat. Tekintettel arra, hogy a valós gazdasági esemény nem a számlában feltüntetett felek között folyt le, így nem állapítható meg a számlabefogadó kellő körültekintése.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte az ítélet hatályon kívül helyezését, és a keresetének megfelelő ítélet meghozatalát.
A felperes lényegében fenntartotta a korábban kifejtett jogi álláspontját azzal, hogy az elsőfokú bíróság helytelenül értékelte az adóhatóság által megállapítottakat. Három számlakibocsátó cégnek a felperes kifizette a számlában feltüntetett összeget. Az eljárás során nem került felderítésre, hogy ezek a cégek mit tettek ezzel az összeggel. V. Gy. a korábbi nyilatkozatát visszavonta. Ezt az adóhatóság indokolás nélkül nem fogadta el. Az adóhatóság nem indokolta meg, hogy az eljárás során miért nem vette figyelembe az időközben hatályba lépett Áfa tv. 44. § (5) bekezdésben foglaltakat. A felperes kifogásolta, hogy az elsőfokú bíróság gyakorlatilag bizonyítási eljárás nélkül hozta meg ítéletét.
A felperes sérelmezte, hogy bár az eljárt adóhatóságok és a bíróság is elismerte, hogy megrendelőik felé a feladatokat elvégezték, ugyanakkor nem jelölték meg, hogy amennyiben nem ismerik el az alvállalkozói teljesítéseket, akkor miként kellett minősíteni a valóságban végbe ment ügyleteket. Sérelmezte a felperes, hogy nem történt meg a tanúkénti meghallgatása.
A felperes hangsúlyozta, hogy kellő körültekintéssel jártak el az adott ügyben.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság 15. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
A Legfelsőbb Bíróság mindenekelőtt hangsúlyozza, hogy a felülvizsgálati eljárásban a Pp. 275. § (1) bekezdése szerint a rendelkezésre álló iratok alapján kell dönteni, további bizonyítás, illetőleg a bizonyítékok felülmérlegelésére már nincsen lehetőség.
A bizonyítékok mérlegelése alapján meghozott döntés kizárólag akkor bírálható felül, amennyiben az ügyben iratellenesség, hiányos tényállás-megállapítás, kirívóan okszerűtlen következtetések történtek. A Legfelsőbb Bíróság a perbeli esetben ilyet nem észlelt.
Az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, és okszerű volt az abból levont jogkövetkeztetése is.
Az adóhatóság az ügyben igen részletes bizonyítási eljárást folytatott. Megvizsgálta a számlakibocsátó társaságok működését, iratait. Meghallgatta képviselőjüket, továbbá kapcsolódó vizsgálatot folytatott le a számlában történt gazdasági eseményeket megrendelő szerveknél is.
A perben eldöntendő jogkérdés kizárólag az volt, hogy az adott számlák alapján a felperes jogosult volt-e általános forgalmi adó levonási és visszaigénylési jogával élnie.
Az adóhatóságnak és bíróságnak nem feladata annak megállapítása, hogy ki végezte el a számlában feltüntetett gazdasági eseményt, vagy esetleg az átutalás során megszerzett számlaellenértéket az adott cégek mire fordítottak. Mind az adóigazgatási eljárásnak, mind a bíróságnak kizárólag az volt a feladata, hogy abból a szempontból vizsgálja meg a benyújtott számlákat, hogy a jogszabályi feltételei fennálltak-e az adólevonási visszaigénylési jog gyakorlásának. A rendelkezésre álló bizonyítékok helyes mérlegelésével megállapítható volt, hogy ezek a számlák tartalmilag hiteltelennek minősültek, ezért az általános forgalmi adóról szóló 1992. LXXIV. törvény (Áfa tv.) 32. § (1) bekezdés a) pontja, 35. § (1) bekezdése, valamint a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 166. §-a alapján általános forgalmi adólevonási jog gyakorlására nem voltak felhasználhatók.
A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a felperes felülvizsgálati kérelmében lényegében megismételte az eljárás során kifejtett jogi álláspontját, és nem tudott olyan körülményre hivatkozni, amely a jogerős ítélet jogszabálysértését alátámasztotta volna.
Nincs jelentősége annak, hogy az adott gazdasági esemény a valóságban megtörtént. Ennek a gazdasági eseménynek a számlában feltüntetett felek között kellett volna megtörténnie ahhoz, hogy a számla alapján az általános forgalmi adó jogszerű felszámítása, levonása, visszaigénylése megtörténhessen.
A Legfelsőbb Bíróság egyetértett az ítélet indokolásával, az Áfa tv. 44. § (5) bekezdésével kapcsolatban kifejtett álláspontjával.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.383/2006.)