adozona.hu
AVI 2009.9.97
AVI 2009.9.97
Önmagában az a tény, hogy az ellenőrzés az adózó javára szóló tényt nem tár fel, nem teszi jogszerűtlenné a határozatot, ha ilyen tényre az adózó sem hivatkozott [2003. évi XCII. tv. 1. § (3) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 1999 decemberében egy fejőberendezést kívánt beszerezni a K. Kft.-től (továbbiakban: kft.). A kft. az értékesítésről 1999. december 7-ei teljesítéssel számlát bocsátott ki 48 000 000 Ft + 12 000 000 Ft általános forgalmi adó (továbbiakban: áfa) összeggel. A számlán fizetési határidőként 2001. január 28. került feltüntetésre, fizetés módja pedig átutalás volt.
A felperes a beszerzéssel kapcsolatosan 1999. december 8-án pénzügyi lízingszerződést kötött a B. Lízing Rt.-vel (továbbiak...
AVI 2009.9.97 Önmagában az a tény, hogy az ellenőrzés az adózó javára szóló tényt nem tár fel, nem teszi jogszerűtlenné a határozatot, ha ilyen tényre az adózó sem hivatkozott [2003. évi XCII. tv. 1. § (3) bek.]
A felperes 1999 decemberében egy fejőberendezést kívánt beszerezni a K. Kft.-től (továbbiakban: kft.). A kft. az értékesítésről 1999. december 7-ei teljesítéssel számlát bocsátott ki 48 000 000 Ft + 12 000 000 Ft általános forgalmi adó (továbbiakban: áfa) összeggel. A számlán fizetési határidőként 2001. január 28. került feltüntetésre, fizetés módja pedig átutalás volt.A felperes a beszerzéssel kapcsolatosan 1999. december 8-án pénzügyi lízingszerződést kötött a B. Lízing Rt.-vel (továbbiakban: Rt.), aki részére továbbszámlázta a berendezést a 08103 számla szerinti összegben. A lízingszerződés futamideje 48 hónap volt, és e szerződéssel egyidejűleg a felek szállítási szerződést is kötöttek. Ebben a megállapodásban a felperes, mint szállító kötelezettséget vállalt arra, hogy a berendezést átadja az Rt.-nek, mint megrendelő, illetve a megrendelő rendelkezése szerint a felperes, mint lízingbe vevő részére. Az átadással kapcsolatosan jegyzőkönyv készült.
Az Rt. a felperes részére az ügylettel kapcsolatban 26 400 000 Ft-ot utalt át, amit a felperes 1999. december 18-án továbbutalt a kft. részére. A 08103 számú számla szerinti áfát a felperes levonásba helyezte.
Az adóhatóság a felperesnél áfa adónemet érintően több évre vonatkozóan bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést végzett. Az ennek eredményeként hozott elsőfokú határozatban kötelezte a felperes 12 830 000 Ft adókülönbözet, 370 000 Ft adóbírság, 7 153 000 Ft késedelmi pótlék, 100 000 Ft mulasztási bírság megfizetésére. Az alperes határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
Az alperes a 08103 számú számlához kapcsolódóan 1999. december hónapra a felperes terhére 12 000 000 Ft adóhiánynak nem minősülő adókülönbözetet írt elő. Döntését az 1992. évi LXXIV. törvény 32. § (1) bekezdés a) pontjában, 35. § (1) bekezdés a) pontjában, 43. § (4) és (5) bekezdésében, az 1991. évi XVIII. törvény 15. § (3) bekezdésében, 84. § (2) és (3) bekezdésében foglaltakra alapította. Határozatát azzal indokolta, hogy a számla tartalmilag hiteltelen, a gazdasági esemény a számlán szereplő teljesítési időpontban nem valósult meg. A felperes nem járt el kellő körültekintéssel sem, a bizonylat nem alkalmas a rajta feltüntetett áfa visszaigénylésére. A felperes adólevonási jogát jogszerűtlenül gyakorolta.
A felperes keresetében a határozatok megváltoztatását kérte akként, hogy terhére a 12 000 000 Ft áfa adókülönbözet nem állapítható meg.
A megyei bíróság a felperes keresetét elutasította. Jogi álláspontja a következő volt: Az alperes teljes körűen feltárta azokat a bizonyítékokat, amelyek a számla szerinti gazdasági esemény tényleges megvalósulásának hiányát igazolják. Az alperes helytállóan jutott arra a ténybeli és jogkövetkeztetésre, hogy a számla - tartalmi hiteltelensége folytán - nem adhatott alapot az áfa-visszaigénylésre.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Kérte annak hatályon kívül helyezését, kereseti kérelme szerinti döntés, illetve a "jogszabályoknak megfelelő" új határozat meghozatalát. Azzal érvelt, hogy a jogerős ítélet nem felel meg a 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 1. § (3) bekezdésében, 97. § (6) bekezdésében, 130. §-ában, az 1957. évi IV. törvény (továbbiakban: Áe.) 26. § (1) bekezdésében, a Pp. 206. § (1) bekezdésében, a Legfelsőbb Bíróság 2000/7. 215. számú határozatában, illetve a megyei bíróság ítéletében foglaltaknak. Sérelmezte bizonyítási indítványának elutasítását, arra hivatkozott, hogy a javára szóló tények nem kerültek feltárásra, az ítélet iratellenes megállapításokat rögzít, az elsőfokú bíróság a bizonyítékokat kirívóan okszerűtlenül mérlegelte.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartja.
A felülvizsgálati eljárásban nincs helye a bizonyítékok felülmérlegelésének, bizonyítás felvételének. A Legfelsőbb Bíróság a rendelkezésére iratok alapján dönt. A jogerős ítélet nem támadható felülvizsgálattal olyan kérdésben, amely nem volt tárgya az ezt megelőző eljárásnak. Az okszerű mérlegelésen alapuló tényállás a jogerős ítéletet felülvizsgáló Legfelsőbb Bíróságot köti. Ítéleti tényállás kapcsán jogszabálysértés csak akkor állapítható meg, ha az iratellenes, avagy okszerűtlen, a logika szabályaival nyilvánvalóan ellentétes tényeket, ténybeli következtetéseket rögzít. Nem állapítható meg iratellenesség azon a címen, hogy a fél álláspontja valamely bizonyíték bizonyító ereje tekintetében nem azonos a bíróságéval. Ez ugyanis nem iratellenességre utal, hanem a bizonyítékok felülmérlegelésére irányul, amire a felülvizsgálati eljárásban - annak rendkívüli jogorvoslati jellegéből következően - nincs lehetőség [Pp. 270. § (1) bekezdése, 275. § (1) bekezdése, EBH 2002/653., BH 2002/447., BH 2002/283., BH 2002/29., BH 1994/639].
A felperes keresetében az Art. 1. § (3) bekezdése szerinti jogszabálysértésre nem hivatkozott, ennél fogva az ezzel kapcsolatos érvelését a Legfelsőbb Bíróság érdemben nem bírálta el.
A felperes által kért bizonyítást - az alperes kötelezését arra, hogy a kft.-nél célellenőrzést folytasson le - az elsőfokú bíróság az ítéletében részletezett indokokra figyelemmel jogszerűen mellőzte.
Az elsőfokú ítélet megfelel a Pp. 221. § (1) bekezdésében foglaltaknak, az abban kifejtett álláspontot a Legfelsőbb Bíróság teljes körűen osztja. Tekintettel arra, hogy az alperes - rajta kívülálló okból - a kft.-nél ellenőrzést nem tudott lefolytatni, nem minősítette, és értelemszerűen nem is minősíthette a jogviszonyt adóalanyonként eltérően. Ennél fogva a felperes által hivatkozott Art. 130. § szerinti rendelkezés megsértése ebben az ügyben nem állapítható meg.
Önmagában az a tény, hogy az ellenőrzés a felperes javára szóló tényt nem tárt fel, nem teszi jogszabálysértővé az alperes határozatát, mivel a felperes maga sem nevezett meg olyan körülményeket, amelyeket a vitatott számlával kapcsolatosan a javára kellett volna értékelni, és ilyen tény igazolására alkalmas bizonyítási indítványt sem terjesztett elő.
Az alperes tényállás tisztázási és bizonyítási kötelezettségének eleget tett, határozata megfelel az Art. 97. § (4) és (6) bekezdésében, az Áe. 43. § (1) bekezdés c) pontjában foglaltaknak. Az alperes a felperes érvelésével ellentétben érdemi döntését nem a kft. adóbevallásában foglaltakra alapította, hanem a határozatában iratszerűen ismertetett bizonyítékok egész sorára. (a 2005. október 26-án jogerőre emelkedett, indokolatlanul igényelt támogatás adókülönbözetként megállapító határozat, Rt. nyilatkozata az Rt. által megbízott behajtó képviselője által közölt információk, rendelkezésre bocsátott dokumentumok, úti-jelentés, fényképek, büntetőeljárás és adóigazgatási eljárás során felvett jegyzőkönyvek, nyilatkozatok… stb.). Az alperes ténybeli következtetéseit - határozatából is megállapíthatóan - a bizonyítékok együttes értékelése alapján, indokolási kötelezettségének is eleget téve végezte el.
Helytállóan hivatkozott a felperes arra, hogy a kft. által kibocsátott számlában a fizetési határidő nem 2001. január 28., hanem 2000. január 28. napja. Önmagában azonban ez az elírás a jogerős ítéleti tényállást nem teszi jogszabálysértővé. Az elírásra alapítottan ugyanis az elsőfokú bíróság - a felperes érvelésével ellentétben - nem vont le következtetést a fizetési határidő "irreálisan hosszú", vagy életszerűtlen voltára.
Az elsőfokú bíróság nem vont le téves következtetéseket a behajtó cég képviselőjének úti-jelentése alapján sem. Az alperes és az elsőfokú bíróság az ellenőrzési jegyzőkönyv 9-11. sorszám alatt csatolt mellékleteinek tartalmára figyelemmel megalapozottan rögzítette, hogy a számla szerinti "berendezés sosem került ki az importőr raktárából", a kft. "semmit nem szállított" a felperes részére, "tényleges adásvétel nem történt meg, csak az arról szóló papírt írták alá" a felek.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a felperes által előadott körben a tényállás tekintetében jogszabálysértést nem állapított meg. A jogerős ítélet teljes körűen megfelel a Pp. 206. § (1) bekezdésében, 221. § (1) bekezdésében foglaltaknak.
A felperes által hivatkozott bírósági határozatok nem jogszabályok, nem elvi vagy jogegységi határozatok, továbbá az e perbeli jogvitával nem azonos tényállású és jogi megítélésű ügyben kerültek meghozatalra, ennél fogva a perbeli jogvita eldöntésére nézve nem lehetnek irányadók.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemmel támadott körben nem jogszabálysértő, ezért azt hatályában fenntartotta [Pp. 275. § (3) bekezdése]. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.398/2006.)