adozona.hu
BH 2019.7.193
BH 2019.7.193
A felszámoló köteles az adós követeléseit esedékességükkor behajtani, igényeit érvényesíteni, és a felszámolási eljárás alatt gondoskodni az adós vagyonának megóvásáról, megőrzéséről. Ha a terhelt mint felszámolóbiztos más gazdasági társaság haszonszerzése végett a felszámolás alatt álló gazdasági társaság függő követelését az észszerű gazdálkodással ellentétes módon, kirívóan alacsony áron értékesíti, és ezzel annak vagyonát csökkenti, ezáltal a hitelezői igények kielégítését részben vagy egészben meghiúsí
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
[1] A járásbíróság a 2014. július 14. napján kihirdetett ítéletével a terheltet bűnösnek mondta ki hűtlen kezelés bűntettében. Ezért egy év börtönbüntetésre, háromszázezer forint pénzmellékbüntetésre, valamint a felszámolói tevékenység gyakorlásától végleges hatályú eltiltásra ítélte, a szabadságvesztés végrehajtását három év próbaidőre felfüggesztette, rendelkezett a pénzmellékbüntetés átváltoztatásáról annak meg nem fizetése esetén, valamint a bűnügyi költség viseléséről.
[2] A másodfokon ...
[2] A másodfokon eljárt törvényszék a 2016. április 29. napján kihirdetett ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, a terhelt hűtlen kezelés bűntetteként értékelt cselekményét csődbűntettnek [korábbi Btk. 290. § (1) bek. d) pont] minősítette, a terhelttel szemben kiszabott pénzmellékbüntetés összegét kilencmillió forintra súlyosította, emellett rendelkezett arról, hogy azt meg nem fizetése esetén tizenötezer forintonként kell egy-egy napi szabadságvesztésre átváltoztatni. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
[3] A jogerős ügydöntő határozatok ellen a terhelt védője terjesztett elő felülvizsgálati indítványt az 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: korábbi Be.) 416. § (1) bekezdés a), b) és c) pontjaiban írt okból.
[4] Az indítványozó álláspontja szerint az eljárt bíróságok a terhelt bűnösségét az anyagi jog szabályainak megsértésével állapították meg, mivel vitatott követelés nem lehet a csődbűntett elkövetési tárgya, hiszen a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Csődtv.) 3. § (1) bekezdés e) pontja szerint vagyon mindaz, amit a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Számv. tv.) befektetett eszköznek vagy forgóeszköznek minősít, a Csődtv. 4. § (1) bekezdése szerint pedig a felszámolási eljárás körébe a gazdálkodó szervezet azon vagyona tartozik, amellyel a felszámolási eljárás kezdő időpontjában rendelkezik, valamint az a vagyon, amelyet ezt követően az eljárás tartama alatt szerez. Álláspontja szerint a Számv. tv. 29. § (1) bekezdése szerint a követelések közül csak az minősül forgóeszköznek, amelyet az ellenfél elismert, vagy amely követelés fennállását jogerős bírói ítélet állapította meg, és a mérlegben csak a számviteli törvénynek megfelelő követelés szerepelhet, így tehát forgóeszközként csak azok a követelések kerülhetnek a mérlegbe, amelyekre nézve a Számv. tv. 29. § (1) bekezdése által megkívánt anyagi jogi nyilatkozat fennáll, a követelések közül csak ezek minősülnek és minősíthetők vagyonnak. Ezért a másodfokú ítélet kétes követelések nyilvántartására vonatkozó érvelése jogilag téves. Hivatkozott arra, hogy a kétes követelésre vonatkozó jogszabályi rendelkezések szerint azokat a Számv. tv. kiegészítő mellékletre vonatkozó 90. § (3) bekezdés c) pontja alapján kell feltüntetni, mint mérlegen kívüli egyéb tételt, ezért a kétes, a peresített követelés, mint mérlegen kívüli egyéb tétel nem lehet a mérleg része, a kiegészítő mellékletben feltüntetett követelés nem forgóeszköz, tehát nem számviteli értelemben vett vagyon.
[5] Az indítványozó - e vagyonfogalom kapcsán - utalt a Fővárosi Ítélőtábla 12.Fpkf.43.432/2014/2. számú végzésére, a Legfelsőbb Bíróság Gfv.IX.30.368/2009/8. számú ítéletére, valamint a Kúria Bfv.II.82/2008/5. számú határozatára.
[6] Kifejtette, hogy a tényállás olyan körülményeket tartalmaz, melyekre tekintettel a szándékosság megállapítása kizárt, az elsőfokú ítélet indokolásában hivatkozott fővárosi bírósági döntés annak meghozatala előtt bizonytalan volt; egy peres eljárás során azt, hogy milyen tartalmú jogerős ítéletet hoznak az eljáró bíróságok, nem lehet előre látni, fogalmilag kizárt, hogy ezt a törvényi tényállás szempontjából alapvető tényadatot bárkinek a tudata átfogja a jogerős ítélet meghozatala előtt. Ezért megítélése szerint nem láthatta előre a terhelt, hogy esetleges pernyertesség esetén az alperes kész lesz és főként képes lesz a megítélt bármely összeget is a felperes részére teljesíteni; az M. Rt. 2001. december 30-i éves mérlege eladósodottságot, veszteséget mutatott, ezért nem volt észszerűtlen a terhelt felszámolókénti magatartása, a követelés értékesítése, mert az értékesített 59 000 000 forint + áfa követeléssel szemben a felszámolás kezdő időpontja előtt bejelentett 48 492 393 forint beszámítási kifogást a M. Rt. mint alperes előterjesztette.
[7] Megítélése szerint komoly jelentősége van annak is, hogy a beszámítási kifogás még a felszámolás kezdő időpontja előtt került előterjesztésre, az a polgári per tárgya volt, így téves a másodfokú ítélet azon megállapítása, hogy a viszontkereset hiánya miatt a terheltnek a beszámítási kifogás előterjesztésével reálisan számolnia nem kellett.
[8] A védő hivatkozott arra is, hogy az M. Rt. gyakorlatilag fizetésképtelen volt és nem is az M. Rt., hanem az anyavállalata teljesített és fizette meg a megítélt összeget, amelyet 2002. szeptember 12-én előre nem lehetett látni.
[9] Álláspontja szerint az értékesített kétes követelés vételára nem volt kirívóan alacsony, hiszen az megfelelt a 2002. szeptember 12-én fennálló piaci értéknek, és a terhelt nem sértette meg a követelés értékesítésével a Csődtv. 49. § (3) bekezdését sem, nem kizárt személynek értékesítette a követelést, így az sem felel meg a valóságnak, hogy a követelés értékesítése polgári anyagi jogi értelemben összefonódásban lévő személy részére történt.
[10] Ezért szerinte védence bűnösségét anyagi jogi szabály megsértésével állapították meg az eljárt bíróságok.
[11] Törvénysértőnek tartotta a korábbi Be. 416. § (1) bekezdés b) pontjára hivatkozva a pénzmellékbüntetés alkalmazását is, mivel álláspontja szerint a terhelt nem haszonszerzés céljából követte el a bűncselekményt, erre a büntetőeljárás alatt nem merült fel adat és ez az adott ítéletekből sem következik.
[12] Az indítványozó szerint az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás a rendelkező részbeli minősítéshez viszonyítottan nem tartalmazza hiánytalanul az anyagi jogi szempontból releváns tényeket, ezért a felülvizsgálati eljárás lefolytatását a korábbi Be. 416. § (1) bekezdés c) pontjára hivatkozva az indokolási kötelezettség megsértése miatt is kérte.
[13] Mindezekre figyelemmel elsősorban a megtámadott határozatok megváltoztatását és terhelt felmentését kérte a csődbűntett miatt emelt vád alól, másodlagosan azok hatályon kívül helyezését és az eljárt bíróságok új eljárásra utasítását indítványozta.
[14] A Legfőbb Ügyészség szerint a védő tévesen hivatkozott arra, hogy a felszámolás alatt álló B. Kft. "f. a." M. Rt.-vel szembeni követelése nem felelt meg a Csődtv. 3. § (1) bekezdés e) pontjában meghatározott vagyon fogalmának, hiszen a Számv. tv. értelmében a követelés forgóeszköznek minősül [29. § (1) bek. 1. számú melléklet], tehát a követelés a Csődtv. 3. § (1) bekezdés e) pontja értelmében a felszámolás alatt álló cég vagyonába tartozik, és az a körülmény, hogy a követelést a másik fél vitatja, a követelés számviteli jogi természetét, forgóeszköz jellegét nem változtatja meg, nem fosztja meg attól az sem, hogy a mérlegben technikailag ki kell mutatni egy peres úton érvényesített követelést.
[15] Miután megítélése szerint a követelés ekként a B. Kft. vagyonába tartozott, a csődbűntett elkövetési tárgya lehetett, így a másodfokú bíróság ezzel összefüggő jogi érvelése minden tekintetben helyes és nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a felszámolóként eljárt terhelt a követelést a Csődtv. 49. § (1) bekezdése alapján értékesítette, vagyis a követelés értékesítésére a Csődtv. alapján, a vagyonnal való rendelkezés körében került sor.
[16] Alaptalannak találta azt a védői érvelést, miszerint a követelés tényállásban megjelölt feltételek szerinti értékesítése megfelelt az észszerű gazdálkodás követelményeinek; az elsőfokú ítélet tényállása tartalmazza azokat a tényeket, melyek szerint a terhelt peresített követelést értékesített olyan időpontban, amikor a polgári perben a bizonyítási eljárás befejeződött, így a terhelt felszámolóként szándékos magatartásával csökkentette a felszámolásra fordítható vagyont, a követelés áron aluli értékesítése haszonszerzés végett, a terhelt saját vagyoni érdekköréhez tartozó cég részére történt, ezért bűnösségének megállapítására a büntető anyagi jog szabályainak megsértése nélkül került sor.
[17] Törvényesnek tartotta a cselekmény minősítését, és álláspontja szerint a pénzmellékbüntetés kiszabásának az 1978. évi IV. törvény 64. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feltételei is maradéktalanul fennálltak.
[18] Mindezekre figyelemmel a megtámadott határozatok hatályukban fenntartását indítványozta.
[19] A védő a Legfőbb Ügyészség indítványára tett észrevételeiben kifejtette, hogy az abban felhozott érvek ellentétesek a korábbi polgári peres eljárás során rögzített legfelsőbb bírósági állásponttal, mivel az aszerint a B. Kft.-nek a felszámolás elrendelésekor vagyona nem volt, csupán el nem ismert követelésekkel rendelkezett, ekként a felülvizsgálati eljárásban a Legfelsőbb Bíróság sem tekintette vagyonnak a peres, el nem ismert követelést.
[20] Hivatkozott arra is, hogy a Számv. tv. 29. § (1) bekezdése értelmében követelések azok a különféle szállítási, vállalkozási, szolgáltatási és egyéb szerződésekből jogszerűen, pénzértékben kifejezett fizetési igények, amelyek a vállalkozó által már teljesített, a másik fél által elfogadott, elismert termékértékesítéshez, szolgáltatás teljesítéséhez, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírhoz, tulajdoni részesedést jelentő befektetés értékesítéséhez, kölcsönnyújtáshoz, előlegfizetéshez kapcsolódnak, és e két feltétel együttes teljesítésekor keletkezik követelés, akkor, ha a vállalkozó a szerződés szerint teljesít, a másik fél pedig elismeri a teljesítést. Hangsúlyozta, hogy akkor, ha a vevő nem ismeri el a teljesítést, a vállalkozó nem mutathatja ki a követelést könyvviteli nyilvántartásaiban, a peresített követelést a Számv. tv. 90. § (3) bekezdés c) pontja alapján a kiegészítő mellékletben kellett feltüntetni, mint mérlegen kívüli egyéb tételt, a peresített követelést a 160. § (5) bekezdése értelmében a "nulla" számla osztályban kellett nyilvántartani, mely a mérleg eredményét nem befolyásoló számlaosztály.
[21] Utalt arra is, hogy a jogerős ítélet megszületését megelőzően mintegy másfél évvel a perbeli kiszámíthatatlanság, az általánosan meglévő perbeli kockázat és az alperesi teljesítési készséggel és képességgel kapcsolatos bizonytalanság miatt kizárható a szándékosság; évekkel előre lehetetlen volt bizonyosan tudni a per további kimenetelét, így azt, hogy mi lesz a másodfokú eljárás eredménye, a felperesnek kedvező ítélet esetén az alperes előterjeszt-e felülvizsgálati kérelmet és annak mi lesz a végeredménye, ekként ezen körülmények az alanyi oldal hiányát támasztják alá; álláspontja szerint nem állapítható meg az észszerű gazdálkodás követelményeinek megsértése sem.
[22] A jogerős ügydöntő határozatok meghozatalára, valamint a felülvizsgálati indítvány előterjesztésére a korábbi Be. hatálya alatt került sor.
[23] 2018. július 1-jén azonban hatályba lépett a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (a továbbiakban: Be.), és annak 868. § (1) bekezdése szerint a törvény rendelkezéseit - a törvényhelyben megjelölt kivételekkel - a hatálybalépéskor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell. E kivételek között a felülvizsgálati eljárás rendelkezései nem szerepelnek.
[24] A Kúria a felülvizsgálati indítvány elbírálására a Be. 660. § (1) bekezdése alapján tanácsülést tűzött ki, melyen a megtámadott határozatokat a felülvizsgálati indítványban meghatározott okok alapján bírálta felül, emellett vizsgálta a Be. 659. § (6) bekezdésében meghatározott eljárási szabálysértéseket is, ilyet azonban nem észlelt.
[25] A felülvizsgálati indítvány részben kizárt, részben nem alapos.
[26] A korábbi Be. 416. § (1) bekezdés c) pontja alapján a bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen akkor volt helye felülvizsgálatnak, ha a bíróság határozatának meghozatalára a fenti törvény 298 ssz=4060>373. § (1) bekezdés I. b) vagy c) pontjában, illetve II-IV. pontjában meghatározott valamely eljárási szabálysértéssel került sor.
[27] A terhelt védője a korábbi Be. 416. § (1) bekezdés c) pontjára alapítva hivatkozott a korábbi Be. 373. § (1) bekezdés III. a) pontjára; álláspontja szerint az elsőfokú bíróság indokolási kötelezettségének oly mértékben nem tett eleget, hogy emiatt az ítélet felülbírálatra alkalmatlan volt, ekként az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésének lett volna helye.
[28] Azonban az indokolási kötelezettség megsértésére hivatkozással valójában a bűnösség megállapítását kifogásolta, és nem is jelölt meg olyan indokolásbeli hiányosságokat, amely az indítvány benyújtásakor hatályos korábbi Be. 373. § (1) bekezdés III. a) pontja alá eső eljárási szabálysértés körébe sorolható.
[29] A Be. 649. § (2) bekezdés d) pontja szerint ugyanakkor eljárási szabálysértés miatt felülvizsgálati indítvány akkor terjeszthető elő, ha a bíróság a határozatát a 608. § (1) bekezdésében meghatározott eljárási szabálysértéssel hozta meg. A Be. 608. § (1) bekezdése azonban nem tartalmazza a korábbi Be. 373. § (1) bekezdés III. pont a) alpontja szerinti eljárási szabálysértést mint feltétlen hatályon kívül helyezési és egyben felülvizsgálati okot; 2018. július 1. napjától ilyen okból felülvizsgálatra nincs törvényes lehetőség.
[30] Ezért a Kúria a Be. 870. § (3) bekezdése alapján a hivatkozott okból előterjesztett indítvány elbírálását mellőzte.
[31] Emellett az elsőfokú ítélet indokolása maradéktalanul számot adott a bizonyítékértékelő tevékenységről, a másodfokon eljárt törvényszék indokolása - a kiegészített tényállásra tekintettel - nyomon követhető és ellentmondásoktól mentes.
[32] A Kúria nem találta alaposnak a felülvizsgálati indítványnak a csődbűntett megvalósulását vitató érvelését sem.
[33] A korábbi Be. 416. § (1) bekezdés a) pontja alapján akkor volt helye felülvizsgálatnak a bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen, ha a terhelt bűnösségének megállapítására a büntető anyagi jog szabályainak megsértése miatt került sor, míg a b) pont alapján abban az esetben, ha a bűncselekmény törvénysértő minősítése, a büntetőjog szabályainak megsértése miatt törvénysértő büntetést szabtak ki, vagy törvénysértő intézkedést alkalmaztak.
[34] Az anyagi jogi jogszabálysértések miatti felülvizsgálatot a Be. ezzel egyezően szabályozza; így a büntető anyagi jog szabályainak megsértése miatt felülvizsgálatnak van helye a 649. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontja alapján akkor, ha a bíróság a büntető anyagi jog szabályainak megsértésével állapította meg a terhelt bűnösségét, míg a b) pont ba) és bb) alpontjai szerint abban az esetben, ha a bűncselekmény törvénysértő minősítése miatt, illetve a Btk. más szabályainak megsértésével szabott ki törvénysértő büntetést vagy alkalmazott törvénysértő intézkedést.
[35] A korábbi Be. 423. § (1) bekezdése alapján azonban a felülvizsgálati eljárásban a jogerős ügydöntő határozatban megállapított tényállás az irányadó, ami a felülvizsgálatban nem volt támadható.
[36] A Be. 659. § (1) bekezdése hasonlóan írja elő, hogy a felülvizsgálati eljárásban a bizonyítékok egybevetésének, eltérő értékelésének, valamint bizonyítás felvételének nincs helye, a felülvizsgálati indítvány elbírálásakor a jogerős ügydöntő határozatban megállapított tényállás az irányadó.
[37] Mindez azt jelenti, hogy a felülvizsgálat során a jogerős határozatban megállapított tényállás megalapozottsága, a bizonyítékok mikénti mérlegelése nem vizsgálható, az eljárt bíróságok által levont jogi következtetések - így a bűnösség megállapításának és a cselekmények jogi minősítésének - helyessége kizárólag az irányadó tényállás alapulvételével bírálható el (BH 2004.102.).
[38] Erre figyelemmel a Kúria a megállapított tényálláshoz még annak esetleges megalapozatlansága esetén is kötve van, a bizonyítékok eltérő értékelésére, eltérő következtetés levonására, bizonyításra, illetve ilyen célból az ítélet hatályon kívül helyezésére nincs törvényes lehetőség.
[39] A Kúria ezért a felülvizsgálati indítványnak a bizonyítékok mikénti mérlegelését támadó részével nem foglalkozhatott.
[40] Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás lényege szerint a megyei bíróság elrendelte a B. Kft. felszámolását, és azzal a C. Kft.-t bízta meg, felszámolóbiztosként pedig a vádlott járt el. A felszámolás kezdő időpontja 2001. január 18. napja volt.
[41] A felszámolás alatt álló gazdasági társasággal szemben négy hitelező a kamatokkal, bírságokkal és késedelmi pótlékkal együtt összesen 174 126 448 forint erejéig hitelezői igényt jelentett be, két hitelező pedig a követelésükkel kapcsolatban behajthatatlansági nyilatkozatot kért.
[42] A B. Kft.-nek fennállt az M. Rt.-vel szemben 74 455 000 forint értékű követelése, amely kapcsán a kft. pert is indított az rt.-vel szemben. A perben első fokon eljárt bíróság a 2003. március 7. napján kelt ítéletében kötelezte a részvénytársaságot, hogy fizesse meg a B. Kft.-nek a 74 455 000 forintot és annak kamatait, és a másodfokon eljárt ítélőtábla ezt 2004. január 30-án kelt ítéletében helybenhagyta.
[43] A terhelt azonban a felszámolás alatt álló kft. követelését még az elsőfokú eljárás alatt, 2002 szeptemberében értékesítette az Sz. Rt.-nek 6 000 000 forintért. A perbe a felperes oldalán ez utóbbi rt. is beavatkozott.
[44] Miután a perben eljárt elsőfokú bíróság elrendelte a megítélt pénzkövetelés biztosítását, a pervesztes M. Rt. a megítélt összeget - a tőkét és annak járulékait - letétbe helyezte, majd a követelést megvásároló Sz. Rt. számláján ekként 2004. április 5. napján 148 409 808 forintot jóváírtak.
[45] Majd az F.-i Bíróság az ítélőtábla határozatával 2009. május 8. napján jogerős ítéletében kötelezte a C. Kft.-t és az Sz. Rt.-t arra, hogy fizessenek meg a felszámolás alatt álló B. Kft.-nek 144 000 000 forint főkövetelést és ennek járulékait.
[46] A felszámolással megbízott C. Kft. ügyvezetője tagja volt a követelést megvásároló Sz. Rt. felügyelőbizottságának, emellett a C. Kft. tulajdonosa ugyanaz a cég volt, amelyik részvényese volt az Sz. Rt.-nek.
[47] Az engedményezési szerződés miatt bejelentett kifogásokra tekintettel a megyei bíróság 2005. január 19. napján kelt és az ítélőtábla végzése folytán 2006. november 30. napján jogerős határozatával a C. Kft.-t mint a B. Kft. felszámolóját felmentette.
[48] A másodfokú bíróság a tényállást kiegészítette, rögzítve, hogy a terhelt gazdaságilag indokolatlan döntést hozott, amikor a követelést hatmillió forintért engedményezte; azzal, hogy a gazdasági társaság fizetésképtelen helyzetében az annak vagyonát képező követelést az észszerű gazdálkodással ellentétes módon, kirívóan alacsony áron a felszámoló céggel tulajdonosi összefonódásban álló másik cég részére értékesítette, ezt a vagyont elvonta és a hitelezők igényének kielégítését - legalábbis részben - meghiúsította.
[49] A Kúria - következetes gyakorlata szerint - az irányadó tényálláshoz tartozónak tekinti a jogerős határozat indokolásának bármely részében szereplő ténymegállapítást; az ítéletet a felülvizsgálati eljárásban akkor is egészében kell értékelni, ha az valamely szempontból nem felel meg a határozatszerkesztéssel szemben támasztott követelményeknek (BH 2016.163.).
[50] A Kúria ekként a tényállás részének tekintette az elsőfokú ítélet indokolásában kifejtettek közül azt is, ami szerint a keresettel közel azonos összegű beszámítási kifogás tárgyában a követelés értékesítése érdekében foganatosított pályázat kiírásáig a követelés kapcsán eljáró bíróság bizonyítást nem rendelt el.
[51] A védő az észszerű gazdálkodással ellentétes döntésre és a kirívóan alacsony vételárra vonatkozó ténymegállapítás vitatásával az eljárt bíróságok bizonyítékértékelő tevékenységét és ezen keresztül a törvényi tilalom ellenére az irányadó tényállást támadta.
[52] Ugyanígy a tényállást támadta, amikor arra hivatkozott, miszerint az eljárt bíróságok a követelés engedményezésének vizsgálatánál nem voltak tekintettel arra, hogy milyen gazdasági adatok álltak az értékesítéskor a terhelt rendelkezésére, milyen tényekből és körülményekből indulhatott ki, és a bírósági eljárás bizonytalan kimenetelére, az M. Rt. által előterjesztett beszámítási kifogásra utalt.
[53] Így az indítvány ezen részei alapján a felülvizsgálat törvényben kizárt.
[54] Emellett az elsőfokú eljárásban a bizonyítás éppen arra irányult, hogy a terhelt az értékesítés időpontjában rendelkezésre álló tényekből és körülményekből milyen következtetést vont le a kérdéses követelés valós értékére, és e bizonyítás eredményeként állapította meg tényként a bíróság, hogy a terhelt felszámolói kötelezettségeit megszegve, az észszerű gazdálkodás követelményeivel ellentétes módon, kirívóan alacsony áron értékesítette a követelést, és az eljárt bíróságok ítéletük indokolásában részletesen kitértek a terhelt védekezésében, majd a felülvizsgálati indítványban is megismételt érvelésére.
[55] Az indítványozó anyagi jogszabályok megsértését kifogásoló érvelése szerint az el nem ismert peres követelés nem vagyon, ezért a korábbi Btk. 290. § (1) bekezdése szerinti csődbűntett törvényi tényállásának lényeges elemei hiányosak.
[56] A korábbi Btk. - elkövetéskor hatályos - 290. § (1) bekezdés d) pontja szerint csődbűntettet követ el, aki a gazdasági tevékenysége körében bekövetkezett fizetésképtelensége esetén az észszerű gazdálkodás követelményeivel ellentétesen vagyonát más módon, ténylegesen vagy színleg csökkenti, és ezzel a hitelezői kielégítését részben vagy egészben meghiúsítja.
[57] Az indítványozó tévesen hivatkozott arra, hogy a felszámolás alatt álló kft. M. Rt.-vel szembeni követelése nem felelt meg a Csődtv. 3. § (1) bekezdés e) pontjában meghatározott vagyon fogalmának, ezért nem lehet a csődbűntett elkövetési tárgya.
[58] A Csődtv. 3. § (1) bekezdés e) pontja szerint vagyon mindaz, amit a Számv. tv. befektetett eszköznek vagy forgóeszköznek minősít.
[59] A Számv. tv. 28. § (1) bekezdése szerint a forgóeszközök csoportjában, a mérlegben a készleteket, a vállalkozó tevékenységét nem tartósan szolgáló követeléseket, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokat, tulajdoni részesedést jelentő befektetéseket, pénzeszközöket kell besorolni.
[60] Nem hagyható figyelmen kívül, hogy a Számv. tv. 29. § (1) bekezdése szerint a forgóeszköz körébe tartozó követelések fogalmába nem kizárólag a felülvizsgálati indítványban megjelöltek szerinti követelés tartozhat. Ezek a törvény szerint - egyebek mellett - a vállalkozó által már teljesített, a másik fél által elfogadott, elismert termékértékesítéshez, szolgáltatás teljesítéséhez, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírhoz, tulajdoni részesedést jelentő befektetés értékesítéséhez, kölcsönnyújtáshoz, előlegfizetéshez (ideértve az osztalékelőleget is) kapcsolódnak, ideértve a (6) bekezdés szerinti egyéb követeléseket, továbbá a vásárolt követeléseket, a térítés nélkül és egyéb címen átvett követeléseket is.
[61] A Számv. tv. cselekmény elkövetésekor hatályban volt 29. § (1) bekezdése jogerős bírói ítélet általi megállapításra vonatkozó részt nem is tartalmazott.
[62] Ahogy azt ítéletében a törvényszék is - eseti döntésekkel egyezően - kifejtette, a peresített követelés a mérlegben forgóeszközként nem mutatható ki, a kétes követeléseket a Számv. tv. kiegészítő mellékletre vonatkozó 90. § (3) bekezdés c) pontja alapján, mint mérlegen kívüli egyéb tételt kell feltüntetni. A Számv. tv. 3. § 16. pontja szerint a mérlegen kívüli tétel olyan, szerződés alapján fennálló mérlegen kívüli függő, vagy biztos kötelezettség, illetve követelés, amely pénzeszköz vagy egyéb eszköz átadására, illetve átvételére vonatkozik, a mérlegforduló napján már fennáll, mérlegtételként szerepeltetése egy jövőbeni esemény bekövetkezésétől vagy a szerződés teljesítésétől függ.
[63] A Számv. tv. 160. § (5) bekezdése szerint a 0. számla osztályban kell nyilvántartani a mérlegen kívüli tételeket, így a törvény 3. § 17. pontja szerinti függő követelést is. Eszerint függő követelés az olyan pénzeszközre vagy egyéb eszközre vonatkozó, a mérleg fordulónapján fennálló követelés, amelynek mérlegtételként szerepeltetése jövőbeni eseménytől függ. Idetartoznak különösen a kapott garanciák, kezességek harmadik felek tartozásaiért, valamint a kapott fedezetek, biztosítékok, zálogtárgyak, óvadékok és az opciós ügylet miatti pénzeszköz vagy egyéb eszköz átvételére vonatkozó követelések.
[64] Így az adott ügyben a M. Rt.-vel szemben fennálló, el nem ismert, polgári peres úton érvényesített követelés számviteli értelemben a Számv. tv. 3. § 17. pontja szerinti függő követelés, melyet a számviteli szabályok értelmében a mérlegben forgóeszközként nem lehet kimutatni.
[65] Más oldalról ugyanakkor a csődbűntett elkövetési tárgya a felszámolás alatt álló gazdasági társaság gazdálkodásának körébe eső vagyoni érték. A követelésnek a bíróság jogerős ítéletében az adós terhére kötelezettségként történő megállapítása, a kötelezettség felszámolás befejezéséig történő teljesítése - azaz a követelés alapját képező kötelezettség adós részéről pénzben történő kielégítése - a mérlegben már forgóeszközként, pénzeszközként szerepelt volna. Amennyiben a terhelt a felszámolási eljárás során a Csődtv. 48. § (1) bekezdése szerinti követelésbehajtási, igényérvényesítési kötelezettségét teljesíti, a függő követelés pénzeszközzé, forgóeszközzé vált volna, a Csődtv. 3. § (1) bekezdés e) pontja szerinti vagyon fogalmába illeszthetően.
[66] Mindezekre figyelemmel téves a védőnek az az érvelése, mely szerint a követelések közül csak az minősül forgóeszköznek amelyet az ellenfél elismert, vagy amely követelés fennállását jogerős bírói ítélet állapította meg.
[67] A Csődtv. 48. § (1) bekezdése értelmében a felszámoló az adós követeléseit esedékességkor behajtja, igényeit érvényesíti, vagyonát értékesíti. A Csődtv. 48. § (3) bekezdése értelmében a felszámoló a felszámolási eljárás alatt köteles gondoskodni az adós vagyonának megóvásáról, megőrzéséről.
[68] Abban az esetben, ha a terhelt a peres eljárást folytatja, a kérdéses követelést a felszámolási eljárás során behajtja, majd az abból befolyt pénzeszköz (forgóeszköz) saját célra történő elvonásával a vagyont csökkenti, nem merült volna fel az a kérdés, hogy az adott pénzeszköz a Csődtv. vagyonfogalma alá tartozik-e. A terhelt azonban éppen a szándékosan előidézett vagyonelvonás kivitelezése érdekében értékesítette a fizetésképtelen gazdasági társaság függő követelését kirívóan alacsony áron a felszámolás lefolytatásával megbízott kft. azonos tulajdonosi érdekkörébe tartozó Sz. Rt. részére. E követelés érvényesítése felett a felszámoló diszponált, a Csődtv. 48. § (1) bekezdése szerint kizárólag a terhelt volt abban a helyzetben, hogy e követelés behajtása érdekében rendelkezési jogával éljen.
[69] Ezért a Kúria álláspontja szerint a tényállásban rögzített, az M. Rt.-vel szemben 2002. szeptember 12. napján kelt engedményezési szerződéssel értékesített követelés a terhelt mint felszámoló rendelkezési körébe tartozó, a Számv. tv. 29. § (1) bekezdése szerinti forgóeszköz alapját képező vagyonelem, az egyúttal a Csődtv. 3. § (1) bekezdés e) pontja szerinti vagyon része, mely a felszámolási eljárás rendeltetéséből adódóan a hitelezők kielégítésére szolgált.
[70] A terhelt büntetendő - a törvényi tényállásnak megfeleltethető - magatartása éppen azáltal valósult meg, hogy a függő követelés észszerű gazdálkodással ellentétes módon, kirívóan alacsony áron történő értékesítésével megakadályozta azt, hogy a pénzeszköz forgóeszköz formát öltsön, ezáltal a felszámolás alatt álló gazdasági társaság Csődtv. 3. § (1) bekezdés e) pontja szerinti vagyonát csökkentette. Mindezek eredményeként a hitelezői igények kielégítését részben meghiúsította.
[71] Mint ahogy arra a Legfőbb Ügyészség is rámutatott, nem vezethetett eredményre a védőnek a szándékos elkövetés és az előreláthatóság hiányára vonatkozó érvelése sem.
[72] Az elsőfokú bíróság hiánytalanul felsorolta azokat a bizonyítékokat, melyek szerint az értékesítést az adott időpontban jogi és gazdasági szükségszerűség nem indokolta, a hitelezői igények kielégítésére szolgáló vagyon ilyen módon történő csökkentésében a jogi végzettségű terhelt szándékos magatartása megkérdőjelezhetetlen; különös tekintettel arra, hogy a követelés értékesítésére a felszámoló céggel tulajdonosi összefonódásban álló másik cég részére történt.
[73] Ha a követelés teljesítése révén a pénzeszköz a társaság vagyonába került volna, a hitelezők kielégítése részben sem hiúsul meg.
[74] Az adott ügyben a követelés teljesítése egy jövőbeni eseménytől függött, amelynek biztos bekövetkezésével az irányadó tényállás szerint a terhelt számolt, ezért a követelés kirívóan alacsony áron történő értékesítésével, az észszerű gazdálkodás követelményeivel ellentétes módon, a gazdasági társaság vagyonának csökkentése - más gazdasági társaság haszonszerzése és ezáltal a hitelezői igények részbeni meghiúsítása - végett, szándékosan, mégpedig egyenes szándékkal követte el a bűncselekményt.
[75] Az irányadó tényállásban írt magatartás a korábbi Btk. elkövetéskor hatályos 290. § (1) bekezdés d) pontja szerinti csődbűntett törvényi tényállásába illeszthető.
[76] Ekként a védő érvelésével szemben a másodfokú bíróság helyesen minősítette a terhelt cselekményét a korábbi Btk. 290. § (1) bekezdés d) pontja szerinti csődbűntettnek.
[77] A Kúria nem találta alaposnak a pénzmellékbüntetés alkalmazásának törvényességét vitató védői hivatkozást sem, tekintettel arra, hogy a korábbi Btk. 64. § (1) bekezdés a) pontja szerint a pénzmellékbüntetés kiszabásának feltétele a haszonszerzés érdekében történő elkövetés, mely az irányadó tényállás alapján a terhelt terhére kétségkívül megállapítható.
[78] A Kúria egyetértett a Legfőbb Ügyészség érvelésével, miszerint a terhelt a kérdéses követelést a 2002. szep-tember 12. napján kelt engedményezési szerződés szerint 6 000 000 forintért értékesítette, azonban a követelést megvásárló rt. végső soron 148 409 808 forinthoz jutott hozzá, s nem kétséges az, hogy a bűncselekmény elkövetésére haszonszerzés végett került sor.
[79] Mindezekre figyelemmel az eljárt bíróságok a terhelt bűnösségét a büntető anyagi jog szabályainak megsértése nélkül állapították meg, a cselekmény minősítése és a kiszabott büntetés is törvényes, ezért a felülvizsgálati indítvány a Be. 649. § (1) bekezdés b) pont bb) alpontja szerint előterjesztett okból is alaptalan.
[80] A Kúria a fentiekre figyelemmel az előterjesztett felülvizsgálati indítvány ezen részét megalapozatlannak találta.
[81] A részben törvényben kizárt, részben megalapozatlan indítványra tekintettel a megtámadott határozatokat a Be. 662. § (1) bekezdés a) pontja alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Bfv. I. 996/2018.)
A csődbűntett miatt folyamatban volt büntetőügyben a terhelt védője által benyújtott felülvizsgálati indítványt elbírálva, a Budakörnyéki Járásbíróság 6.B.409/2008/142. számú, valamint a Budapest Környéki Törvényszék 9.Bf.1148/2014/10. számú ítéletét hatályában fenntartja.
A végzés ellen fellebbezésnek és felülvizsgálatnak nincs helye, s ebben az ügyben az indítványozó, valamint azonos tartalommal más jogosult újabb felülvizsgálati indítványt nem nyújthat be.
A járásbíróság a szabadságvesztés végrehajtását három év próbaidőre felfüggesztette, a pénzmellékbüntetés egy napi tételének összegét 2.000 forintban állapította meg, így mindösszesen 300.000 forint pénzmellékbüntetést szabott ki. Rendelkezett a pénzmellékbüntetés meg nem fizetése esetén annak átváltoztatásáról, valamint a bűnügyi költség viseléséről.
A másodfokon eljáró Budapest Környéki Törvényszék a 2016. április 29. napján kihirdetett 9.Bf.1148/2014/10. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, a terhelt hűtlen kezelés bűntetteként értékelt cselekményét csődbűntettnek [1978. évi IV. törvény 290. § (1) bekezdés d) pontja] minősítette.
A másodfokú bíróság a terhelttel szemben kiszabott pénzmellékbüntetés összegét 9.000.000 forintra súlyosította, emellett rendelkezett arról, hogy azt meg nem fizetése esetén 15.000 forintonként kell egy-egy napi szabadságvesztésre átváltoztatni. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A jogerős ügydöntő határozatok ellen a terhelt védője terjesztett elő felülvizsgálati indítványt az 1998. évi XIX. törvény 416. § (1) bekezdés a), b) és c) pontjaiban írt okból.
Az indítványozó álláspontja szerint az eljárt bíróságok a terhelt bűnösségét az anyagi jog szabályainak megsértésével állapították meg. A vitatott, kétes követelés ugyanis nem lehet a csődbűntett elkövetési tárgya, hiszen a Cstv. 3. § (1) bekezdés e) pontja pontosan meghatározza, hogy vagyon mindaz, amit a számvitelről szóló törvény befektetett eszköznek vagy forgóeszköznek minősít. A Cstv. 4. § (1) bekezdése szerint a felszámolási eljárás körébe tartozik a gazdálkodó szervezet minden vagyona, amellyel a felszámolási eljárás kezdő időpontjában rendelkezik, valamint az a vagyon, amelyet ezt követően az eljárás tartama alatt szerez. A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 29. § (1) bekezdése szerint a követelések közül csak az minősül forgóeszköznek, amelyet az ellenfél elismert, vagy amely követelés fennállását jogerős bírói ítélet állapította meg. A mérlegben csak a számviteli törvénynek megfelelő követelés szerepelhet, így tehát forgóeszközként csak azok a követelések kerülhetnek mérlegtételként a mérlegbe, amelyekre nézve a Számv. tv. 29. § (1) bekezdése által megkívánt anyagi jogi nyilatkozat fennáll, a követelések közül csak ezek minősülnek és minősíthetők vagyonnak. A másodfokú ítélet kétes követelések nyilvántartására vonatkozó érvelése jogilag téves, a kétes követelésre vonatkozó jogszabályi rendelkezések szerint azokat a számviteli törvény kiegészítő mellékletre vonatkozó 90. § (3) bekezdés c) pontja alapján kell feltüntetni, mint mérlegen kívüli egyéb tételt. Ezért a kétes-, peresített-követelés, mint mérlegen kívüli egyéb tétel, nem lehet a mérleg része. A kiegészítő mellékletben való feltüntetés éppen azt jelenti, hogy az ott feltüntetett követelés nem forgóeszköz, tehát nem számviteli értelemben vett vagyon.
Az indítványozó - e vagyon-fogalom kapcsán - hivatkozott a Fővárosi Ítélőtábla 12.Fpkf.43.432/2014/2. számú végzésére, a Legfelsőbb Bíróság Gfv.IX.30.368/2009/8. számú ítéletére, valamint a Kúria Bfv.II.82/2008/5. számú határozatára.
Az indítványozó kifejtette, hogy a terhelt bűnösségének megállapítására az anyagi jogszabályok megsértésével került sor, a tényállás olyan körülményeket rögzít, melyekkel összefüggésben a szándékosság megállapítása kizárt. Az elsőfokú ítélet indokolásában elemzett bírói döntés annak meghozatala előtt bizonytalan; egy peres eljárás során azt, hogy milyen tartalmú jogerős ítéletet fognak hozni az eljáró bíróságok, nem lehet előre látni, fogalmilag kizárt, hogy ezt a törvényi tényállás szempontjából alapvető tényadatot bárkinek a tudata átfogja a jogerős ítélet meghozatala előtt. Ezért nem láthatta előre a terhelt, hogy esetleges pernyertesség esetén az alperes kétséget kizáróan kész lesz és főként képes lesz a jogerős ítélet szerint megítélt bármely összeget is a felperes részére teljesíteni. Az M. T. Rt. 2001. december 30-i éves mérlege eladósodottságot, veszteséget mutatott, ezért nem volt ésszerűtlen a felszámoló terhelt magatartása, mert az értékesített 59.000.000 forint + áfa követeléssel szemben a felszámolás kezdő időpontja előtt bejelentett 48.492.393 forint beszámítási kifogást az M. T. Rt. alperes előterjesztette. Komoly jelentősége van annak, hogy a beszámítási kifogás még a felszámolás kezdő időpontja előtt került előterjesztésre, így téves a másodfokú ítélet 5. oldal utolsó bekezdésében található az a megállapítás, hogy a terhelti tudattartalommal összefüggésben a viszontkereset hiánya miatt a vádlottnak a beszámítási kifogás előterjesztésével reálisan számolnia nem kellett. A jogerős ítélettel szemben a beszámítási kifogás az M. T. Rt. előterjesztette és az a polgári per tárgya volt. A felszámolási gazdasági helyzetben lévő alperesi céggel szemben bármilyen jó kilátással rendelkező - vitatott, perben érvényesített - követelés értékesítése ezért nem lehetett ésszerűtlen.
A védő hivatkozott arra is, hogy az eredmény előreláthatósága kizárt volt, hiszen az M. T. Rt. gyakorlatilag fizetésképtelen helyzetben volt. Nem az M. T. Rt., hanem az anyavállalata teljesítette a megítélt összeget, amelyet 2002. szeptember 12-én előre nem lehetett látni.
Álláspontja szerint az értékesített kétes követelés vételára nem volt kirívóan alacsony, hiszen az megfelelt a 2002. szeptember 12-én fennálló piaci értéknek. A terhelt továbbá nem sértette meg a követelés Sz. Rt. részére történő értékesítésével a Cstv. 49. § (3) bekezdését, nem kizárt személynek értékesítette a követelést, így az sem felel meg a valóságnak, hogy a követelés értékesítése polgári anyagi jogi értelemben összefonódásban lévő személy részére történt.
Az indítványozó emellett az 1998. évi XIX. törvény 416. § (1) bekezdés c) pontjára hivatkozással az indokolási kötelezettség megsértése miatt is kérte a felülvizsgálati eljárás lefolytatását, álláspontja szerint az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás a rendelkező részbeli minősítéshez viszonyítottan nem tartalmazza hiánytalanul az anyagi jogi szempontból releváns tényeket.
Az 1998. évi XIX. törvény 416. § (1) bekezdés b) pontjára hivatkozással továbbá a pénzmellékbüntetés Btk. 64. § (1) bekezdés a) pontja szerinti alkalmazását is törvénysértőnek tartotta, mert álláspontja szerint a terhelt nem haszonszerzés céljából követte el a bűncselekményt, erre a büntetőeljárás alatt nem merült fel adat és az adott ítéletekből sem következik ennek megállapíthatósága.
Mindezekre figyelemmel az indítványozó kérte a megtámadott határozatok megváltoztatását, az 1998. évi XIX. törvény 427. § (1) bekezdés a) pontja alapján a terhelt felmentését a csődbűntett miatt emelt vád alól. Másodlagosan az eljárt bíróságok ítéletének hatályon kívül helyezését és új eljárásra utasítását indítványozta.
A Legfőbb Ügyészség átiratában kifejtette, hogy a felülvizsgálati indítvány tévesen hivatkozik arra, hogy a felszámolás alatt álló B. Kft. "f.a." M. H. Kft.-vel szembeni követelése nem felelt meg a Cstv. 3. § (1) bekezdés e) pontjában meghatározott vagyon fogalmának, hiszen a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény értelmében a követelés forgóeszköznek minősül [29. § (1) bekezdés 1. számú melléklet], tehát a követelés a Cstv. 3. § (1) bekezdés e) pontja értelmében a felszámolás alatt álló cég vagyonába tartozik.
Az a körülmény, hogy a követelést a másik fél vitatja, a követelés számviteli jogi természetét, forgóeszköz jellegét nem változtatja meg, nem fosztja meg attól az sem, hogy a mérlegben technikailag miként kell kimutatni egy peres úton érvényesített követelést.
A követelés ekként a B. Kft. vagyonába tartozott, ezért a csődbűntett elkövetési tárgya lehetett.
A másodfokú bíróság ezzel összefüggő jogi érvelése minden tekintetben helyes és nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a felszámolóként eljárt terhelt a követelést a Cstv. 49. § (1) bekezdése alapján értékesítette, vagyis a követelés értékesítésére a Cstv. alapján, a vagyonnal való rendelkezés körében került sor. Alaptalan az az érvelés, hogy a követelés tényállásban megjelölt feltételek szerinti értékesítése megfelelt az ésszerű gazdálkodás követelményeinek. Az elsőfokú ítélet tényállása tartalmazza azokat az ítéleti tényeket, melyek szerint a terhelt igazságügyi könyvszakértői véleménnyel alátámasztott felperesi követelést értékesített olyan időpontban, amikor a polgári perben a bizonyítási eljárás befejeződött. A felszámoló terhelt a felszámolásra fordítható vagyont szándékos magatartásával csökkentette, a követelés áron aluli értékesítése haszonszerzés végett a terhelt saját vagyoni érdekköréhez tartozó cég részére történt, ezért bűnösségének megállapítására a büntető anyagi jog szabályainak megsértése nélkül került sor. Törvényes a cselekmény minősítése és a pénzmellékbüntetés kiszabásának az 1978. évi IV. törvény 64. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feltételei is maradéktalanul fennálltak. Mindezekre figyelemmel indítványozta a megtámadott határozatok hatályában történő fenntartását (BF.1105/2018/1. szám).
A védő a Legfőbb Ügyészség átiratára észrevételt terjesztett elő, melyben kifejtette, hogy a Legfőbb Ügyészség indítványában foglalt álláspont ellentétes az adott ügyben a korábbi polgári peres eljárás során rögzített legfelsőbb bírósági állásponttal. A Gfv.IX.30.368/2009/8. számú ítéletében kifejtettek szerint a B. Kft.-nek a felszámolás elrendelésekor vagyona nem volt, csupán el nem ismert követelésekkel rendelkezett. Ekként a felülvizsgálati eljárásban a Legfelsőbb Bíróság sem tekintette vagyonnak a peres, el nem ismert követelést. A Számvit. tv. 29. § (1) bekezdése értelmében követelések azok a különféle szállítási, vállalkozási, szolgáltatási és egyéb szerződésekből jogszerűen, pénzértékben kifejezett fizetési igények, amelyek a vállalkozó által már teljesített, a másik fél által elfogadott, elismert termékértékesítéshez, szolgáltatás teljesítéséhez, hitelviszonyt megtestesítő értékpapír, tulajdoni részesedést jelentő befektetés értékesítéséhez, kölcsönnyújtáshoz, előlegfizetéshez kapcsolódnak. E két feltétel együttes teljesítésekor keletkezik követelés, akkor, ha a vállalkozó a szerződés szerint teljesít, a másik fél pedig elismeri a teljesítést. Ha a vevő nem ismeri el a teljesítést, akkor a vállalkozó nem mutathatja ki a követelést könyvviteli nyilvántartásaiban. Peresített követelést a számviteli törvény 90. § (3) bekezdés c) pontja alapján a kiegészítő mellékletben kellett feltüntetni, mint mérlegen kívüli egyéb tételt. A peresített követelést a 160. § (5) bekezdése értelmében a "nulla" számla osztályban kellett nyilvántartani, mely a mérleg eredményét nem befolyásoló számla osztály; e releváns törvényi rendelkezéseket ugyanakkor az ügyészi nyilatkozat meg sem említi.
Észrevételében utalt arra is, hogy az időbeliség, a perbeli kiszámíthatatlanság, az általánosan meglévő perbeli kockázat és az alperesi teljesítési készséggel és képességgel kapcsolatos bizonytalanság miatt kizárható a szándékosság, a jogerős ítélet megszületését megelőző mintegy másfél évvel. A per további kimenetelét, így azt, hogy mi lesz a másodfokú eljárás eredménye, felperesi oldalnak kedvező ítélet esetén az alperes felülvizsgálati kérelmet előterjeszt-e és annak mi lesz a végeredménye évekkel előre lehetetlen bizonyosan tudni, ekként ezen körülmények az alanyi oldal hiányát támasztják alá; álláspontja szerint nem állapítható meg a szándékosság, valamint az ésszerű gazdálkodás követelményeinek megsértése sem. Ekként felülvizsgálati indítványát továbbra is fenntartotta.
A jogerős ügydöntő határozatok meghozatalára, valamint a felülvizsgálati indítvány előterjesztésére a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény hatálya alatt került sor.
2018. július 1-jén azonban hatályba lépett a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (továbbiakban Be.) 868. § (1) bekezdése szerint a törvény rendelkezéseit - a törvényhelyben megjelölt kivételekkel - a hatálybalépéskor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell. E kivételek között a felülvizsgálati eljárás rendelkezései nem szerepelnek.
A Kúria a felülvizsgálati indítvány elbírálására a Be. 660. § (1) bekezdése alapján tanácsülést tűzött ki, melyen a megtámadott határozatokat a felülvizsgálati indítványban meghatározott okok alapján bírálta felül, emellett vizsgálta a Be. 659. § (6) bekezdésében meghatározott eljárási szabálysértéseket is, ilyet azonban nem észlelt.
A felülvizsgálati indítvány részben kizárt, részben nem alapos.
Az 1998. évi XIX. törvény 416. § (1) bekezdés c) pontja alapján a bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen akkor volt helye felülvizsgálatnak, ha a bíróság határozatának meghozatalára a fenti törvény 373. § (1) bekezdés I. b) vagy c) pontjában, illetve II-IV. pontjában meghatározott valamely eljárási szabálysértéssel került sor.
A terhelt védője az 1998. évi XIX. törvény 416. § (1) bekezdés c) pontjára alapítva hivatkozott az 1998. évi XIX. törvény 373. § (1) bekezdés III. a) pontjára; álláspontja szerint az elsőfokú bíróság indokolási kötelezettségének oly mértékben nem tett eleget, hogy emiatt az ítélet felülbírálatra alkalmatlan volt, ekként álláspontja szerint az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésének lett volna helye.
Az indítvány az indokolási kötelezettség megsértésére hivatkozással valójában a bűnösség megállapítását kifogásolta, hiszen nem jelölt meg olyan indokolásbeli hiányosságokat, amely az indítvány benyújtásakor hatályos 1998. évi XIX. törvény 373. § (1) bekezdés III. a) pontja alá eső eljárási szabálysértés körébe sorolható.
A Be. 649. § (2) bekezdés d) pontja szerint ugyanakkor eljárási szabálysértés miatt felülvizsgálati indítvány akkor terjeszthető elő, ha a bíróság a határozatát a 608. § (1) bekezdésében meghatározott eljárási szabálysértéssel hozta meg. A Be. 608. § (1) bekezdése ugyanakkor az 1998. évi XIX. törvény 373. § (1) bekezdés III. pont a) alpontja szerinti eljárási szabálysértést nem tartalmazza, ezért 2018. július 1. napjától ilyen okból felülvizsgálatra nincs törvényes lehetőség.
Ezért a Kúria a Be. 870. § (3) bekezdése alapján a hivatkozott okból előterjesztett indítvány elbírálását mellőzte.
A Kúria nem találta alaposnak a felülvizsgálati indítványnak a csődbűntett megvalósulását vitató érvelését sem, az alábbiak szerint.
Az 1998. évi XIX. törvény 416. § (1) bekezdés a) pontja alapján akkor volt helye felülvizsgálatnak a bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen, ha a terhelt bűnösségének megállapítására a büntető anyagi jog szabályainak megsértése miatt került sor, míg a b) pont alapján abban az esetben, ha a bűncselekmény törvénysértő minősítése, a büntetőjog szabályainak megsértése miatt törvénysértő büntetést szabtak ki, vagy törvénysértő intézkedést alkalmaztak.
Az anyagi jogi jogszabálysértések vonatkozásában a Be. az 1998. évi XIX. törvény rendelkezéseivel azonos szabályozást tartalmaz. A Be. 649. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontja alapján a büntető anyagi jog szabályainak megsértése miatt van helye felülvizsgálatnak, ha a bíróság a büntető anyagi jog szabályainak megsértésével állapította meg a terhelt bűnösségét, míg a b) pont ba) és bb) alpontjai szerint abban az esetben, ha a bűncselekmény törvénysértő minősítése miatt, illetve a Btk. más szabályainak megsértésével szabott ki törvénysértő büntetést vagy alkalmazott törvénysértő intézkedést.
Az 1998. évi XIX. törvény 423. § (1) bekezdése alapján a felülvizsgálati eljárásban a jogerős ügydöntő határozatban megállapított tényállás az irányadó, ami a felülvizsgálatban nem volt támadható.
Mindez azt jelenti, hogy a felülvizsgálat során a jogerős határozatban megállapított tényállás megalapozottsága, a bizonyítékok mikénti mérlegelése nem vizsgálható, az eljárt bíróságok által levont jogi következtetések - így a bűnösség megállapításának és a cselekmények jogi minősítésének - helyessége kizárólag az irányadó tényállás alapulvételével bírálható el (BH 2004.102.).
Erre figyelemmel a Kúria a megállapított tényálláshoz még annak esetleges megalapozatlansága esetén is kötve van és a felülvizsgálat során a vitatott jogkérdések kizárólag az alapeljárásban megállapított tényállás alapján bírálhatók el. A bizonyítékok eltérő értékelésére, eltérő következtetés levonására, bizonyításra, illetve ilyen célból az ítélet hatályon kívül helyezésére nincs törvényes lehetőség.
A Be. 659. § (1) bekezdése hasonlóan írja elő, hogy a felülvizsgálati eljárásban a bizonyítékok egybevetésének, eltérő értékelésének, valamint bizonyítás felvételének nincs helye, a felülvizsgálati indítvány elbírálásakor a jogerős ügydöntő határozatban megállapított tényállás az irányadó.
A Kúria ezért a felülvizsgálati indítványnak a bizonyítékok mikénti mérlegelését támadó részével nem foglalkozhatott.
A másodfokú bíróság által kiegészített irányadó tényállás szerint a terhelt gazdaságilag indokolatlan döntést hozott, amikor a követelést 6.000.000 forintért engedményezte. Azzal, hogy a gazdasági társaság fizetésképtelen helyzetében a kft. vagyonát képező követelést az ésszerű gondolkodással ellentétes módon, kirívóan alacsony áron a felszámoló céggel tulajdonosi összefonódásban álló másik cég részére értékesítette, ezt a vagyont elvonta és a hitelezők igényének kielégítését - legalábbis részben - meghiúsította (Budapest Környéki Törvényszék 9.Bf.1148/2014/10. számú ítélete 4. oldal).
A felülvizsgálati indítvány I.3. pontja kifogásolta azt, hogy az eljárt bíróságok a követelés engedményezésének vizsgálatánál nem voltak tekintettel arra, hogy milyen gazdasági adatok álltak az értékesítéskor a terhelt rendelkezésére, milyen tényekből és körülményekből indulhatott ki. Hivatkozott a bírósági eljárás bizonytalan kimenetelére, az M. T. Rt. által előterjesztett beszámítási kifogásra.
A Kúria - következetes gyakorlata szerint - az irányadó tényálláshoz tartozónak tekinti a jogerős határozat indokolásának bármely részében szereplő ténymegállapítást; az ítéletet a felülvizsgálati eljárásban akkor is egészében kell értékelni, ha az valamely szempontból nem felel meg a határozat szerkesztéssel szemben támasztott követelményeknek (BH 2016.163.).
A Kúria ekként a tényállás részének tekintette az elsőfokú ítélet 8. oldal 1. bekezdésének 1. mondatát, mely szerint a keresettel közel azonos összegű beszámítási kifogás tárgyában a pályázat kiírásáig a bíróság bizonyítást nem rendelt el, az M. T. Rt.-nek a szakértői vélemény kiegészítésére vonatkozó indítványát a bíróság elutasította.
Mindezekből következően tehát az eljárt bíróságok az M. T. Rt. által bejelentett beszámítási kifogás, az M. T. Rt. adott időszakban fennálló gazdasági helyzete, a bírósági eljárás értékesítés időpontjában fennálló stádiuma és a terhelt által objektíve észlelhető adatok, körülmények egybevetésével értékelték a bizonyítékokat, az értékelés következtében állapították meg a fentiekben idézett tényeket. E tények tükrében pedig a felülvizsgálati indítvány hivatkozott I.3. és I.5. pontja - az ésszerű gazdálkodással ellentétes döntés és a kirívóan alacsony vételár tényének vitatása - az eljárt bíróságok bizonyíték-értékelő tevékenységét támadta, hiszen a bírósági eljárásban a bizonyítás éppen arra irányult, hogy a terhelt az értékesítés időpontjában rendelkezésre álló tényekből és körülményekből milyen következtetést vont a kérdéses követelés valós értékére. E bizonyítás eredményeként állapította meg tényként a bíróság, hogy a terhelt felszámolói kötelezettségeit megszegve, az ésszerű gazdálkodás követelményeivel ellentétes módon, kirívóan alacsony áron értékesítette a követelést, melyet ennek következtében nem a hitelezők kielégítésére fordított.
Az eljárt bíróságok ítéletének indokolása részletesen kitért a terhelt fent hivatkozott védekezésében, majd a felülvizsgálati indítványban is megismételt érvelésére. Az elsőfokú ítélet indokolása maradéktalanul számot adott a bizonyíték-értékelő tevékenységről, a másodfokon eljárt törvényszék indokolása - a kiegészített tényállásra tekintettel - nyomon követhető és ellentmondásoktól mentes.
Mindezekre figyelemmel a felülvizsgálati indítvány hivatkozott részében az eljárt bíróságok bizonyíték-értékelő tevékenységét, a törvényi tilalom ellenére a tényállást támadta, ekként az a törvényben kizárt.
Az indítványozó anyagi jogszabályok megsértését kifogásoló érvelése szerint az el nem ismert peres követelés nem vagyon, ezért az 1978. évi IV. törvény 290. § (1) bekezdése szerinti csődbűntett törvényi tényállásának lényeges elemei hiányoznak (felülvizsgálati indítvány I.1. pont).
Az 1978. évi IV. törvény 290. § (1) bekezdés d) pontja szerint csődbűntettet követ el, aki a gazdasági tevékenysége körében bekövetkezett fizetésképtelensége esetén az ésszerű gazdálkodás követelményeivel ellentétesen vagyonát más módon, ténylegesen vagy színleg csökkenti, és ezzel a hitelezői kielégítését részben vagy egészben meghiúsítja.
A felülvizsgálati indítvány tévesen hivatkozik arra, hogy a felszámolás alatt álló B. Kft. "f.a." M. H. Kft.-vel szemben keletkezett követelése nem felelt meg a csődeljárásról, a felszámolási eljárás és a végelszámolásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) 3. § (1) bekezdés e) pontjában meghatározott vagyon fogalmának, ezért nem lehet a csődbűntett elkövetési tárgya.
A Cstv. 3. § (1) bekezdés e) pontja szerint vagyon mindaz, amit a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény befektetett eszköznek, vagy forgóeszköznek minősít.
A Számvit. tv. 28. § (1) bekezdése szerint a forgóeszközök csoportjában, a mérlegben a készleteket a vállalkozó tevékenységét nem tartósan szolgáló követeléseket, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokat, tulajdoni részesedést jelentő befektetéseket, pénzeszközöket kell besorolni.
A Számvit. tv. 29. § (1) bekezdése értelmében követelések azok a különféle szállítási, vállalkozási, szolgáltatási és egyéb szerződésekből jogszerűen eredő pénz értékben kifejezett fizetési igények, amelyek a vállalkozó által már teljesített, a másik fél által elfogadott, elismert termékértékesítéshez, kölcsönnyújtáshoz, előlegfizetéshez kapcsolódnak, ideértve a (6) bekezdés szerinti egyéb követeléseket, továbbá a vásárolt követeléseket, a térítés nélkül és egyéb címen átvett követeléseket is.
Mindezekre figyelemmel téves a védőnek a felülvizsgálati indítványban foglalt és a fenti jogszabályhelyre alapított azon érvelése, mely szerint a követelések közül csak az minősül forgóeszköznek amelyet az ellenfél elismert, vagy amely követelés fennállását jogerős bírói ítélet állapította meg. Megjegyzi a Kúria, hogy a számviteli törvénynek cselekmény elkövetésekor hatályban volt 29. § (1) bekezdése egyáltalán nem így fogalmazott, jogerős bírói ítélet általi megállapításra vonatkozó részt pedig nem is tartalmazott.
Nem hagyható figyelmen kívül, hogy a Számvit. tv. 29. § (1) bekezdése nem hagy kétséget afelől, hogy a forgóeszköz körébe tartozó követelések fogalmába nem kizárólag a felülvizsgálati indítványban megjelöltek szerinti követelés tartozhat. Ezért fogalmazott úgy a törvény, hogy - egyebek mellett - a vállalkozó által már teljesített, a másik fél által elfogadott, elismert termék-értékesítéshez, szolgáltatás teljesítéséhez, hitelviszonyt megtestesítő értékpapír, tulajdoni részesedést jelentő befektetés értékesítéséhez, kölcsönnyújtáshoz, előlegfizetéshez (ide értve az osztalékelőleget is) kapcsolódnak, ide értve a (6) bekezdés szerinti egyéb követeléseket, továbbá a vásárolt követeléseket, a térítés nélkül és egyéb címen átvett követeléseket is. Mindebből következően tehát nem kizárólagosan a felülvizsgálati indítványban foglalt és tévesen értelmezett taxáció szerinti követelések alapozhatják meg a terhelt büntetőjogi felelősségét.
A Budapest Környéki Törvényszék ítélete 7. oldal 1. és 2. bekezdésében a felülvizsgálati indítványban foglalt érveléssel és eseti döntésekkel egyezően fejtette ki, hogy a peresített követelés a mérlegben forgóeszközként nem mutatható ki, a kétes követeléseket a Számvit. tv. kiegészítő mellékletre vonatkozó 90. § (3) bekezdés c) pontja alapján, mint mérlegen kívüli egyéb tételt kell feltüntetni. A Számvit. tv. 3. § 16. pontja szerint a mérlegen kívüli tétel olyan, szerződés alapján fennálló mérlegen kívüli függő, vagy biztos kötelezettség, illetve követelés, amely pénzeszköz vagy egyéb eszköz átadására, illetve átvételére vonatkozik, a mérlegforduló napján már fennáll, mérleg-tételként szerepeltetése egy jövőbeni esemény bekövetkezésétől vagy a szerződés teljesítésétől függ.
A számvitelről szóló törvény 160. § (5) bekezdése szerint a 0. számla osztályban kell nyilvántartani a mérlegen kívüli tételeket, így a számvitelről szóló törvény 3. § 17. pontjában írt függő követelést is. Eszerint függő követelés az olyan pénzeszközre vagy egyéb eszközre vonatkozó, a mérleg fordulónapján fennálló követelés, amelynek mérleg-tételként szerepeltetése jövőbeni eseménytől függ. Ide tartoznak különösen a kapott garanciák, kezességek harmadik felek tartozásaiért, valamint a kapott fedezetek, biztosítékok, zálogtárgyak, óvadékok és az opciós ügylet miatti pénzeszköz vagy egyéb eszköz átvételére vonatkozó követelések.
Nem kétséges, hogy az adott ügyben az M. T. Rt.-vel szemben fennálló, el nem ismert, polgári peres úton érvényesített követelés számviteli értelemben a Számvit. tv. 3. § 17. pontja szerinti függő követelés, melyet a számviteli szabályok értelmében a mérlegben forgóeszközként nem lehet kimutatni.
Más oldalról ugyanakkor a csődbűntett elkövetési tárgya a felszámolás alatt álló gazdasági társaság gazdálkodásának körébe eső vagyoni érték. A követelésnek a bíróság jogerős ítéletében az adós terhére kötelezettségként történő megállapítása, a kötelezettség felszámolás befejezéséig történő teljesítése - azaz a követelés alapját képező kötelezettség adós részéről pénzben történő kielégítése - a mérlegben már forgóeszközként, pénzeszközként szerepelt volna. Amennyiben a terhelt a felszámolási eljárás során a Cstv. 48. § (1) bekezdése szerinti követelés behajtási, igényérvényesítési kötelezettségét teljesíti, a függő követelés pénzeszközzé, forgóeszközzé vált volna, a Cstv. 3. § (1) bekezdés e) pontja szerinti vagyon fogalmába illeszthetően.
A Cstv. 48. § (1) bekezdése értelmében a felszámoló az adós követeléseit esedékességkor behajtja, igényeit érvényesíti, vagyonát értékesíti. A Cstv. 48. § (3) bekezdése értelmében a felszámoló a felszámolási eljárás alatt köteles gondoskodni az adós vagyonának megóvásáról, megőrzéséről.
A terhelt büntetendő - a törvényi tényállásnak megfeleltethető - magatartása éppen abban testesült meg, hogy a függő követelés ésszerű gazdálkodással ellentétes módon, kirívóan alacsony áron történő értékesítésével megakadályozta azt, hogy az pénzeszköz (forgóeszköz) formát öltsön, ezáltal a felszámolás alatt álló gazdasági társaság Cstv. 3. § (1) bekezdés e) pontja szerinti vagyon gyarapodását meghiúsította, azaz a vagyonát csökkentette. Mindezek eredményeként a hitelezői igények kielégítését részben meghiúsította.
Abban az esetben tehát, ha a terhelt a kérdéses követelést a felszámolási eljárás során behajtja, a peres eljárást folytatja, majd az abból befolyt pénzeszköz (forgóeszköz) saját célra történő elvonásával a vagyont csökkenti, nem merült volna fel az a kérdés, hogy az adott pénzeszköz a Cstv. vagyon fogalma alá tartozik-e. A terhelt azonban éppen a szándékosan előidézett vagyonelvonás kivitelezése érdekében értékesítette a fizetésképtelen gazdasági társaság függő követelését kirívóan alacsony áron a felszámolás lefolytatásával megbízott C. I. Üzleti Tanácsadó Kft. azonos tulajdonosi érdekkörébe tartozó Sz. Rt. részére. E követelés érvényesítése felett a felszámoló diszponált, a Cstv. 48. § (1) bekezdése szerint kizárólag a terhelt volt abban a helyzetben, hogy e követelés behajtása érdekében rendelkezési jogával éljen.
Ezért a Kúria álláspontja szerint a tényállásban rögzített, a B. Kft. "f.a." M. H. Rt.-vel szemben 2002. szeptember 12. napján kelt engedményezési szerződéssel értékesített követelése a terhelt, mint felszámoló rendelkezési körébe tartozó, a Számvit. tv. 29. § (1) bekezdése szerinti forgóeszköz alapját képező vagyonelem, az egyúttal a Cstv. 3. § (1) bekezdés e) pontja szerinti vagyon része, mely a felszámolási eljárás rendeltetéséből adódóan a hitelezők kielégítésére szolgált.
Mint ahogy arra a Legfőbb Ügyészség átiratában rámutatott, nem vezethetett eredményre a védőnek a szándékos elkövetés és az előreláthatóság hiányára vonatkozó érvelése sem (felülvizsgálati indítvány I.2., I.4. pontok). Az elsőfokú bíróság ítéletének 8-9. oldala hiánytalanul felsorolta azokat a bizonyítékokat, melyek szerint az értékesítést az adott időpontban jogi és gazdasági szükségszerűség nem indokolta, a hitelezői igények kielégítésére szolgáló vagyon ilyen módon történő csökkentésében a jogi végzettségű terhelt szándékos magatartása megkérdőjelezhetetlen; különös tekintettel arra, hogy a követelés értékesítésére a felszámoló céggel tulajdonosi összefonódásban álló másik cég részére történt.
Ha a követelés teljesítése révén a pénzeszköz a társaság vagyonába került volna, a hitelezők kielégítése sem hiúsul meg.
A Cstv. 49. § (3) bekezdése értelmében az értékesítésen a felszámoló, a vagyonfelügyelő, annak tulajdonosa, illetve annak vezető tisztségviselője, valamint ezek közeli hozzátartozója tulajdonjogot vagy más vagyoni értékű jogot nem szerezhet.
Az adott ügyben a követelés teljesítése egy jövőbeni eseménytől függött, amelynek biztos bekövetkezésével a terhelt számolt, ezért a követelés kirívóan alacsony áron történő értékesítésével, az ésszerű gazdálkodás követelményeivel ellentétes módon, a gazdasági társaság vagyonának csökkentése - más gazdasági társaság haszonszerzése és ezáltal a hitelezői igények részbeni meghiúsítása - végett, szándékosan, mégpedig egyenes szándékkal követte el a bűncselekményt.
Összességében a Kúria - a fentebb kifejtett érvelés mentén - arra az álláspontra jutott, hogy a jelen ügyben irányadó tényállásban írt magatartás, az 1978. évi IV. törvény 290. § (1) bekezdés d) pontja szerinti csődbűntett törvényi tényállásába illeszthető. Ekként a védő érvelésével szemben a másodfokú bíróság helyesen minősítette a terhelt cselekményét az 1978. évi IV. törvény 290. § (1) bekezdés d) pontja szerinti csődbűntettnek.
A Kúria nem találta alaposnak a pénzmellékbüntetés alkalmazásának törvényességét vitató védői hivatkozást sem, tekintettel arra, hogy az 1978. évi IV. törvény 64. § (1) bekezdés a) pontja szerint a pénzmellékbüntetés kiszabásának feltétele a haszonszerzés érdekében történő elkövetés, mely az irányadó tényállás alapján a terhelt terhére kétségkívül megállapítható.
A Kúria egyetértett a Legfőbb Ügyészség érvelésével, miszerint a terhelt a tényállásban szereplő ügylet révén, pernyertességére tekintettel a kérdéses követelést 2002. szeptember 12. napján kelt engedményezési szerződés szerint 6.000.000 forintért értékesítette, azonban a követelést megvásárló Sz. Rt. végső soron ahhoz 148.409.808 forint értékben jutott hozzá, azaz a terhelt által elkövetett bűncselekmény következtében az Sz. Rt. vagyonában 2004. április 5. napján 142.409.808 forint haszon keletkezett, ezért nem kétséges az, hogy a bűncselekmény elkövetésére haszonszerzés végett került sor.
Mindezekre figyelemmel az eljárt bíróságok a terhelt bűnösségét a büntető anyagi jog szabályainak megsértése nélkül állapították meg, a cselekmény minősítése és a kiszabott büntetés is törvényes, ezért a felülvizsgálati indítvány a Be. 649. § (1) bekezdés b) pont bb) alpontja szerint előterjesztett okból is alaptalan.
A Kúria a fentiekre figyelemmel az előterjesztett felülvizsgálati indítványt részben megalapozatlannak, részben törvényben kizártnak találta, ezért a megtámadott határozatokat a Be. 662. § (1) bekezdés a) pontja alapján hatályában fenntartotta.
A végzés elleni fellebbezés a Be. 653. § (1) bekezdésére és a 458. § (3) bekezdésére figyelemmel kizárt, felülvizsgálatát pedig a 650. § (1) bekezdés b) pontja zárja ki. Az esetleges újabb indítvánnyal kapcsolatos figyelmeztetés a Be. 656. § (6) bekezdésén alapul azzal, hogy a Kúria - a Be. 656. § (4) bekezdése szerinti feltételek fennállása esetén - az indítványt érdemi indokolás nélkül elutasíthatja.