adozona.hu
AVI 2009.4.42
AVI 2009.4.42
Az adózó bevallása alapján az áfa-levonási jog gyakorlása nem lehetséges (1992. évi LXXIV. tv. 32., 35. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adóhatóság a felperesnél 1999. július 26-tól 2001. december 31-ig terjedő időszakra költségvetési kapcsolatok, társasági adó, személyi jövedelemadó, szakképzési hozzájárulás, és 2000. II. negyedév kivételével általános forgalmi adó ellenőrzést végzett.
Az ellenőrzés eredményeképpen 2002. december 13-án kelt elsőfokú határozatával a felperes terhére összesen 3 748 000 Ft adókülönbözetet állapított meg, kötelezte továbbá 1 874 000 Ft bírság, és 1 280 000 forint késedelmi pótlék megfizetésér...
AVI 2009.4.42 Az adózó bevallása alapján az áfa-levonási jog gyakorlása nem lehetséges (1992. évi LXXIV. tv. 32., 35. §)
Az adóhatóság a felperesnél 1999. július 26-tól 2001. december 31-ig terjedő időszakra költségvetési kapcsolatok, társasági adó, személyi jövedelemadó, szakképzési hozzájárulás, és 2000. II. negyedév kivételével általános forgalmi adó ellenőrzést végzett.Az ellenőrzés eredményeképpen 2002. december 13-án kelt elsőfokú határozatával a felperes terhére összesen 3 748 000 Ft adókülönbözetet állapított meg, kötelezte továbbá 1 874 000 Ft bírság, és 1 280 000 forint késedelmi pótlék megfizetésére.
A felperes fellebbezése folytán az alperes 2003. december 3-án kelt határozatával az elsőfokú határozatot megváltoztatta, a felperes terhére általános forgalmi adónemben megállapított 3 271 000 Ft adóhiánynak minősülő adókülönbözetet, 3 275 000 Ft-ban állapította meg, a társasági adónemben tett 477 000 Ft megállapítást törölte.
Az adóbírság összegét 1 637 000 Ft-ra, a késedelmi pótlékot pedig 1 088 000 Ft-ra csökkentette.
Az adóhatósági megállapítások a következők alapján történtek. A felperes 1999. július 26-tól augusztus 2-ig előtársaságként, augusztus 3-tól pedig bejegyzett társaságként működött. A felperes telephelyén 2001. július 23-án csőtörés történt, amellyel az iratanyaga megsemmisült. A felperes a felhívásra megkísérelte a számlák pótlását, 75 darab számlát adott át az adóhatóságnak, amelyből 49-et az elfogadott.
A felperes negyedéves adóbevalló volt, a bevallásain szerepelt az adott időszak árbevétele és beszerzése. Az ellenőrzés az értékesítés árbevételeként a bevallásokon szerepeltetett 6 938 000 Ft összeget elfogadta. Elutasította viszont a felperes azon kérelmét, hogy a levonható adó tekintetében alkalmazzon becslési módszert, a jogszabály ugyanis ez időben csak felszámított áfa tekintetében tette lehetővé a becslési eljárás alkalmazását.
A felperes költségeivel kapcsolatban az elsőfokú adóhatóság megállapítást nem tett, bevallásával egyezően azt elfogadta. A felperes alvállalkozói cégeit megnevezni nem tudta, így azt az adóhatóság sem tudta felkutatni.
A vizsgált időszak alatt a felperes önellenőrzést is benyújtott, az ennek alapjául szolgáló bizonylatok azonban szintén eltűntek, így ezt nem lehetett elfogadni. Az általános forgalmi adónemben a másodfokú eljárás során számszaki eltérés miatt került sor a kismértékű emelésre.
A felperes e határozatokkal szemben keresetet nyújtott be a bírósághoz, kérte a határozatok hatályon kívül helyezését.
Az alperes a kereset elutasítását kérte és fenntartotta a határozatában foglaltakat.
A Fővárosi Bíróság 13. számú ítéletével a felperes keresetét elutasította. Hivatkozott az általános forgalmi adóról szóló többször módosított perbeli időszakban hatályos 1992. évi LXXIV. törvény (Áfa tv.) 32. § (1) bekezdés a) pontját, és 35. § (1) bekezdés a) pontját. Ennek alapján rámutatott arra, hogy az általános forgalmi adó levonási jog meghatározott konjuktív feltételek esetén illeti meg az adóalanyt.
A bíróság felhívta az adózás rendjéről szóló többször módosított perbeli időben hatályos 1990. évi XCI. törvény (Art.) 36. § (1) és (3) bekezdését, és ezzel kapcsolatban megállapította, hogy a felperes nem a leggondosabban választotta meg az iratmegőrzés helyét, ez önmagában elháríthatatlan külső oknak nem volt tekinthető.
Az Art. 60. § (1), (3) bekezdés c) pontja alapján az elsőfokú bíróság megállapította, hogy 2002-ben nem volt lehetőség a levonható általános forgalmi adó becsléssel történő megállapítására. Az ellenőrzés 2002. június 12-én a Kiegészítő Jegyzőkönyv átadásával befejődött, ezért a jogszabály 2003. évi módosításait az Art.-nak még nem lehetett figyelembe venni.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte az ítélet hatályon kívül helyezését, és a keresetének megfelelő ítélet meghozatalát.
Továbbra is azt hangsúlyozta, hogy sérelmes az adóhatóság eljárása és nem elfogadható az indokolása a körbe, "hogy miért nem alkalmazott a bizonylatok hiányában becslési eljárást". A felperes kérte figyelembe venni azt a tényt is, hogy az iratok megsemmisülése nem az ő és a társasház hibájából következett be, hanem a csőtörés idején a mentés során a tűzoltóság egy rosszul beszerelt szivattyú miatt áztatta el az iratokat.
A felperes álláspontja szerint az adóhatóságnak a felszámítandó adót is becsülnie kellett volna, hiszen az erre vonatkozó bizonylatok is hiányoztak. Amennyiben viszont az adóhatóság a felszámított adó tekintetében a bevallás adatait elfogadta, ugyanezt tehette volna a levonható adó körében is.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság 13. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
A felperes felülvizsgálati kérelmében azt kérte, hogy "a bíróság kötelezze az adóhatóságot becslésre, ennek hiányában pedig legalább az összes körülmény figyelembe vételével a kiszabott bírságot és késedelmi pótlékot mérsékelje."
A Pp. 273. § (1) bekezdése alapján a jogerős ítélet felülvizsgálatát eljárásjogi vagy anyagi jogi jogszabálysértésre hivatkozással lehet kérni. Így a Legfelsőbb Bíróságnak a felülvizsgálati eljárás során arról kellett döntenie, hogy történt-e olyan jogszabálysértés, amely miatt a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésére, illetőleg a felperes kérelmének teljesítése indokolt lehet.
A felperesi társaság adóhatósági ellenőrzése 2002. évben történt, ezért az eljárásra az akkor hatályos adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény rendelkezései voltak az irányadóak.
A 2002. december 31. napjáig hatályos Art. 60. §-a rendelkezik a becslésről, mint bizonyítási módszerről, amely a törvényeknek megfelelő, a valóságos adó, illetve költségvetési támogatás alapját valószínűsíti. Az Art. 61. §-a a becslés általános szabályaitól eltérően külön rendelkezik az általános forgalmi adónemről. Eszerint, ha az adózó az általános forgalmi adót mulasztotta el megállapítani, bizonylatok hiányában az állami adóhatóság azt a tényleges eladási ár, ennek hiányában a forgalmi érték, vagy az árképzési szabályok alapján kalkulált ár, illetőleg a szokásos piaci ár és a vonatkozó adómérték alapján állapítja meg.
E rendelkezés tehát azt jelenti, hogy az általános forgalmi adónemben a becslésre, mint módszerre, kizárólag akkor kerülhet sor, ha az adózó az általános forgalmi adó megállapítását mulasztotta el. Az általános forgalmi adó levonási joggal kapcsolatos becslést, mint módszert, a 2002. december 31-ig hatályos adózás rendjéről szóló törvény nem ismerte.
2003. január 1-től az Art.-ot módosították és ettől kezdődően, ahogy az alperes és az elsőfokú bíróság helyesen hivatkozott rá, az Art. 66/I. §-a lehetővé tette a levonható általános forgalmi adó becsléssel történő megállapítását abban az esetben, ha a bizonylatok hiánya elháríthatatlan külső okra vezethető vissza.
Ebből következik, hogy törvényi rendelkezés hiányában nem volt alapos az a felperesi kérelem, amely arra vonatkozott, hogy az adóhatóságot kötelezni lehetne a becslési eljárás lefolytatására. Az általános forgalmi adónemben külön szabályozásra került az általános forgalmi adó felszámítása, illetőleg a levonási jog gyakorlásának feltételei. Az általános forgalmi adó levonási és visszaigénylési jog gyakorlására a törvényalkotó szigorú feltételrendszert állapított meg, e feltételek hiányában e joggal élni nem lehetséges.
Ezért volt lehetősége az adóhatóságnak arra, hogy a felszámított általános forgalmi adó számításánál a felperes bevallási adatait vegye figyelembe.
Az általános forgalmi adólevonási jogra azonban az Áfa tv. 32. § (1) bekezdés a) pontja és 35. §-a szigorúbb feltételeket ír elő, így a levonási jog gyakorlására alakilag és tartalmilag hitelesnek tekinthető számla alapján van lehetőség. Az adózó bevallása alapján a levonási jog gyakorlása nem lehetséges.
Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg ítéletében azt is, hogy a törvény a megállapított adókülönbözet után 50%-os bírságot írt elő. A bírság és a késedelmi pótlék kivételes méltányosságból történő mérséklése mérlegelésen alapuló jog, az adóhatóság az eset összes körülményeit figyelembe vette, és ennek alapján a kivételes méltányosság fennálltát nem állapította meg.
A Legfelsőbb Bíróság helytállónak találta azt az elsőfokú bírósági döntést, mely szerint ezt a megállapítást felülmérlegelni a meglévő adatok alapján nem volt lehetséges.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdés alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv. I. 5.286/2006.)