adozona.hu
AVI 2009.3.37
AVI 2009.3.37
A felülvizsgálati eljárásban bizonyítási eljárás lefolytatásának nincs helye [Pp. 275. § (3) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperesnél az adóhatóság két esetben vizsgálatot folytatott. Az egyik alkalommal az 1998. október-december, valamint 1999-től 2002. januári és márciusi általános forgalmi adót vizsgált, a másik alkalommal pedig a 2001-2002. év vonatkozásában összes adónemben tartott vizsgálatot, kivéve az előzőekben vizsgált 2001. és 2002. január, márciusi általános forgalmi adónemet. Mindkét vizsgálatról külön-külön jegyzőkönyv készült. A jelen perbeni esetben két megállapítással kapcsolatosan folyt bírós...
AVI 2009.3.37 A felülvizsgálati eljárásban bizonyítási eljárás lefolytatásának nincs helye [Pp. 275. § (3) bek.]
A felperesnél az adóhatóság két esetben vizsgálatot folytatott. Az egyik alkalommal az 1998. október-december, valamint 1999-től 2002. januári és márciusi általános forgalmi adót vizsgált, a másik alkalommal pedig a 2001-2002. év vonatkozásában összes adónemben tartott vizsgálatot, kivéve az előzőekben vizsgált 2001. és 2002. január, márciusi általános forgalmi adónemet. Mindkét vizsgálatról külön-külön jegyzőkönyv készült. A jelen perbeni esetben két megállapítással kapcsolatosan folyt bírósági eljárás. Az elsők a következő ügyletek voltak.A felperes számítástechnikai termékek nagy- és kiskereskedelmével foglalkozó cég volt, akinek az egyik nagy beszállítója az N. Kft. volt az adott időszakban. A felperes ettől a cégtől több számlát befogadott, a számlák általános forgalmi adótartalmát előzetesen felszámított adóként vette figyelembe bevallásában. Az adóhatóság a számlakibocsátónál kiutalás előtti ellenőrzést végzett általános forgalmi adónemben, és ennek keretében megállapította, hogy a Kft. a vizsgálat megkezdését követően székhelyét áthelyezte, telephelyet nem jelölt, üzletszerű rendszeres tevékenységet székhelyén nem végzett, de feltalálták a telephelyét, ahol raktárhelyiséget bérelt. A helyszíni szemle során első ízben áramszünet volt, a második alkalommal az alkalmazottak a készletnyilvántartó programba bejelentkezni nem tudtak, ezért a készletváltozást, beszerzéseket, a szállítóktól nem tudták ellenőrizni. Az ügyvezető nyilatkozata szerint átlagosan napi 10-20 millió Ft értékű árut forgalmaztak. A helyszíni jegyzőkönyv megállapítása szerint az akkori készletállomány ennél lényegesen kevesebb, kb. 5 millió Ft értékű lehetett.
Az adóhatóság a vizsgálatát kiterjesztette az N. Kft. beszállító cégeire, az S. Kft.-re, az E. Kereskedelmi Kft.-re, a T. Kereskedelmi Kft.-re. A pénzátutalások ezeken a cégeken keresztül történtek ugyanannál a banknál vezetett számlákra, amelynek vége egy beazonosíthatatlan külföldi magánszemély, illetőleg társaság volt.
Az ellenőrzés megállapította, hogy az N. Kft. működése kizárólag abban állt, hogy a szürkegazdaságban forgalmazott számítástechnikai alkatrészeket legalizálta, a kibocsátott számlái azt a látszatot kívánták kelteni, miszerint pénzügyileg az egyes ügyletek rendben történtek.
Az adóhatósági ellenőrzés másik megállapítása, a felperes másik nagy beszállítója a T. Számítástechnikai és Kereskedelmi Kft.-vel volt kapcsolatos. A társaság telephelyet nem jelölt meg. Fő tevékenységi köre számítógép-szoftver nagykereskedelem volt. A felperes és a T. Kft. korábbi ügyvezetője F. Z. kötött egy keret-megállapodást, amely szerint a T. Kft. mint szállító, vállalja éves szinten számítástechnikai alkatrészek vásárlását 1 500 000 000 Ft értékben, amelyet kizárólag a felperesnek értékesít. A felperes ugyanakkor a T. Kft. részére használatra ad egy gépkocsit, tehergépkocsikat, két irodahelyiséget és irodai gépeket, amelyet a T. Kft. a szállítási szerződés teljesítésének érdekében használ.
Az ellenőrzés megállapította, hogy a gépjárműveket a felperes használta, a T. Kft. működésének feltételei teljes egészében hiányoztak.
Az adóhatóság tovább vizsgálta a T. Kft. beszállítójának, az F. Kft.-nek működését, valamint az ehhez a társasághoz kapcsolódó K. Kft., és G. Kft., valamint C. Kft. raktározási tevékenységét. Ennek alapján vizsgálta az egyes cégek tulajdonosi köreit, az alkatrészek szállítására vonatkozó egyes menetleveleket, és megállapította, hogy a T. Kft. által megnevezett beszállítók gazdasági tevékenységet nem végeztek, kizárólag a számlakiállítással foglalkoztak.
Az ellenőrzés eredményeképpen meghozott elsőfokú határozatok 430 218 000 általános forgalmi adóhiányt, ehhez kapcsolódó bírságot és késedelmi pótlékot, valamint a másik elsőfokú határozat 930 128 000 Ft adókülönbözetet tárt fel, melyből 930 520 000 Ft minősült adóhiánynak, továbbá bírságot és késedelmi pótlékfizetési kötelezettséget is megállapított.
A fellebbezés folytán eljáró alperes, mint másodfokú hatóság, 2005. május 25-én kelt határozatával a felperes terhére 420 057 000 Ft adókülönbözetet állapított meg, melyből 419 441 000 Ft adóhiánynak minősült, és kötelezte 209 720 000 Ft bírság és 217 935 000 Ft késedelmi pótlék megfizetésére.
A 2005. május 26-án kelt másik alperesi határozat a felperes terhére 924 574 000 Ft adókülönbözetet állapított meg, melyből 924 498 000 Ft minősült adóhiánynak, továbbá kiszabott 462 249 000 Ft adóbírságot és 375 170 000 Ft késedelmi pótlékot.
A felperes keresetében e határozatok hatályon kívül helyezését kérte.
A felperes álláspontja szerint mind az N. Kft., mind a T. Kft. által kibocsátott számlák szabályosak voltak. A számlákban megjelölt gazdasági események a valóságban megtörténtek, hitelesen bizonyították a vételár kifizetését is. Tényleges értékesítést igazoltak a becsatolt számlák, a garancialevelek, a visszáruk igazolásai, tehát az általános forgalmi adó levonási joggal a felperes a jogszabály szerint élhetett. Mindkét gazdálkodó szerv létező cég volt, az adó áthárítása ténylegesen is megtörtént, az adólevonásnak nem volt akadálya.
A felperes elemezte az egyéb megvizsgált cégek beszállítóinak tevékenységét is, és azt fejtette ki, hogy a rendelkezésre álló adatok igazolták ezeknek a cégeknek a valós teljesítését.
A felperes az egyes határozatokkal szemben külön nyújtott be keresetet, majd kérelmére az elsőfokú bíróság a kereseteket egyesítette.
Az alperes az egyesített kereset elutasítását kérte, és fenntartotta a határozatában foglalt álláspontját.
A Fővárosi Bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Az elsőfokú bíróság ítéletében ismertette az ügy elbírálására szükséges jogszabályi rendelkezéseket, így az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.) 1. § (7) bekezdését az általános forgalmi adóról szóló 2002. évi LXXIV. törvény (Áfa tv.) 32. § (1) bekezdését, 35. § (1) bekezdését, valamint a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (Sztv.) 15. § (3) bekezdését, 83. §, 84. § (2) bekezdését.
Az elsőfokú bíróság ezt követően ítéletében elemezte az adóhatóság által lefolytatott bizonyítási eljárást, így az egyes tanúk vallomását, valamint az egyéb vizsgálat által feltárt adatokat. Ennek alapján az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az eljárás során nem sikerült bizonyítania a felperesnek, hogy az N. Kft. által kibocsátott számlákban feltalált áruk valóban a N. Kft.-től származtak. A számlakibocsátónál lefolytatott vizsgálat - beleértve ebbe az általa beszerzési forrásként feltüntetett társaságokat - ugyanis nem igazolta, hogy a felperes számlakibocsátója rendelkezett a perbeli számlákban érvényesített árumennyiséggel. Ennek igazolására nem volt alkalmas a felperesi érv, mely szerint az értékesítés következtében reklamálásra is sor került.
A felperes példálózva mutatott be e körben egyes tételeket. Ezek azonban nem tudták pótolni a könyvviteli nyilvántartás alapjául szolgáló bizonylatok meglétét.
Az adóhatóság a számlakibocsátónál ugyanis nem tudott a raktár és készletnyilvántartásba betekinteni, az áru átvétele nem került igazolásra, így konkrét, részletes kimutatás az értékesítésről az ellenőrzés számára nem került átadásra. A számlakibocsátó eladói pedig nem voltak elérhetőek és fellelhetők.
A T. Kft.-vel kapcsolatosan az elsőfokú bíróság megállapította, hogy F. Z. tanúvallomásával ellentétesen a menetlevelek tanúsága szerint a tehergépkocsit kizárólag a felperes használta, így nem került bizonyításra, hogy a megrendelt és keretszerződésben megjelölt igen nagy mennyiségű áru valóban a T. Kft.-től került volna leszállításra. A T. Kft. megjelölt beszállító társaságainak ügyvezető igazgatói, külföldi állampolgárok voltak, az ellenőrzés nem tudta őket fellelni. Az adóhatóság köteles volt ellenőrizni a további szállítókat is, így tudta ugyanis tisztázni, hogy a beszerzett áruk a megjelölt cégektől nem származhattak. Így nem lehetett megállapítani, hogy a felperes valójában kivel állt gazdasági kapcsolatban és az adólevonási jog gyakorlására benyújtott számlákban megjelölt események kik között zajlottak a valóságban. Az elsőfokú bíróság a felperes által indítványozott tanúk meghallgatását azért mellőzte, mert ezt az adóhatóság már az eljárása során megtette, így a tanúmeghallgatásoktól további eredmény nem volt várható.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte az ítélet hatályon kívül helyezését, és a keresetének megfelelő ítélet meghozatalát.
A felperes fenntartotta az adóigazgatási eljárás és a peres eljárás során kifejtett jogi álláspontját. Hangsúlyozta, hogy mindkét társaság által kibocsátott számlák alapján jogosult lett volna az általános forgalmi adólevonási jog gyakorlására, a létező cégekkel a valóságban is végbe ment jogügyleteket kötött. Értékelte azokat a bizonyítékokat, amelyek ezt az állítását alátámasztották.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
Az elsőfokú bíróság a Pp. 206. § (1) bekezdése alapján a tényállást a felek előadásának a bizonyítási eljárás során felmerült bizonyítékoknak, okiratoknak, egyéb bizonylatoknak az egybevetése alapján állapította meg. A bizonyítékokat a maguk összességében értékelte és meggyőződése szerint bírálta el.
A Legfelsőbb Bíróság több eseti döntésében kifejtette, hogy a bizonyítás eredményének a mérlegelésre vonatkozó jogszabályi sérelméről csak akkor lehet szó, ha a bíróság által megállapított tényállás az iratok tartalmával ellentétes, iratellenes, illetőleg a bíróság a bizonyítékok egybevetése és összességükben való értékelése során nyilvánvalóan helytelen és kirívóan okszerűtlen következtetésre jutott. A felülvizsgálati eljárás során a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján a jogerős bírói ítéletben foglalt tényállást a bizonyítékok felülmérlegelésével módosítani nem lehet, illetőleg további bizonyításra nincs lehetőség. A perbeli esetben az elsőfokú bíróság a bizonyítékokat okszerűen mérlegelte. Ítéletében a Pp. 221. § (1) bekezdés szerinti indokolási kötelezettségének eleget tett, és helytálló volt a jogszabályi következtetések levonása is.
A Legfelsőbb Bíróság mind az N. Kft., mind a T. Kft. által kibocsátott számlák vonatkozásában egyetértett az adóhatóság és a bíróság azon álláspontjával, miszerint az adott számlák tartalmilag minősültek hiteltelennek, mivel nem lehetett megállapítani a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján, hogy a számlakibocsátó és a felperes között jöttek létre azok az ügyletek, amelyeket a számlák tartalmaztak.
Az adóhatóság által lefolytatott széles körű bizonyítási eljárás során beszerzett adatokat az elsőfokú bíróság megfelelően értékelte, és ezekből az adatokból egyértelműen nem lehetett megállapítani, hogy a számlában feltüntetett mennyiségű és minőségű számítógép-alkatrészeket a felperes valóban a számlakibocsátótól szerezte volna be. A tartalmilag hiteltelen számlára általános forgalmi adó levonási jogot az Áfa tv. 32. § (1) bekezdése, 35. § (1) bekezdése, valamint az Sztv. 165. § és 166. §-a alapján alapítani nem lehet.
A felperes felülvizsgálati kérelmében hivatkozott tényeket és előadásokat a peres eljárás során az elsőfokú bíróság részletesen vizsgálta, valamennyi felvetését a bizonyítékok mérlegelésekor számba vette, és azokat az elsőfokú ítéletében értékelte.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ezen megállapításaival egyetértett, azt megismételni a felülvizsgálati eljárás során hozott ítéletében nem kívánja.
Mindezekre tekintettel a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.238/2006.)