adozona.hu
AVI 2009.3.34
AVI 2009.3.34
Becslési eljárás esetén a bizonyítási teher megoszlik, illetve megfordul (2003. évi XCII. tv. 97., 108., 109. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú adóhatóság 1997-2000 évekre vonatkozó személyi jövedelemadó ellenőrzést végzett a felperesnél, melynek eredményeként határozatával 1 400 000 Ft adókülönbözetet és egyben adóhiányt, valamint 700 000 Ft adóbírságot, 824 000 Ft késedelmi pótlékot állapított meg a felperes terhére. A határozat szerint az 1999-ben és 2000-ben különböző gazdasági társaságok részére nyújtott törzstőke-összeg forrását a felperes hitelt érdemlően nem tudta igazolni. Az alperes a felperes azon hivatkozását,...
AVI 2009.3.34 Becslési eljárás esetén a bizonyítási teher megoszlik, illetve megfordul (2003. évi XCII. tv. 97., 108., 109. §)
Az elsőfokú adóhatóság 1997-2000 évekre vonatkozó személyi jövedelemadó ellenőrzést végzett a felperesnél, melynek eredményeként határozatával 1 400 000 Ft adókülönbözetet és egyben adóhiányt, valamint 700 000 Ft adóbírságot, 824 000 Ft késedelmi pótlékot állapított meg a felperes terhére. A határozat szerint az 1999-ben és 2000-ben különböző gazdasági társaságok részére nyújtott törzstőke-összeg forrását a felperes hitelt érdemlően nem tudta igazolni. Az alperes a felperes azon hivatkozását, hogy édesanyjától 1993., 1994. és 1995-ben kb. 27 millió forintnak megfelelő szír fontot kapott, nem fogadta el azzal, hogy az arról szóló okirat csak a nyilatkozat meglétét és nem az abban foglaltak valóságtartalmát bizonyítja. A felperes szintén nem tudta bizonyítani, hogy az édesanyjától kapott összegek a befektetés időpontjában ténylegesen rendelkezésére álltak.A fellebbezésre eljáró alperes határozatával az elsőfokú határozatot lényegében annak helyes indokai alapján helybenhagyta. Kifejtette, ha valóban sor került a három részletben történő mintegy 27 millió forint átadására, annak a kívülállók számára is valamilyen formában bizonyíthatónak kell lennie. Ezt a felperes nem tudta igazolni, az összegeket nem helyezte bankba, az átváltásokról nem rendelkezett bizonylatokkal. Az állítólagos üzletrészlet-vásárlás és -eladásról semmilyen ellenőrizhető bizonylattal nem rendelkezett.
A felperes pontosított keresetében az alperesi határozat megváltoztatását és az abban foglalt megállapítások mellőzését, másodlagosan az adóhatóság új eljárásra kötelezését kérte.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével a felperes keresetét elutasította. Kifejtette, hogy az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 109. § (1) és (3) bekezdésére hivatkozással a felperesnek kellett bizonyítania, hogy az alperes által valószínűsített 1999. és 2000. évekre vonatkozó adókülönbözetnek és adóhiánynak volt megfelelő forrása. Az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárás adatai alapján elfogadta, hogy kb. 27 millió forint összeget kapott édesanyjától az 1993-1995-ös években. Ugyanakkor ezen összegek 4-6 évvel későbbi meglétét is igazolnia kellett volna.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet kérve annak hatályon kívül helyezését és a jogszabályoknak megfelelő új határozat meghozatalát. Álláspontja szerint az alperesi határozat a kölcsön megtörténtét vitatta és nem azt, hogy az 1999-2000. években rendelkezésére állt-e a felperesnek a kérdéses összeg. Ezt csak az elsőfokú adóhatósági határozat tartalmazta. Az elsőfokú bíróság a Pp. 3. § (3) bekezdésére figyelemmel nem tájékoztatta a felperest az egyéb bizonyítandó tényekről. Az elsőfokú bíróság tévesen értékelte a felperes nyilatkozatát, mert soha nem állította, hogy az egész 27 millió Ft-ot elköltötte, vagy befektette volna.
Az alperes a jogerős ítélet hatályában való fenntartását indítványozta azzal, hogy a bíróság jogszerűen nemcsak az alperesi határozatot, hanem az egész adóigazgatási eljárást vizsgálta. Utalt arra, hogy nemcsak a kölcsön meglétét vitatta, hanem azt is, hogy az később rendelkezésre állt. Egyértelmű volt a felperest terhelő bizonyítási kötelezettség, erről nem kellett a bíróságnak külön tájékoztatnia a jogi képviselővel eljáró felperest.
A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság 8. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
Az adóigazgatási eljárásban általában az adóhatóság köteles a tényállást tisztázni az Art. 97. § (4) és (5) bekezdése, 108. § (1) és (2) bekezdése, valamint 109. § (3) bekezdése értelmében. Ha az adóhatóság azt állapítja meg, hogy az adózó vagyongyarapodásával nincs arányban megszerzett jövedelmének együttes összege, úgy az adóhatóságnak az adó alapját becsléssel kell megállapítania. A bizonyítási teher ilyen esetben megoszlik, illetve megfordul. Az adóhatóság bizonyítja, hogy a becslés alkalmazásának feltételei fennállnak, illetve a becslés során rendelkezésre álló adatok, tények, körülmények, az alkalmazott módszerek az adó alapját valószínűsítik. Ezt követően már az adózót terheli a bizonyítási kötelezettség mind az adóigazgatási, mind a bírósági eljárásban [Pp. 164. § (1) bekezdés].
Az ún. vagyonosodási eljárásban tehát az adózó lehetősége, de egyben kötelessége, hogy az Art. 109. § (3) bekezdésére figyelemmel, a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést hitelt érdemlő adatokkal igazolja.
E körben az adózónak bizonyítania kell a jövedelem megszerzését, de azt is, hogy ez a jövedelem a vitatott időszakban rendelkezésére állt.
Az elsőfokú adóhatósági határozat egyrészt nem ismerte el a felperes által hivatkozott jövedelem megszerzését, másrészt úgy ítélte meg, hogy a felperes azt sem tudta bizonyítani, hogy az édesanyjától kapott összegek a befektetés időpontjában ténylegesen rendelkezésére álltak.
Az Art. 138. § (1) bekezdése értelmében a felettes szerv a fellebbezéssel megtámadott határozatot és az azt megelőző eljárást megvizsgálja tekintet nélkül arra, hogy ki és milyen okból fellebbezett. A vizsgálat eredményeként az adóhatóság a határozatot helybenhagyja, megváltoztatja vagy megsemmisíti. A perben felülvizsgált másodfokú, alperesi adóhatósági határozat az elsőfokú határozatot annak helyes indokai alapján helybenhagyta. Ennek alapján megállapítható, hogy nem csak azt nem fogadta el, hogy a felperes édesanyjától 1993-1995-ben pénzt kapott, de azt sem, hogy ez később a felperesnek rendelkezésére áll volna. Az elsőfokú adóhatóság ezen utóbbi megállapítását az alperes nem módosította, az indokolást e körben nem változtatta meg, nem mellőzte.
Erre figyelemmel az elsőfokú bíróság helytállóan járt el, amikor a bírósági eljárás adatai alapján ugyan bizonyítottnak látta a felperes édesanyja részéről történő pénzösszeg-átadásokat, de azt is vizsgálta, hogy a felperes bizonyítani tudta-e, ezen pénzösszegek törzstőke emeléskor való meglétét. Az Art. 109. § (3) bekezdése és a Pp. 164. § (1) bekezdése alapján egyértelműnek kellett legyen a felperes számára, hogy kit, milyen körben terhel a bizonyítási kötelezettség.
A fentiekre figyelemmel az elsőfokú bíróság eljárása során jogszabálysértést nem követett el, a bizonyítékok megfelelő és okszerű mérlegelésével hozta meg döntését, így azt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.271/2006.)