adozona.hu
AVI 2009.3.32
AVI 2009.3.32
Az adóalap-csökkentés igénybevétele az adózó lehetősége, azt nem az adóhatóságnak, hanem az adózónak kell érvényesítenie [1996. évi LXXXI. tv. 7. § (1) bek., zs) pontja]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 2002. február 10-én megállapodást kötött egy magánszeméllyel ingatlanának díjmentes használatba vételére. A felek a szerződésben rögzítették, hogy az ingatlan teljes felújításának költségei a felperest terhelik. A felperes a felújítást elvégeztette, karbantartási költségként elszámolta, az általános forgalmi adót (továbbiakban: áfát) visszaigényelte.
A felperes 2002. évben magánszemélyek részére biztosított külföldi utazások ellenértékét, 3 178 000 Ft-ot - utazási irodák számlái a...
AVI 2009.3.32 Az adóalap-csökkentés igénybevétele az adózó lehetősége, azt nem az adóhatóságnak, hanem az adózónak kell érvényesítenie [1996. évi LXXXI. tv. 7. § (1) bek., zs) pontja]
A felperes 2002. február 10-én megállapodást kötött egy magánszeméllyel ingatlanának díjmentes használatba vételére. A felek a szerződésben rögzítették, hogy az ingatlan teljes felújításának költségei a felperest terhelik. A felperes a felújítást elvégeztette, karbantartási költségként elszámolta, az általános forgalmi adót (továbbiakban: áfát) visszaigényelte.A felperes 2002. évben magánszemélyek részére biztosított külföldi utazások ellenértékét, 3 178 000 Ft-ot - utazási irodák számlái alapján - költségei között elszámolta. A magánszemélyek nem voltak a felperesi társaság alkalmazottai, illetve tagjai, részükre a felperes az utazási költséget 2002. évben nem számlázta ki, könyveiben, mérlegében követelései között nem szerepeltette.
Az adóhatóság a felperesnél 2002. évre költségvetési kapcsolatok átfogó ellenőrzését végezte el. Ennek során a felperes kérte, hogy az adóhatóság 1996. évi LXXXI. törvény (továbbiakban: Tao. tv.) 7. § (1) bekezdés zs) pontja alapján adóalap-csökkentő tételként vegye figyelembe a 143 főkönyvi kartonon nyilvántartott új tárgyi eszközként kimutatott berendezések, műszaki gépek értékét, mivel azok a vállalkozás érdekét közvetlenül szolgálják.
Az ellenőrzés eredményeként hozott elsőfokú határozatot az alperes határozatában megváltoztatta, a felperest kötelezte társasági adó (továbbiakban: tao), személyi jövedelemadó (továbbiakban: szja) és százalékos egészségügyi hozzájárulás (továbbiakban: eho) adónemekben összesen 3 211 000 Ft adóhiánynak minősülő adókülönbözet, 1 605 000 Ft adóbírság, 1 154 000 Ft késedelmi pótlék megfizetésére.
Az alperes a felújítás téves elszámolása miatt a felperes adózás előtti eredményét 10 000 000 Ft-tal megnövelte, az elszámolt értékcsökkenésre tekintettel 10 000 Ft-tal csökkentette, és ennek társasági adóalapra gyakorolt hatását kimutatta. Az alperes a magánszemélyek részére biztosított utazási költségeket az 1995. évi CXVII. törvény (továbbiakban: Szja. tv.) 69. § (1) és (4) bekezdéseire tekintettel természetbeni juttatásnak minősítette, a felperes terhére 1 398 000 Ft szja és 350 000 Ft eho adókülönbözetet állapított meg az 1998. évi LXVI. törvény (továbbiakban: Eho. tv.) 3. § bb) pontjában, 4. § (1) bekezdésében foglaltakra figyelemmel. Az alperes álláspontja szerint a felperes nem bizonyította, hogy a beszerzett tárgyi eszközök vállalkozási tevékenységét közvetlenül szolgálják, ezért a társaság adózás előtti eredményét 8 126 000 Ft-tal megnövelte, ezen adóalap után terhére 1 463 000 Ft tao adókülönbözetet írt elő. Rögzítette azt is, hogy a felperes az adókedvezményt csak az ellenőrzés megkezdésének időpontjáig érvényesíthette volna.
A felperes keresetében a határozatok hatályon kívül helyezését kérte. Azzal érvelt, hogy az ingatlanon elvégzett munkák nem a felújítás, hanem a karbantartás körébe tartoztak. A külföldi úton résztvevő magánszemélyek a költségeket megtérítették, így részükre nem nyújtott természetbeni juttatást. Az alperes jogszerűtlenül nem alkalmazta a társasági adóalap-csökkentést.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Azt állapította meg, hogy az ingatlanon elvégzett munkálatok felújításnak minősülnek, amelyek számviteli elszámolását az alperes jogszerűen végezte el. A magánszemélyek 2005. évi befizetései nem teszik jogszabálysértővé az alperesi határozatot. A felperes nem bizonyította, hogy az utazási szolgáltatást igénybe vevő magánszemélyeknek megtérítési kötelezettsége lett volna. Az alperes helyesen minősítette az utazási költségeket természetbeni juttatásnak, jogszerűen írta elő a felperes szja- és eho-fizetési kötelezettségét. A 2002. évi új tárgyi eszköz beszerzések kapcsán is megalapozottak és törvényesek az alperesi megállapítások. A felperes nem volt jogosult a kisvállalkozói adókedvezmény igénybevételére.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte annak hatályon kívül helyezését, kereseti kérelme szerinti döntés meghozatalát a külföldi utazásokkal kapcsolatos költségeket és a társasági adókedvezményt érintő részében. Azzal érvelt, hogy a jogerős ítélet nem felel meg az Szja. tv. 69. § (1) bekezdésében és az Eho. tv. 3. § bb) pontjaiban foglaltaknak. A magánszemélyek 2005-ben kamattal növelt mértékben megtérítették a költségeket, így a természetbeni juttatás utáni adóztatásnak nincs jogalapja. Jogosult volt a társasági adókedvezmény utólagos igénybevételére. Ezt az adóhatóságnak, mint javára szóló körülményt, hivatalból figyelembe kellett volna vennie. A beszerzett tárgyi eszközök közvetlenül szolgálták a vállalkozást, ezért a jogerős ítélet e körben nem felel meg a Tao. tv. 7. § (1) bekezdés zs) pontjában és a 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 97. § (6) bekezdésében foglaltaknak.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 10. számú ítéletének felülvizsgálati kérelemmel nem támadott részét nem érintette, felülvizsgálati kérelemmel támadott részét hatályában fenntartotta.
A felperes bejelentett és engedélyezett tevékenységi körében utazásszervezés, utazásközvetítés nem szerepel. Az utazásokon résztvevő személyek nem voltak a társaság tagjai, illetve alkalmazottai. A felperes az eljárás során utazási költségek visszafizetésének kötelezettségét tartalmazó, vagy közvetített szolgáltatás teljesítésére vonatkozó megállapodást nem csatolt. A felperes a felmerült utazási költségeket 2002. évben a magánszemélyeknek nem számlázta tovább, a szolgáltatás ellenértékét árbevételként nem számolta el, követelésként nem mutatta ki [2000. évi C. törvény 3. § (4) bekezdés 1. pontja, 65. § (1), (5), (6) bekezdései, 72. § (1) bekezdése]. Önmagukban a 2005. évi befizetési pénztárbizonylatok nem alkalmasak annak igazolására, hogy ezek a 2002. évben igénybe vett utazásokhoz kapcsolódnak mivel a felperes a magánszemélyekkel számlázás útján nem térítette meg az utazások ellenértékét, azt követelésként sem tartotta nyilván. A felperesnek továbbá nem az ellenőrzést követően, hanem a vizsgálattal érintett időszakban, 2002. évben kellett volna intézkednie a megtérítés iránt úgy, hogy azt számlázása, könyvelése, mérlege, társasági adóbevallása is alátámassza [Art. 49. § (1) és (2) bekezdései].
Az elsőfokú bíróság tehát a jogszerűen megállapított és ennélfogva a rendkívüli jogorvoslati eljárásban is irányadó tényállásra, valamint az Szja. tv. 69. § (1), (4) és (6) bekezdéseiben, az Eho. tv. 3. § bb) pontjaiban foglaltakra figyelemmel helyesen állapította meg, hogy jogszerű volt a felperes kötelezése az szja és eho adókülönbözet megfizetésére.
A felperes társasági adóbevallásában adóalap-csökkentést a Tao. tv. 7. § (1) bekezdés zs) pontja alapján nem érvényesített. Az ellenőrzés megkezdéséig társasági adónemben önellenőrzést nem végzett. Az adóalap-csökkentés igénybevétele a törvényi szabályozásból következően az adózó lehetősége; azt nem az adóhatóságnak, hanem az adózónak kell érvényesítenie. Az adóhatóságnak az Art. 97. § (6) bekezdése szerinti tényállás tisztázási kötelezettségéből nem vezethető le, hogy az adóhatóságnak vizsgálnia kellene az adózó által választható, de adóbevallásban nem érvényesített adóalap-csökkentési kedvezmény fennállását. Az adózó továbbá az adóellenőrzés megkezdéséig élhet a helyesbítés, önellenőrzés, módosítás lehetőségével (Art. 49. §).
Adóalap-csökkentést csak akkor lehet érvényesíteni, ha annak törvényi feltételei fennállnak. A perbeli esetben ezek a felperes esetében nem állapíthatóak meg. A Tao.tv. 7. § (1) bekezdés zs) pontja értelmében az adózás előtti eredményt csökkenti az adóév utolsó napján a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény előírása szerint a korábban még használatba nem vett, a műszaki berendezések, gépek, járművek közé sorolandó tárgyi eszköz üzembe helyezése érdekében elszámolt adóévi beruházások értéke figyelemmel a (11)-(13) bekezdésben foglaltakra. Az Sztv. 26. § (4) bekezdése értelmében a műszaki berendezések, gépek, járművek között kell kimutatni a rendeltetésszerűen használatba vett, üzembe helyezett, a vállalkozó tevékenységét közvetlenül szolgáló gépeket, berendezéseket, műszereket, szerszámokat. Feltétel tehát, hogy a tevékenységet közvetlenül szolgáló eszközöknek minősüljenek a tárgyi eszközök, és ezeket a nyilvántartás is alátámassza. A felperes azonban azokat az eszközöket, amelyek után adóalap-csökkentő kedvezménnyel kívánt élni nem a 13. műszaki berendezések, gépek, járművek számlacsoportba, hanem a 14. egyéb üzemi irodai gépek, berendezések, felszerelések számlacsoportba tartozó vállalkozási tevékenységet közvetetten szolgáló eszközként sorolta be. Ez utóbbi besorolás után pedig kedvezmény nem vehető igénybe. A felperes könyvelési adatai alapján tehát nem igazolta, hogy a tárgyi eszköz beszerzések tevékenységét közvetlenül szolgáló berendezések lettek volna. A felperesnek - nyilatkozata értelmében is - 2002. évben bérbeadásból, ügynökképzésből volt bevétele. Hitelt érdemlő bizonyítékokat nem csatolt arra vonatkozóan, hogy a hivatkozott tárgyi eszközöket bérbe adta volna, vagy hogy az eszközök a bérbeadásra került épületekben kerültek volna felszerelésre, és ezáltal közvetlenül szolgálták volna a vállalkozás érdekét.
Az elsőfokú bíróság tehát helyesen állapította meg, hogy az alperes jogszerűen növelte meg a felperes társasági adóalapját, és törvényesen kötelezte az 1 463 000 Ft társasági adókülönbözet megfizetésére is.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemmel támadott részét hatályában fenntartotta [Pp. 275. § (3) bekezdése]. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.344/2006.)