adozona.hu
AVI 2009.3.30
AVI 2009.3.30
Nem alkalmazható az Áfa törvény 44. § (5) bekezdésében írt rendelkezés, ha az adózó a valótlan tartalmú számlák kibocsátásában aktívan közreműködött [1992. évi LXXIV. tv. 44. § (5) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes a 2004. december havi általános forgalmi adó (továbbiakban: áfa) bevallásában adólevonási jogot gyakorolt B. J. egyéni vállalkozó által kibocsátott számlákra alapítottan.
Az adóhatóság 2004. december hónapra áfa adónemben bevallások utólagos vizsgálatára irányuló kiutalás előtti ellenőrzést végzett. Az ennek eredményeként hozott elsőfokú határozatban a felperes terhére 948 000 Ft adókülönbözetet állapított meg és 474 000 Ft adóbírságot szabott ki.
A felperes fellebbezése folytán ...
AVI 2009.3.30 Nem alkalmazható az Áfa törvény 44. § (5) bekezdésében írt rendelkezés, ha az adózó a valótlan tartalmú számlák kibocsátásában aktívan közreműködött [1992. évi LXXIV. tv. 44. § (5) bek.]
A felperes a 2004. december havi általános forgalmi adó (továbbiakban: áfa) bevallásában adólevonási jogot gyakorolt B. J. egyéni vállalkozó által kibocsátott számlákra alapítottan.Az adóhatóság 2004. december hónapra áfa adónemben bevallások utólagos vizsgálatára irányuló kiutalás előtti ellenőrzést végzett. Az ennek eredményeként hozott elsőfokú határozatban a felperes terhére 948 000 Ft adókülönbözetet állapított meg és 474 000 Ft adóbírságot szabott ki.
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Döntését az 1992. évi LXXIV. törvény (továbbiakban: Áfa tv.) 4. § (1) bekezdésében, 32. § (1) bekezdés a) pontjában, 35. § (1) bekezdésében, 43. § (4) bekezdésében, 44. § (5) bekezdésében, a 2000. évi C. törvény (továbbiakban: Sztv.) 15. § (3) bekezdésében, 166. § (2) bekezdésében foglaltakra alapította. Határozatát azzal indokolta, hogy a B. J. által kibocsátott számlák alakilag és tartalmilag hiteltelenek, fiktívek. B. J. egyéni vállalkozói minőségében a felperes részére szolgáltatást nem teljesített. A munkát ténylegesen elvégző személyek nem azonosíthatóak. A felek közötti gazdasági esemény nem ment végbe, adó áthárítására nem került sor.
A felperes keresetében a határozatok hatályon kívül helyezését kérte.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Azt állapította meg, hogy az alperes tényállás tisztázási kötelezettségének eleget tett, a bizonyítékokat megfelelően mérlegelve helytállóan jutott arra a következtetésre, hogy a felperes és B. J. vállalkozó között tényleges vállalkozási szerződés nem jött létre.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte annak hatályon kívül helyezését, kereseti kérelme szerinti döntés meghozatalát, vagy az elsőfokú bíróság utasítását új eljárásra, új határozat hozatalára. Azzal érvelt, hogy az elsőfokú bíróság a bizonyítékokat "nem megfelelően, iratellenesen értékelte, illetőleg a megállapított tényekből és az elé tárt egyértelmű bizonyítékokból" téves, jogellenes következtetéseket vont le. Az eljárás során ugyanis igazolta, hogy a gazdasági esemény a felek között létrejött vállalkozási szerződés alapján ténylegesen teljesült. Az egyéni vállalkozó által kiállított számla alapján adó áthárítására és annak megfizetésére is sor került. A számlák hitelesek, az adólevonási jog megillette. A bíróság nem tett eleget a Pp. 221. § (1) bekezdése, Pp. 336/A. § (2) bekezdése szerinti kötelezettségének.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 6. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
A rendkívüli jogorvoslati eljárásban a Legfelsőbb Bíróság az iratok alapján dönt, nincs helye a bizonyítékok ismételt egybevetésének, felülmérlegelésnek [Pp. 275. § (1) bekezdése]. A jogerős ítélet tényállása kapcsán jogszabálysértés csak akkor állapítható meg, ha az iratellenes, vagy nyilvánvalóan téves, a logika szabályaival ellentétes tényeket, ténybeli következtetéseket rögzít. Nem állapítható meg iratellenesség azon a jogcímen, hogy valamely bizonyíték bizonyító ereje tekintetében a fél álláspontja nem azonos a bíróságéval. Ez ugyanis nem iratellenességre utal, hanem a bizonyítékok felülmérlegelésére irányul, amire nincs lehetőség (BH 1994/639., BH 2002/29.)
A felülvizsgálati kérelemmel támadott jogerős ítélet tényállása kapcsán jogszabálysértés nem állapítható meg a következők miatt:
Az adólevonási jog alapjául szolgáló, javított bizonylatok kibocsátására a számlák 2004. decemberi keltezésével szemben 2005 januárjában került sor. A számlákon fizetési módként készpénzes teljesítés szerepel, ugyanakkor a számlák nem egyszerűsített készpénzfizetési számlák, hanem az Áfa tv. 13. § (1) bekezdés 16. pontja szerinti számlák, amelyekhez pénztárbizonylat nem kapcsolódik. A felperes készpénzes elszámolásai között 2004. december 22-i időponttal B. J. egyéni vállalkozó részére történő kifizetés nem szerepel. A számlákat az építésvezető állította ki és íratta alá B. J.-vel 2005 januárjában. Ezekből a jogerős ítéletben iratszerűen megállapított tényekből okszerűen következik az a ténybeli következtetés, hogy a számlák önmagukban az ellenérték megfizetését nem igazolják, a számlákon feltüntetett összeg kifizetésére a számlák szerinti időpontban nem kerülhetett sor.
Az elsőfokú bíróság helytállóan mutatott rá arra is, hogy a hiteles számla feltétele, hogy az abban foglalt gazdasági esemény a számla szerinti módon és a számla szerinti felek között valósuljon meg. Ezért önmagában az a tény, hogy az építőipari munka elvégzésre került, nem alkalmas a kereseti érvelés alátámasztására, a számlák tartalmi hitelességének igazolására. A felperes nem iratszerűen hivatkozott arra, hogy a kiszámlázott munkaérték azonos a ténylegesen elvégzett, valóságban ellenőrizhető munkákkal. Ezt ugyanis a számlák tartalmának és az építési napló adatainak egybevetése nem igazolja.
A felperes érvelésével ellentétben a megyei bíróság ítéletét nem kizárólag a számlakibocsátó azon nyilatkozatára alapította, mely szerint munkát nem végzett, a számla szerinti összeget nem vette át, és a számlákat a számlaérték meghatározott százalékáért bocsátotta ki, hanem az előzőekben részletezettekre, továbbá arra, hogy a számlakibocsátó munkavégzéshez szükséges eszközökkel, alkalmazottakkal nem rendelkezett, és a tanúk alvállalkozói közreműködést egyértelműen megkérdőjelező nyilatkozataira, vagyis valamennyi bizonyíték egybevetésére, értékelésére.
A jogerős ítélet teljes körűen megfelel a Pp. 221. § (1) bekezdésében foglaltaknak. Az elsőfokú bíróság a felperes valamennyi bizonyítási indítványának helyt adott. Az iratokból megállapíthatóan a felperes H. I. meghallgatását nem kérte (6. sz. tárgyalási jegyzőkönyv).
Az alperes a határozatban megállapított tényállás alapjául szolgáló valamennyi bizonyítékát az elsőfokú bíróságnak megküldte. Önmagában abból a tényből, hogy egy-egy bizonyíték bizonyító ereje tekintetében a felperes jogi álláspontja nem azonos az alperesével, illetve a bíróságéval, nem alkalmas annak megállapítására, hogy az alperes tényállás tisztázási kötelezettségének nem tett eleget.
A Pp. 336/A. § (2) bekezdése szerinti szabály megszegése nem állapítható meg. Az a tény, hogy a felperes az alperes bizonyítékainak bizonyító erejét vitássá teszi, önmagában nem alkalmas az ügylet és a számlák hitelességének igazolására. A bíróság a perben az alperes és a felperes által felajánlott bizonyítást egyaránt vizsgálta, részletesen értékelte, döntésének indokát adta. Az elsőfokú bíróság az iratszerű, és okszerű ténybeli következtetéseket tartalmazó tényállásból helytállóan vonta le azt a következtetést, hogy az alperes határozata megalapozott és jogszerű, a felperes adólevonási jogát - a perben vitatott bizonylatok alapján - nem jogszerűen gyakorolta. A felperes a perben nem bizonyította, hogy B. J. egyéni vállalkozói minőségében tényleges szolgáltatást teljesített volna a felperes részére.
A valótlan tartalommal bíró számlák kibocsátásában a felperes maga is aktívan közreműködött (a javított számlákat a kft. alkalmazottja töltötte ki az ügyvezető által meghatározott tartalommal). Ennélfogva a felperes alaptalanul hivatkozott az Áfa tv. 44. § (5) bekezdése szerinti rendelkezés alkalmazhatóságára is.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a jogerős ítélet nem sért eljárási, illetve anyagi jogszabályt, teljes körűen megfelel a jogvita eldöntésére irányadó anyagi jogi jogszabályi rendelkezéseknek. Ezért azt a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.325/2006.)