adozona.hu
AVI 2009.1.10
AVI 2009.1.10
A felülvizsgálati eljárásban a tényállás módosítására vagy a bizonyítékok újraértékelésére általában nincs lehetőség [Pp. 206. § (1) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes megváltozott munkaképességű dolgozókat foglalkoztató gazdasági társaság, amely a megváltozott munkaképességű dolgozók foglalkoztatásáról és szociális ellátásáról szóló 8/1983. (VI. 29.) EüM-PM együttes rendelet (továbbiakban: R.) szabályai szerint 2005. január hónapra 1 356 000 Ft támogatást igényelt.
Az elsőfokú adóhatóság határozatával felperes terhére munkáltató rehabilitációs tevékenységét segítő támogatás adónemben 41 000 Ft adóhiányt állapított meg, amely után 12 000 Ft adób...
AVI 2009.1.10 A felülvizsgálati eljárásban a tényállás módosítására vagy a bizonyítékok újraértékelésére általában nincs lehetőség [Pp. 206. § (1) bek.]
A felperes megváltozott munkaképességű dolgozókat foglalkoztató gazdasági társaság, amely a megváltozott munkaképességű dolgozók foglalkoztatásáról és szociális ellátásáról szóló 8/1983. (VI. 29.) EüM-PM együttes rendelet (továbbiakban: R.) szabályai szerint 2005. január hónapra 1 356 000 Ft támogatást igényelt.Az elsőfokú adóhatóság határozatával felperes terhére munkáltató rehabilitációs tevékenységét segítő támogatás adónemben 41 000 Ft adóhiányt állapított meg, amely után 12 000 Ft adóbírságot és 433 Ft késedelmi pótlékot szabott ki. Határozatában az elnevezésük szerint munkaszerződés alapján foglalkoztatott varrónők jogviszonyát bedolgozói jogviszonynak minősítette, mely alapján változott az átlagos statisztikai létszám is, és a dotáció számítása.
A felperes által 2005. január hónapra jogszerűen igényelt dotáció összegét 1 315 000 Ft-ban állapította meg.
Az alperes határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta azzal, hogy a felperes jogellenesen járt el akkor, amikor a bedolgozóként foglalkoztatott varrónők korrigált átlagos statisztikai létszámának meghatározásakor a szerződések szerinti munkaórát viszonyította a teljes munkaidőhöz, nem pedig a részükre kifizetett havi munkabért a teljes munkaidőben foglalkoztatott, megváltozott munkaképességek által elért átlagkeresethez.
A felperes keresetében az alperes határozatának - az elsőfokú határozatra is kiterjedő - hatályon kívül helyezését kérte azzal, hogy tévesen minősítette a közte és dolgozói között létrejött munkajogviszonyt bedolgozói jogviszonnyá.
Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 97. § (4) és (6) bekezdései alapján az adóhatóság a tényállást nem tisztázta, nem bizonyította, valamint az adózó javára szolgáló tényeket sem tárta fel.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy a bedolgozók foglalkoztatásáról a R.a> rendelkezik, bizonyos kérdésekben pedig a munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (Mt.) előírásait kell figyelembe venni. A bedolgozók foglalkoztatásáról szóló 24/1994. (II. 25.) Korm. rendelet (továbbiakban: Korm. r.) értelmében bedolgozói jogviszonyt olyan önállóan végezhető munkára lehet létesíteni, amelyre teljesítmény követelmény munkanorma formájában, illetőleg más mennyiség, vagy minőségi mutatókkal meghatározható. A bedolgozó a munkát általában saját munkaeszközzel, a foglalkoztató által biztosított anyaggal, önállóan a munkáltató közvetlen irányítása nélkül végzi. Munkájához a vele közös háztartásban élő segítségét is igénybe veheti. Az Mt.</a> a munkaviszony fogalmát nem határozza meg, a jogalkalmazói gyakorlat alakította ki ennek fő ismérveit. A munkavállaló általános kötelezettségeit az Mt. 103. § (1) bekezdése határozza meg. Az elsőfokú bíróság a munkaviszonyra illetve a bedolgozói jogviszonyra jellemző összevetéséből azt állapította meg, hogy a felperes és dolgozói között munkaviszony létrejötte nem állapítható meg. A munkavállalók "napi" munkavégzésének szabályai nem voltak meghatározva. Az sem volt bizonyított, hogy a munkavállaló valóban napi 6 óra munkaidejét munkában töltötte. A munkáltató irányítási, ellenőrzési jogosultsága sem volt biztosított.
A megyei bíróság rámutatott arra, hogy a munkaidőnek a meghatározása a munkáltató feladata, nem pedig a munkavállalóé. Ez a perbeli esetben nem valósulhatott meg.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérve annak hatályon kívül helyezését, és a keresetnek történő helyt adást. Fenntartotta jogi álláspontját, hogy közte és dolgozói között munkáltatói jogviszony, és nem bedolgozói jogviszony jött létre. A R.a>-ben szabályozott bedolgozói jogviszony tárgyi oldala teljes egészében hiányzott. Az ítéletben kifejtettekkel szemben megvalósult a munkáltatói közvetlen irányítás. Teljesítménybérezés helyett időbér alkalmazására került sor. Az elsőfokú bíróság ugyan hivatkozott az Mt. 103. § (1) bekezdésére, de az itt meghatározottak meglétét vagy hiányát nem elemezte, hanem elfogadta alperes hivatkozásait. Az Art. 19. § (3) bekezdése alapján a szerződéseket valódi tartamuk alapján kell minősíteni, ami a perbeli esetben elmaradt.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban való fenntartását indítványozta azzal, hogy nem munkaviszony, hanem bedolgozói jogviszony valósult meg, és ennek alapján kellett a korrekciót elvégezni.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
A felperes felülvizsgálati kérelmében ugyan az Art. 19. § (7) bekezdésére hivatkozott, de a szöveg tartalma alapján nyilván az Art. 1. § (7) bekezdésére gondolt, melynek értelmében a szerződést, ügyletet és más hasonló cselekményeket valódi tartalmuk szerint kell minősíteni. A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint mind az adóhatóságok, mind az elsőfokú bíróság ennek megfelelően járt el, amikor vizsgálta a felperes és a varrónorma között létrejött szerződés tartalmát, hogy az az elnevezésétől függetlenül a munkaviszonyra, vagy a bedolgozói jogviszonyra jellemző elemeket tartalmazza-e.
A Pp. 206. § (1) bekezdése értelmében a bíróság a tényállást a felek előadásának és a bizonyítási eljárás során felmerült bizonyítékok egybevetések alapján állapítja meg, a bizonyítékokat a maguk összességében értékeli, és meggyőződése szerint bírálja el. A Legfelsőbb Bíróság hivatkozik arra, hogy a felülvizsgálati eljárásban - annak rendkívüli perorvoslati jellegére figyelemmel - a tényállás módosítására, vagy a bizonyítékok újraértékelésére általában nincs lehetőség. Erre csak akkor van mód, ha a jogerős ítéletet hozó bíróság tényállása iratellenes megállapításokat tartalmaz, illetve a bizonyítékokat kirívóan okszerűtlenül mérlegelte.
A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint azonban az elsőfokú bíróság jogerős ítéletében a fenti hibáktól mentesen állapította a tényállást, és a bizonyítékok kirívóan okszerűtlen mérlegelése sem volt megállapítható. Az elsőfokú bíróság részletesen indokolta, hogy az Mt.</a> és a Korm. r. rendelkezéseire figyelemmel miként vizsgálta és értékelte a jogviszony egyes elemeit, amely alapján eldönthető, a felperes munkaviszonyt vagy bedolgozói jogviszonyt létesített a varrónőkkel. Vizsgálta a munkavégzés helyszínét, a munkaidő meghatározását, a munkáltatói irányítás és ellenőrzési jogosultság megvalósulását.
Ezzel a vizsgálati módszerrel és az abból levont jogkövetkeztetésekkel a Legfelsőbb Bíróság is mindenben egyetértett, ezért az elsőfokú bíróság jogerős ítéletét a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.149/2006.)