adozona.hu
AVI 2009.1.7
AVI 2009.1.7
Az adómentes és bevallási kötelezettség alá nem eső jövedelmek forrásait és összegét kizárólag az adózó tudja teljes körűen megnevezni és bizonyítani [2003. évi XCII. tv. 108. §]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes egyik alapítója a T. Kereskedelmi Kft.-nek (továbbiakban: kft.). A felperes folyamatosan nyújtott kölcsönt a kft. gazdálkodásához, melynek legmagasabb összege 1999. december 10-én 21 112 095 Ft, 2000. szeptember 12-én 42 600 000 Ft volt.
Az adóhatóság a felperesnél személyi jövedelemadó (továbbiakban szja) adónemben 1999-2002. évekre vonatkozóan ellenőrzést végzett. Az ennek eredményeként hozott elsőfokú határozatban kötelezte a felperest 11 460 840 Ft adóhiánynak minősülő adókülö...
AVI 2009.1.7 Az adómentes és bevallási kötelezettség alá nem eső jövedelmek forrásait és összegét kizárólag az adózó tudja teljes körűen megnevezni és bizonyítani [2003. évi XCII. tv. 108. §]
A felperes egyik alapítója a T. Kereskedelmi Kft.-nek (továbbiakban: kft.). A felperes folyamatosan nyújtott kölcsönt a kft. gazdálkodásához, melynek legmagasabb összege 1999. december 10-én 21 112 095 Ft, 2000. szeptember 12-én 42 600 000 Ft volt.Az adóhatóság a felperesnél személyi jövedelemadó (továbbiakban szja) adónemben 1999-2002. évekre vonatkozóan ellenőrzést végzett. Az ennek eredményeként hozott elsőfokú határozatban kötelezte a felperest 11 460 840 Ft adóhiánynak minősülő adókülönbözet, 5 730 420 Ft adóbírság, 6 078 892 Ft késedelmi pótlék megfizetésére.
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Az alperes azt állapította meg, hogy a felperesnek az ellenőrzés alá vont időszakban szerzett, bevallott adóköteles jövedelmei nem nyújtottak fedezetet a tagi kölcsönökre, amelyek forrásainak igazolására a felperes kísérletet sem tett. A felperes jövedelmét nem teljes körűen vallotta be, a tagi kölcsönöket nem adózott jövedelméből teljesítette, adójóváírás érvényesítésére nem volt jogosult. Az alperes a felperes valóságos adójának alapját becsléssel állapította meg, érdemi döntését a 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 108-109. §-aiba, az 1995. évi CXVII. törvény (továbbiakban: Szja. tv.) 28. § (1) és (2) bekezdéseibe, 33. § (1) és (2) bekezdéseibe foglaltakra alapította.
A felperes keresetében a határozatok megváltoztatását, fizetési kötelezettségének mellőzését, vagy a határozatok hatályon kívül helyezését és az elsőfokú adóhatóság új eljárásra kötelezését kérte. Vitatta a határozatok jogalapját, azzal érvelt, hogy a tényállás "hibás és hiányos". Az alperes eljárása nem felelt meg az Art. 108-109. §-aiba, az 1990. évi XCI. törvény 65. § (3) és (4) bekezdésébe, 100. § (3) és (4) bekezdésébe, a 66/H. §-ába foglaltaknak.
A megyei bíróság jogerős ítéletében a felperes bizonyítási indítványát és keresetét elutasította. Azt állapította meg, hogy az alperes kapcsolódó vizsgálatot nem végzett, a kft. ellenőrzése során szerzett adatokat jogszerűen használta fel, eljárási jogszabálysértést nem követett el. A felperes tagi kölcsönére vonatkozó valamennyi adatot - a perben kirendelt igazságügyi szakértő véleményével is alátámasztottan - az alperes helyesen rögzítette. A felperes - noha a bizonyítás őt terhelte - az adóigazgatási eljárás során és a keresetében sem jelölt meg olyan bizonyítékot, amely a külföldi üzleti partner általi kölcsönnyújtás tényét bizonyíthatta volna. A perben csatolt közjegyzői okiratba foglalt nyilatkozatot nem találta elégségesnek a kereseti érvelés alátámasztására. Az elsőfokú bíróságnak az volt a jogi álláspontja, hogy a becslés jogalapja fennállt. Az adóalaptól való eltérést a felperes hitelt érdemlő adatokkal nem igazolta. A felperes érvelésével ellentétben az alperes elévülési időre vonatkozó adófizetési kötelezettséget nem állapított meg, az Art. szerinti súlyosítási tilalmat nem szegte meg, visszamenőleges hatállyal jogszabályt nem alkalmazott. Az alperes a felperes szja. fizetési kötelezettségét - jogalapját és összegszerűségét tekintve - jogszerűen írta elő.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte annak hatályon kívül helyezését, kereseti kérelme szerinti döntés meghozatalát, vagy hatályon kívül helyezés mellett az elsőfokú bíróság utasítását új eljárásra, új határozat hozatalára. Azzal érvelt, hogy az elfogultsági kifogását és az ügyében eljáró bíró kizárására vonatkozó indítványát elutasító végzés jogszabálysértő, nem felel meg az 1997. évi LXVI. törvény (továbbiakban: Bszi.) 9. §-ában foglaltaknak. Kifejtette, hogy a határozatok nem felelnek meg az Art. 100. § (4) bekezdése, Art. 108-109. §-ai szerinti rendelkezéseknek. Vitatta a szakértői véleményt, sérelmezte bizonyítási indítványának elutasítását, a bizonyítékok értékelését, és az elsőfokú bíróság bizonyítási teherre vonatkozó jogi álláspontját. Kifejtette, hogy bevételei, jövedelmei nem a vizsgált időszakban, hanem az elévülés miatt már vizsgálat alá nem vonható korábbi években keletkeztek.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
Elfogultságot csak olyan tény vagy körülmény eredményez, amelyből objektíve, okszerűen következik, hogy a pártatlan elbírálás nem biztosított (BH 1990/348., BH 2002/287. KGD 2002/72.). Ez a felperes által előadott körülmények esetén nem állapítható meg.
A perben eljáró bíró kizárása iránti kérelmet elutasító 14. számú végzés jogszerű, megfelel a Pp. 13. § (1) bekezdés e) pontjába és 18. § (1) bekezdésébe, a Bszi. 9. §-ába foglaltaknak. A végzésben kifejtett jogi álláspontot a Legfelsőbb Bíróság teljes körűen osztja.
Az iratokból megállapíthatóan a felperesnél végzett szja ellenőrzést időben megelőzte a kft.-nél végzett adóellenőrzés. Ennek során szerzett tudomást az adóhatóság a felperes által nyújtott tagi kölcsönről és élt jelzéssel az illetékes társosztályhoz szja. ellenőrzési javaslattal. A felperes érvelésével ellentétben az adóhatóság a kft.-nél kapcsolódó ellenőrzést nem végzett, ennél fogva annak eredményét nem is ismertethette, az Art. 100. § (4) bekezdése szerinti szabályt nem szeghette és nem is szegte meg.
Az Art. szerinti szabad bizonyítás elvéből következően az adóhatóság jogosult volt arra, hogy felhasználja a kft. adóellenőrzése során tudomására jutott - bizonylatokkal, könyvelési adatokkal és egyéb dokumentumokkal igazolt - tagi kölcsönre vonatkozó tényeket, bizonyítékokat. A felperes alaptalanul hivatkozott arra, hogy a tagi kölcsönre vonatkozó bizonylatok megismerésére csak a peres eljárásban nyílt lehetősége. A felperes ugyanis olyan társaságnak adott kölcsönt, amelynek tulajdonosa, ügyvezetője, képviselője volt, így saját maga és társasága tekintetében az általa nyújtott hitelekre vonatkozó bizonylatok, bevallások és könyvelések adatait ismernie kellett, ezeket egyébként a peres eljárás során maga adta át a szakértőnek, továbbá az Art. 47. § (3) és (6) bekezdése, az Szja. tv. 1. § (3) bekezdése, 7. § (1) bekezdés c) és d) pontjai értelmében bizonylat és iratmegőrzési kötelezettség terhelte. A felperes - a szakértő által alperessel egyezően megállapított - tagi hitelre vonatkozó, számviteli bizonylatokkal igazolt tényekkel szemben a perben ellenbizonyítással nem élt.
A szakértői bizonyítás a felperes érvelésével ellentétben megfelel a Pp. 177. §-ában foglaltaknak. A felperes észrevételt terjeszthetett elő a szakvéleményre, a szakértő meghallgatására is sor került (elsőfokú iratok 22. és 25. számú észrevétel és jegyzőkönyv). A felperes a szakvéleményt nem is érdemben, hanem a visszafizetés tekintetében vitatta, melyre vonatkozóan a szakértő nyilatkozatot tett. A felperes által hivatkozott eltérés jogilag azért nem releváns, mivel a határozatok szerinti 1999. és 2000. évi adóalapot és az adófizetési kötelezettség összegszerűségét nem érinti.
Az Art. 109. § (1) bekezdése alapján, ha az adóhatóság megállapítása szerint az adózó vagyongyarapodásával és az életvitelére fordított kiadásokkal nincs arányban az adómentes, a bevallott és bevallási kötelezettség alá nem eső, de megszerzett jövedelem együttes összege, az adóhatóságnak az adó alapját becsléssel kell megállapítania. A becslés jogalapja fennállt, mivel a felperes bevallásai szerinti adóköteles jövedelem a megélhetés költségeit is figyelembe véve nem nyújthatott fedezetet a vizsgált években összesen nyújtott tagi kölcsönre.
Az Art. 108. § (1) bekezdése alapján az adóhatóságnak a törvényeknek megfelelő, valóságos adó, illetve költségvetési támogatás alapját kell valószínűsítenie. Az adómentes és bevallási kötelezettség alá nem eső jövedelmek forrását és összegét kizárólag az adózó tudja teljes körűen megnevezni és bizonyítani. A becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést az adózónak kell hitelt érdemlő adatokkal igazolnia [Art. 109. § (3) bekezdése]. A jogszabályi rendelkezésből következően pedig nem valamely bizonyíték, hanem csupán hitelt érdemlő bizonyíték alkalmas az adóalaptól való eltérés igazolására. Ezért az elsőfokú bíróságnak a bizonyítási teher tekintetében kifejtett jogi álláspontja törvényes.
Az elsőfokú bíróság a felperes bizonyítási indítványát helyesen utasította el, e körben indokolási kötelezettségének eleget tett. Tekintettel arra, hogy a felperes a tagi kölcsön fedezete kapcsán nyilatkozatát az eljárások különböző szakaszaiban önmagához képest is változtatta, konkrét ellenőrizhető adatok és egyéb bizonyítékok hiányában tanúvallomások nem elégségesek annak hitelt érdemlő igazolására, hogy a külföldi üzleti partnerek biztosították a felperesi tagi kölcsön fedezetét az elévülési időt megelőző időszakban [Art. 47. § (3) és (6) bekezdése, Szja. tv. 1. § (1) és (3) bekezdése, 7. § (1) bekezdés c) és d) pontja].
A jogerős ítélet megfelel a Pp. 206. § (1) bekezdésében és 221. § (1) bekezdésében foglaltaknak. A rendkívüli jogorvoslati eljárásban a bizonyítékok ismételt egybevetésére, felülmérlegelésére nem kerülhet sor, a Legfelsőbb Bíróság a rendelkezésére iratok alapján dönt [Pp. 270. § (1) bekezdése, 275. § (1) bekezdése].
Az elsőfokú bíróság jogszabálysértés nélkül állapította meg, hogy a felperes hitelt érdemlő nem igazolta a tagi kölcsön fedezetét, jövedelemszerzésének elévülési időn túli voltát. Ennél fogva a határozatok megfelelnek az Art. 109. § (1)-(3) bekezdéseibe foglaltaknak, és az adóhatóság törvényi vélelem alapján jogszerűen állapította meg a jövedelemeltitkolást a határozatok szerinti évekre.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemmel támadott körben nem sért eljárási és anyagi jogszabályt, ezért a megtámadott határozatot a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.118/2006.)